Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-12 / 36. szám

UJ KELET Oktatás 1996. február 12., hétfő 9 V ándorlegény-vetélkedő Drágulnak a tankönyvek A Kárpátok Eurorégió Ván­dorlegény-vetélkedő szakmai tanulmányi verseny nemzetkö­zi szervező bizottsága február 8-án alakult meg Nyíregyhá­zán. A megyei pedagógiai in­tézet feladata a nemzetközi ver­seny egészének koordinálása az előkészítéstől a lebonyolításig. A rendezvénnyel kapcsolato­san dr. Kuknyó Jánost, a peda­gógiai intézet igazgatóját kér­deztük. — A Kárpátok Eurorégió Vándorlegény-vetélkedő előz­ménye volt az elmúlt évben Vas megyében megrendezett Alpok-Adria Eurorégió hason­ló versenye. A sikeren felbuz­dulva a Munkaügyi Miniszté­riumból megkeresték intéze­tünket, hogy lennénk-e gazdái a keleti régió nemzetközi vetél­kedőjének. Mi örömmel elfo­gadtuk a megbízást, s hozzá- kezdtünk a kapcsolatok felvé­teléhez. Lengyel, ukrán, román és szlovák tanulók meghívását terveztük, természetesen a mi­eink mellett. A román és a szlo­vák kapcsolat meghiúsult, így a vándorlegény-vetélkedő nem­zetköziségét három náció jelen­ti majd. A szervezőbizottság felada­ta a verseny főbb szempontjai­nak a kialakítása volt, a szakte­rületek és szakmák kiválasztá­sa, a versenynaptár elkészítése, a rendezvény költségvetésének jóváhagyása. A szakmai kivá­lasztásnál alapvető szempont­ként szerepelt, hogy az elméle­ti és gyakorlati feladatok össze­hasonlíthatók legyenek, azaz a különböző országokban az ok­A vetélkedő emblémája tatás megközelítően azonos tar­talmakkal, elméleti és gyakor­lati követelmények mellett folyjon. így például, mi szeret­tük volna, ha az idegenforga­lom is bekerül a vetélkedőbe, ám Ukrajnában ilyen képzés nincs. Ugyanakkor éppen ők ragaszkodtak volna az autósze­relő-szakma versenyéhez. A vándorlegény-vetélkedő hat szakmájából kettő már a modem kor képviseletében ka­pott helyet a versenyben. így a számítástechnikai verseny a Vasvári Pál 115. Sz. Ipari Szak- középiskola és Szakmunkás- képzőben lesz, Tiszavasvári- ban, a közgazdaság erőpróbá­jára a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakkö­zépiskolában kerül sor. A ha­gyományos szakmák képvielői is összemérik tudásukat a kö­vetkező szakmákban és helye­ken: mezőgazdaságigép-üze­meltető- és szántóverseny Bak- talórántházán; nőiruha-készítő Kisvárdán, a 111. Sz. Szak­munkásképzőben; cukrász- és felszolgálóverseny Vásárosna- ményban és végül bútoraszta­los szakmában a mátészalkai 138. Sz. Ipari Szakközépisko­la és Szakmunkásképző Inté­zetben. A vetélkedő csapatverseny, iskolánként 3-3 tanulóval, de egyéni jutalmazások is lesznek majd. A versenyben a már em­lített hat szabolcsi iskola mel­lett újabb hat csapat vesz majd részt, valószínűleg Borsodból kettő, míg Hajdúból, Hevesből, Nógrádból és Szolnok megyé­ből egy-egy. Ukrajnából és Lengyelországból két-két me­gye érkezik a vándorlegény­vetélkedőre. A tervek szerint az ő legjobbjaik egy hónapos ma­gyarországi szakmai gyakorla­ton vehetnek majd részt jutal­mul, mert hiszen éppen ez le­het a vonzó a vándorlegények­nek és -leányoknak. A szervezőbizottság az ere­detileg tervezett időpontot megváltoztatta, így a vetélke­dőre 1996. április 18—20. kö­zött kerül sor. A nemzetközi szakmai versenyt a Soros Ala­pítvány, a Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alapítvány és a Munkaügyi Minisztérium tá­mogatja. Három hét múlva összehívjuk azokat is, akik szponzorai lehetnek ennek az úttörő vállalkozásnak. Ugyan­csak három hét múlva ül össze a versenyfeladatokat kidolgo­zó nemzetközi szakmai bizott­ság is. A lezárt borítékokat csak a verseny reggelén, ápri­lis 19-én, a helyszínen bontjuk Szeptember még messze van, az általános iskolákban azon­ban már a következő tanévre készülnek a pedagógusok. Ja­nuár végéig kellett összeállíta­niuk a tankönyvigénylésüket és elküldeni a megrendelést a ki­adókhoz. Annak jár­tunk utána, milyen mértékben emelked­nek a könyvek, mun­kafüzetek és atlaszok árai az 1996/97-es tanévben. A tankönyvpiac is felszabadult, meg­szűnt a Nemzeti Tan- könyvkiadó mono­polhelyzete. Tanse­gédletekben óriási a választék. A verseny­helyzet jótékonyan hat az árakra, ennek ellenére a következő tanévben várhatóan az infláció mértékét is megha­ladó lesz az áremelkedés. Egye­dül az Apáczai Kiadó garantál­ja, hogy a tájékoztatóban közölt árakat tartani tudja. Igaz, ez is átlag harminc százalékos drá­gulást jelent. A többiek har­minc és ötven százalék között emelték áraikat, ráadásul csak irányárat adtak meg. Ismerve a magyar gyakorlatot, szinte biz­tosra vehető, hogy a nyár vé­géig még egy—két alkalommal módosítanak a közölt adato­kon. A pedagógus maga dönti el, hogy melyik tankönyvből és munkafüzetből tanít. Emiatt sem lehet pontosan megmonda­ni, mennyit kell majd fizetni a szülőknek szeptemberben. Az alsó tagozatosoknak körülbelül 3500, míg a felsősöknak vár­hatóan 4500 forintot kell majd áldozni erre a célra. Az alsó tagozatos diákok kö­zül azoknak kerül majd jóval többe a könyv, akik a Tolnainé- féle módszerrel tanulnak. Az első osztályos ábécésköny ára 335 forintról 514 forintra emel­kedett, az olvasókönyvé 289-ről 427 forintra. Ez közel ötven szá­zalékos drágulást jelent. Ugyan­ez az Apáczai Kiadónál 297 fo­rintról 397 forintra nőtt. A ne­gyedikesek olvasókönyve 669 forintról 886 forintra emelke­dett, és a hozzá tartóz© munka­füzetért is 330 forint helyett 557 forintot kell majd fizetni, de még az is lehet, hogy ettől is többet. A felső tagozatosoknál az ötödik osztályos történelem- könyvnél feltűnő az áremelke­dés: 500 forint helyett 700 fo­rintot kell számolni érte, és a munkafüzet is ugyanennyibe kerül majd. A kiadók többsége a könyve­ket két változatban kínálja a pedagógusoknak. Puha- és ke- ményfedeles kivitelben is meg­rendelhetők. Ez utóbbi tovább tart, de lényegesen drágább is. Például a hetedik osztályos ma­tematikakönyv ára 260 forintról 360 fo­rintra emelkedett, de ugyanez kötött kivi­telben már 520 forint­ba kerül. Már említettem, hogy átlag három és fél, illetve négy és fél ezer forintot kell a szülőknek szeptem­berben a könyvekért fizetni. Ebben az ösz- szegben nincsenek még benne a külön­böző idegennyelv-segédletek, a számítástechnikai jegyzetek és más kiadványok árai, pedig ezek is jelentősen drágultak. A német nyelvű kiadványok tíz százalékkal, a többiek átlag harminc százalékkal kerülnek majd többe az idén, mint tavaly. Néhány iskolában felvetették a szülőknek, hogy az év során részletekben tankönyvelőleget gyűjtenének, ezzel is csökken­teni akarva az iskolakezdés ter­heit. Az ötlet azonban nem ara­tott osztatlan sikert. A kezde­ményezésjó volt, csak sok csa­ládnak még a napi megélhetés is gondot jelent, és szeptember még messze van. — Fekete Tibor — Válogatják a kiszállításra váró tankönyveket (tavalyi felvétel) A jövő évezred hajnalán Családok ezrei életében meghatározók az e hét eleji napok, amikor a nyolcadikos kisdiákok azzal állítanak haza az iskolából: február 15. a határidő, a tanárok kérik a vá­laszt, melyik középfokú in­tézménybe küldjék el a to­vább tanulni szándékozó gye­rekek jelentkezési lapját. Vegyünk egy képzeletbeli — talán tipikus — magyar családot egy vidéki kistelepü­lésen: a mama, a nagymama aggódó figyelme kíséri a bölcs családfők fontolgatását. A nagypapa — mondjuk Já­nos bácsi — legyint: „Csak el a földtől, én egész életem­ben abból éltem, de már nem éri meg, még tehenet se tar­tok”. Ifjabb János agyán át­fut: a szaklap írta, egy falu­ban összeálltak a tejtermelők érdekszövetségbe, s máris kezd felvirágzani az ágazat. Eközben a 14 éves Jánoska a tévét nézi: egy finn farmon az egyetemet végeztt gazda szá­mítógépen ellenőrzi, rendben van-e az automata trágyael­takarító berendezés, majd beprogramozza a 36 tehén másnapi táplálékát nyomele­mestül, vitaminostul. Mi legyen a gyerekből? Hová adjuk? — teszik fel a kérdést a pályaválasztás 24. órájában. Szerencsés eset, ha a családok nem maradnak magukra a döntéssel, hanem felkeresik a gyerek osztály­főnökét, szaktanárát, és taná­csot kérnek. A tanárok bizo­nyára elmondják: a „Tűzoltó leszel, katona! Vadakat terelő juhász!” mára csupán a jobb iskolákban feladott kötelező költemény, a pályaválasztást általánosságban a fantáziát­lanság jellemzi, ami a pályák hiányos ismeretéből adódik. A gyerekek — főként falun — a legszűkebb környezetből ve­szik a mintát, majdnem min­den lány boltos akar lenni, ma­ximum fodrász és majdnem minden fiú autószerelő. Jó esetben a tanár előveszi a ké­zikönyvét, és ajánl a választ­ható szakmák köréből, bekal­kulálva, milyen képességű a gyerek, mi az, aminek az el­végzésére elegendő érdek­lődése, hajlama, kedve, szor­galma mutatkozik. Ez persze akkor lehetséges, ha a hivata­los helyekről az általános is­kolákhoz eljuttatott kiadvány­ok valóban előkerülnek az is­kolaigazgatói fiókokból — mert volt már példa arra is, hogy a pályaválasztást segítő dokumentumok felbontatlanul hevertek egy szekrény mélyén. Nehezíti gyermekeink pálya- választását, miként tapasztalják meg a legszűkebb környezetük­ben az életforma-alakulást. A kis Jánoskák úgy cseperednek fel ma a családokban, hogy vagy azt látják, ndgyszüleik, szüleik keservesen megdolgoz­nak a betevő falatért, s bizony belerokkannak, ha tisztes be­csületben akarják gyermekeiket felnevelni, vagy pedig a másik végletet „sikerül” átörökíteni a gyerekekre: ugyan, minek gon­dolkodni azon, mi leszel, majd­nem mindegy, milyen az a munka, csak keveset kelljen dolgozni és sok legyen a kere­set. Mindehhez jön még a kor „példaképe”: az a vállalkozó, aki keveset tanult, keveset tud, de jól ügyeskedik, és belenevet a kispénzű szamarás képébe a mobiltelefonnal felszerelt BMW-jéből. Vagy milyen jö­vőképet sugall az a magatartás- forma, hogy a munkanélküli in­kább a segélyt választja, de „annyi pénzért” nem hajlandó odaállni dolgozni. Nem esett még ki a szemlé­let rostáján az a hajdani rioga­tás sem: „tanulj, máskülönben nem lehet belőled csak inas.” Akit ma szakmunkástanulónak mondunk s akik a továbbtanu­lók között a legtöbben vannak, mert az évtizedeken át a gya­korlatban úgy alakult: jelesek és kitűnőek az elitgimnáziu­mokba, négyesek a szakközép- iskolába, hármastól lefelé irány a szakmunkásképző. így volt eddig, de a jelek azt mutatják, tovább ez nem marad, mert műveletlen szakmunkások tö­megével nem képzelhető el fej­lett gazdaság. Elvégzi az idő a feladatot, a kor követelményei rászorítják a lépéskényszerre a szakképzést folytató iskolákat. Van már rá példa megyénkben is — említhetjük a tiszavasvári intézetet, ahol világbanki prog­ram szerint oktatnak —, hogy egyes szakmákban megkövete­lik a 4-es átlagot, illetve meg­határozott tantárgyakból nem lehet rosszabb 4-esnél az osztályzat. A kisvárdai intézet­ben búcsút vesznek azoktól, akik a 2. év végére „leverik a lécet”, azaz ha nem képesek megfelelő eredmény felmutatá­sával tovább folytatni tanulmá­nyaikat. Ott a 2. év végén bi­zonyítványt adnak, amivel be­tanított munkásként elhelyez­kedhetnek. Egyre több azoknak a szakmáknak a köre, amelyek­re a felvételt az előzetesen meg­szerzett érettségihez kötik, pél­dául a nyíregyházi 107-es isko­lában már egész sor van ezek­ből. Az országos tervek szerint ezelcnek a szakmáknak a köre egyre tovább bővül, hogy ele­get tegyenek a jövő évezred kihívásainak. Nagy kérdés, lesz-e vajon elegendő hely szeptemberben mindazok számára, akik most adják be jelentkezési lapjukat szakképzésre, mivel azt lehet hallani, a tavaly bevezetett „cso­mag” racionalizálási intézkedé­seinek következményeként esetleg sorra zárják be ezeket az iskolákat. A minisztérium ille­tékesei nyilatkoznak, és ígérik: minden olyan gyereknek lesz helye a szakképző iskolákban, aki oda pályázott, legfeljebb „a területi megoszlás lehet egyet­len”. Mit értsünk ez alatt? A minisztériumi előjelzésben egyes, főként a vállalkozások­hoz kötődő szakmákban—ven­déglátás, idegenforgalom, ke­reskedelem — öt-tízszeres túl­jelentkezéssel számolnak, mi­közben a hivatalos nyilatkozat szerint „a jórészt a nehéziparhoz kapcsolódó szakmák esetében a szakképző hálózat befogadóké­pességéhez viszonyítva ala­csony lesz a jelentkezők szá­ma.” Ez bizony nem hangzik valami megnyugtatóan, mert emlékeztet azokra az időkre, amikor „a vas és acél országa” akartunk lenni. Ha tízszeres a túljelentkezés a vállalkozói szfé­ra szakmáira és a szülők nem engedik elkallódni gyermekei­ket, akkor a család kénytelen lesz elfogadni olyan ajánlatot, amihez a továbbtanulónak sem kedve, sem jövendő elképzelé­se nincs. Ha már megvannak ezek az iskolák, esetenként jó műsza­ki felszereléssel és kitűnő ta­nárokkal, miért képeznék to­vábbra is az utánpótlást a fe­neketlen zsák ózdi kohászat­nak és a hasonló ráfizetéses üzemeknek, ahhoz a nehéz­iparhoz, amihez más ország­ban jobban értenek?! A mi­nisztérium a felhívásaiban most azt hangsúlyozza: tudo­másul kell venni, hogy egy szakembernek a jövő század­ban élete folyamán többször, legalább háromszor szakmát kell váltania. Azzal mutathat­nának most példát az oktatás irányítói, ha olyan iskolaszer­kezetet alakítanának ki, amely ezt a „több lábon állást” elősegíti s valóban a XXI. század követelményeinek felel meg, figyelembe véve a magyar hagyományokat, szokásokat. Jó, ha tudják a szülők, hogy hazánkban je­lenleg 896 szakma megne­vezését tartalmazza az Or­szágos Képzési Jegyzék. Ebből 26-ot a mérsékelten fogyatékosoknak ajánlanak, 440 érettségihez kötött. Még mindig marad több száz egy átlagosan jó képességű, és a munka szeretetére már a családban rászoktatott, vagy /a mesterek keze alatt ráne­velhető gyermeknek. Persze gyerek még a 14 éves tanu­ló, jó lenne a család közelé­ben megtalálni a megfelelő iskolát. Mindezek miatt is nagy most a döntés fele­lőssége a gyerek, a szülők, de a leginkább a tanár részéről, akitől tanácsot kér­nek, mert tisztában van a gyermek képességeivel. Sok függ attól, mit írnak a feb­ruár 15-éig határidős jelent­kezési lapokra. Talán ez a mostani döntés egész életek alakulását befolyásolhatja. Hiszen ha Jánoska most egy majdan magasabb szintű szakképesítést adó iskolába jelentkezik, épp a jövő év­ezred hajnalán áll munkába — meglehet, egy jól kom- puterizált farmergazdaság tehenészeténél. BE

Next

/
Oldalképek
Tartalom