Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
UJ KELET Kiskertek f* 1996. február 2., péntek 7 Kiskertek és sufnik nélkül Ott ez nincs Fotó: Bozsó A nagymama állandóan kesereg valami miatt. Hol a zeller nem sikerül, hol a brokkoli. Pedig „ért hozzá”. Amennyiben az a kint eltöltött hatvanöt-hetven év képes megtanítani valakit a föld vallatására. Egy biztos. A faluban nincs senki, aki jobban tudná a dolgát, mint ő. Legfeljebb úgy: Ezért hát időnként mindenkinek tönkremennek a veteményei... Rendjén van ez? Természetes dolog ez? Bele lehet ebbe nyugodni? Nézzük, hogy van ez másutt! Például Svédországban... A legnagyobb skandináv állam lakosságának mintegy nyolcvan százaléka foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. A dél-svéd területek kivételével a föld sovány, köves, néhol sziklás, és nagyon kemény munkát követel. Az év hosszú télből és három hónapos nyárból áll, tavasz és ősz jóformán nincs is. A vegetáció ennek következtében nagyon gyors. Májusban a fák elvirágzanak... A nyári fényviszonyok viszont nagyon kedvezőek — este 11- kor megy le a nap, és hajnali kettőkor újra kel. Mindez nagyon komoly hozzáértést és pontosságot igényel a svéd parasztoktól. Ezt tudván minden gazda továbbképzi magát. Az eleve természetes, hogy agrárdiplomával rendelkezik, mert anélkül bele se vág a munkába. Ok nagyon is tisztában vannak azzal — amivel a magyar gazdák sajnos nem —, hogy mindenhez nem lehet érteni. Legalábbis nem tökéletesen! Kísérletezésre pedig nincs se idő, se mód, nem is beszélve a kidobott pénz okozta szégyenről... A sévd gazdák és gazdaságok szigorúan szakosodnak. Ezt nemcsak amúgy átabotá- ban kell érteni, hanem a legszigorúbban. Aki például burgonyát termel, annak eszébe se jut mást—akár egy szál répát is — vetni. Otthon a ház körül csak fű, fa, virágok vannak, nincs veteményeskert, nem kapirgál egyetlen tyúk sem. Itteni szemmel talán pazarlásnak tűnik mindez, azonban mégsem az! Mindenki azt csinálja, amihez valóban ragyogóan ért, és így termés- eredményei lehetővé teszik, hogy minden mást, amire szüksége van a háztartásban, az üzletből vagy a másik gazdától megvegyen. Ezzel a módszerrel érték el, hogy ugyanannyit kelljen dolgozniuk, mint a városi embereknek — napi nyolc órát. A szakosított gazdaságok gépigényei is jóval kisebbek, mint az átlalános, azaz mindennel foglalkozó gazdaságoké. Kisebb parcellák nincsenek. A szakosodás következtében (és a mezőgazdaságban dolgozók csekély létszáma miatt) a legkisebb „birtok” -is ötven katasztrális hold körül mozog. A skandináv földek rendkívül egészségesek. Arrafelé például csak rémálmaikban látnak a gazdák krumplibogarat, mert egyszerűen nincsenek! Megjelenésük szinte kizárt: már évszázadok óta ismerik a kártevők elleni természetes védekezési módokat, így a csoportosított kultúrákat és a természetes ellenségek bevetésének módozatait. Amit mi ebből — egyelőre — átvehetnénk, az maga az alaptétel: mindenhez senki sem érthet! — tai — A telekhatárról Rossz szomszédság török átok — tartja az évszázados mondás. Sajnos, összezördülések, harag- tartások napjainkban is előfordulnak, e téren vajmi keveset változott a világ. A kertszomszédok között a legtöbb vita abból adódhat, ha nem tartják be a telekhatárra vonatkozó előírásokat. A fák és cserjék telepítési távolságát ugyanis jogszabályok határozzák meg, amelyeket a későbbi viták elkerülése érdekében érdemes betartani. A telekhatártól való távolság megtartása szempontjából különbséget tesznek belterület, külterület és zártkert között. Belterületről beszélünk, ha a lakott terület államigazgatási határozattal kijelölt, és a lakóházak, kommunikális épületek között utak, kertek, beépítésre váró területek találhatók. Itt a kertben szőlőt és 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcssövényt a telekhatártól 0,5 méterre lehet ültetni. A 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és díszfa 1 méterre telepíthető a telekhatártól. Ha a fák magassága kifejlett állapotban a 3 métert meghaladja, úgy azt 2 méter távolságra lehet ültetni a telekhatártól. Zártkertnek azok a területek számítanak, amelyek külterületen találhatók, de körülhatárolTizenkét hónap a kiskertben: (február) Az almafákat máris lehet metszeni A januári „uborkaszezon” után februárban megindul az élet a kiskertben. A gyümölcsfák közül az almatermésűeket lehet legkorábban metszeni. A kemény téli fagy (ebből kijutott az idén bőven) legkevésbé ezeket károsítja. A februári napsugár a déli órákban már kicsalogatja az embereket, és — ha csak néhány órácskát is — már lehet dolgozgatni. Az almatermésűek (ide tartozik az alma, a körte, a birs és a naspolya) a metszést és az ifjí- tó metszést is egyaránt jól bírják. Vigyázni kell azonban a birs és a naspolya tél végi metszésénél arra, hogy ezek a növények a hajtásvégi vegyes rügyekből hozzák a termést, ezért ezeket nem szabad visszametszeni, csak szükség szerint ritkítani. Egy rosszul sikerült metszés után (túl sűrűre hagyott vagy nagyon megritkított fa) két-három év is kell ahhoz, hogy helyrehozzuk a hibánkat. Tipikusnak nevezhető az a hiba (főleg kezdő kiskerttulajdonosokkal fordul elő), amikor sajnálják a fát, és úgy gondolják, azzal tesznek jót, ha minél több hajtást hagynak meg. A másik véglet, amikor „belelendül a kezük”, és még azt is levágják, amit nem kellene. Minden almafára egységes szabályt nem tudunk alkotni, de általános érvényű tanácsokkal szolgálhatunk. A legnagyobb alakgazdaságú gyümölcsfajunk az alma. Ennek megfelelően a természetes koronaalakulása szinte végtelen formációt adhat. A hagyományos koronaforma nevelésekor az ágcsoportos sudaras koronaformának megfelelően kezdjük el a metszést. A későbbiekben eldönthetjük, hogy sudaras, kombinált vagy gömbkoronát nevelünk. Amennyiben már kész (termő) fákat örököltünk, és nem áll módunkban a korona formáján változtatni, akkor is általános érvényű szabály, hogy a felfelé törekvő ágakat és a vízhajtásokat metsz- szük le először, és csak ezután metsszük termőre a fát. A megyét járva gyakran látni olyan gazdátlan almáskerteket, ahol (mint a fűzfaerdő) égnek me- redeznek az almavízhajtások. Ezek igazi termést nem hoznak, legfeljebb csak gubicsokat, viszont sok tápanyagot vesznek el a növénytől. Az almafákon — a tövises termőnyárs kivételével — valamennyi termőrészt megtaláljuk. Nagyon lényeges, hogy a tak, és többnyire egyéni művelésű kisebb parcellákból állnak. A zártkertben családi ház vagy más lakóház nem építhető, csak hétvégi üdülő, gyümölcstároló, szerszámosszín vagy présház. A zártkertben szőlő, ribiszke, málna, illetve sövénygyümölcsös a telekhatártól 80 cm-re telepíthető. Nagyobb növekedésű növény a telekhatártól 2 méterre ültethető, a kevésbé magas körte, őszibarack 2,5 méterre. Törpe alanyú alma, meggy, szilva, mandula 3,5 méterre. Vadalanyon lévő alma, körte, kajszibarack telekhatártól mért legközelebbi távolsága 4 méter. A dió, gesztenye és az itt fel nem sorolt nagyobb növekedésű gyümölcsvastag vesszőt nevelő fajták (például a nyári fontos vagy a húsvéti rozmaring) az erős metszést kevésbé bírják, mint a vékonyabb vesszejűek. Ugyanígy érzékenyek a metszésre azok a fajták, amelyek rövid ízközűek. Nem szabad erőtelrendszeresen alsóbb elrendezésű és vízszintes állású elágazásra és hosszúra metszik. Ezt a tápanyagszegény föld és a laza, homokos talaj indokolja. Szabolcsban a körtetermesztésnek nem alakult ki a nagyüzemi formája, de a kiskertekben eléggé elterjedt. A körtének a természetes koronaformája a felfelé törekvő kúp alakzat. Hagyományos koronaformában, ágcsoportos sudaras vagy kombinált koronaformát célszerű kialakítani. A gyengébb növekedésű birskörtét termőkaros orsóra is metszhetjük, esetleg sövény formájúra is. A nyári, illetve az őszi és a téli körték között nemcsak küllemben, de termesztésben és metszésben is különbség van. Az árpával érő (felénk rozzsal) és a nyári Kálmán-körte kevésbé igényes és erőteljes növeke- désű. Az ősszel érők, mint a Vilmos-körte, Hardy-vajkörte vagy a bőse kobakkörte többnyire mérsékelten igényesek és középerős növekedésűek. Leggyengébb a kimondottan téli fajták növekedési üteme. Ha túlzásba visszük a metszést, arra túlzott vízhajtással válaszol a fa. A nyári fajták és a Vilmoskörte különösen kényes a termőegyensúly felborulására. Végezetül a birs és a naspolya metszéséről néhány szó: mindkettő alacsony növésű favagy bokorféle. Koronamagasságuk 3-tól 6 méterig terjed. Vegyes rügyeket hoznak, és ezek általában a vesszők végén helyezkednek el. A csúcsrügyből fejlődő rövid hajtásokon képződik a termés. Ezért kell különösen meggondolni az ágvégek visszametszését. Csak ritkítással alakítsuk a fa koronáját, és ügyeljünk arra, hogy a korona belseje szellős maradjon. — Fekete Tibor — jesen visszametszeni őket. Ha rövidre hagyják a vesszőt, akkor túl közel kerülnek egymáshoz az oldalrügyek és besűrűsödnek az ágak. A megyénkben legelterjedtebbjonatán és alfajai a hosszú szártagú, vékony vesszőt növelő fajtákhoz tartoznak. A visz- szametszést és a ritkítást jól bírják, sőt, igénylik is. A középerős növekedésű golden delicious csak közepes, míg a starking csak gyenge metszést bír el. Az elterjedt almafajtákat (a jonatán kivételével) a közepes növekedés jellemzi. A szabolcsi almatermesztők kialakítottak egy egyedi metszési módot, elsősorban a jonatán fajtára. Ez a Nagy Sándor- féle metszés, amelynek lényege: az alsó ágakat vízszintesre és hosszúra hagyják. Vagyis a termővesszőket és a gallyakat és díszfák esetében a minimális távolság 8 méter. Külterületen a szőlővel, köszmétével, ribiszkével, málnával az 1 méternél magasabbra nem növő növényekkel legfeljebb 80 cm-re lehet a telekhatárt megközelíteni. A két méternél magasabban növő gyümölcs- és díszfák a telekhatártól 8 méterre ültethetők. Ha ezeket az ültetési távolságokat nem tartjuk be, akkor— a szomszéd kívánságára — a hatóság elrendelheti a fa kivágását vagy koronájának a jelzett távolság szerinti lenyesését. Mivel a szomszédainkat nem minden esetben választhatjuk meg, célszerű mindezeket figyelembe venni. (/. gy.) Permetezési tanácsok A meggy és fertőzése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország legjelentősebb meggytermelő körzete a termőfelület, a termésmeny- nyiség, a nemesítés, a fajtaelőállítás és a termelésfejlesztés tekintetében. Az utóbbi két év járványszerű monília- fertőzése azonban nagy károkat okozott az ültetvényekben. Az 1992—93. évi 17—18 ezer tonnás termés 8700 tonnára esett vissza, és a moniíliafer- tőzés az ország többi termőtáját és Európa meggytermelő országait sem kerülte el, de szakszerű növényvédelemmel és korszerű termesztési mód, technológia alkalmazása mellett a kárt jelentős mértékben csökkenteni lehetett volna. Megyénkben a kár a hagyományos termőkörzetekben, a külterjes viszonyok között termesztett és az alig kezelt ültetvényeknél volt a legnagyobb. A korszerűen telepített és kezelt meggyesek alig károsodtak. A moníliafertőzés elleni hatékony védekezés — négyszer alkalmazott — technológiája pedig viszonylag egyszerű, csak sajnos kevés kistermelő alkalmazza. Rügypattanáskor vagy közvetlenül utána Champion 50 WP (0,3 százalék), bordói por (1 százalék), miltox sp. (0,5 százalék), rézoxiklorid (0,4 százalék) gombaölő szerek valamelyikével kell alaposan lepermetezni a már lemetszett és a beteg ágaktól megszabadított fákat. A virágzás kezdetén, teljes virágzásban és a virágzásáé- í gén Sumilex 50 WP (0,15 szá- ] zalék), Fundazol 50 WP (0,1 százalék) permetezőszerek valamelyikével ajánlott a per- | metezést elvégezni úgy, hogy a permetszer a fa minden részét egyenletesen fedje, de ne folyjon meg. A gyümölcsnövekedés időszakában Dithane M-45 (0,25 • százalék), Merpán 50 WP (0,3 százalék) vagy Bravo (0,25 százalék) oldatával ajánlatos a permetezést 1-—2 alkalommal elvégezni, az előírt várakozási idő figyelembevételével. A meggytermés betakarítása után két héttel kell elvégez- , ni a fák alapos metszését, ami a tcVmőfelület ritkításából, a beteg, felkopaszodott ágak eltávolításából és a tősarjak eltávolításából áll. A nyese- dék összeszedése és elégetése után a réztartalmú szerek valamelyikével ajánlatos még egy permetezést elvégezni. Ez az ajánlat csak a mo- nília- és egyéb levélbetegségek ellen szolgál. Nem szabad megfeledkezni a rovarkártevők elleni védekezésről sem, | melyet rovarölő szer hozzáadásával egyszerre lehet elvégezni, szükség szerint. Ilyen védekezés és ápolás mellett könnyűszerrel elkerülhető a moníliafertőzés.
