Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-06 / 5. szám

UJ KELET Fekete oldal 1996. január 6., szombat 9 Üzent, hogy nincs takargatnivalója, aztán az Interpol hozta haza George, a milliárdos csaló? Mostanság baj van ezekkel a Szabó fiúkkal. Ugye, két hete másé már a János, miután ala­posan magába bolondította a két guruljka popsztárt. Most meg George-ról, vagy mondjuk magyarosan, Györgyről derült ki, hogy milliárdos csaló. Hogy pontosak legyünk, a vádiratban — amelyet tegnap ismertetett dr. Kovács András, Szabolcs- Szatmár-Bereg főügyésze — négyrendbeli, különösen nagy kárt, illetve jelentős nagy kárt okozó csalás szerepel. A bíró­ságon a sor, hogy döntsön. S közben még ezerhatszáz ember vár arra, hogy a léalmáért még járó 5 ezer forintját vagy ép­pen 200 ezrét fizesse meg ne­kik George Szabó. Még egészséges magyar név­vel lépte át a határt 1971-ben, huszonnyolc éves műszerész­ként, hogy 1989-ben mint a dúsgazdag hamburgi nagybácsi érkezzen meg a fülig eladóso­dott Vajaffucthoz. Amikor befektetési igényé­vel jelentkezett, a vajai feldol­gozó kft. már 150 millióval tar­tozott a pénzintézeteknek. így nem csoda, hogy a külföldi tu­lajdonos hamar túladott tőkeré­szén, méghozzá sokszorosan áron alul. Hatmillióért odaadta a harmincmilliót érő részesedé­sét társának, az alapító téesz- nek, de Szabó úr is ennyi­ért kapta meg — mondjuk ki őszintén — a csődtömeget. Bár a külföldi tőkés mögött többen az egykori párthatalmasság, Grósz Károly fiát vélték felfe­dezni, Szabó úr üzletei szem­pontjából ő már nem volt mérv­adó. A papa és ő is eltűnt a szín­ről, és jött a rendszerváltás tipi­kus megváltója, a határozott fel­lépésű hamburgi pénzember, aki Németországban diplomát szer­zett, tulajdonosa lett egy tartósí­tóipari és hűtőberendezéseket gyártó kft.-nek, így nem volt meglepő, hogy mozgótokét, gé­peket és ezzel együtt munkát és kilábalási lehetőséget ígért a vajaiaknak. No, ha ígért is valamit, az ügyészi vizsgálat szerint soha­sem a magáét. A hatmillióból csak százezret tett le, a beho­zott gépek is csak részben vol­tak az övéi. Pedig ekkor Sza­bolcsban hegyekben állt az alma, négy forintot adtak kiló­jáért, a sűrített lé mázsája ezzel szemben háromezer márkát ért. így Szabó úr megjelenése és tőkeinjekciója a biztos talp- raállással kecsegtetett. — Csak jöttek a bankok — mondja Szabó úr. — De akkor jött Szabó úr — mondják a bankok. Leginkább a Leumi Hitel­bank — de mellette a Takarék­bank, a Postabank, a Dombrádi Takarékszövetkezet — prüsz­köl, hiszen hétszázmilliójukból háromszáz térült meg. Szabó úr szerint ő hiába írt alá legutoljá­ra a 350 milliós tételről átvéte­li elismervényt, csak hetvenet kapott kézbe, mert a többit a bank levonta tőle tartozásai fe­jében. Az ügyészi vizsgálat szerint a Leumi Hitelbankot többszö­rösen átejtette Szabó. Megígér­te, hogy csak rajta keresztül futtatja minden pénzmozgását, eközben természetesen más bankokkal is kapcsolatban állt, illetve az export egy részénél készpénzben vette fel az áru ellenértékét. Pénzügyi manőve­rekkel — használhatatlan gé­pek felértékelésével például — a Vajafruct alaptőkéjét 475 mil­lióra tornázta fel. Eközben ki­lenc kft.-t alapított, amelyek többsége semmi mással nem foglalkozott, mint utaztatta egymáshoz papíron a gépeket, ingatlanokat, hitelért állt sorba valamelyik banknál, s ahogy kapott valamit, máris adta oda Szabónak, hogy az itt is, ott is jelentkező lukakat betömje vele. De hogyan adhat pénzt egy épeszű bankár egy csőd szélén álló, illetve semmit nem csiná­ló cégnek? Köszönhető ez Szabó úr fel­lépésének, valamint a megha­misított eredményességi muta­tóknak, a hitelek eltitkolásának. Ugyanarra az ingatlanra több banknál is jegyeztek be jelzá­logot, s most veszekedhetnének rajta, ha egyáltalán még a Vajafruct tulajdonában lenne. Ugyanis a Szabó György által alapított 9 kft., többek között a Vajados, a Juicefactory úgy el­dugták, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy most kié. Sőt, a Földhivatalnál sikerült hamis papírokkal jelzá­logot is megszüntetniük. S min­denek csúcsa a fiktív, fedezet nélküli váltók kiadása volt, a hamis és hazug számlázás egy­más felé. Társakra is talált áldásos te­vékenységéhez. A Vajafructnál teljhatalmú megbízottja Vass Ottóv olt, könyvelője dr. Olasz Tibor. Az utolsó láncszem dr. Dar­vas József volt, aki egy buda­pesti nemzetközi export—im­port kft.-t jegyzett, a NEIK-et. A nyomozást egy kicsit homá­lyossá és kavarodottá tette Dar­vas egykori rendőri múltja s az, hogy a cég egyik résztulajdo­nosa az országos rendőrfőkapi­tány, Pintér tábornok úr édes- apja volt. A megyei főügyész értékelé­se szerint ez egy teljesen érdek­telen és jelentéktelen szál, s miután a semmiről sem tudó papát meghallgatták, a nyomo­zás el is felejtette. Ezzel szemben Szabó úr rög­tön elvesztette minden bizodal­mát a honi rendőri szervekben, és korábban kérte, hogy csak az ügyészség folytassa a vizsgála­tot. Kérését—indokolatlannak tartva — elutasították. Szabó célja az volt, hogy a Vajafructból mindent kimentve kezdeményezzék a csődeljárást, amelynek során a hitelezők csak a nagy semmit találják. Hamburgban érte utol a hír, hogy a Leumi Hitelbank feljelen­tette. Üzent, hogy kész válaszolni minden kérdésre, ha valaki kiuta­zik hozzá Németországba. S akkor felragyogott 1995 feb­ruárjának második napja, Szabó úré pedig leáldozni látszott. Szál­lodai szobájában megjelent az Interpol, s a magyar igazságügyi szervek kiadatási kérelmére hi­vatkozva megkérték, hogy él­vezze egy kicsit az ő vendégsze­retetüket, s ha kéri, ha nem, Ma­gyarországra szállítják. Május­ban Nyíregyházán már őrizetbe is vették, és még aznap előzetes letartóztatását kezdeményezték. És azóta is Nyíregyházán „üdül”, s nem érti, miért. Sze­rinte ő a bankok meg a rendőri szervek áldozata lett. Három ügyvédje most aztán kezdhet birkózni a 400 oldalas vádirat­tal, amelyet egy másfél éves szakértői vizsgálat előzött meg. Mi vár Szabó úrra? Mivel csak az szerepel, szerepelhet a vádiratban, amiért a kiadatását kérték, egymilliárd körüli a csa­lás mértéke. Ezen osztozik hét társával együtt. (Dr. Olasz Tibor: 16 rendbeli különféle csalás, okirat-hamisítás, csődbűntett; Vass Ottó: 13 rendbeli csalás, csődbűntett; Majzik István: csődbűntett; Radvánszki József: csalás, okirat-hamisítás; K. Nagy Jenőné: csalás, okirat-hamisí­tás...) Ők 2-től 8 évig teijedő sza­badságmegvonást kaphatnak, de Szabó úr akár 12-t is. Hacsak január 12-én nem he­lyezik szabadlábra az ügyészség kérése ellenére, amely indokolt­nak tartja az előzetes letartózta­tás meghosszabbítását. Mert George Szabó esetleg rokonságban állhat a kámforral... Tapolcai Zoltán Fotó: Harascsák Üres, kihalt a Varga család háza Oroson H. A. felvétele Mi lehet egy bérgyilkosság mögött? Ferenc utcai családi ház kör­nyékének gyászos csendjét jöt- tünkre az udvaron éhesen uga­tó két eb verte fel. Az utca vé­gén, az utolsó háztól még leg­alább 300 méterre lévő családi házban senki sem volt. Azt re­méltük, hogy valamilyen hoz­zátartozó tartózkodik itt, és vi­gyáz a család egyetlen szaba­don lévő tagjára, a 12 éves har­madik gyerekre, aki állítólag nem tudott a végzetes összees­küvésről. Visszafelé jövet az első há­zak előtt álló szomszédok iga­zából még nem is tudták, mi történt. Érthetetlen számukra, hogy a család miért ölette meg Varga Lászlót. Az egyik szom­széd még soha nem beszélt ve­lük. Nem köszöntek, amikor elhajtottak kocsijukkal a háza előtt, de ő nem is foglalkozott velük. Annyit tud, hogy vala­mi orosi fiatalember lőtte le a családfőt. A másik szomszéd, egy idősebb hölgy már beszé­desebb: ;— Csak a jót tudjuk elmon­dani a meggyilkolt emberről. Mindig beköszönt, amikor reg­gel indultak a JCGST-piacra dolgozni, mert ott árultak min­dennap, kereskedők voltak. Hogy miért tehették ezt vele, nem tudjuk. Pedig mi azt ta­pasztaltuk, hogy családjának él. Egyszer voltam náluk, nagyon kedvesek voltak. Nem is gon­doltam volna, hogy rosszul él­nek. Hanem mondanék egy ér­dekes dolgot. Még az eset előtt történt, pontosan nem tudnám megmondani, mikor. Kint vol­tam az udvaron és mintha egy golyó süvített volna el mellet­tem. Belegondolni is szörnyű, ha eltalál... A legközelebbi boltba is be­mentünk és érdeklődtünk a csa­lád felől. — Nézze, én nem nagyon is­merem őket. Vagy két-három éve költöztek ide. Hozzám nem nagyon jártak vásárolni, de mi­ért is jöttek volna, mikor ugyan­ezt árulták a piacon. Azt tudom, jól álltak anyagilag. Azért felvetődik bennem, hogy miért ment nekik olyan jól, amikor ebből a boltoskodásból nem nagyon lehet meggazdagodni... Most is új kocsit vettek... A gyilkossággal alaposan gyanúsítható Győri József orosi lakásán a nagymama kisírt szemmel jön kaput nyitni. Még most is hihetetlen számára, hogy mire vállalkozott az uno­kája. —A pénteki újságból tudtuk meg, hogy mi is történt valójá­ban. Reggelig még azt sem tud­tuk, hogy kit lőtt le Józsi. A csa­ládot nem ismertük, de azt tud­tuk, hogy Józsi barátkozott a V. fiúval. A gyilkosság napján is náluk volt. Majd estefelé haza­jött, kis idő múlva azonban if­jabb V. László taxival jött érte, azt mondták, moziba mennek. Aztán jöttek a rendőrök, és el­vitték. Jóravaló gyerek, soha semmi baj nem volt vele, szak­mája van és dolgozott is egy vál­lalkozónál, aki nagyon elégedett volt a munkájával. Hogy egy motorért tette volna? Ez hihetet­len, hiszen két motorja is van... A piacon már más emberként ismertük meg az áldozatot. Úgy tűnt, hogy Varga László árus­társai megkönnyebbültek, hogy nem kell többé találkozni vele. Nyomdafestéket nem tűrő han­gon jellemezték: — Az nem is volt emberi, ahogy itt velünk és a családjá­val is bánt. Engem például egy­szer késsel is zavargatott. Ivott egész nap, két láda sör állan­dóan kéznél volt neki a kocsi­ban. Szó szerint terrorizálta a családját, az asszonyt és a gye­rekeket is. Csoda, hogy eddig bírták — mond véleményt az asztalszomszédj a. Egy másik vállalkozó: —Ahogy a családjával bánt, arról regényt lehetne írni, va­lósággal megalázta őket... Tegnap délután a négy gya­núsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Az ügy vizsgálata tovább folytatódik... Fullajtár András Az ügy vizsgálatánál kide­rült, hogy előre eltervezett gyil­kosság történt. Idősebb Varga László felesége, a 18 éves fia és 20 éves lánya megállapod­tak abban, hogy a férjet, apju­kat elteszik láb alól. A kedvező alkalom január 2-án jött el, amikor az asszony által „meg­bízott” Győri József, a fia ba­rátja a gyilkosságot végrehaj­totta. Állítólag cserébe az asszony egy Yahama motor ígért neki. Sokan keresik a választ, mi lehetett az oka annak, hogy a család, feleség, gyerekek össze­fogva elhatározták, hogy felbé­relt gyilkossal teszik el láb alól a családfőt. Ha a feleség rosszul élt párjával, az még nem ok az ilyen tettre. De a gyerekek mi­ért gyűlölték apjukat ennyire, hogy meggyilkolásában bűnré­szességet vállaljanak. A szörnyű tettre a választ előbb Oroson kutattuk. A Deák Erre a kérdésre kerestük a választ, amikor próbáltunk utá­najárni annak, hogy mi lehetett a háttere, az indítéka a ked­den Oroson történt gyilkosságnak. Mint arról beszámoltunk, január 2-án délután fél hat körül Nyíregyháza-Oroson, a Deák Ferenc utca 114. számú ház udvarán Győri József J9 éves fiatalember két lövéssel leterítette Varga László44 éves vál­lalkozót, aki a helyszínen meghalt. A gyilkos közvetlen közelről — 10 centiméterről — tarkón lőtte áldozatát. A piacon rettegtek tőle

Next

/
Oldalképek
Tartalom