Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-29 / 51. szám
A gyerekvállalás elszegényedés? SZABOLCSoSZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP HL évfolyam, 51. szám — 1996. február 29., csütörtök í (o^> A drogokról 5. oldal Újfehértó 8—9. oldal Nyíregyházán, az Árok utca 15. szám alatt, az Új Kelet szerkesztőségében egy szó mindössze 15 Ft-ba kerül! Horn Gyula Győrött Horn Gyula az MSZP Győr városi szervezete meghívására szerda délután Győrbe érkezett. A miniszterelnökpártelnököt a városháza előtt Balogh József polgár- mester, az MSZP-s ország- gyűlési képviselők, továbbá az MSZP városi és Győr- Moson-Sopron megyei szervezeteinek elnökei fogadták. A jelölt céljai Megőrizni a kormány eddigi gazdaságpolitikai sikereit és folytatni a stabilizációt — ezt a célt tűzi ki Medgyessy Péter pénzügyminiszter-jelölt. Medgyessy szerdai meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt hangoztatta: miniszterként szeretné elérni, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatósága javuljon, erősödjön a műhelymunka a gazdasági kabinetben. IFOR-károk A beadott kárjelentések alapján legkevesebb másfél- milliárd forint kárt okoztak az IFOR-csapatok a magyar- országi átvonulásukkal az érintett önkormányzatok területén. Megítélése szerint a károk felmérése két héten belül megkezdődhet. Elbúcsúzott az attasé Klaus Reiff, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének kulturális attaséja tegnap egész napos búcsúlátogatáson Nyíregyházán tartózkodott. A főiskola érdekében végzett munkájáért és kimagasló érdemeiért Bessenyei Ezüst Emlékérmet és Díszoklevelet adtak át a távozó diplomatának. személyesenadia fel i apróhirdetését Nyíregyházán, a Bujtos utca 32. szám alatt, a felvételi irodán egy szó mindössze 15 Ft-ba kerül! Biztonságunkért tanácskoztak A tűzoltók A rendőrök Munkamegbeszélésen értékelték tegnap a megyei és a városi tűzoltóparancsnokok elmúlt évi munkájukat. Mint a beszámolóban egyebek mellett elhangzott, Nyíregyházán, Mátészalkán, Kisvárdán, Záhonyban és Nyírbátorban már átvette az önkormányzat a tűzoltó-parancsnokságokat, erre Fehérgyarmaton és Záhonyban még nem került sor. A tapasztalatok alapján az önkormányzatok a gazdasági önállóságot biztosítják, az állami támogatásból fejlesztésekre azonban nem jut pénz. A megyében összességében a tűzoltók száma harmincöttel növekedett, így ez évben nem várható a létszám bővítése. Megszűnt azonban a megyei felügyeleti szolgálat, így hat jól képzett szakember távozott a szervezetből. Sajnos nem javult a vállalatok, intézmények tűzvédelmi munkája, az önkéntestűzoltó-moz- galomban azonban előrelépés volt. Ebben meghatározók voltak a Belügyminisztérium támogatása és a pályázatokon nyert pénzek. A megyében papíron 135 önkéntestűzoltó- egyesület van, de csak 68 működőképes. Az önkéntes segítők 240 tűz- és 17 káresetnél működtek közre. (Folytatás a3. oldalon) — Elégedettek akkor lehetnénk, ha megyénk területén nem fordulnának elő közlekedési balesetek, közlekedési bűncselekmények vagy szabálysértések —Ikezdte a sajtó tájékoztatását ar. Gál György rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályvezetője, amikor értékelte az elmúlt év közlekedésbiztonsági helyzetét. — Amikor értékelünk, mindig az előző évhez viszonyítjuk az adatokat. így elmondhatjuk, hogy megyénk baleseti helyzete 1995-ben kedvezően alakult. Mind a halálesetek száma, mind a balesetek során megsérült vagy elhalálozott személyek száma csökkent. Számokban kifejezve: 1994-ben összesen 916 baleset volt, ebből halállal végződött 78, míg 1995-ben 850 baleset fordult elő megyénk útjain, és 71-en vesztették életüket. Ezt az eredményt nem lesz könnyű feladat tovább javítani, de még szinten tartani sem. Ebben az évben ugyanis nem várható javulás sem a járművek minőségében, sem az úthálózat bővítésében. Bár hihetném az ellenkezőjét, de az emberek közlekedési kultúrájában sem várható fejlődés. (Folytatás a 3. oldalon) Bereg: autópálya, gázvagyon A második forduló következik Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. meghirdette az egyszerűsített privatizáció második fordulójának céglistáját. A magánosítás eljárási rendje megegyezik az első fordulóban előírtakkal. A tenderfüzetek megvásárlására három hónap áll rendelkezésre, a pályázatok beadási határideje: május 28. Ezúttal negyvennyolc cég került meghirdetésre, ebből egy megyénkbeli, a Szatmár Tüzép Rt., amelyre tizenötmillió forint készpénzes limitáron lehet ajánlatot tenni. A tenderfüzeteket az ÁPV Rt. Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei ügyfél- szolgálati irodájában, Nyíregyházán, a Váci Mihály utca 41. alatt lehet megvásárolni. Kistérségi tanácskozást szervez a beregi térség településvezetőinek Szűcs Ilona nagyvarsányi polgármester, a megyei közgyűlés tagja. Az összejövetel helyszíne a nagyvarsányi általános művelődési központ könyvtára, időpontja március L, péntek délután három óra. Az előzetes tervek szerint megbeszélik a beregi körzet Platty Iván címzetes államtitkárt és dr. Pregun István pápai plerátust, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának igazgatóját látta vendégül a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Ház szerdán az esti órákban a már hagyományos Tessék jönni beszélgetni! című programon. A kötetlen, klubjellegű fórumra a kulturális központ vezetőaktuális problémáit. Szó lesz a tervezett autópálya építéséről, a gázvagyon privatizálásáról. Tájékoztatót hallgatnak a megjelenők dr. Bakai Zoltántól, az egyesített Szatmár-Be- regi Kórház működtetéséről, fejlesztési tervéről. A megbízott igazgató az egyesítéssel és az ellátással kapcsolatos kérdésekre is válaszol. sége meghívta a vásárosnaményi és a körzetében működő egyházak és felekezetek képviselőit is. A beszélgetésen többek között felvetődött az állam, illetve az önkormányzatok és az egyházak kapcsolatának kérdése, a volt egyházi ingatlantulajdonok visszaadása, illetve az egyházi—települési együttműködési lehetőségek szélesítése. A megye (és ezen belül a beregi régió) területfejlesztési programját Róka László, a megyei területfejlesztési ügynökség igazgatója ismerteti. A témák fontossága miatt a tervek szerint a megbeszélésen részt vesz dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Kiss Gábor, a térség országgyűlési képviselője. Vén beteg A tervek szerint tegnap a megyei bíróság másodfokon folytatta volna különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt a nyíregyházi városi bíróság által elsőtökön elítélt Vén István elleni pert, de a vádlott, betegségére hivatkozva, nem jelent meg a tárgyaláson. Ezt az ország minden részéből összesereglett, főleg idős sértettek vették zokon, akik továbbra sem kaptak választ arra, hogy mikor kap ják meg a tőlük kicsalt pénzt... Az államtitkár Naményban Fórum az egyházakról, az egyházakért