Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-12 / 36. szám
UJ KELET Falujáró 1996. február 12., hétfő 5 Egy hideg nap Kisvarsányban Napok óta taposott, de azért elég csúszós úton közelítettük meg Kisvarsányt. A falu Vásárosnaményból Záhony felé haladva az első település. Aki csak átmegy rajta, mindössze egy kilométer hosszan, néhány ház erejéig érzékelheti, hogy itt emberek laknak. Jobb oldalt a vasúti töltés, bal oldalt pedig a házak mögül kikandikáló tetők és a templom- torony azért sejteni engedik, a látszat csal. Első utunk a polgármesteri hivatalba vezetett. Hetek óta próbáltam találkozót összehozni a polgár- mesterrel, de nem sikerült. Akkor sem találtuk bent, orvoshoz ment, erősen megfázott. Lakásán sem találtuk, hát, elindultunk felderíteni a települést. A falu három részre osztható. Az új település, amibe Namény felől érkeztünk; a következő részt ettől a régi temető választja el, és van az ősrész, az ófalu. Utóbbit az ártér fölé emelt töltésen átvezető út köti össze a külvilággal. Öreg házak, öreg emberek, akik ezen a részen élnek, többnyire már nyugdíjasok. Az egészet monumentalitásával egy templom uralja, akár egy kotlós, amelyik maga köré gyűjtötte csibéit. Mellette öreg ház áll, a parókia. A tiszteletes urat sem találtuk otthon, éppen temetni ment Gyürére. Felesége kedvesen egy kávéra invitált bennünA tésztagyár épülete két, de nem akartuk megzavarni az éppen alváshoz készülődő kisgyerekük nyugalmát, ezért tovább indultunk Jóska bácsival, aki a parókiát megmutatta nekünk. A HIDAK ÉPÍTŐJE Csonka József 12 éves korában kezdett dolgozni a vasútnál, a vágányokat gyomlálták Nagydobostól egészen Aranyosapátiig. Miután leszerelt, az országot járta a hídépítőkkel. Amikor a felesége megbetegedett, hazajött dolgozni a termelőszövetkezetbe. Nem bánta meg a váltást, megbecsült ember volt az állattenyésztők között, onnan is ment nyugdíjba. Amikor összefutottunk, vastagon felöltözve, kesztyűbe bújtatott kezekkel éppen metszeni indult fia gyümölcsösébe. A kert az ófalui rész ártéri oldalán, a második ház mögött nyúlik le messzire, a mélybe. A minapi nagy árvízveszély idején a fák vízben álltak, soknak le is szaggatta ajég az alsó ágait. — Barátságos a nép, jól megértik egymást — mondta Jóska bácsi. Gondjuk is van. A legfőbb most a naményi kórház ügye. — Megint arról beszélgetnek, hogy a kórházat le akarják zárni. Számolja ki, 42 ezer ember tartozik hozzá a környékről! Ha lezárják, hová, merre menjünk?! Nekünk Kisvárda van még és Fehér- gyarmat, de elég rosszak az utak. Aki súlyos betegségben van, amíg Gyarmatról neki egy mentőt szereznek, belepusztul. Nem kell hozzá sok, csak egy egyszerű vakbélveszély! — Nem nehéz ilyen hidegben a metszés? — Ha az ember bírja magát, csinálja, ha nem, akkor leszáll és elmegy. Ha viszont nem csinálom amíg jégben van, hogy fogom bírni, ha felolvad, a nagy sárban? KORONGKERGE- TŐK A JÉGEN A két földszintes, de fogós kutya alig akart a kertből visszaengedni az útra. Az ártérbe lepillantva érdekes dolgot láttunk. Egy férfi a havat lapátolta a jégről, a már készen levő, téglalap formájú tiszta helyen pedig gyerekek jéghokiztak. Megpróbáltam leereszkedni a meredek töltésoldalon, de aztán, megfogadva a lent állók tanácsát, inkább a töltés sarkán már kitaposott ösvényt használtam. A gyerekek már ügyet sem vetettek rám, teljesen belemelegedtek a játékba. A lapátot markoló férfit, Kazamér Lászlót szólítottam meg. Kiderült, hogy éppen testnevelés óra van, ő a tanár, a játékosok a hatodik osztály, ez a Gulyás presszó Az „ős” falu meredek földfalakkal körbevett mélyedés pedig az úgynevezett Hídéri. Ha kevesebb is, de víz minden télen van errefelé valahol, ezért fagyos időben a gyerekek mindig lejárnak hokizni. Van aki gyári, van aki maszek ütővel a kezében, de egyforma lelkesedéssel űzik a korongot. Az iskolában csak egy kis tornaszoba van, amitől sokkal jobb szabadban tölteni az időt. A tanár úr aznap mind a hat óráját kint készült megtartani. Jó levegő, egészséges élet, talán ennek is köszönhető, hogy eddig egyetlen influenzás megbetegedést észleltek az iskolában. Kazamér László nyolc éve él a faluban feleségével és hároméves kisfiúkkal. Árvíz idején nem a testnevelés órák miatt járt ki a Hídérire, hanem azért, mert ő a falu kitelepítési parancsnoka. Nem volt messze a feladat éles próbájától. A parton rétegesen lerakodott jégtáblák jelzik a megáradt víz útját, majdnem felért a töltés tetejéig! Minden vakondtúrás végzetes lehet olyankor, mert a kis lyukon áramló víz egyre szélesebb utat mos magának, végül pedig elviszi a gátat. Éppen ezért a lyukakat homokzsákokkal tömték be. Némelyik még mindig a töltésoldalon hever. Éjjel-nappal figyelték a vizet. Kicsivel arrébb egy sűrű erdő körvonalazódik a határban, ott folyik a Tisza. Ahogy Naményból kijön a folyó, kanyarodik egyet. Ha áradás van, a víz onnan bejön a faluba. A polgármesternek szakmájába vág a dolog, hiszen korábban vízügyes volt, dicsérik is azért, amit árvízveszélykor elkövetett a faluért. Megfázását is alighanem ott szedte össze. AZ ISKOLA A falu központja felé tartva elmentünk az iskola mellett is. A kerékpártárolóban összezsúfolt biciklik tanúsága szerint az itteni gyerekek biztosan ülnek járművükön. Én legalábbis meggondolnám az elindulást ilyen csúszós utakon. Kicsi a falu, de azért a nyolc osztályhoz szükséges gyereklétszám megvan. Az első osztályban 15, a másodikban 21, a harmadikban 16, a negyedikben 14 gyerek tanul. Utánpótlás is lesz, pillanatnyilag 50 fölött van az óvodások száma. Újra próbálkoztam a hivatalban, de polgármester úr nem jött még vissza, hát, továbbindultunk. ÉLET A GULYÁSBAN A falu közepe táján álló Gulyás presszóba tértem be valami édességért. Az épület előtt álló autókból már látszott, van itt forgalom hétköznap délelőtt is. A tágas, meleg helyiségben asztaloknál ülő és kisebb csoportokban álldogáló férfiak beszélgettek, söröztek. A falra erősített polcra helyezett tévében egy tévés játék ment, amire senki nem figyelt, ki-ki a saját oka miatt. A pult mögött álló fiatalasszonynak például a forgalom miatt nem volt rá ideje. Két csapolás között váltottunk pár szót. Bónis Zoltánnét rövid ideje még Csatlós Katalinként ismerték. Kisvarsá- nyi, akárcsak férje, akivel tavaly májusban esküdtek örök hűséget egymásnak. Postaforgalmi szakközépiskolájával nem tudott elhelyezkedni, ezért megragadta a lehetőséget, és pultos lett a presszóban. Megszokta ezt a munkát, aminek, véleménye szerint, a legfárasztóbb része a hét utolsó két napja. Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor egy friss sörigény elszólította interjúalanyomat. Rögtön akadt utódja, méghozzá a férje, aki abban a percben futott be. A Határőrségnél útlevélkezelőként dolgozik Beregsu- rányban. A honvédségtől került tiszthelyettesképzőbe, így lett hivatásos katona. Elég nagy a távolság munkahelye és lakóhelye között, de volt már rosszabb helyzetben is. Korábban Dunántúlon dolgozott, 24/72-ben, vagyis egy nap munka után három nap szabadsággal. Vonatozhatott mindig haza, 450 kilométert. Ott lett volna szolgálati lakás, de hazahúzta a szíve. Építkezni akarnak, a telek már megvan hozzá, rajta egy hétvégi házzal. TÉSZTAGYÁR A FALU SZÉLÉN Amikor a kisvarsányi munkalehetőségekről érdeklődtem, azt a választ kaptam, nincs itt semmi. Hát, valóban nincs sok alternatíva, de azért a naményi út mellett álló tésztagyár nem semmi! A senki földjét, egy szemétlerakót töltetett fel négy évvel ezelőtt a gyár tulajdonosa, dr. Nagy Gergely, és felépítette tésztagyárát. Nyolc fővel indultak, volt egy épület, aztán egy másik, tavaly pedig a tésztaszárítót fejlesztették. Szépen haladnak. Mindezt Kázmér László üzemvezetőtől tudtam meg, aki körbevezetett a gyárban. Főleg helyi lakosokat foglalkoztatnak, szám szerint 12 embert. A csomagolómunkát elsősorban asszonyok, a gyártást pedig férfiak végzik. Adler néven kerül forgalomba az itt készülő száraztészta. Körettésztából szarvacska, orsó, tarhonya, levestésztából pedig cérnametélt, zabkocka, eperlevél kerül a zacskókba, méghozzá havonta mintegy 200 mázsa! Elsősorban a megyét és a Hajdúságot terítik üzletkötőik. A Miért éppen Kisvarsányban? kérdésre kézenfekvő választ kaptam: azért, mert nem vetnek ki helyi adót, mint például a néhány kilométerrel arébb elterülő Vásárosnaményban. Az önkormányzat így próbál vállakózásokat idevonzani, munkahelyeket teremteni. Erről igazából a polgármester tudott volna bennünket tájékoztatni, de nem volt hozzá szerencsénk. Hazafelé csúszkálva újra becsengettünk hozzá, de ezúttal sem találtuk otthon. Talán majd legközelebb. Rangadó a jégen írta és fényképezte: Dojcsák Tibor
