Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
U J KELET Megyénk életéből 1996. február 2., péntek 3 Aljegyzői kinevezés Mátészalkán „Tovább fejlesztünk, szinten tartunk...” képzelések felvázolása a munTeljes gőzzel folyik az 1996- os költségvetés tervezése a mátészalkai polgármesteri hivatalban. A központi költség- vetési mutatók, a nettó bérfinanszírozásra az áttérés átmeneti pénzügyi problémákat okozhat, mivel a helyi bevételek — adók, bérleti díjak stb. — csak félév végére érkeznek meg. Már a tervezés időszakában arra törekszenek a szakemberek, hogy a város működő- képességét megőrizzék, s — ismerve az energiaár-emelési terveket, — az évet minél kevesebb hiánnyal zárják. A költségvetés elfogadásáig nincs lehetősége az önkormányzatoknak hitel felvételére, annak ellenére, hogy a bevezetett új központi intézkedések miatt az intézmények részére pillanatnyilag nem tudja az ön- kormányzat a működéshez szükséges dologi kiadásokra — energiaköltség, vízdíj, fűtés, stb — a fedezetet biztosítani. A munkaterv elfogadásáról szóló vitában a képviselők részéről élesen felvetődött annak igénye, hogy a város intézményeinek, vállalatainak, útjainak fejlesztéséről, működéséről, sportjának támogatásáról középtávú elképzelést, koncepciót kellene készíteni. Ezeknek kellene kijelölniók a fő csapásirányokat: tovább fejlesztünk, szinten tartunk vagy leépítünk? A koncepciók megalkotása az irányok megszabása, az elkaterv alapvető részévé vált. A testületet az vezette, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is szüksége van a városnak hosszabb távú célkitűzésekre. Dr. Kelemen Barnabás jegyző eltőerjesztésére a képviselő- testület Szabóné dr. Szabad Katalint, a hivatal vagyongazdálkodási csoportvezetőjét bízta meg az aljegyzői feladatok ellátásával. A testület a továbbiakban fellebbezések elbírálásáról, valamint ingatlanok értékesítéséről döntött. A Mezőbank és az Agrobank fúziójának következtében megüresedett Kossuth utcai volt Mezőbank-irodák bérleti jogát visszavásárolta az önkormányzat, s ezt az ingatlant pályázt útján kívánja értékesíteni. A pályázati felhívás a megyei lapokban és helyi hirdetőújságokban fog megjelenni. A Tigáz Rt.-nek az önkormányzat tulajdonában lévő részvényeit egyelőre nem adja el a város. A mostani dömpingárnál jóval kedvezőbbet remélnek a városatyák a tőzsdén való megjelenés után. A testület álláspontjával szinkronban a jegyző elrendeli azoknak a közkutaknak a teljes leszerelését, ahol az ivóvíz- ellátás egyébként megoldott. A leszerelés azért szükséges, mert többen autómosásra, locsolásra használják a mindnyájunk adójából kifizetett ivóvizet. A városban folyó sporttevékenységről szóló tájékoztató után kibontakozott vitában a képviselők többsége annak az elhatározásának adott hangot, hogy amennyiben az MMTK nem állítja helyre a vállalkozók nemes szándékával megépített, ám az atlétikai versenyek megrendezését akadályozó „cserepad” megépítése előtti állapotot, úgy felfüggesztik az önkormányzati támogatás folyósítását. Pénzes László Lipcsey Zoltán Elhunyt a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium nyugalmazott igazgatója. Nem adatott meg neki, hogy hosszan élvezze a nyugdíjasévek örömeit, az unokák ragaszkodását, a lehetőséget az olvasásra, a kertészkedésre. Hirtelen tört rá a gyógyíthatatlan betegség, hosszan küzdött vele, mielőtt megadta magát. A gimnázium legújabb évkönyvének nyitó interjújában a szerző az iskola egyszemélyes történelmének, élő emlékezetének nevezi, joggal. 1955-ben szerzett történelem szakos tanári diplomát a (1931—1996) debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A kállósem- jéni Általános Iskolában egy tanév után vezető beosztásba került, majd igazgatóhelyettesnek nevezték ki a nagykállói Budai Nagy Antal Gimnáziumba. A középiskola kettéválása után az újonnan alakuló Korányi Frigyes Gimnázium igazgatóhelyettese lett, 1969-től 1991- ig, nyugdíjba vonulásig, pedig igazgatóként irányította az intézményt. A kéttannyelvű oktatás beindításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Közéleti, politizáló ember volt, aktívan közreműködött a város életének irányításában, számos társadalmi megbizatatásnak tett eleget. Mint tanárt szaktudásáról, széles körű tájékozottságáról, szociális érzékenységéről ismerték, mint vezetőt határozottság, pergő vitakészség, ugyanakkor humánus bánásmód jellemezte. „Számára a Korányi Gimnázium volt a mindenség, a magát sikerekkel, kudarcokkal beteljesítő pedagógusmunka kínja, öröme, a napi felelősség lerázhatatlan terhe s egyszersmind cselekvési szabadságot megadó terepe” — írja róla az évkönyv. Volt diákjai, munkatársai kegyelettel emlékeznek rá. Szabóné Cseh Ágnes igazgatóhelyettes Verseny — németül Formabontó német tantárgyi versenyt rendeztek a közelmúltban a mátészalkai Széchenyi Általános Iskolában. A 15 versenyző mellett ugyanis a közönség is részt vett a különböző nehézségi fokú, ám játékos feladatok megoldásában. A 7. és a 8. osztályosoknak meghirdetett versenyt a német kisebbségi önkormányzat támogatta, s a legjobbak — Pesti Zsuzsa, Szilvásy Vivien és Ferenczy Éva — értékes díjakat vehettek át. Szamosi István Az IFOR-feleségek csak az aknáktól rettegnek Z. Z-né óvónő. Most gyesen van. Nagyon nehéz volt szóra bírni. — Hét éve vagyunk házasok. Két gyermekünk van. A kicsi hároméves, és semmit sem ért az egészből. Apu mikor jön? Apu hol van? Mit mondjak neki? Aludni kell rá egyet meg még egyet, — meg még sokat... A nagyobbik ötéves. O már tudja, hogy apu „ájforozni ment” meg hogy „csinálja a békét Boszniában”. A férjem gépkarbantartó és mechanikai műszerész. Egy száz százalékig német tulajdonú cégnél dolgozik. Amikor felmutatta nekik a behívóparancsot, azonnal adtak neki hat hónap fizetésnélkülit. Már ez is rengeteg idő, és ha belegondolok, hogy még hét hónappal meghosszabbítható... Már harmincegy éves. Különben szeret katona lenni, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán el is végzett egy évet, de családi okokból le kellett szerelnie. Nyolcvannégyben volt „tényleges” katona. Családi tradíció náluk a katonáskodás. Az édesapja is hon- védőmagy volt. Mondhatnék itt szép szavakat: haza, béke, Európa, de az igazság az, hogy sajnos anyagi okok vezérelték a férjemet, bár túléltük volna, ha itt marad. Amikor csütörtökön bemondta a tévé, hogy van ilyen lehetőség, azonnal kijelentette, hogy megy. Hétfőn jelentkezett a Kiégnél, rohanás, őrület volt az egész. A távirat is késve érkezett. Este tudta meg, hogy másnap reggel Ercsiben kell lennie. Rögtön elkezdték a kiképzést. Úgy könyörögte ki, hogy a dolgait rendezni legalább fél napra hazajöhessen. Karácsonykor, újévkor és januárban kétszer is itthon volt. Kedden indult Boszniába. Nekem nem mutatta, hogy fél, de szerintem ez minden normális emberben benne van. Én nagyon aggódom miatta. Főleg az aknáktól rettegek. Június előtt nem tud hazajönni, mert hiába is rakná össze a havi két nap szabadságait, elvinné az utazás. Mi azonban megyünk, azonnal, ha mód nyűik rá. Nem lesz köny- nyű két kisgyerekkel, vonaton. Három átszállás. De akkor is! Talán így lesz egy kis időnk egymásra... Sarkadi Mihályné egyéves kisfia éppen jöttünkkor ébred. A lakást betölti a gyermekcsi- vitelés. A gügyögő halandzsából bukkan elő a most nagyon is időszerű szó: apa, apa, apa. — Kilencéves házasok vagyunk. Mihály az idén tölti a harmincnyolcadikat. A magyar egység legidősebb katonája: Öregnek becézik. — Mekkora a család? — Dávidka egyéves, és van egy nagyfiúnk is, Tamás, ő hét. Nagyon büszke az apjára! — Mit dolgoznak? — Én méltányossági gyesen vagyok, a férjem buszvezető a Volánnál. — Mikor volt tényleges katona? — Én akkor még nem ismertem. Ha jól tudom ’80—81- ben. — Mi volt a döntés oka? — Még nem volt harmincöt éves, amikor hivatásos határvadászokat kerestek. Azonnal jelentkezett, de inkább környékbelieket vettek fel, olyanokat, akik ismerik a terepet. Egészen belebetegedett. Most, amikor meghallotta, hogy szerződéses katonákat keresnek, éppen Nyíregyházán volt. Azonnal bement a Kiegre. — Anyagi okai nem voltak a döntésnek? — Nagyon minimális szerepet játszott. Nem mondom, jövőre új házat építünk, jól jön a plusz, de megoldottuk volna enélkül is. Ő azt mondta: az „önbecsüléséhez kell”, hogy elmenjen. Én ezt ugyan mind a mai napig nem nagyon értem, de ezt mondta... — Nem kérte, hogy maradjon? ■— Senkinek sem lett volna jó, ha visszatartom, ha már úgy vágyott rá, hogy katona lehessen. Megkérdezte, mit szólok hozzá? Mit szólhattam? — Kapott már levelet? — Persze, kettőt is. Egyszer még telefonon is felhívott. Attól fél, hogy visszahízza azt a tíz kilót, amit tavaly január óta leadott. Azt mondja, rengeteg a „kaja”, és jó is. Húst esznek hússal — ő is. Majd egy éve elhatározta, hogy vegetáriánus lesz, be is tartotta — attól fogyott, és most ezért félti a vonalait. — Mikor indult Boszniába? — Már két hete kint van! Az első alakulattal ment. — Milyen ember Sarkadi Mihály? — Amit mond, annak súlya van. Nagyon nyugodt ember, nem Rambo-típus, ezért sem értem ezt a vonzalmát a mundérhoz... — Mondott valamit arról, hogy félne? — Soha. Szerintem egyáltalán nem fél. Én viszont annál inkább féltem őt... Amikor szólt, hogy elmegy, azt mondta: valami vonzza oda. Ez idegesít a legjobban. — Mikor találkozhatnak legközelebb? — Júniusban. Azelőtt képtelenség elutaznia. — Ön nem gondolt rá, hogy meglátogassa? — Félek odamenni... Ha viszont már eltelik egy kis idő, akkor — ha a helyzet nyugodt lesz -— biztos meglátogatom. P. Gy-nének —saját kérésére még a kezdőbetűit is megváltoztattuk. — Félek. Annyi a délvidéki menekült az országban. Ismerjük a mentalitásukat. Ki tudja, nem jut-e eszébe az egyiknek, hogy az itthonmaradott családtagokon álljon bosszút. A terrorizmus mindig a gyengébb ellenállás irányába fordul. Nagyon aggódom a férjem miatt. Nem is fiatal, a szeme sem tökéletes. Azért egyeztem bele, hogy jelentkezzen, mert reméltem, hogy már az elején kiszuperálják. Nem így történt. Még ekkor sem voltam igazán megijedve. Tudtam* hogy Ercsiben is van egy nagyon komoly orvosi szűrés. Azért imádkoztam éjjeleken át, hogy hazaküldjék. Nem küldték. Hiába estem már kétségbe. Mit mondhattam volna akkor már? így hát maradt a rettegés. Megéltünk volna anélkül a pénz nélkül is, amit ott kap. Eddig is volt valahogy. Nem tudok többet mondani. Nem bírok. Olyan képtelenség ez az egész... Sarkadi Mihály gyermekeivel az elutazás előtt Messzire ment apu? Csonka Róbert felvételei
