Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-28 / 50. szám

Sport 14 1996. február 28., szerda UJ KELET Kosárlabda Hiányzott a tűz és az akarat tette a helyzetét. Cservék Csa- bajnokság. Jó ez így szakmai­ba sérülése miatt négy meccsen lag? jutott csak szóhoz, de azon be- — Azért még előttünk van lül is hullámzó teljesítményt egy mérkőzéssorozat, igaz. mi Kmézics nyújtotta a legjobb teljesítményt Fotó: Racskó Tibor A Nyíregyházi TK-Isobau férfi kosárlabdacsapata a baj­nokságban a korábbi éveknél gyengébben szerepelt, az alap­szakasz és a rájátszás lezárult, most három nyert meccsig tar­tó sorozat következik a TFSE gárdájával, a tét a kiesés elke­rülése. A nyíregyháziak eddigi szerepléséről Kovács Tibor edzőt kérdeztük. — Január első napjaiban vetted át a csapat irányítását. Az volt a cél a rájátszásban, hogy a csapat az első négy kö­zött szerepeljen a csoportban, ezt a célt nem sikerült teljesíte­ni. Hogyan értékeled a két hó­nap alatt történteket? — Vegyes az elmúlt időszak­ról bennem kialakult kép. Csa­lódást okozott a szereplésünk, hiszen nem sikerült az első négy hely valamelyikét meg­szereznünk. Emellett az elmúlt időszakban többnyire jó mun­kakapcsolat alakult ki a játéko­sok és köztem. Sajnos ez nem jelentkezett az eredményekben. Előre tudtuk, hogy hat győze­lem kellett volna, és erre képes­nek is tartottam a játékosokat. A Malév elleni hazai vereség érthetetlen számomra. Hiány­zott az akarat és a tűz a játéko­sokból, nem volt igazi húzóem­ber a pályán azon a mérkőzé­sen. — Sikerült-e kialakítani azt a csapatjátékot, amit eltervez­tél? — Csak időszakonként tud­tuk azt játszani, amit szerettem volna. Alapvető ebben a játék­ban a védekezés, és ebben csak időszakonként tudtuk azt telje­síteni, amit szerettem volna. A támadójátékban talán előbbre tartunk, az utolsó háfom mér­kőzésen már éreztem, hogy si­kerül megvalósítani az elkép­zeléseinket. —A játékosokfizikai állapo­ta, állóképessége megfelelő volt a rájátszás időszakában? — Ezzel bizony voltak gon­dok. A védekezésben okoz ez komoly gondokat, mert ott a lábmunka nagyon fontos, és ez jó fizikai állapotot követel. Ez a két hónap kevés volt arra, hogy ebben előre lépjünk, rá­adásul betegségek, sérülések is akadályozták az edzésmunkát. — Hogyan rangsorolod a játékosokat? — Elsőként Kmézics Zoránt említeném, ebben az időszak­ban ő nyújtotta a legjobb telje­sítményt, ezt a statisztikák is igazolják. Igaz, nála is volt ki­sebb formaingadozás. Utána több játékos hasonló teljesít­ménnyel rukkolt elő. Oroszvá­ri Tamásnál tapasztaltam elő­relépést a korábbi támadótelje­sítményéhez hasonlítva. Hutás László is jól telejesített, de neki védekezésben nem szabadna kapkodnia. Hozzájuk sorolom Shiriant is. O négy meccset ját­szott, de húzóembernek számí­tott, igaz, inkább egyéni akció­kat vállal, de lelkesedése, győz­ni akarása sokat jelentett a csa­pat szempontjából. Utánuk kö- vctkzúkJankovicsésSzekeres. Előbbi nem tudott olyan formát mutatni, mint ősszel. Ennek az igazi okát nem tudom, de a rosszabb forma okozta, hogy sokkal idegesebben viselkedett, mint a bajnokság elején. Sze­keres sajnos nagyon sok edzést kihagyott, erőnléte emiatt sem volt megfelelő, őt egyébként bedobóhelyen és centerposzton is játszattam, ami nem könnyí­mutatott. Mindenképpen meg kell eirtlítenem Papp Tibort, aki nem kapott sok lehetőséget, de ha játszott, megfelelt az elvá­rásaimnak, és ő is mindent megtesz a siker érdekében. — Még csak február vége, és már lassan be is fejeződött a vagyunk az esélyesek, de úgy kell készülnünk továbbra is, mint eddig. Csak akkor lehe­tünk sikeresek, ha szívvel-lé- lekkel harcolunk tovább. A kér­désre visszatérve, szakmailag sem jó, hogy ezután majd tét­mérkőzések nélkül maradunk. Röplabda Készülődés a rajatszasra Az NYVSC férfi röplabdacsapata, mint ismert, az idei rá­játszásban az extra ligába jutást tűzte ki célul. Az alapsza­kasz lezárása után majd három hétnyi szünet állt a csapat rendelkezésére, hogy felkészülhessenek az újabb csatákra. A rájátszás első mérkőzésén a Malév ellen játszanak majd a nyíregyháziak. A felkészülés lezárásaként három edzőmeccset játszott a vasutasgárda. A pénteki, kazincbarcikai győzelem után hétfőn Romániába utaztak a röpisek. Az előzetes tervekkel ellen­tétben nem Nagybánya volt az úti cél, mert az ottani együttes sűrű bajnoki programja miatt nem tudta őket fogadni. Sze­rencsére a zilahi első ligás csa­pat a nyíregyháziak segítségé­re sietett, és egy napra vendé­gül látták a szabolcsi gárdát. A hazaiak kérése csupán annyi volt, hogy hétfőn két meccset is játszanak a csapatok. A Zalau Elcond röplabdásai a bajnokság hatodik helyéért küzdenek az ottani rájátszás előtt. Az első mérkőzésre rögtön a nyíregyháziak megérkezése után került sor a zilahi városi sportcsarnokban. Meglepetés­re, az utazás ellenére délelőtt az NYVSC röplabdásai voltak frissebbek. A nyíregyháziak Gebhardt, Pál, Korcza, Pam- puch, Zádor, Drotár össze­állításban kezdtek. Támadás­ban és a sáncoknál is jól telje­sítve három sima játszmában nyertek a hazaiak ellen. Az első mérkőzésen egy harcos, lelkes NYVSC mutatkozott be a zila­hi csarnokban. A délutáni mérkőzésen vál­toztatott a kezdő csapaton Ba­lázs István, az NYVSC edzője, Pampuch kisebb sérülése miatt nem játszott, míg Batai beteg­ség miatt pihent. Erre a meccs­re egy egészen más hazai gár­da lépett pályára, bár ugyan­azok a játékosok játszottak dél­után is, de teljesítményüket össze se lehetett hasonlítani a délelőttivel. A feljavult zilahi csapat annyira meglepte a ven­dégeket, hogy az első játszmá­ban simán nyert az Elcond csa­pata. A második játszma 9-14- ig sima vendégsikert ígért, de ekkor elfogyott Korczáék tudo­mánya, és a hazaiak fordítottak. Kettő-nulla után megint az NYVSC kezdeményezett, de 8-11 után ismét elbizonytala­nodtak, és a második meccset a hazaiak nyerték 3-0-ra. A zilahi kirándulás jól szol­gálta a csapat felkészülését a rájátszásra, Balázs István edző­nek arra is lehetőséget adott, hogy minden játékosát kipró­bálja. A két találkozó eredménye: Zalau Elcond—NYVSC 0- 3 (-10, -8, -5) NYVSC: Gebhardt, Pál, Korcza, Pampuch, Zádor, Dro­tár. Csere: Batai, Zsukov, Hor­váth L.. Zalau Elcond—NYVSC 3-0 (9, 15, 11) NYVSC: Zsukov, Pál, Kor­cza, Zajácz, Horváth L., Dro­tár. Kóczián és Munkácsi előkelő helyen Kóczián Jenő súlylökő é Munkácsi Sándor többpró- bázó személyében továbbra is két magyar versenyző ta­lálható a Nemzetközi Ama­tőr Atlétikai Szövetség (IAAF) legfrissebb fedett­pályás világranglistáján. Kóczián Jenő 19,83 méteres eredményénél nyolcán értek el jobbat, míg Munkácsit (6032 pont) csak négyen előzik meg „fedettben”. A március 8. és 10. között, Stockholmban megrende­zendő fedettpályás Európa- bajnokság előtt tájékozódás gyanánt hasznos megje­gyezni, hogy Kóczián előtt öt, míg Munkácsi előtt csak két európai versenyző talál­ható. Új fedettpályás világcsúcs A tianjini nemzetközi fedettpályás atlétikai via­dalon a kínai Sun Caiyun újabb világcsúcsot ért el a női rúdugrásban: saját re­kordját egy cm-rel szár­nyalta túl, így jelenleg 4.28 méterrel tartja a világcsú­csot. A rájátszás műsora: LRI Malév SC—NYVSC március 3., 16.00; MAFC—NYVSC március 9.. 16.00; NYVSC—Szolnok március 10., 15.00; Kecskemét—NYVSC március 17., 17.00; NYVSC—ZTE március 24., 15.00; NYVSC—LRI Malév SC április 10., 16.00; NYVSC—MAFC április 13., 11.30; Szolnok—NYVSC április 14., 15.00; NYVSC—Kecskemét április 24., 16.30; ZTE—NYVSC május 4.. 15.00. Kézilabda Magyar Kupa Rajt a Kupában Derecske—Kisvárdai SE Derecske 17 óra V.: Bartha, Sajóvölgyi. Két hétig ugyan nem játszik bajnoki mérkőzést a kisvárdai NB I-es női kézilabdacsapat, de tétmeccsekre azért sor kerül a kemény munka mellett, amit az új edzővel, Bobán Jánossal végeznek a lányok. A kupapár­harcban már elég komoly a tét, hiszen az oda-visszavágó mér­kőzésből aki győztesen kerül ki, máris a legjobb nyolc között érezheti magát A két csapat jól ismeri egy­más harcmodorát, hiszen szám­talan előkészületi mérkőzést játszanak egymással, így nagy taktikai csata várható. Az őszi szezonban hazai pályán játszot­tak a mieink a Hajdú-megyei csapattal, és kínkeservesen egy góllal nyertek 20-19-re. Majd nemrégiben Miskolcon találko­zott egymással a két együttes egy tornán, és ott is a várdaiak nyertek egy góllal. A bajnok­ságban egyébként hasonlóan szerepel a vendéglátó csapat, mint a Kisvárda, bár nekik egy ponttal több van. Hazai pályán igen veszélyesek, a nagyobb csapatokat is megizzasztják. A középcsapatoktól meg könyör­telenül „elveszik” a két pontot. Mostanában még erősödtek is, mert hosszú sérüléséből a kitűnő kapus, Pusztainé fel­épült, és csapata rendelkezésé­re áll. A kisvárdai gárdánál az a leg­jobb hír, hogy nincs sérült, és a betegek is meggyógyultak. így teljes csapat áll Bobán edző rendelkezésére a mai esti össze­csapáson. Nagyon készül az együttes és mindenféleképpen olyan eredményt szeretnének elérni, ami a március 2-ai visszavágón elég lehet a to­vábbjutáshoz. —fuli — Falánk „Cápák” Miközben az észak-ame­rikai profi ho- k i 1 i g á b a n (NHL) jósze­rével mindenki azt találgatta, megy (a St. Louis Blues-hoz), avagy marad az „Angyalok városában” a Los Angeles Kings szupersztár­ja, Wayne Gretzky, egy, a jegesvilágot vélhetően kevésbé megrázó játékos-cserebere le­zajlott. A bajnoki címvédő New Jersey Devils szerezte meg villámigazolással a Calga­ry Flames-től a National Hoc­key League egyik legkiválóbb védőjét, Phil Housleyt. Nem véletlenül döntött az „Ördö­gök” vezérkara a jövő hónap­ban 32 esztendős hátvéd szer­ződtetése mellett! A Devils a tavalyi remeklést követően az 1995/96-os bajnokság alapsza­kaszában eddig egészen vérsze­gény teljesítményt nyújtott. Olyat, hogy még a rájátszásba való bejutása is veszélybe ke­rülhet. Ezért mindenek előtt a védelem megerősítését ítélték a legfontosabbnak, bár - ami azt illeti - a csatársor hatékonysá­gán is lenne mit javítani. Tud­niillik a New Jersey 60 mér­kőzésén mindössze 154 gólt volt képes ütni, amivel az NHL 26 csapatának eredményességi sorrendjében csupán a 25., az utolsó előtti. A Jersey-nél kevesebbszer egyedül a liga abszolút utolsó­ja, az Ottawa Senators volt eredményes (142 adott gól). Meglehet persze, hogy Housley szerződtetésével két legyet akarnak ütni egy csapásra, hi­szen a tapasztalt, tizennegyedik NHL-idényét játszó védő a tá­madásban is jeleskedik. Oly­annyira, hogy a Flames-ben a második legjobb mutató volt az övé a 16 góllal és 36 gólpasszal gyűjtött 52 pontjával. Eredmények: Winnipeg Jets —Los Angeles Kings 4-3, Co­lorado Avalanche—Anaheim Mighty Ducks 3-2, San Jose Sharks—Montreal Canadiens 7-4. Foghíjas a Phoenix A.C. Green, a Phoenix Suns játékosa annak ellenére is vál­lalta a játékot, hogy két fogát kiütötték va­sárnap, a New York Knicks elleni győztes összecsapáson. A „tettes” J.R. Reid volt, akit két mérkőzésre eltiltottak, s 10 ezer dollárra megbüntettek. A hírek szerint azonban Green már „megkapta” új fogait, igaz, nyilván összefüggésben is, meglehetősen „visszafogottan” játszott. A Phoenix Suns 110:87-re kikapott a Utah Jazz otthonában. Karl Malone 28, John Stockton 16 pontot dobott a hazaiaknál. A Suns legjobbja Charles Barkley volt, aki 17 pontot szerzett. A nap legna­gyobb összecsapása Bostonban volt, ahol a vendég Indiana Pacers hosszabbításban verte a Celtics gárdáját. A Pacers „nyerőembere” Reggie Miller volt: egymaga 39 pontot szer­zett. A ráadásban ugyan 119:117-re még a hazaiak ve­zettek, ám Miller - hat másod­perccel a dudaszó előtt - három­pontos kosárral fordított. Innen pedig a Celtics már nem volt képes „felállni”. A Boston leg­jobbja Dino Radja volt, aki 33 pontig jutott. Csapata sorozat­ban ötödik vereségét szenved­te el. A New York Knicks a Los Angeles Lakers otthonába láto­gatott. Szereplését nem kísérte szerencse, hiszen 18 ponttal kikapott. A Lakers 1992. már­cius 10. óta egészen mostanáig nem tudott nyerni a Knicker­bockers ellen. A New York-iak immár harmadik találkozóju­kon nem számíthattak a sérült Patrick Ewing szolgálataira. Eredmények: Boston Celtics — Indiana Pacers 119:122 — hosszabbítás után, Utah Jazz - Phoenix Suns 110:87, Los An­geles Lakers—New York Knicks 114:96 Sacramento Kings—Detroit Pistons 78:93

Next

/
Oldalképek
Tartalom