Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-07 / 32. szám
10 1996. február 7., szerda Közelkép UJ KELET Kontyolás és satírozás A farsangolás, a bálok időszakában járunk, s természetes, hogy szeretnénk ezeken az alkalmakon — lehetőségeinkhez mérten — a legjobb formánkat mutatni. A jó megjelenés alapja (és tetőpontja, legalábbis a talajtól számítva) a frizura. A Snitt Hajstúdió mesterfodrászával, Csábrági Mariannái beszélgettünk e „fővel járó” gondokról. jól mutatnak a már említett kiegészítők. Sokan szeretnének póthajat is beépíteni, de én nem igazán ajánlom, mert nehéz azonos árnyalatot találni, és a műhajak nem adnak természetes hatást, elütnek a sajáttól. Ha az én véleményemet kéri a vendég, „saját anyagból építkezzen”. — A formákról már beszéltünk, de mi újság a színekkel? ■ — Alkalmak előtt senkinek nem ajánlom a merész változtatást. Sőt, semmilyen vegyszeres munkát a hajon, legyen ez festés vagy dauer. Ezt néhány héttel előtte már ajánlatos elkészíttetni, mert a hullámok lazulnak, természetesebbé válnak, a szín pedig beérik, ismét a természetes árnyalatok kerültek előtérbe. Most kezd divatba jönni és elterjedni a satírozás. Ez több árnyalatú tincsfestés. Az így nyert színhatás élénkíti, dúsabbá teszi és kiemeli a haj formáját, sőt, viselőjének szem- és arcszínét. — Hogyan lehet javítani egy rossz minőségű hajat? — Már otthon is kúrálhatjuk különféle tápláló pakolásokkal. Minden háztartásban van tojás, élesztő, olaj, ezek táplálják, fényessé, csillogóvá teszik, de kérhetünk ilyen pakolást a fodrászunktól is. Az a fontos, hogy a haj tiszta legyen, jól vágott, s nem lehet probléma. Összhangnak kell lenni a ruha, a frizura és a smink között. Figyelni kell a kiegészítőkre is: klipszekre, fülbevalókra, főleg, ha valaki szemüveget is visel, de bármilyen gyönyörű ruhát felvehetünk, ha a frizura nem az igazi, „üti” az egészet. — Ne feledkezzünk meg a férfiakról sem! — Nekik is azt ajánlom, hogy egy frissen mosott, nyírt haj fél siker. Nincs csúnyább, mint a szmokingnyak alatt egy szőrös nyak, lenőtt haj. Egyre inkább visszaszorul a divatból a hosszú haj. Aki mégis ilyet visel, az ápolja gondosan, s azt ajánlom, öltönyhöz frizuráját mindenképpen kötözze össze. — S a fodrász hogyan viseli haját ilyen alkalmakon? —- A ruhámhoz igazodom. Leggyakoribb a hátrasimított kis konty, esetleg szolid díszítéssel vagy az enyhén berakott fizura. A fodrászok gyakran ugyanabba a bálba készülnek, amibe a vendég, s magukra nem mindig jut idő. Hatházi Andrea Lengyelffy Produkció — Észrevehető-e, hogy a hölgyek és urak többet foglalkoznak ebben az időszakban hajukkal, készülnek-e az alkalmakra frizurákkal? — Régebben volt igazán jellemző a báli szezon a fodrászatban is, akkor képesek voltak a szépülni vágyók már hajnali négy órakor az utcán várakozni egy új frizuráért vagy kontyfésülésért. Manapság nincs nagy különbség a mindennapok és ezen időszak között. Ma sokkal többen figyelnek arra, hogy megfelelő legyen a hajuk festése, dauerolása. Igaz, a mai divat sem különíti el olyan élesen a mindennapi és alkalmi frizurákat, mint régebben. — Milyen a mai alkalmi divat? — Ez legtöbbször a haj hosszától, viselőjének egyéniségétől, ruhájának stílusától függ. Újra reneszánszát éli a konty a legváltozatosabb formákban. Romantikus, fodros ruhákhoz a rakott vagy besütött hajból készült konty az ideális, egy-két kacéran kiszabadult loknis, csigás tinccsel. Egy szolidan elegáns ruhához már egy hatvanas évekbeli sima „banán” kontyot ajánlanék viselőjének. A kon- tyokat alkalmivá különféle kiegészítőkkel is tehetjük. Különleges lehet a hajban egy jól választót bross, csat, virág vagy esetleg egy szépen beépített lánc. A kontyot mindenképp a nőies nő számára tervezték, tapasztalatom szerint ma kevés van ilyen. A fodrászok közül is kevesen foglalkoznak a konttyal, mivel már régóta nem tanítják az iskolában. Én is mesteremtől lestem el a fogásokat, és saját kreativitásomra hagyatkozom. — Mit ajánl a rövidebb hajú vagy sportosabb típusú hölgyeknek? — Mindén frizurát ünnepélyessé tehetünk alkalmi beszárítással vagy rakással. A hétköznapokon sima hajba egy jól elhelyezett hullám, esetleg az állandóan befelé szárított most kifelé kanyarítva, s máris érdekessé, különlegessé vált a régi forma. Rövidebb hajban is Rendszerváltás Szabolcsban „Valamit nagyon elszúrtunk” KGB-forgatókönyv, szükségállapot, fehérterror? címmel írás jelent meg nemrégiben a Tallózóban. A lap a rádió Tizenhat óra című műsorát vette át. Január tizenegyedikén a Népszava közölt egy eddig még nem publikált Grósz Károly-inter- jút. Az elmondottakból, leírtakból kirajzólodik egyfajta rendszerváltási kép. Sokan várják, sokan pedig nem szeretnék, ha megjelenne Barabás János könyve, mely az elhunyt politikus visszaemlékezéseit tartalmazza. Mi a rendszerváltás időszakát Varga Gyulával az MSZMP 65 éves, volt megyei első titkárával elevenítettük fel. A politikus 1989. január elsejéig töltötte be ezt a tisztséget, ha valaki, akkor ő a megyéből nagyon sokszor találkozott az akkori miniszterelnökkel. — A most megjelent cikkek, interjúk túl sok meglepetést nem tartalmaznak. Ugyanazt mondja el Grósz Károly, amit azok az emberek, akik vele együtt dolgoztak abban az időben a pártban, ugyanúgy éltek át. Közöttük én is — szögezi le beszélgetésünk elején Varga Gyula. — Igazuk van a történészeknek, akik azt mondják: kevés idő telt még el ahhoz, hogy reálisan értékeljük az akkor történteket. Bennem is rengeteg szubjektív dolog keveredik. Abban azonban biztos vagyok, hogy az emberek jelentős része nem véletlenül sírja vissza azt az időszakot, amikor a kenyér nagyobb volt, ráadásul biztos és kiszámítható. Jelentős szociális háló védte a társadalom túlnyomó többségét. Érdekes, hogy Grósz Károly az egyik nyilatkozatában azt fejtegette, az 1988/89-es szocialista modell életképes lehetett volna. Szerintem viszont egyértelműen megbukott. Nem véletlen, hogy az emberek nagy többsége az ellen a rendszer ellen szavazott. Ráadásul nemcsak nálunk, hanem a környező országokban is. Ettől függetlenül a szocializmus, mint modell szerintem továbbra is érvényes. —- Kaptak-e Önök arra vonatkozólag bármiféle utasítást, hogy a megyében miként kezeljék a formálódó pártokat? — Nem kaptunk semmiféle utasítást, instrukciót a már működő ellenzéki pártokkal kapcsolatban. Mindenki tudta 1989-ben, hogy az MDF nem mozgalom, hanem párt. Hasonlóképpen a többiek is. — Állítólag az MSZDP-t az MSZP saját maga hozta létre, mint leendő szövetségesét, és így támogatta is. Hasonlóképpen támogatta az MDF Le- zsák-féle szárnyát, és állítólag elvtársakat helyeztek el a Kisgazdapártban is. Mit tud Ön erről? —• Nincs tudomásom arról, hogy Budapesten, vagy az ország más részén történtek-e kísérletek arra, hogy volt MSZMP-tagokat, szimpatizánsokat az új, alakuló pártokba beépítsenek. Azt viszont tudom, hogy nálunk a megyén belül ilyesmi nem történt. Az, hogy Pozsgay Imre ott volt Lakitelken, arról valamennyien tudunk. Az MDF-fel a szövetségkötésről nem tudok, de az nyilvánvaló: mindent elkövetett az MSZMP szétveréséért. Sokat tett az ellenzéki pártok létrejöttéért. Pozsgay most azt a szerepet tölti be a közéletben, ami ilyen viselkedés után logikus: az árulót az egyik oldalról is kidobják, a másik oldal is megveti. Igazából nem fogadja be senki. — Ön azt mondja, nem tettek semmit. Ezek szerint tétlenül szemlélték, ahogy az ellenzék összeáll és leváltja önöket. Ezt nem hiszem... Mi volt a taktikájuk, stratégiájuk? — Akár hiszi, akár nem, el sem tudtuk volna képzelni, hogy másfél éven belül feloszlik az MSZMP. A pártot élénk viták és igen erős feszültségek osztották meg. Az ellenzékkel kapcsolatban nem kaptunk semmiféle jelzéseket. A mi álláspontunk az volt, hogy akivel lehet, alakítsunk ki tisztességes emberi viszonyt. Az ellenzéki pártok jelentős része élt azzal a lehetőséggel, hogy meghívtak pártfunkcionáriusokat beszélgetésre. Magam is részt vettem több ilyenen. Utólag azt mondom, hogy tehettünk volna többet, de igazából éretlenek voltunk a feladat megoldására. —Mennyire lepte meg, hogy volt tagtársai—maradjunk abban, név nélkül —feltűntek a különböző pártokban ? —- Őszintén szólva, nincs sok emberről szó. A rendszerváltás idején Hamvast és Maleczkyt ismertem, de őket sem a pártból, hanem a közéletben betöltött szerepükből adódóan. Később azonban nem kevés „jó elvtársam” is feltűnt a különböző pártokban. — Hogyan élte meg, hogy elsősorban a fiatalok az MSZP- ben keresték a megújulás lehetőségét? — Annyira természetesnek tartottam, hogy jómagam is „átigazoltam” az MSZP-be. Szimpatikus volt számomra, hogy fontosak nekik a kommunista hagyományok és a szociáldemokrácia. Aztán nem sokára már elhatárolták magukat a kommunista hagyományoktól. Ekkor léptem ki, illetve át a .Munkáspártba. Amikor kiléptem az MSZP-ből, nem láttam rajtuk semmiféle megkönnyebbülést. Elbeszélgettek velem és elfogadták az indokaimat. — Mennyire elégedett a káderpolitikájukkal? Nagyon sok olyan ember tölt be ma vezetői funkciót, akivel önnek személyes, jó kapcsolata volt. — Sok emberrel nemcsak akkor, hanem most is jó a kapcsolatom. Az MSZP megyei kádereinek nagyobb részét a „régi időből” ismerem. Őszintén szólva, néhányuktól jobb teljesítményt vártam, többet képzeltem, képzeltünk róluk. —Mit érzett, amikor ’90-ben egy Fidesz-többségű önkormányzatot választott magának a megyeszékhely? — Hallatlan módon megdöbbentett, megrázott. Meglepett, hogy a lakosság mennyire elégedetlen volt a vezetőkkel. Úgy választott a lakosság, hogy nem valaki mellett, hanem valaki ellen... Kétségtelenül ismeretlen jelölteket tüntettek ki az emberek bizalmukkal. A választás után szomorú voltam, és keserűen arra gondoltam: valamit nagyon elszúrtunk... — Jelen volt Grósz Károly temetésén? — Nem, mert dunántúli vendégek jöttek hozzánk. Bár az az igazság, nagyon rosszul esett, hogy a kormány kisajátította a temetést. Ráadásul az a Nyers Rezső búcsúztatta, aki jelenleg az MSZP aktív vezetője, parlamenti képviselője. Méltatlannak tartom azt is, hogy a szertartás keretében a Munkáspárt nem búcsúzhatott el Grósz Károlytól. Száraz Attila A szociáldemokrácia hajnala Grósz Károly szerint az MSZMP komoly segítséget adott a szociáldemokrata pártnak, jelentős szerepet játszott abban, hogy a párt megszerveződjön. Oláh Gábor, az MSZDP megyei elnöke így emlékszik a rendszerváltást megelőző időszakra: — A munkámból adódóan szükség volt, hogy csatlakozzam az MSZMP-hez. A rendszerváltás idején aztán nem léptem át az MSZP-be, hanem az MSZDP-nek lettem a tagja. 1989 januárjában alakult meg az MSZDP, illetve Szabolcs megyében csak 1990 februárjában szerveződött meg — először Deniecserben. Ekkor nem nagyon volt már MSZMP. Azzal, hogy Budapesten az MSZMP adott egy gépkocsit, nemigen segítette hatékonyan a párt létrejöttét. Mi a megyében például semmit sem kaptunk. Nem véletlenül találták ki Grószék, hogy a szociáldemokrata pártot segítik. Nagyon jól tudták, hogy 1948-ban, a kényszeregyesüléskor mindenünket elvették. Odalettek a színházaink, lapjaink, nyomdáink, kul- túrotthonaink. A rendszerváltáskor a „mienkből” alig adtak vissza valamit. Jelenleg is folyik a per, de nem sok esélyt látok arra, hogy nyerjünk, azaz bármit is visszakapjunk. — Igazából idő kell még ahhoz, hogy megtudjuk, valójában mi is történt. Az biztos, hogy beépítettek Petrasovicsféléket, akik a párt tönkretételéért dolgoztak. Fontos volt az MSZMP számára, hogy a ve- télytársaik ne erősödjenek meg. A mai napig is az MSZDP legnagyobb baja, hogy sem jobbról, sem pedig balról nem igazán akartak, akarnak bennünket. Sem az MSZMP, sem az MSZP nem kereste velünk a kapcsolatot. Az első időkben apró, kicsinyes dolgokkal foglalkoztunk. 1990-ben megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az MSZP-vel, illetve megalakulása után a Munkáspárttal. Ezzel a párttal sikerült megegyezni (’94-ben össze is fogtunk), de a szocialisták a mai napig nem voltak hajlandóak szövetséget kötni.
