Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-21 / 68. szám
UJ KELET Kultúra 1996. március 21., csütörtök 5 A nemzet színháza 7. Elvezet a szemnek az európai versenyre benevezett film „Hun házasodunk, hun meg elválunk...” A szabadságharc bukása után, mint az ország minden zugában, a Nemzetiben is nehéz lett az élet. A közvetlen megszűnés veszélye is fennállt. A német színház pusztulása miatt egy időre németek vették birtokba az épületet. Szerencsére a közönség boj- kottálta a német előadásokat, mintegy a forradalom pislákoló eszméjét védelmezve. Az élet konszolidálódásával a Nemzeti helyzete is megszilárdult. Az épület hiányosságai toldozgátásokkal- foltozgatásokkal lassan-las- san megszűntek. Az első nagyobb átépítést Zitterbarth tervei alapján 1852—54 között végezték el. Átalakították a bejáratot, új öltözőket készítettek a statisztáknak, jelmeztár épült. Érdekes, hogy soha egy pillanatra sem felejtődött el a Duna-parti igazi Nemzeti Színház felépítésének gondolata. 1850-ben és 1856-ban is gyűjtést kezdeményeztek a cél érdekében, de ezeket a hatalom betiltotta. A kiegyezésig ez a színház a maga „mindenevő” műsorpolitikájával a kultúra fellegvára lett. A Bach-korszakban, hogy a színházcsinálók kedvét végképp elvegyék, eladták a József nádor által adományozott Duna-parti telket, és ezzel végképp kihúzták a talajt Széchenyi tervei alól. A probléma úgy ahogy a kiegyezés után megoldódott, Pest városa a telek árát színházi célokra fordította. Ebből vásárolták meg a Nemzeti melletti területeket — melyen a színház bérpalotáját emelték, és a Hermina téri telket, melyre az Operaház épült. A Nemzeti Színház egyszerre adott teret szinte az összes drámai műfajnak, játszottak benne operát, népszínművet, sőt, operettet is. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés, a város lakosságának rohamos növekedése igényelte új színházak építését. Változatlanul előtérben állt az új Nemzeti Színház felépítése, de mert a régi épületben zajlott az élet, minden egyéb elképzelés megelőzte a végleges, a „nemzethez méltó” épület elkészítését. 1875-ben Feiner és Helmer építészek tervei alapján átadták a Népszínházát, amely csakhamar a Nemzeti komoly vetélytársá- vá vált. Akkor még senki sem sejtette, hogy az az épület lesz hosszú időre az olyannyira áhított Nemzeti Színház. házat. Ez volt a nyitánya annak a színházépítési láznak, amelynek köszönhető a főváros összes színházi épülete, és a győri kivételével valamennyi vidéki színház is. A gazdagodó polgárság igényelte a színházakat. 1884-ben az Operett Színházat (Somossy Orfeum), 1896- ban a Vígszínházát, 1897-ben pedig a Magyar Színházat avatják fel. Ä szaporodó fényes színházi paloták, különösen a gyönyörű Ybl-épü- let teljesen elhomályosítják az „öreg Nemzeti” megvalósításának gondolatát. Valóságos szegény rokonná válik fiatalabb testvérei mellett. 1875-ben, a legnagyobb átalakítás során Skalinitzky Antal építész mindent elkövetett, hogy az átépítés során korszerűvé varázsolja a Zit- terbarth-házat, de ahogy az lenni szokott, a régi épület nem engedelmeskedett a modernizálási szándéknak. A közelgő millennium újabb alkalom a tervezők számára. Zichy Géza gróf, a Nemzeti Színház intendánsa még területet is ajánl az épülethez. Ez az építendő Eskü- téri-híd (későbbi Erzsébet- híd) pesti hídfője. Előterjesztésében vázolja a színház elmaradott állapotát. Mint írja: „a színház épülete nemcsak elavult, célszerűtlen, elégtelen és bomladozó, hanem már veszedelmes is. Toldo- zással-foldozással és nagy évi beruházásokkal néhány évig még fenntartható; de arra, hogy a színházművészeti első műintézet méltó csarnoka legyen, mihamarabb teljesen alkalmatlan.” A tervezgetéseknek Lukács László pénzügyminiszter vetett véget. Közölte a belügyminiszterrel, hogy a pénzügyi tárca nem járul hozzá az épület kivitelezéséhez, mert „ily jelentékeny kiadás fedezésére fordítható pénztári készlettel nem rendelkezem, másrészt pedig, mert a költségeknek esetleges hitelművelet útján történendő fedezésére is az államháztartás oly jelentékeny megterheltetését idézné elő, hogy ennek folytán más, talán még fontosabb és sürgősebb feladatok szoríttatnék háttérbe.” A stilus kicsit régies, de a szemlélet teljesen korszerű, ismerős mostani pénzügyminisztereink nyilatkozataiból. A Nemzeti Színház állapota a 90-es évek elejétől komoly aggodalomra adott okot. Kristóf Attila kritikája Öles léptekkel haladunk az Egyesült Európa felé, aminek folyamányaként csak egyetemes témákkal léphetünk ki a nemzetközi filmpiacra. A belterjes összekacsintós, nemzeti művészetre már nincs vevő, sőt, valljuk be, mi is unjuk egy kicsit. Mi az a nyelv, amit mindenhol beszélnek, ami mindenkit érint, legyen az bajor paraszt vagy francia értelmiségi? Természetesen a szerelem nyelve az, amit nációra, társadalmi státusra való tekintet nélkül mindenki beszél, és a legtöbb rendező legalább egyszer megpróbál tolmácsolni. Akik hallhattuk, emlékszünk rá: Veress tanár úr sokszor kezdte úgy a filmtörténet-órákon egy-egy jelentősebb mű bemutatását, hogy „a film egy szerelem történetét meséli el...”, legyen az a Gyilkos arany vagy a Szerelmem, Hirosima. Szabó Ildikó most csinált egy filmet a szerelemről, vagy inkább a szerelem haláláról, a válásról. A Csajok című film három nő válásának történetét dolgozza fel. Azt hiszem, a legkorrektebb megoldás, ha a rendezői szándékról Szabó Ildikót idézzük: „A film jelenetei szándékoltan túldimenzionáltak, mert azt gondolom, hogy a válás olyan állapot, amikor minden felfokozódik a túlérzékenység miatt. Egy válást nem lehet fájdalom nélkül megúszni. ... Amikor végre túl vagyunk rajta, évekig szégyelljük azokat a rettenetes mondatokat és borzalmas pillanatokat, amelyekkel a válás kényszerpályáján egymást megbántottuk. ... Mindkét fél többet nyel, mert mindenki fél kiszállni egyedül az anyagi és érzelmi légüres térbe. ... Az egyetlen, ami miatt mégis érdemes mindezt végigcsinálni, az a szerelem, s a szerelmet itt és most kell megtaPalotai István kritikája A vígjáték dramaturgiája — természetesen — lineáris szerkezetű és meglehetősen didaktikus. Az első részt csaknem teljesen a szereplők precíz „felvezetésére” szánja, szépen sorrendben és alaposan bemutatva őket a nagyérdemű publikumnak. A főszereplő — a bolondok grófja — szintén sorrendben veszi számba a vele megtörtént események résztvevőit: folyamatos monológja, moralizálá- sa közepette a közönséggel beszélget. Ez a nagyon is hagyományos színpadi forma ma már kizárólag a népszínművek világában fogadható be a prózai színház közönsége számára. A meseszövés is olyan gyermeki, mint a megoldás maga, és az csak természetes, hogy győz a jó, az ész, az igazság. Mindazonáltal, hogy ez a darab ilyen „régies”, ma is nagyon aktuális! A lálnunk. Ezért ez a nagy vándorlás.” Egy nő mesél három nőről és a nagy „feelingről.” így első hallásra nem kelthet igazán intellektuális izgalmakat az igényes mozinézőkben. A film mégis elegánsan elkerülte a közhelyes fogalmazás és a pink szirupvonzását. Érdekes még, hogy a rendezőnő imént idézett mondataiban sem találkozhattunk disszonáns, feminista felhangokkal. A női túlsúly ellenére sem kategorizálhatunk, hogy a Csajok „női” film. Ez egy nagy enpátiával elkészített, személyes élményektől sem mentes, néhol humorosironikus szép „mozi”. Rólunk szól, esetlen emberekről, akik, hogy a film mottóját idézzem (ami Weörös Sándortól származik): „Hun házasodunk, hun meg elválunk...” A rendezői szándék annak ellenére érvényesül a filmben, hogy a forgatókönyvben és a színészválasztásban is változtatásokra kényszerült Szabó Ildikó, sőt, pénzhiány miatt a forgatást is félbe kellett szakítani egy időre. már réges-régen meggyógyult őrültek állásuk, létbiztonságuk védelme érdekében továbbra is elmebetegnek tettetik magukat: ismerős és sokak által ma is ajánlott és gyakorolt megoldás. Berki Antal, az előadás rendezője hű maradt a közlendő anyaghoz. Nem cifrázza, nem „vonatkoztatja” a mára, a szöveget, bár itt-ott (például az adóval kapcsolatos kitételeiben) szinte önként adja az aktualizálás lehetőségét. Rendezői érdem, hogy hagyja a szöveget élni, és — csodák csodája — mégis átsüt rajta, ami ma is korszerű: Kamenitzky László roppant nehéz szerepet visz a vállán Koromffy (a bolondok grófA kompromisszumok megköttettek, aminek a néző számára is látható jelei vannak. Egy üdítőital reklámja látható az esemyőtartón, a reluxán, a konyhában, és még a fürdőszobában is megjelenik. Hozzá kell szoknunk, hogy nemcsak a televízióban, de a vásznon is megjelennek a megacégek reklámjai, ha csak bújtatva is. Ezért nem érdemes kárhoztatni a film készítőit, mert manapság a celluloid az egyik legdrágább műfaj. A film szerkezetileg szaggatott foltokból tevődik össze, amit a rendező a vershez hasonlít. Első változata a filmszemiotikát ismerők számára lett volna csak érthető, amihez képest elég radikális változtatáson ment keresztül a közérthetőség javára. Ez pedig csak hasznára volt a hamarosan moziba kerülő filmek. A néző szerkezetileg kimunkált alkotást kap, amit az is bizonyít, hogy a rendezőnő 1985-ben a BBS-ben lapozgatta a Csajok szerkezeti tanulmányát A másik oldal címen, A film eljövendő sikeréhez az is hozzájárulhat, hogy a főbb szerepeket két közismert sztárja) szerepében. A mindvégig filozofálgató, moralizáló (épeszű polgár, pénzmágnás) figuráját tisztességes precizitással és mély művészi alázattal prezentálja. Szántó Sándor „szalonőrültje” — Balkon tiszttartó — kedves, elegáns és nagyon szimpatikus figura. Visszafogottan és méltó színészi eszközöket alkalmazva — talán élete eddigi legjobb alakítását nyújtja. Tóth László, Berki Antal, Koblicska Kálmán és Tóth Gyula (Jenő, Gerő, Pető, Benő) remek kabinetfigurák. Testre és személyre szabott őrületeiket ka- cagtatóan gyermeteg humorral és őszinte népszínművi bájjal formálják meg a közönség nagy örömére. Buda Móra, Eszenyi Enikőre (Énei), Udvaros Dorottyára (Dorka) és egy tehetséges fiatal színésznőre, Szalay Mariamra (Barbi) osztották. Mindhármuk játéka hiteles és szórakoztató, de Udvaros Dorkája néha kicsit túlzottan harsány. Szalay Mariann Barbija viszont olyan tökéletes debütálás, annyira jól játszotta a szép, de kicsit buta libuskát, hogy alakítása méltó partnerévé emelte Eszenyinek és Udvarosnak. A férfiszereplők közül Bán Jánost és László Zsoltot emelném ki, akik magas színvonalon oldották meg feladatukat. Az alkotók közül a látvány, a képi világ megteremtőinek, az operatőröknek, Jankura Péternek és Sas Tamásnak, illetve a díszlettervezőnek, Juhász Budai Zsoltnak volt kiemelkedő szerepe a sikerben. A látványos beállítások, kameramozgások mellett a film színdramaturgiája az, ami vizuálisan nagyon meghatározó a Csajokban, olyannyira, hogy ez a film élvezet a szemnek. Szabó Ildikó filmjét nevezte Magyarország Európa egyik legrangosabb szemléjére, az 1996-os Berlinale-ra. nika Iringa szerepében főleg drámai erejével tűnik ki az utolsó előtti jelenetben, ahol a katarzist ez a figura vezényli. Szép színpadi jelenség. Fulgencia nővér szerepében Agyagási Edit vérbő és céljaiért tűzzel-vassal küzdeni képes apácája megnyerő és har- sányságában is mulatságos. Szilvássy Klára kitűnő népies Mártája üde színfolt az előadásban. Kührner Éva Ka- lazanciája kiemelkedő alakítás. A finomkodó arisztokrata vénkisasszony —jó mulatságunkra — a szemünk előtt változik „nagypofájú” és vulgáris nőszeméllyé, hogy aztán mindent — a darab összes terhét — a vállára véve megszé- gyenülten eltávozzék. Gyirán Péter Pittypalatty-a emlékezetes kabinetalakítás. A közönség jól szórakozott, a siker sem maradt el. Igazi színházi élményt nyújtott a Thália Társaság estje Nagykállóban. 1884-ben adták át az OperaA Bolondok grófja a Thália Társaság tolmácsolásában Személyre szabott őrületek Jókai Mór—a magyar irodalom legnagyobb mesemondója — nem írt túl sok színművet. Vígjátékot még kevesebbet, (ál)népszinművet pedig végképp alig. Egyik ilyen műve a Bolondok grófja. Amilyen hatalmas volt Jókai, a regényíró, olyan gyermetegen egyszerű, mint népszínműíró.
