Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-13 / 62. szám

UJ KELET Diáksport 1996. március 13., szerda 13 Születésnapi buli, örömjátékkal Koncz Tibor (Új Kelet) Születésnapot ült a hét végén a Monbebé Gyermek Foci Klub. Az ünnepet — ahogy illik — közös játékkal tették emlékezetes­sé a csöppségek és edzőik. Ötödik esztendeje, hogy néhány szak­ember esküt tett az óvodásfoci mellett, azért, hogy a gyermekek­ben már idejekorán kialakuljon a rendszeres sportolás iránti igény. Az alapötlet Szilvási Istvántól származik, aki a kezdetektől végigkísérte a klub valamennyi rendezvényét. A jubileumi tor­na megkoronázása volt az eddigi munkának, amelyen három óvoda — a 10-es, a 23-as és a 18-as — hat csapattal képviseltette magát. Látva a még romlatlan apróságok tiszteletet ébresztő lel­kesedését, megállapítható: érdemes folytatni a kicsik istápolá- sát. A szombati bulin a számszerű eredmény másodlagossá vált, közbeszúrásként annyit illik megjegyezni: hat mérkőzésen 31- szer rongyolódott a háló, a csemetéikért felettébb izguló édes­anyák, apukák, nagyszülők örömére — vagy éppen bánatára. A legboldogabbak mégis a főszereplők voltak, hisz mindannyian egy-egy labdával gazdagabban térhettek haza. Molnár Sándor-emlékverseny A közelmúltban a tanárkép­ző főiskola tornacsarnokában rendezték meg a Molnár Sán­dor leány torna-emlékver­senyt. A versenyre Szabolcs és Hajdú megyéből összesen tíz iskolából érkeztek indulók. A verseny a tiszaújvárosi és a debreceni diákok sikerét hoz­ta. Megyénkből a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola lányai szere­peltek a legjobban. A dobogós helyezést elért versenyzők érem- és oklevéldíjazásban ré­szesültek. A győztes csapat el­nyerte a városi általános isko­lai sportbizottság vándorser­legét. Ez a rendezvény jó fel­készülési és megméretési lehe­tőséget nyújtott az országos diákolimpiára készülő gyere­keknek. Az emlékverseny végered­ménye: Egyéniben: 1. Markovits Viktória (deb­receni Bocskai) 29,0 pont, 2. Kéri Adrienn (debreceni Bocs­kai) 28,9 pont, 3. Lovász Judit (debreceni Bocskai) 28,6 pont. Megyei egyéniben: 1. Kató Nikoletta (nyíregy­házi Apáczai) 28,0 pont, 2. Makai Anikó (nyíregyházi Apáczai) 27,8 pont, 3. Gégény Ágnes (nyíregyházi Apáczai) 27,8 pont. A csapatverseny végeredmé­nye: 1. Debrecen, Bocskai I. Ált. Isk. (Felk.: Antal Mária) 143,3 pont, 2. Tiszaújváros, Hunyadi Ált. Isk. (Felk.: Bamáné Duna Márta) 139,4 pont, 3. Nyíregy­háza, Apáczai Ált. Isk. (Felk.: Vikár Csabáné) 138,6 pont, 4. Mándok, Ált. Isk. (Felk.: Vikár Csabáné) 131,4 pont, 5. Kis- várda, 4. Sz. Ált. Isk. (Felk.: Oláh Gábor) 131,1 pont. A Kertvárosé a Farsang Kupa Fekete Tibor Egymás után harmadszor is megnyerte a Farsang Kupa U. korcsoportos labdarúgótor­nát a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola csapata, így végleg hazavihették az egy labdarúgó alakját megmintá­zó szobrot. A nemrég megtartott torná­ra 13 csapat nevezett. A se­lejtezők után a Bánki Donát szakközépiskola tornacsar­noka adott otthont a rendez­vény döntőjének. A küzdel­mes és színvonalas mérkőzé­seket a szép számú nézősereg türelmesen szurkolta végig. Á kertvárosiak veretlenül vé­geztek az első helyen, míg a nagy rivális Móra Ferenc Is­kola három mérkőzésből szer­zett hat pontjával csak a má­sodik helyet tudta megsze­rezni. A kupa végeredménye: 1. Nyh. Kertvárosi Ált. Isk. (E.: Mirgay János) 7 pont, 2. Nyh. Móra F. Ált. Isk. (E.: Ta­kács Sándor) 6 pont, 3. Nyh. 19-es Ált. Isk. (E.: Sallai Ist­ván) 4 pont, 4. Nyh. Hunyadi Ált. Isk. (E.: Ács Tibor) 3 pont, 5. Nyh. Benczúr Ált. Isk. (E.: Dudás László) 0 pont. Az első három helyezett csapat éremdíjazásban része­sült. Ezenkívül a döntő min­den részt vevő csapata egy darab futball-labdát kapott a szervezőktől. Röplabdasikerek A vasváris lányok a döntőbe sétáltak Az elmúlt hétvégén területi selejtezőket rendeztek a Diák­olimpián a IV-V. korcsoportos röplabdásoknak. A lányok egyik selejtezőjét Nyíregyhá­zán, a Vasvári Pál Gimnázium tornatermében tartották. A ven­déglátó iskola csapata tavaly országos bajnokságot nyert, így most is esélyesként indul­tak a három csapat részvételé­vel rendezett tornán. A Vasvá­ri Gimnázium röplabdás üd­vöskéi tartották magukat a pa­pírformához, és bejutottak az országos döntőbe. Ott majd nyolc csapat küzd a bajnoki aranyért. A nyíregyházi Vasvári Gim­názium gárdájának a salgótar­jáni Táncsics Mihály Közgaz­dasági Szakközépiskola és a kecskeméti Katona József Gim­názium csapataival kellett megküzdenie a döntőbe jutá­sért. A nyíregyházi lányoknak nem volt nehéz dolguk, a sal­gótarjáni csapat ellen úgy nyertek, hogy az ellenfél a há­rom játszmában csak egy pon­tot ért el. Jellemző, hogy Botos Fruzsina a Salgótarján elleni mérkőzés után arra panaszko­dott, hogy a meccs során nem is került az első sorba, ütőhely­re, így nem volt lehetősége a hálótól támadni. A kitűnő ütő­játékos egyébként több csapat­társával együtt a Start Sportula NB Il-es női röplabdacsapatá­nak kezdő hatosában is szere­pel, és tagja a korosztályos magyar válogatottnak is. A második mérkőzést a kecs­kemétiek ellen vívták Ador­jánéit, ez nehezebb találkozó­nak ígérkezett, de a Katona Jó­zsef Gimnázium csapatának is csak öt pontot engedélyezett a hazai gárda. így besétáltak az országos döntőbe. A mérkőzés után az iskola válogatott edzőjét, Balázs Ist­vánt kérdeztük, mit várt a lá­nyoktól. Megtudtuk, hogy bár a tanár úr az NYVSC-vel Bu­dapesten tartózkodott, ez sem okozott gondot a lányoknak. Igaz, nem maradtak segítség nélkül, hiszen ott volt Szekér László, az NB Il-es együttes edzője, és az iskola testnevelő tanára, Kosztik Enikő. Balázs István azt is elmondta, nehe­zebb találkozókra számított, a továbbjutás után a legfonto­sabb dolguk, hogy minél job­ban felkészüljenek a döntőre. Azt is megtudtuk, hogy a nyol­cas döntőben három komoly ellenféllel kell megküzdeniük a nyíregyháziaknak. Nagyon jó csapata van Szegednek, debrecennek és Egernek. A vasvárisoknak a célja bekerül­ni a legjobb négy közé, ott egyébként már minden meg­történhet. A Vasvári Pál Gimnázium leány röplabda-válogatottjá­nak játékosai, a siker részesei: Adorján Anikó, Gál Marian, Dér Zsuzsa, Botos Fruzsina, Czabán Betti, Ferenc Tünde, Orosz Renáta, Tornai Renáta, Dér Ágnes, Császár Zita, Kaiser Anikó, Makai Krisztina, Miki- tovics Nóra, Janetka Edina, Medve Fruzsina. Országos döntőbejutott az ÉVISZ Munkatársunktól A közelmúltban szép sikert ért el a diákolimpiái küzdel­mekben az ÉVISZ 4-5. korcso­portos fiú röplabdacsapata: bejutott az országos döntőbe. Ez a bravúr hajszál híján a lá­nyoknak is sikerült. Az ÉVISZ eredményeiről, a küzdelmek részleteiről Varga János, az is­kola igazgatója, egyben testne­velő tanára számolt be. — Röplabda sportágban 1992-től országos döntős csa­pataink vannak. Az az együt­tes, amely korábban egymás után háromszor került a finálé­ba, már kiöregedett. így tavaly egy abszolút kezdő, újonc csa­pat indult, és — óriási megle­petésre — bejutott a döntőbe. A mostani, fináléba került fiú­gárdánk fele abból az együttes­ből tevődik össze, de ez alap­jában egy új csapat. A gyerekek nagyon sokat fej­lődtek. Egy nagyon jó szerke­zetű, fiatal legénységről van szó, amely főleg harmadiko­sokból áll. Az országos döntő­be jutás, mondhatni, kötelező feladat volt. A megyei küzdel­mekben a 110-es volt a legna­gyobb ellenfelünk, de szinte biztos voltam benne, hogy le­győzzük. így is történt, majd az országos elődöntőt hazai pályán, Nyíregyházán játszot­tuk, már csak ezért is illett nyer­nünk. Amikor megtudtam, kik lesznek az ellenfeleink, meg­nyugodtam, már akkor úgy lát­tam: sikerülni fog az országos döntőbe jutás. A Salgótarjánt és a Kazincbarcikát valóban könnyedén megvertük — mindkét meccsen 3-0 volt az eredmény —, ezzel a fináléba kerültünk. Az országos döntőt Miskol­Krúdy Kupa Március 15-én 8 órától bonyolítják le a nyíregy­házi Krúdy Gyula Gim­náziumban a hagyomá­nyos Krúdy Kupát. A ren­dezvényen ott lesznek az iskola jelenlegi tanulói is, de a szervezők szeretettel várják a korábbi évfo­lyamokon végzett, kosár­labdát szerető diákokat is. con rendezik április 29—30-án és május elsején. Itt a mezőny második felébe várom a fiú­kat, bár sohasem lehet tud­ni... A fiúk és a lányok elődöntő­mérkőzései egy időben voltak, és mivel a fiúk továbbjutása számomra egyértelmű volt, el­kísértem a lányokat Dunaújvá­rosba, ahol ők is az országos döntőbe kerülésért léptek pá­lyára. A lánycsapat fantasztiku­san szorgalmas és szeretetre méltó. Nagyon szépen mene­telt az elődöntőig, a megyei döntőben második lett a Vas­vári mögött, ez már önmagában is óriási eredmény. Az még na­gyobb, hogy egy roppant szín­vonalas területi selejtezőn — Debrecenben — az elsőséget is megszerezte. Tehát selejte­zőgyőztesként mellen ■ Du­Szabó Lőrinc Kupa Negyedik alkalommal rendezik meg március 27-én Sóstóhegyen, az általános iskolában a névadóról elnevezett kispályás labdarúgótor­nát. Öt csapat részvételére számíta­nak. A házigazdákon kívül remél­hetően eljönnek az elmúlt két év győztesei, a kótaji és a buji iskolá­sok is. A tornát körmérkőzéses formá­ban bonyolítják majd le. A vándor­serlegen kívül különdíjat kap majd a legjobb mezőnyjátékos és a leg­jobb kapus. naújvárosba egy olyan csapat­hoz, amely állandó résztvevő­je az országos döntőnek. Ez a kaposvári Táncsics Gimnázi­um gárdája. Tudtuk, hogy ne­héz meccs lesz, de hogy így kapjunk ki... Az első szettben 14-11-ről vesztettünk, a máso­dikban 10-6-ról. Null-kettő után pedig már fejben feladták a lányok. így másodikok let­tünk, ám ezt is óriási eredmény­nek tartom. Jövőre ismét meg­próbáljuk. Az iskola több sportágat is magas színvonalon művelő sportolóiról elismeréssel szólt Varga János: — Lakatos István a felnőtt kosárlabdacsapat szerződtetett játékosa, emellett kitűnően röplabdázik. Szintén univerzá­lis sportoló Veress Péter, aki röplabdában korosztályos vá­logatott kerettag lett, és csapa­tunk meghatározó erőssége. Balmaz Gábor (röplabda, ko­sárlabda) és Varga Béla (lab­darúgás, röplabda) is az extra­ügyes gyerekek közé tartozik. A szakember végezetül aggo­dalmának is hangot adott: — Az évről évre ismétlődő siker egy szisztematikus mun­kának, tehetséggondozó prog­ramnak az eredménye. Nagyon sajnálom, hogy a közgyűlés az előzetes hírek szerint nem adja meg a röplabdának a támoga­tást, hogy a Sportiskola sport­ága legyen. Ez azért is sújt minket fokozottan, mert isko­lánk két sportágban is — röp­labda, kosárlabda — remek utánpótlást ad a megyének. Én ennek szellemében dolgozom, még rendszeresen munkaidő után is... Vacsó Gábor nyitást fogad, Lakatos István biztosit Veretlenül nyert a 17-es Új Kelet-információ A hétvégén Nyíregyházán került sor a röplabda diák­olimpia megyei döntőjére. A küzdelmek a III. korcsoport­ban zajlottak. A tét az orszá­gos területi döntőbe jutás volt. Rohod visszalépése miatt 3 csapat szállt harcba az első hely megszerzéséért. A nyír­egyházi 17-es Számú Általá­nos Iskola veretlenül végzett az élen. Eredmények: nyíregyházi 17. Sz. Ált. Isk.—Rozsály 2- 0, Rozsály—Nyírgyulaj 0-2, nyíregyházi 17. Sz. Ált. Isk.— Nyírgyulaj 2-0. A végeredmény: 1. nyír­egyházi 17-es Ált. Isk., 2. Nyírgyulaj, 3. Rozsály. A győztes csapat (17-es is­kola) névsora: Rácz Sándor, Nagy Ferenc, Kindrusz Mik- löß. Radasovszki Gábor, Pócsi Attila, Sztankó Tamás, Sárosi Péter, Smitkó Tamás. Edző: Szabó Péter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom