Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-01 / 52. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1996. március 1., péntek 3 Második születésnapján iskolás A valóra vált álom Készségfelmérés nyolcadikosoknak Angol nyelv haladóknak Munkatársunktól Fura nap a február 29-e, mert csupán négyévente találkozha­tunk vele a naptárban, babonák, hatalmas vigasságok és várat­lan események fűződnek hoz­évesen már az általános iskola padját koptathatja, négyeszten­dősen középiskolába járhat, hatévesen megházasodhat és százesztendősen is csupán 25 szál gyertyát kell a tortáján el­fújnia. így járhat majd a magyi zá. Aki e napon születik, az Andrúska is, aki tegnap szü- örökké fiatal marad, mert két- letett Nyíregyházán, a megyei Halálos közúti balesetek gon­datlan okozása miatt másodfo­kon tárgyalta a dr. Horváth Géza vezette fellebbviteli ta­nács két nyíregyházi fiatalem­ber ügyét. K. Imre (22) még 1994. de­cember 13-án este és éjjel Nyír­egyháza területén több szóra­kozóhelyen is megfordult ba­rátnőjével, M. Ildikóval (25). Alig éjfél előtt néhány perccel a körúton haladtak a fiatalem­ber BMW személygépkocsijá­val az Incédy sor felől a László utca irányába, amikor a bujtosi tónál a balra ívelő útkanyarban a nagy sebesség miatt (80—103 km/óra) K. Imre elvesztette uralmát a jármű felett, és a két sávot elválasztó területen lévő lámpaoszlopra felcsavarodtak. Az ütközés következtében M. Ildikó a helyszínen életét vesz­tette, míg a kocsi vezetője sú­lyosan megsérült. Az elsőfokú bíróság 1 év fogházbüntetésre ítélte K. Imrét, de a végrehaj­tást két év próbaidőre felfüg­Halálos autózás gesztette. Az ügyész és a halott lány édesanyja fellebezett, vég­rehajtható szabadságvesztés kiszabását kérték. Végül a fel­lebbviteli tanács helyt adott a fellebbezésnek, és K. Imrét le­töltendő, 1 év fogházbüntetés­re ítélte, a korábban kiszabott, két év járművezetéstől való el­tiltást helybenhagyta. Az ítélet súlyosbítását a fellebviteli ta­nács azzal indokolta, hogy a gépkocsi vezetője szándékosan és durván megszegte a KRESZ szabályait. K. Csaba (20) 1995. június 26-án három barátjával hor­gászni indult a hajnali órákban, amikor a Tiszavasvári felé ve­zető úton figyelmetlensége mi­att személygépkocsijával le­sodródott az útról, és az árok­ban állt meg. Az utasok közül egy 17 éves fiatalember kiesett a kocsiból, és a helyszínen éle­tét vesztette. A vádlott az első fokon kiszabott 8 hónap felfüg­gesztett fogházbüntetést elfo­gadta, de a mellékbüntetésként kiszabott 2 év járművezetéstől való eltiltás miatt enyhítésért fellebezett. Ezt a fellebbviteli tanács elutasította, és helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. Egyházi Munkatársunktól A vásárosnaményi művelő­dési házban a Tessék bejönni beszélgetni című sorozat leg­utóbbi összejövetelének Platty Iván címzetes államtitkár volt a vendége. Az állam és az egy­házak közötti kapcsolattartá­sért, ennek fejlesztéséért fele­lős államtitkárt a környékbeli egyházak és önkormányzatok közel negyven képviselője vár­ta érdeklődéssel. A vásárosnaményi római ka­tolikus egyházkerületet dr. Cserháti István plébános kép­viselte, akinek a véleménye szerint nagyon hasznos, tartal­mas volt a kötetlen, baráti han­• •• //i / jovokep gú beszélgetés. Az államtitkár a résztvevőkkel közösen átte­kintette az egyházi ingatlanok rendezésének kérdését, és el­mondta, hogy a tíz éve elindí­tott munka mára nem állt meg, csupán a vagyoni tulajdonok tisztázásának folyamata lelas­sult a gazdasági körülmények megváltozása, illetve az időközbeni kormányváltás mi­att. így jelen pillanatban több­éves elmaradással kell számol­ni a korábban államosított egy­házi ingatlanok visszaadásával, és az ezt követő kártalanítási munkákkal. A Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban elhangzott, hogy a szabályzásban a mai napig nem rendezett a hitoktatás sze­kórház szülészeti osztályán. A gyönyörű, dúshajú baba makkegészségesen jött a világ­ra — tudtuk meg az édesanyá­tól, Svelta Andrásáétól. Ugyan­olyan váratlan volt a születés időpontja, mint a kisgyermek fogantatása, amire hosszú éve­ket kellet a szülőknek várniuk. Az 53 centiméteres kisfiú több mint három és fél kilós. Bár nem tegnapra volt előjegyezve, hanem február 26-ára, de ő még egy pár napig jól érezte magát anyuka hasában. Most nagy az öröm: Andráskával egy négy­éves álma vált valóra a család­nak. A sok magyi barát, isme­rős és rokon tegnap sorra gra­tulált, akik egymás kezébe ad­ták látogatáskor a kilincset, s akikkel a kicsi születésnapján, nem négyévente, hanem min­den március elsején együtt örülhetnek. A másság táboráért Új Kelet-információ A Vöröskereszt megyei szervezete a hagyományok­hoz híven ez évben is meg­szervezi az egészségkároso­dott és rokkant gyerekek — akik betegségük, másságuk miatt az iskolai üdüléseken nem vehetnek részt — tábo­roztatását. A programhoz szükséges pénzt egyebek mellett a szervezethez to­vábbított adományok érté­kesítéséből gyűjtik össze. A Vöröskereszt megyei szer­vezetének épületében (Nyír­egyháza, Bethlen Gábor út 61/a) március 6-án és 7-én 9 és 17 óra között, 8-án pe­dig 9-től 13 óráig olcsó vá­sárt tartanak. Az érdeklődők új férfiöltönyöket, -nadrágo­kat, női hosszú- és félkabá­tokat, használt ruhaneműt, élelmiszert, vegyi és papír­árukat, könyveket, hangle­mezeket vehetnek. A vásár­lással az egészségkárosodott gyermekek nyári táborozá­sát segítjük. Megnyitó Ma délután négy órától nyitja meg Boros György, a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanára, a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, a Nyír­egyházi Fotóklub vezetője a Fiatalok Fotóművészeti Stú­diójának tárlatát a megye- székhelyen, a Jósa András Múzeumban. repe a képzésben. Az egyházak véleménye szerint hosszú távon nem lehet minőségcsökkenés nélkül végezni a hitoktatói munkát, ha az nem kerülhet be az órarendi képzésbe. Az ál­lamtitkár úgy vélte, hogy az egyházak anyagi helyzetének tisztázása, illetve az oktatói munka kiszélesítése lassú, többgenerációs folyamat lesz. Sikli Tímea (Új Kelet) Tegnap délután Nyíregyhá­zán, a Zrínyi Ilona Gimnázium­ban készségszintfelmérőn vet­tek részt azok a most nyolca­dik osztályos diákok, akik szep­tembertől az iskola falain belül szeretnék haladó angol osztály­ban folytatni tanulmányaikat. A gimnáziumban ősztől induló Kóderné Gömöri Anna osztályokról Huszárné Kádár Ibolya igazgatóhelyettessel és Kóderné Gömöri Anna nyelv­tanárral beszélgettünk. — A mai megmérettetés tu­lajdonképpen egy szintfelmérő, mely írásbeli és szóbeli felada­tokból áll. Régebben mi ezt az általános iskolai nyelvtanulás folytatásának neveztük, mára azonban már egyre több helyen van arra lehetőség, hogy a fia­talok különórákon angolt és németet tanuljanak. Ebből a felmérőből világossá válik szá­munkra, mennyit tudnak a je­lentkezők a legfontosabb nyelvtani kézségekből. Ez se­gít kiválasztani azokat a gye­Vitéz Péter tudósítása A megyében folyó földárve­rések iránt változatlanul nagy a lakossági érdeklődés, a kár­pótlási jeggyel rendelkező li­citálók árajánlatai nap mint - nap szolgálnak valami megle­petéssel. A napokban feje­ződött be Nyírmadán az elma­radt árverés, Barabáson és Pátyodon viszont folytatódott a földtulajdoni viszonyok rende­zése. Legutóbb Nyírmadán tartot­ták meg a jelentős, több mint 200 érdeklődőt vonzó árverés licitnapját, ugyanis hétfőn csak az adatjegyzéseket tudták befe­jezni a megyei kárpótlási hiva­tal szakemberei. A másnapra fennmaradó, közel 36 hektáros terület között volt egy 2,2 hek­táros vágásérett erdő is, amiért aranykoronánként 140 ezer fo­rintot adtak a gazdálkodók. Hatalmas érdeklődés kísérte a Barabás község külterületein rekeket, akik majd elkezdhetik a haladó angol osztályt intéz­ményünkben. —A felvételt nyerők meddig tanulnak angolt, illetve néme­tet? — Két évig. Ez idő alatt si­kerül olyan szintre kerülniük, hogy nyelvvizsgát tehetnek. Ehhez azonban már a kezdetek- kor széles idegennyelvi szó­Huszárné Kádár Ibolya kinccsel és variálható szó­anyaggal kell rendelkezni. Nagy könnyebbséget jelent, ha már megvan a nyelvvizsga, hi­szen a diákok harmadikban már fakultációt választanak, s na­gyobb odafigyeléssel tudnak készülni az érettségire, illetve a továbbtanulásra. A nyelvvizs­ga másik nagy előnye, hogy sok helyen pontot jelent a főiskolára, egyetemre való je­lentkezéskor. — Hányán jöttek ma el az írásbeli és szóbeli felvételire? — Hetven fiatal ült le a pa­dokba, s közülük szép számmal vannak vidékiek is. Hála kol­légiumunknak, már az idén is lévő, a Nyíramadai Állami Gazdaság, illetve a település kezelésében lévő, több mint 7,5 ezer aranykorona értékű ezer­hektáros, vegyes hasznosítású földek árverezését. A barabási művelődési házba csak a helyi lakosok mehettek el licitálni, il­letve azok, akiknek e területe­ken államosították a földjét. így is olyan jelentős volt az ér­deklődés, hogy lezáratlanul, péntekre kellet elhalasztani az árverést. Ezzel ellentétben Pátyodon sikeres volt a meghirdetett kár­rendezés. Itt a mintegy 8 hek­táros szántó tulajdonlását egyenlő mértékben megosztot­ta egymás között a 13 érdeklő­dőből 8, s aranykoronánként 1000 forintban egyeztek meg. A legközelebbi árverésre március 4-én kerül sor Búj köz­ségben, ahol mintegy 26 hek­táros szántó, illetve gyep kerül kalapács alá, összesen 330 aranykorona értékben. számos városunkon kívül lakó diákot tudtunk fogadni. —Hány elsős csoporttal kez­dik meg szeptemberben a tan­évet? — Összesen négy osztályt indítunk. Ebből ej,y haladó né­met, egy haladó angol, a C osz­tály megosztott középhaladó német és középhaladó angol, a D osztály pedig egy speciális nyelvi tagozat lesz. Ide elsősor­ban vidékről jövőket várunk, olyanokat, akiknek kevésbé volt módjuk rendszeres nyelvi órákat venni. Az ide felvettek alapszinttől kezdik az idegen nyelv tanulását, heti nyolc órá­ban. Felvételi vizsgát elsősor­ban magyar nyelvből kellett tenniük. Minden osztályba har­mincöt diák kerül beiskolázás­ra. — Ha jól tudom, a gimnázi­umban működik egy nulladik évfolyam is. — Ez a képzés egy átmenet az általános iskolai és a gimná­ziumi képzés között. A nulla­dik évfolyam a „Középfok nyelvi alapítvány” keretében működik. Itt húsz gyerek tanul angolt, húsz pedig németet, s a többi tantárgyat csak szin- tentartás miatt építettük az óra­rendbe. Egyetlen szépséghibá­ja van ennek az oktatásnak, mégpedig a tandíj, mely 105 ezer forint. Gazdaságilag elég szűkre szabott világunkban sok családnak gondot jelent a pénz előteremtése. Egyébként na­gyon bevállt ez a képzési for­ma, s szeretnénk, ha sok diák léphetne tovább nulladik évfo­lyamunkból a haladó angolos, németes első osztályosaink közé. Együttműködési megál­lapodást kötött február 29- én a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője, dr. Hajzer László rendőrez­redes és Harmati Ernő, a Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat vezetője a bűnözés visszaszorítása és a cigány­ság jogainak védelme érde­kében. A megállapodás alá­írásán részt vett Tamás György Lajos rendőr alez­redes, a főkapitány közbiz­tonsági helyettese és Ba­logh Artúr, a Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat al- elnöke is. A megállapodásban mindkét fél kölcsönösen vállalt kötelezettséget. így például a megye rendőri egységei vállalják, hogy rendszeresen tájékoztatják a Cigány Kisebbségi Önkor­mányzatot a bekövetkezett bűncselekmények alakulá­sáról, bűnmegelőző tárgyú propagandaelőadásokat tar­tanak, illetve elősegítik a cigány etnikum által létre­hozott polgárőr szervezetek az Országos Polgárvédelmi Szövetségbe. A Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat vállalta, hogy igyekszik visszaszorítani a bűncselek­mények megvalósulását, elősegítő jelenségeket, illet­ve előzetes terv alapján se­gíti megszervezni a rend­őrségi fórumokat. Határőreskü Több mint háromszáz fiatal vonult be néhány hete Nyírbátorba, a határőrséghez sorkatonai szolgálatra, hogy alkotmányos köte­lezettségének eleget tegyen. A fiatalok az alapkiképzést megkap­ták, a katonai esküt március 2-án, szombaton teszik le ünnepé­lyes keretek között a nyírbátori laktanyában. A fogadalom után az újoncok hozzátartozóikkal együtt két napra hazautazhatnak. Megyei földárverések Vagyont érő erdők — fu — (Új Kelet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom