Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-19 / 42. szám

Sport 14 1996. február 19., hétfő UJ KELET Kézilabda NB I Két pont helyett egy DEBRECENI DÓZSA MEDIFLÓRA— KÁRPÁT-HÚS NYÍREGYHÁZI KC 19-19 (12-10) Debrecen: Zsemberi—Arató, Habuczki 1, Sipos, Szabó 1, Dayka 8/5, Vágó 1. Csere: Kerekes 1, Kiss 7. Vozár. Edzó': Vámos Miklós. Nyíregyháza: Szabó—Szergyuk 4, Bécsi 3/1, Dengi 1, Tóvizi 4, Medve 4, Belányi 3. Csere: Lencsés (kapus), Kun, Nezezon. Edző: Uzejrovics Mirzet. Kiállítások: 6. illetve 8 perc. Hétméteresek: 6/5 ill 2/2. Szomszédvár rangadó volt a javából a két csapat szombat esti összecsapása. Hatalmas küzdelemben és taktikai csatá­ban igazságos pontosztozkodás történt. A debreceni sportcsar­nokba igazi „bujtosi” hangula­tot varázsolt a kedvenceiket Debrecenbe elkísérő 3-400 nyíregyházi szurkoló. Nyugod­tan ki lehet jelenteni, hogy az egy pont megszerzéséhez ők is hozzájárultak buzdításukkal. A Nyíregyháza kezdte a já­tékot, és rögtön az első táma­dásból a beállós Dengi szerzett vezetést, azonban az ellentáma­dás során Kiss egyenlített. Mindkét csapat igyekezett fö­lénybe kerülni, de nem sikerült. Keményen, de nem durván vé­dekeztek a csapatok. A táma­dásoknál szerencsésebb volt a hazai együttes, mert a nyolca­dik percre sikerült elhúzniuk 5-3-ra. Ennek oka volt még az is, hogy Zsemberi kitűnően vé­dett, és főleg szélről bevehetet­len volt a kapuja. Ám a vendég­csapat nem adta fel, hatalmas lelkesedéssel küzdöttek. Meg is lett az eredmény, Tóvizi góljá­val a 18. percben sikerült ki­egyenlíteniük (7-7). A folyta­tásban a nyíregyháziak támadá­sai balul sültek el, vagy hárí­tott kapus, vagy valamilyen hiba folytán az ellenfélhez ke­rült a labda. Ezt könyörtelenül ki is használták, és a 29. percre háromgólos előnyre tettek szert. A félidő utolsó másod­perceiben Belányi szépített az eredményen. A kétgólos debreceni vezetés ellenére érezni lehetett, hogy még nem dőlt el a találkozó sorsa. Ezt igazolni látszott, hogy a szabolcsi csapat még nagyobb iramot diktált, és fo­kozatosan kezdtek feljönni. Be­lányi újabb találatának köszön­hetően a 40. percre kiegyenlí­tettek (13-13), sőt, öt perccel később, az első perc után elő­ször ismét vezetést szereztek (14-15). Ettől kezdve izzott a feszültségtől és az izgalomtól a pálya és a nézőtér is. Úgy lát­szott, hogy a Nyíregyháza tel­jes mértékben a maga javára fordította a mérkőzést. A 46. percben ki tudtak egyenlíteni a Dózsások, de ettől kezdve Medvéék irányították a játékot, és sikerült két góllal elhúzniuk (17-19.) A nyíregyházi szurko­lók már dörzsölték a markukat, hogy megvan a két pont, ami­kor Dayka szépített. De még mindig a Nyíregyháza vezetett egy góllal. Fél perccel a vége előtt Debrecen támadt, mindent fel tettek egy lapra, még a ka­pus Zsemberi is kijött a me­zőnybe támadni. Két másod­perc volt hátra, amikor a kapu­védő szélről betört, de Szergyuk megakadályozta a góllövés­ben, ám az egyébként kitűnő­en bíráskodó játékvezetők belülvédekezés miatt hetest ítéltek. Dayka ezt is könyörte­lenül belőtte. lev döntetlenre alakult a tiszántúli rangadó vége.. Végeredményben a mieink végig jobban bírták iramban a mérkőzést, és jobb második félideji játékuknak köszönhetik az egy pontot, de csak a sze­rencsén múlott, hogy nem két ponttal tértek haza. Küzdeni akarásból az egész csapat jeles­re vizsgázott ezen a meccsen. A leghűségesebb nyíregyházi szurkolók nem bánták meg, hogy elkísérték csapatukat. Uzejrovics Mirzet: — A má­sodik félidőben mutatott játé­kunkkal megérdemeltük volna a két pontot, de az utolsó per­cek bírói ítéletei meghiúsítot­ták mindkét bajnoki pont meg­szerzését. Az utolsó másod­percben kapott hétméteres megfelezte a pontokat. Vámos Miklós: — Ellentétes két félidőt játszott csapatom. Az elsőben jól ment, de a má­sodik játékrészben az ellenfe­lünk könyörtelenül kihasznál­ta hibáinkat. Végül az első félidőben nyertünk egy pontot, míg a másodikban vesztettünk egyet... fullajtár Súlyemelés Mindenki emelt A hét végén a súlyemelők „kitombolhatták” magukat, hiszen az NYVSC Tisza- vasvári úti termében szinte minden korosztály a dobogó­ra léphetett. A délelőtt a kö­lyök korcsoport küzdelmeivel kezdődött. Ebben a korosz­tályban a nyíregyházi ver­senyzők mellett a nyírturai áltlános iskola „erős” diákjai is megmutathatták, miképp küzdik le a gravitációt. A kö­lyök korcsoport küzdelme egyben a megyei diákolimpia súlyemelő-viadala is volt, te­hát a fiatalok számára is nagy volt a tét. Az ifjoncokat a súlyemelő első osztályú csapatbajnokság küzdelmei követték. Feri Attila és Popa Adrián is egy súlycsoporttal fentebb versenyzett, ugyanis Glück- mann Pál vezetőedző nem akart „fogyókúrát” előírni fiainak, mivel egy komolyabb fogyasztás akár három héttel is visszavetheti a felkészülési menetrendet. így Feri Attila 76 kg-ban versenyzett, ahol 325 kilós összteljesítményre volt képes, míg Popa Adrián a 70 kiló­sok küzdelmét 290 kg-os összteljesítménnyel nyerte. Juhász István sem maradt le a dobogó legfelső fokáról, mivel a 320 kilós összetett eredménye az első helyre re­pítette. A csapatbajnokság eredmé­nyei: Felnőttek, 70 kg: 1. Popa Adrián (NYVSC); 76 kg: 1. Feri Attila (NYVSC); 91 kg: 1. Juhász István (NYVSC). Juniorok: 59 kg: 1. Rácz István (Nyírbátor SE); 70 kg: 1. Bodó László (NYVSC). Ifjúságiak: 54 kg: 1. Pál Barna (Nyírbátor SE); 59 kg: 1. Béres Sándor (NYVSC); 64 kg: 1. Kiss Tamás (Nyír­bátor SE); 76 kg: 1. Lóránt Szabolcs (NYVSC); +99 kg: 1. Czirják Tamás (NYVSC). Serdülők: 46 kg: 1. Ga- bulya Barnabás (NYVSC); 59 kg: 1. Huszti Imre (NYVSC); 64 kg: 1. Rózsa Sándor (Nyírbátor SE); 76 kg: 1. Vaskó Csaba (NYV­SC); 83 kg: 1. Fazekas Ró­bert (NYVSC). Megyei diákolimpia: Kölyök II. korcsoport: 38 kg: 1. Huszti Péter (Nyírtura, ált. isk.); 46 kg: 1. Miczi Zsolt (Nyírtura, ált. isk.); 50 kg: 1. Dankó Zoltán (nyíregyházi 14. Sz. Ált. Isk.); 54 kg: 1. Rembeczki Zsolt (Nyírtura, ált. isk.); 59 kg: 1. Dankó Gábor (nyíregyházi 14. Sz. Ált. Isk.); 64 kg: 1. Gyurina Tamás (Nyírtura, ált. isk.); 70 kg: 1. Schmidt Gábor (nyír­egyházi Hunyadi M. Ált. Isk.). Kölyök I. korcsoport, 34 kg: 1. Kertész János (Nyírt­ura, ált. isk.); 38 kg: 1. Máté Róbert (Nyírtura, ált. isk.); 50 kg: 1. Kántor István (Nyírt­ura, ált. isk.); 54 kg: 1. Tóth Gábor (Nyírtura, ált. isk.). Kézilabda Mától új edző Kisvárdán 9 Későn jött győzelem LRI MALÉV SC—NYÍREGYHÁZI TK-ISOBAU 86-101 (50-54) Budapest, V.: Szász, Kovács. LRI Malév SC: Sinevici 21/12, Molnár 23/3, Bozi 12/3, Kocsis 5, Jánosi 6. Csere: Hídvégi, Tóth, Bertalan 2, Villányi 17, Lengyel. Edző: Domokos Ádám. Nyíregyházi TK-Isobau: Hutás 16/3, Oroszvári 11, Shirian 28/3, Szekeres 13/3, Kmézics 31. Csere: Dudás 1, Lakatos 1, Papp. Edző: Kovács Tibor. Kosárlabda NB I A Nyíregyházi TK-Isobau NB I B csoportos csapata a rá­játszásban az utolsó mérkőzését játszotta Ferihegyen. A fő­iskolások úgy érkeztek a meccsre, hogy mindenképpen viszszavágnak a bujtosiban el­szenvedett vereségért. Igaz, a bemelegítésnél derült ki, Jan- kovics térde továbbra se enge­di, hogy pályára lépjen, helyén az a Szekeres kezdett, aki hét közben betegsége miatt több edzést kihagyott. Bár a hazaiak dobták az első kosarat, méghozzá triplát, Kmézics tudott rá válaszolni egy duplával, plusz egy bün­tetővel. Három perc eltelte után már 5-13 volt az állás úgy, hogy a kezdőből már mindenki ered­ményes volt. Ezután Kmézics és Shirian szerzett Nyíregyhá­zának pontokat, de a hazaiak megkezdték a felzárkózást. Miután a nyírségiek ziccerek sorát hibázták el, a repülőtériek a 12. percben átvették a veze­tést (32-31). A félidő végéig fej fej mellett haladt a két gárda, de az akkor nagyon aktív Shiri­an révén négypontos előnnyel zárt a TK. Ennek ellenére na­gyon feszült volt a hangulat a csapatnál, a szünet tetemes ré­szét az öltözőben töltötte a gár­da. A pihenő hasznára vált a főiskolásoknak, Shirian duplá­ja után a hazaiak következtek egy triplával, de ekkor elakadt a gépezetük. A 27. percben 53- 70 volt az állás, ami a TK jó védekezésének is köszönhető, igaz, a repülősök sehogy sem találtak a gyűrűbe. A véghajrá előtt húsz pontra növekedett a vendégelőny, amiből az utolsó öt percben ötöt kihullajtottak. A ferihegyi eredmény is mu­tatja, mennyire csak magát okolhatja a Nyíregyházi TK- Isobau együttese a tabellán el­foglalt helyéért. Az első félidő­ben a gyengébb védőmunka miatt még nem tudták térdre kényszeríteni az ellenfelet, de aztán hét perc alatt eldöntötték a meccs kimenetelét. Ha kicsit rámenősebbek a végén, a kü­lönbség még nagyobb arányú is lehetett volna. Kovács Tibor: — A máso­dik félidőben nyújtott jobb védő- és támadóteljesítmé­nyünk biztosította a győzelmet. További eredmények: TF- SE—Pécs 59-80, MEAFC— Veszprém 88-68. A csoport negyedik helyének kérdése egyelőre nem dőlt el, ugyanis a Budafok—Székesfehérvár mérkőzés félbeszakadt, az okát egyelőre nem tudták a szövet­ségben. Az biztos, hogy a Veszprém fi, a Pécs és a Mis­kolc 9-9 győzelemmel a 21— 24. helyért küzd. Ha a félbesza­kadt találkozó két pontja a Bu­dafoké, akkor ők a negyedikek, ha a Székesfehérváré, akkor ők. így a TK a kiesés ellen küzd három nyert mérkőzésig tartó sorozaton, az ellenfél a TFSE gárdája. A hétvégén megrendezett Debrecen—Kisvárda NB I-es női bajnoki mérkőzésen nagy meglepetésre megbízott edző ült a kisvárdai csapat kispadján. Mint azóta kiderült, Benyáts Balázzsal, a debreceni szakem­berrel hétközben közös meg­egyezéssel szerződést bontott a szakosztály vezetése. Nincs szándékunkban az okokat mé­lyebben kutatni, hiszen ilyen gyakran előfordul. Egyszerűbb egy edzőtől megválni, mint egy csapatot lecserélni. Lehet, hogy Benyátsban is volt hiba, de a csapat játékosa­inak teljesítményét vizsgálgat- va az utóbbi meccseken jóval a tudásuk alatt produkáltak. Úgy tűnik, képtelenek szembenézni azzal, hogy valami új felé kel­lene lépni. Mindenesetre a je­lenlegi helyzetükben már csak jól sülhet el egy edzőcsere, főleg, — ha az előzetes hírek szerint —, a romániai junior vá­logatott szövetségi kapitánya, Bobán János veszi át mától a csapat irányítását. Annyit tu­dunk a román szakemberről, hogy világbajnokságot nyert csapatával, és nála nem kíván­ságműsor az edzés és a munka. Várhatóan keményen kézbe veszi a lányokat. Talán éppen ideje, mert ha sürgősen nem változtatnak a mentalitásukon, és nem szedik össze magukat, akkor még az NB I-es tagságuk is veszélye kerülhet! Benyáts Balázs 'a Debrecen elleni meccsen, nézőként sem volt je­len. — Miért nem? — Kellemetlen lett volna számomra, ha számtalan is­merős megkérdezi, mi történt, miért hagytam ott Kisvárdát. Azért a városi tévében végig­néztem a meccset. Furcsa volt, de ez van... — Én azért megkérdezem: miért bontottál szerződést? — Nem kell itt semmi nagy dologra gondolni. Egyszerűen az történt, hogy sem szakmai­lag, sem emberileg nem tudtam magam elfogadtatni a csapattal. A lányok mindig a régi dolgo­kat, a régi taktikákat emleget­ték, és nem akartak semmi újat tanulni. Őket kielégítette az, amit tudnak. Engem viszont nem, és azt hiszem, a csapat süllyedése engem igazol. így szépen csendben elváltak útja­ink... Nem volt értelme tovább folytatni az együttműködésün­ket. — Mihez kezdesz most? — Egyelőre még annyira friss a távozásom, hogy nem tudom, hol folytatom. Egy biz­tos, nem maradok munka nél­kül. —Azért elég mozgalmas volt a csapat programja az ittléted alatt... —Talán az is volt a baj, hogy a kupában és a bajnokságban is mindenki sikereket akart, csak a realitásokat nem vették figye­lembe. Mindenesetre a kupa­szereplés, de különösen a Lubin elleni párharc szép emlék ma­rad számomra... — Juli— Totó-eredmények 1. Bremen—Hamburg törölve, a megállapított eredmény 1-2 2 2. Bayern München—Karlsruhe 1-4 2 3. Cagliari—Sampdoria 3-0 1 4. Cremonese—Fiorentina 0-0 X 5. Milan—Bari 3-2 1 6. Napoli—Juventus 0-1 2 7. Parma—Padova 2-1 1 8. Piacenza—Atalanta 2-2 X 9. Torino—Internazionale 0-1 2 10. Vicenza—Udinese 0-1 2 11. Cesena—Ancona 2-1 1 12. Reggina—Bologna 0-1 2 13. Salernitana—Venezia 3-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Pescara—Chievo 0-0 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom