Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
UJ KELET Könyvről könyvre Updike: Brazília Stefan Zweig a háború után írott kiváló könyvében Brazíliát a nagy lehetőségek és a jövő országának nevezte. Sokan az ő ottani emigrációs éveinek tapasztalatai alapján képzelték, képzelik el ezt a hatalmas, és valóban ezernyi lehetőséget rejtő országot. Mások a filmek és híradók riói karneválja alapján alkotnak maguknak képet, igencsak hamisat. Brazíliáról manapság nem sokat hallani, legfeljebb a gyermekbűnözés, a misztikus szertartások miatt. így aztán a most felnövő nemzedék számára aligha kínálkozik alkalom arra, hogy elképzelje magának a világ egyik legnagyobb országát, ahol —és ez a visszatérő információ — irtják az esőerdőket. John Updike nem Brazília elemzést ad. Ő reményt írt. Szerelmesei. Szeretkezőset. Néha naturálisán keményet. Egy tengerparti csavargó és egy gazdag lány története ez a könyv, de belőle kiolvasható a mai Brazília minden jó és rossz vonása. Persze az ember nem azért olvas regényt, hogy szociológiai körképet kapjon. Nem azért feledkezik bele egy forró, igazi délszaki, gátat és határt nem ismerő szerelmi történetbe, hogy közben társadalmi és osztályviszonyokról olvasson. De Updike, ez a varázsló, képes arra, hogy szinte észrevételenül adagolja nekünk a környezetet, mely végtére is meghatározza ennek a két fiatalnak a sorsát, minden lépését, valamennyi emberi kapcsolatát, örömét és kínját. És ettől nagyszerű a regény. A végén elgondolkodunk a lány és a fiú sorsán, de közben azt is érezzük: némileg tudói lettünk egy olyan országnak, mely tőlünk távol csodát és rémet egyaránt tartogat. A tévé korszakában ez a könyv minden televíziós produkciónál jobb. Jobb, mert képei plasztikusak, szinte mindent látunk, az egész úgy pereg előttünk, mint a legjobb film. És közben a fantáziadús szöveg jobb minden fikcilós taxtusnál. Nem tagadom, olvasás közben mindent láttam, még a hangokat is meg tudtam különböztetni egymástól, éreztem a trópusi virág illatát, és csavarta az orrom a nyomorkunyhóban sütött lepény gyanús szaga. És végig lehet élni a két fiatal szerelmét, a sikolyokat, a fájdalmakat, a kielégüléseket és mindent odaadás sóhajait. Ha nem tévedek, ez Updike tizenötödik könyve, mely nálunk napvilágot lát. Szász Imre fordítása, az Európa Kiadó gondozása példás, jelzése annak: létezik még igényes magyar könyvkiadás. Utazzunk hát Updike- kal a szerelem világába, Brazíliába. Még a drága könyvek idején is ez a legolcsóbb világút, garantált élménnyel, színvonallal. És nem mellékes: az idegenvezető Updike. ______________________________________ (bürget) Kultúra 1996. február 1., csütörtök Gyúró Imre, a volt megyei tanács elnökhelyettese—közéletiségről, kultúráról Rengeteg a szabad szellemi kapacitás 5 Nyíregyháza belvárosában, egy nagyon is szolid lakásban él Gyúró Imre, a megye hajdani kulturális vezetője, szerény bútorok és csodálatos festmények között, igazi polgári környezetben. Könyvek, könyvek, szobrok és domborművek — egy művészetet nagyon kedvelő ember otthona. Elöljáróban nyomatékosan iskolai ünnepségekre, mint leszögezi, hogy a megyében már a nyolcvanas évek derekán megtörtént a „váltás”. — Képzett fiatal vezetők kerültek minden posztra, és semmi kivetnivalót nem találok benne, hogy ezek az emberek megtalálták helyüket az új társadalmi szerkezetben. Tény, és ezt üzenem azoknak, akik alulkulturáltságról beszélnek, hogy negyvenöt éves korig a város értelmiségi arányszáma sokkal jobb az országos átlagnál! Nem én találtam ki. Ezt mutatja egy nem is olyan régi független felmérés eredménye. Ezek az emberek nem most, a rendszerváltás után tanultak... — Kérem, mondjon önmagáról néhány szót! — Szeretem a politikát, de „direktben” nem érdekel maga az ideológia. Szociálisan elkötelezett ember vagyok. Így nőttem fel, még pártiskolát sem végeztem. Tanárember vagyok. — Hogyan mondott — hivatalosan—búcsút a közéletnek? — Nem küldtek el, nyugdíjba mentem. — A kultúrember viszont — ha jól tudom — aktív maradt... — Természetesen. Az ember nem bújhat ki a bőréből. A köz- életiség nem a fizetett aktivitás kérdése, hanem életforma. Ugyanúgy járok színházba, hangversenyre, kiállításokra és Szárnyal a Pentaton Művészközvetítés öt világrészbe A jeget 1989 szeptemberében törték meg. Négy világhírű magyar operaénekes, Kincses Veronika, Polgár László, Kováts Kolos, Gulyás Dénes és egy menedzser, Zimányi Zsófia megalakította az első magán művész- és koncertügynökséget, a Pentaton Kft.-t. Ez nagy változást hozott, hiszen az addig szigorúan állami kézben lévő művészközvetítés lényegesen kibővült, és a nagy, világszerte ismert nevek eleve hitelesítették az ügynökséget. Az elmúlt időről, illetve a most folyó munkáról Zimányi Zsófia, a kft. igazgatója tájékoztatta lapunkat. Énekesek, együttesek, színházak — Kezdetben csak énekesek közvetítésével foglalkoztunk, de ahogy az idő haladt, úgy bővült a kínálatunk. Együttesek, produkciók is kerültek szép számmal a listára, és mára ott tartunk, hogy az igényes, úgynevezett könnyű műfajjal is kacérkodunk. Az első időkben elsősorban Európában voltunk jelen, de ahogy múltak az évek, úgy bővült a kör. Ma elmondhatom, hogy hongkongi partnereink éppúgy vannak, mint dél-amerikaiak, észak-amerikaiak, lényegében öt földrészen vannak igen kiterjedt kapcsolataink. Mondanom sem kell, hogy a legjobb énekesekkel, a legjobb művészeti csoportokkal állunk kapcsolatban, a minőségből sosem engedtünk, nem is fogunk. Rendezők, koreográfusok, kamaraegyüttesek, zenekarok, táncegyüttesek, kórusok, operaegyüttesek, prózai színházak állnak velünk kapcsolatban. Dolgoztunk együtt a rádiózenekarral, a Fővárosi Operettszínházzal, a Magyar Állami Operaházzal, a Honvédegyüttessel, a Katona József Színházzal. Ez utóbbi Dél- és Észak-Amerikába is eljutott, de jártak Angliában, Hongkongban, Olaszországban és Ausztráliában is, szintén a mi közvetítésünkkel. Sláger a Kékszakállú... Sok művészt közvetítettünk Amerikába, elsősorban, amikor magyar művészek alkotásait éneklik. Polgár László, Kováts Kolos, Komlósi Ildikó, Lukin Márta például az Egyesült Államokban lépett fel, ahol sláger Bartók A Kékszakállú herceg vára című műve. Felléptek Huostonban, Los Angelesben, Dallasban, Chicagóban, San Franciscóban, Kelen Péter délamerikai turnén vett részt. Polgár László Jessie Normannal lemezt is készített Amerikában. Szóval a kiváló minőséget az egész világ keresi. (Beszélgetésünk során jutott eszembe, hogy a napokban beszéltem telefonon Hamari Júlia művésznővel. A Stuttgartban élő énekesnő akkor, amikor a Pentaton került szóba, csak annyit mondott: „Úgy hiszem, hogy ma ők otthon a legjobbak, a legmegbízhatóbbak, a legigé- nyesebek. Szerencsés, akivel ők foglalkoznak.”) Drágák a külföldi művészek — Természetesen Magyarországra is hozunk művészeket, kiválasztásuknál hasonlóan igényesek vagyunk — folytatja Zimányi Zsófia. — Egy a gond: a külföldi művészek drágák, az itthoni rendezők csak ritkán tudják megfizetni gázsijukat. De együtteseket is hoztunk a közelmúltban, így aChippendale,.aNazareth,AIDiMeola a mi szervezésünkben járt Magyarországon. Jobban örülnék, ha az ide szervezhető művészek száma nagyobb lenne. Egyébként hadd összegezzem művészi filozófiánkat, ami egyben üzleti elvünk is: csak olyanokkal foglalkozunk, akikkel nem vallunk szégyent. Úgy hiszem, ezt a szintet, ezt az elvet szabad csak követni, így tudjuk méltón képviselni a magyar művészeteket a világban. Befejezésül csak annyit: a Nyíregyházán is jól ismert Brass In The Five rézfúvós-kvintett is felkerült a Pentaton ajánlati listájára. Az öt fiatal művész asztali muzsikát szolgáltatott több városi rendezvényen, ők muzsikáltak az Euró- pa-bajnokság fogadásán, adtak koncertet a zenepavilonban, Vásárosnaményban vízizenét szolgáltattak, és a Nemzeti Filharmónia szervezésében 20 koncertből álló sorozatot adtak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében. A több szállal a városhoz kötődő együttes ettől az évtől egy világot átfogó koncertügynökség partnerévé vált, ami egy lépés a világhír felé. (b) azelőtt. Nagyon jólesett most is nemrégiben látni, hallani a művészeti szakközépiskolások hangversenyét. — Ön a nyugdíjas kisemberek mellett is lándzsát tört. — Igen, ez így van. Látván a világ alakulását, a kisemberek és a kirekesztettek sorsát, kerestem a kapcsolatot a Dialog Egyesülettel, ami nem más. mint egy zömében értelmiségi nyugdíjasokból álló csoport. Meghívtak, elnökké választottak. Az a meggyőződésem, hogy rengeteg a szabad szellemi kapacitás. Az az ország, amelynek nem kell a szellemi tapasztalat; elveszett. Meg vagyok győződve róla, hogy Magyarország nem ilyen. A nyugdíjasok egyesületei létrehozták az érdekképviseleti szövetséget. — Mit jelent önnek a szó: érdekképviselet? — Nem két darab kiflit egy helyett! Az első fontos dolog, hogy a megye „fogadja be” 170 ezer emberét! Ez erkölcsi kérdés. A második cél: a szellemi leépülés megakadályozása — információkkal! Az információk hiánya ugyanis egyenlő a leépüléssel. Nem lényegtelen természetesen az anyagi képviselet kérdése sem. de ezekben a kérdésekben nem helyi viták, próbálkozások szükségeltetnek. A törvényalkotáshoz kell fordulni, a törvényalkotáson kell a szemünket tartani. Módszerünk a véleményezés, illetve nyomást gyakorolni az illetékesekre. Az a tapasztalatunk, hogy az országban nincs hatékony érdekképviselet. Ez nem szándék kérdése. A civilszervezetek gyengék. Hatékony érdekképviselet csak erős és a hatalommal szembenálló (de nem ellenséges) civilszervezetek összefogásával lehetséges. Ebben a században csak a választásokkor volt fontos a polgár. A választások között mindig azt csinált a hatalom, amit akart. Ez most is így van. A civilszervezeteknek kell kikény- szeríteniük a hatalom folyamatos figyelmét. — Kérem, mondjon valamit a családjáról! — Pedagógus házaspár vagyunk. Mindazonáltal, hogy imádom a szakmámat, sajnos, most azt kell mondanom, hogy szerencsére a gyermekeink nem követték a példánkat. Júlia lányom mérnök-közgazdász a ruhaiparban, a férje mezőgazdász. Van egy hároméves kisfiúk, Péter, a mi legkisebb unokánk. Imre fiam villamosmérnök. Kutató, harmincnégy évesen már kandidátus volt. Pesten dolgozott a Fizikai Kutatóintézetben, majd Humbold-ösztöndíjat kapott és kintmaradt — sóhajt mélyet Gyúró Imre. — Annak a híres „agyelszívásnak” köszönhető. Minden munkatársa és évfolyamtársa külföldön dolgozik. Japánban, itt-ott. Imre itthon Akadémiai díjat is kapott, mégis Stuttgartban kötött ki. Embertelen helyzet. Veszteséges az országnak, a szülőnek, ámbár végül is mindegy, hogy miért izgul a szülő, a távolság vagy a gyermeke iránt érzett megélhetési aggodalmak, a létbizonytalanság miatt. Két gimnazista unokám, András és Gábor már menthetetlenül németek lesznek. — Önök hogy élnek? — Talán nincsenek filléres gondjaink, de nem így képzeltük el a nyugdíjaséveket. Ebben a zaklatott világban nem lehet megpihenni. Minden és min(Jyúró Imre Fotó: Harascsák denki árasztja a nyugtalanságot — a barátok, a tévé. Furcsa dolog ez. Az édesapám is úgy indult neki a világgal való küzdelemnek, hogy „majd a fiamnak”. A nagyapám is és én is. Mindenesetre ez nem az a jobb világ, amire oly sokan vártunk. A Kistelekiszőlőben van egy kis házunk és egy kertünk. . Egyedül ott van békesség. Ha meg akarok nyugodni, kimegyek és dolgozgatok. Egyedül a színház, a hangversenyek és a találkozásaim a gyerekekkel az iskolában, ezek nyújtanak némi közéleti örömöt. Az unokák pedig vigasztalást, feltétel nélküli boldogságot. — Hogyan tekint vissza a múltra? — Nézzük a tényeket. 1970 és '90 között épült ezer tanterem, és létesült ezer kórházi ágy. Ebben a megyében alakult meg elsőnek a családgondozó szolgálat. Mindenütt volt idősek napközi otthona, és működött a házi beteggondozó szol-' gálát. A kisembereknek voltak kapaszkodói. A nyugdíjasok akkor sem éltek jól. Tehát ez, ami most van, a Kádár-rendszer bűne! A nyugdíjak már akkor devalválódni kezdtek évi két százalékkal, ugyanakkor, amikor a pénz évi 5—6 százalékot romlott. A mostani szegénység viszont már a kilátástalanok szegénysége —■ Ön a megye művelődés- politikájának atyja volt... — Büszkén emlékszem visz- sza erre az időre. Jó okom van rá! Ez a megye fejlődött a legtöbbet. Bizonyítani akartunk az ország előtt, és sikerült is! Nemcsak látszattevékenység folyt! Iskolázottság szempontjából az országos átlag fölé nőttünk. A létesült kórházi intézmények az akkori legmodernebb európai igényeknek is megfeleltek. A közművelődési rendezvények nem voltak öncélúak. Nyírbátor a zene, Kis- várda a színjátszás, Vásáros- namény a fafaragóművészetek és az erdélyi hagyományokat őrző tevékenység fellegvára lett. Fehérgyarmat példa értékű módon ápolta a mai honi irodalmat, míg Nagykálló az ország egyik legrangosabb tánctalálkozójának helyévé vált. Mindenkinek tisztelettel adózom, akinek sikerült valamit is átmenteni azokból a mai nehéz időkbe. — Ön igazán valódi értékeket sorol! — És akkor még nem is említettem a Szabolcsi Szimfonikus Zenekart, a Nyíregyházi Vegyeskart, a Móricz Zsig- mond Színház életrekeltését, a Szabó Dénes-féle iskola megalakítását, az országosan is rangos Mesekert Bábszínházát, a Nyíri Kisszínpadot, melyek országosan elismert módszertani központok voltak! Az iskolahálózat teljesen kiépült, és alkalmazkodott a megyei igényekhez. Létrehoztuk a Művészeti Szakközépiskolát, a művészemberek helybéli megtartóját! Felépült a várva várt Egészség- ügyi Főiskola. Folytassam? Van mire emlékezni, van mire büszkeséggel gondolni. — Mit szól ahhoz, hogy az ipari miniszter „normálisnak” tartja: errefelé kevesebb bért fizetnek ugyanazért a munkáért? — Állítom, hogy ezt mesterségesen erőltetik! A mi szakmunkásaink nem képzetlenek! Ez a rossz hírverés árt az országnak, mert mindenki úgy fog ránk tekinteni, mint Európa olcsó bedolgozóira! Bérmunkából nem lehet felemelkedni. Talán sablonosnak tűnik a példa, de tény, hogy az ázsiai „kistigrisek” számítástechnikát tanítottak az „őserdőkben" a lakosságnak. Csak iskolázottsággal lehet kitörni. Kutatással! A szellemi kapacitás szervezettségével. — Tehát az oktatást teszi az első helyre. — A kultúra és a gazdaság között is harmóniára van szükség! A politika ennek szolgálólánya kell hogy legyen. —Ha látja a sikeres átmenet lehetőségét, kérem, vázolja! — Hosszú lesz. Egyensúly pedig csak akkor jöhet létre, ha a szociális hálót kifeszítik. Nem Szabad ezt a népet lebecsülni. A magyarság igenis megtanult bölcsen gondolkodni. Átlát a szitán. — Milyen ön szerint a mai 'ifjúság helyzete? — Az ifjúság gazdátlan. Akármit is mondanak, a KISZ és az úttörőmozgalom nem volt értéktelen. Ma a diszkón kívül mi az, ami vonzza a fiatalokat? Emberré is a munkahelyen "válik a fiatalság, mi lesz azokkal, akik munkanélküliként kezdik a felnőtt életet? A kisebbségek helyzete is elkeserítő. Régen a cigányok 70—80 százaléka dolgozott. Mostanra „leszoktak” a munkáról. Igaz, az iparosodás napszámosai voltak, de a mostaninál megalázóbb helyzet — amelyben élnek — nem létezik. — Virágzik még egyszer valaha a kultúra Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében? — Igen. A művészetek, a kultúra kipusztíthatatlan tényezői az emberi létnek. „Háborúban” azonban hallgatnak a múzsák. Egyszer azonban „béke” lesz... Palotai István
