Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
A „Sátán” szürke eminenciása Antal László, Bokros Lajos pénzügyminiszter tanácsadója a fogyasztás letöréséről és egyéb aktuális kérdésekről • Antal úr! Ön mindeddig a háttérbe húzódva dolgozott, kevés az információnk ónról és munkájáról... — A Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki tanácsadójaként dolgozom főállásban. Mellékállásom igazán nem mondható mellékesnek, mert Bokros Lajos tanácsadója vagyok. Ez a helyzetem a kormányzat mellett folyamatosnak is tekinthető, mert már Békési idejében is elláttam ezt a feladatot. • Hol tanult, mit csinált korábban? — A budapesti közgazdasági egyetemen diplomáztam, majd ott dolgoztam tovább. Tanársegédként kezdtem, mostanra a kandidátusi fokozatot értem el. Ha szabad így kifejeznem magam, régi motoros vagyok pénzügyi vonalon. • Mi a különbség, ha Békési vagy Bokros tanácsadójaként dolgozik? — Bokros Lajosnál sokkal nagyobb szerep jut nekem, mint az elődjénél. Békésinek „csak” tanácsadója voltam, de most már részt veszek a kormányzati előterjesztések előkészítésében (írásban), sőt, az érdemi egyeztető vitákban is. • Mi a konkrét feladata? — Általában az a képlet, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter megmondja, mi az, amit szeretne, és többek között én mondom meg, mi az, amit szeressen... • Hogy áll most — valóságosan —anyagilag az ország? — A fizetési mérleg hiánya 1993-ban a GDP 10 százalékát tette ki. Ez egy háziasszony nyelvére fordítva annyit jelent, mintha a háziasszonynak volna X forint jövedelme, és ő X plusz 10 százalékot költené el. Ez egyszer minden háztartásban (a legjobb családban is) előfordulhat. Mondom, egyszer! De ha ez ismétlődik, akkor jön a baj. Az teljesen lényegtelen annak a szempontjából, aki az asszonynak kölcsönt nyújtott, hogy miért súlyosbodik az asszony adóssága, legyen annak oka lakáskölcsön tartozás visszafizetése vagy mértéktelen túlköltekezés. A tény: képtelen fizetni! Csak egyetlen érve lehet, amit a hitelnyújtó elfogad: jövedelem- növelő beruházásba fektette a pénzt, mondjuk vett egy kötőgépet, amin dolgozik, és vannak vevői. Ilyen esetben elnéző a hitelező, de csak ilyen esetben... Valahogy így működik ez nagyban is. Az IMF dönti el, hogy jó-e az, amire elment a pénz. Ha beruházásra, akkor rendben, ha nem, akkor.... • Mi történt 1995-ben? — Az eladósodás folyamata leállt! Az is tény, hogy ebben az évben a reálkeresetek 10 százalékkal csökkentek. 1995-ben történt meg, amit már régen szerettünk volna: az emberek ösz- szehúzták kicsit a nadrágszíjat. Ha népszerűtlen is, kimondom: ez volt a cél. Ez szerves része a dolgok rendbe tételének. • Ilyen egyszerű lenne? —Mondom, ez része a dolognak. Az állami kölcsönök kérdése üzleti és nem baráti kérdés. (Vannak nagy állami kölcsönök, azok más kategóriába tartoznak és nem annyira üzleti jellegűek, de ezek nem okoznak semmilyen problémát). A lényeg, hogy a partnerek már látják a lábra állás szándékát. • Tehát ön garantálni meri a javulást? — Garancia? Ezt nem mondtam. Ehhez elsősorban az kell, hogy tartani is tudjuk ezt az irányt. Például rögtön itt van a tb-járulékok és a Tb kérdése. Nincs mese! A Tb kiadásait vagy így vagy úgy karcsúsítani kell. Vagy ha nem, akkor elő kell máshonnan teremteni ugyanazt az összeget. Mondjuk újabb adókból. • Újabban méltatlankodás hallik — talán nem is jogtalanul —, amiért a tiszteletdíjakat is tb-kötelessé akarják tenni, holott a tiszteletdíjasjövedelmek nem nyugdíjemelő jellegűek. Magyarán, a befizetésekből semmit nem kap vissza az ember. Egyáltalán, megszavazzák majd ezt a törvényt? — Halvány fogalmam sincs róla. Viszont elmondanám, hogy már most is vannak jócskán olyan tb-járulékok, amiért eddig sem kapott senki semmit, de hogy melyek ezek, hadd ne mondjam meg... • Nagy tétel lesz — ha lesz — a tb-nek ez a járulékemelkedés? — Milliárd feletti. Az intézkedés oka: sokan — és bizony tényleg sokan — meg tudják tenni, hogy tiszteletdíjasíttatják jövedelmeiket. • Az MSZP Baloldali Társulásának elnöke, dr. Balogh Sándor nemrég kijelentette, a legnagyobb hazugság az, hogy a nyugdíjasokat a ma aktív dolgozói tartják el. Ha mindenki megkapná az általa befizetett összegeket, a feje sem fájna. Hogyan vélekedik erről? — Demagógia. A Tb egyszerre két dolgot akar: vagyont szerezni és állami garanciát kapni a kifizetésekhez! Ez a két „óhaj” együttesen lehetetlen, mert két különböző és össze nem keverhető Tb-rendszert feltételez. Mellesleg az az állítás, hogy nem fájna senkinek a feje, ha visszakapná, amit befizetett — még nem is igaz! Pont a Tb mondja, hogy az jár jól, aki keveset fizetett be. Csak második helyen szól arról, hogy „nem magadnak gyűjtesz, hanem a mai nyugdíjasokért fizetsz”. A két Tb-alap (egészségbiztosítás és nyugdíjbiztosítás) 1995-ben 50 milliárd deficitet produkált. Minden kontroll nélkül. Minden saját felelősség nélkül. Sőt! Azért, amit ott „eltaposnak", a pénzügyminisztert rángatják meg. Az egész Balogh-kérdés is azt bizonyítja, hogy vannak politikusok, akik sokkal hamarabb tudnak valamit megcáfolni, mint megérteni. Mellesleg nagyon rossz vicc lenne egyeseknek, ha tb-befizetéseik szerinti nyugdíjban részesülnének. Gondoljunk csak a rengeteg rokkant- és előnyugdíjasra. A felosztó-kiróvó rendszer (ahogy a szakzsargon nevezi) ilyen. Igenis az aktív keresők fizetik ki a nyugdíjasok járandóságát. Ezt hívják inter- generációs szolidaritásnak. • A gazdaság kérdéseire térve: sokan állítják a pénzügyi szakemberek közül, hogy a restrikciós (visszafejleszté- ses) gazdasági modell a semmibe vezet, kijelentik, nem volt még példa rá, hogy egy ország ilyen modell segítségével kilábalt volna a bajból, és ez az egész csak az IMF és a Világbank esztelen kísérlete. A nyilatkozók legfőbb érve az, hogy a gazdaság természetes állapota a fejlődés, és minden más lemaradást okoz. Mi a véleménye minderről? — Hosszú távon igazuk van. Nem elég csak spórolni, többet kell „keresni”, hogy a dolgok jobban menjenek egy „családban”. Vannak azonban rövid távok is. Tudomásuk kell vennünk, hogy Magyarország nem önellátó és az importja liberális. Talán túl liberális. Az a tapasztalatunk, hogy a termelés csökkentésével nem lehet a fogyasztást leszorítani, mert az import azonnal belép, és mindent „pótol”. Magyarán nő az importeredetű fogyasztás, aminek a vége, természetesen, az eladósodás. A jelenlegi egyetlen járható út tehát a restrikció. • A mostani gazdasági szabályozórendszer kedvez a beruházásoknak? — A társasági adók 50 százaléka beruházható. Ez óriási húzóerő. • Minek fejlesztés-elősegítő rendeleteket hozni, ha a cél a visszafejlesztés? — Nem a termelést, hanem a fogyasztást kell letörni! Az adókedvezmények különben hosszú politikai viták eredményei. • Mostanában egyre több, milliárdos nagyvállalkozás ellen indul vizsgálat. Nem gondolja, hogy nem lenne szabad azokat a cégeket ellehetetleníteni, amelyek tízezreknek adnak munkát? — A törvényeket mindenkinek be kell tartania. • Éppen arról van szó a legtöbb esetben, hogy többféleképpen értelmezhetők ezek a törvények! Az értelmezési különbségek általában a vádak alapjai. — Megvizsgálhatjuk úgy is ezt a kérdést, hogy a „szuper- nagyok” vajon nem éppen azért lettek-e akkorák, mert kibúvók során tettek szert hatalmas pénzeikre? így már máshogy fest a dolog — vagy nem? • Ön a 44 vagy a 48 százalékos felső személyi jövedelemadó-kulcs híve? — Nem ez a lényeges kérdés. Általában nem tartom jónak, ha magas az adókulcs, mert bizonyos vállalkozásokat visszatart. De ha egy országban hiány van, cikkor hiány van. Ha a gyógyszerárakat fel kell emelni, ha a munkanélküli segélyeket meg kell nyirbálni, akkor politikailag védhetetlen, hogy a magasabb kategóriákban lévőktől ne vonjunk el jövedelmeket. A hibát én inkább ott látom, hogy az átlagos jövedelmek körében ugrik meg az adókulcs, ott hajlik hirtelen a görbe. Az adósávokat sokkal jobban szét kellene húzni! Ha ezt képesek leszünk megtenni, valamint az adózási morált megszilárdítani, magyarán megszüntetni a kibúvásokat az adózás alól, akkor sokkal közelebb kerülünk a társadalmilag igazságos adórendszerhez. • Apropó, adómorál! A magyar állam mikor fogja kifizetni külföldi adósságait? — Az adósságállományt nem kell kifizetni, csak a kamattörlesztés a fontos. Ha az ország exportja gyorsan nő, akkor az államadósság nem érdekes. A szabad rész a lényeges. Gondolja csak végig. Ha bemegy egy bankba, ha hitelt kér, nem a fizetése a lényeges, hanem a fizetése és az állandó kiadásai után fennmaradó szabad rész. Ez nagyban az export! Az adósság- állományt lehet menedzselni, ha egyébként minden rendben van. • Sokan úgy érzik, hogy a bankkonszolidációra utalt összeg kidobott pénz volt. Az összeget felfalta a rendszer, és strukturális változás nem történt. Ön hogy látja ezt a kérdést? — A bankkonszolidáció nem volt más, mint a bankok tönkremenetelének megakadályozása hosszú lejáratú államköl- csönökkel. Minden vizsgálatát azzal kell kezdeni, hogy a keleti export kiesése óriási hiányokat okozott. Sok vállalat ment tönkre emiatt. Ha egy banknak tönkremegy egy csomó üzleti partnere (tehát például a vállalatok), akkor a bank is tönkremegy. Persze, az igazság az, hogy hibás banki döntések is játszottak szerepet ebben. A vállalatok tőkevesztesége átcsúszott a banki szférába. Ezért vállalta át az állam a felelősséget. A reorganizáció elmaradása pedig szintén a vállalatoknál kezdődött, a bankok esetében „csak” begyűrűzött... Az az igazság, hogy itt már mindenki sáros... Mindenesetre egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak, hogy az állam menti meg a bankokat! • Sokakat bizonyára érdekel: milyen ember Bokros Lajos? — Határozott, konok, impul- zív és éleseszű. Néha az ötleteire hallgat... • Nagyon letöri az a szitokeső, amely folyamatosan áztatja? — Lepattannak róla a durva támadások. Különben nagyon jó humorú ember, sőt! Jó kedélyű. Munkájában szisztematikus, következetes, de néha már merev. Különben a tévé szilveszterkor bemutatta, hogy milyen. • Ön Békésinek volt előbb a tanácsadója. Az ő programja és a Bokros-csomag nagyjából azonosak. Hogy lehetséges, hogy Békésinek ugyanazért kellett mennie, amiért Bokrost védi Horn Gyula? — Békésinek nehezebb dolga volt, mert programja minden kicsiny darabját egyeztetnie kellett a párttal. Sok enerigája ment rá. Bokrosnak — mivel nem párttag — erre nem kell időt fordítania. Különben akkor él egy program, ha azonnal megvalósítható. Horn egyértelműen Bokros mellett áll. • Hogyan értelmezi azt, miszerint fejetlenség van a magyar politika frontján, mert a jobboldali pártok balról előznek? — Manapság már nem szabad, de nem is lehet kizárólag politikai ideológiák által vezéreltetvén kormányozni, csakis pragmatikus módszerekkel. Ez az egész világra nézvést igaz. A világ politikailag önjáró. Ami a valódi mozgatóerő, az nem más, mint a gazdaság. Helyzetenként kell megoldani, ez a feladat. • Hallhatnánk valami szemé- lveset önmagáról, családjáról? — Nagyon szeretem a szakmámat. Több kitüntetést kaptam: a Munkaérdemrend bronz- és ezüstfokozatát és nemrégen a Heller Farkas-díjat, ami nagyon magas szakmai elismerés. Feleségem szintén közgazdász, a Kereskedelmi és Hitelbankban dolgozik. Három gyermekünk van: Judit közgazdasági egyetemre jár, 21 éves, Ágnes 13, Gergő 11. Ő folytatja fiatalkori szerelmemet, a sakkot. Én csak ifjúsági válogatott, magyar mesterjelölt voltam húszéves koromra, Gergő már saját korosztályának országos bajnoka és Európa-bajnoki 4. helyezett. Ma már jobb nálam... • Mivel tölti szabad idejét a család? — Egy évben egyszer három hétre elutazunk. Akárhová. Elmenni — ez a tömény kikapcsolódás! És néha-néha a sakk. Csak idő nincs soha. Már tanítani sem érek rá az egyetemen. • Ha „szólna” a magyar társadalomhoz, mi lenne az üzenete? — Reális esélyünk van rá, hogy 1997-ben ne menjünk tovább a lejtőn. A kínszenvedésnek belátható időn belül vége, ha: a kormányban megvan a kommunikatív készség, hogy a korlátokat érzékeltesse, ha a társadalomban lesz annyi teherbíró képesség, ami lehetővé teszi annak elviselését. Plusz, ha tudomásul vesszük, hogy a közalkalmazotti és köztisztviselői réteg meghatározott pénzt vihet el bérre. Ha a piaci szektorban elismerjük az 500 ezres munkanélküliséget, akkor el kell ismernünk azt is, hogy csökkennie kell a közalkalmazotti létszámnak. Nem szeretem azt a szlogent, hogy „olcsó államot akarnak”. Én azt mondom, ne ilyen drágát! Palotai István A Magyar Külkereskedelmi Bank budapesti székháza. Az emeletre csak mágneskártyával lehet feljutni. Mágneskártyát csak az kap, akinek a nevét előzetesen leadták. Az intézmény a magyar állam egyik gazdasági „vegykonyhája”, méghozzá nem is a leglényegtelenebb. Itt „főzik ki”, ami exportra megy... A második emeleten szerény ajtók sora. Az egyiken tábla: Antal László elnöki tanácsadó. A titkárnő már vár. Kedvesen betessékel interjúalanyom apró irodájába. Kávé, ásványvíz? Köszönöm, kérek, hosszú volt az út...
