Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-11 / 9. szám
UJ KELET Kultúra 1996. január 11., csütörtök 5 Szatmári Múzeum Húsz év alatt félmillió látogató Annak ellenére, hogy 1995-ben ünnepelte a mátészalkai Szatmári Múzeum a 20. születésnapját, 1975 nemcsak kezdetnek, hanem bizonyos szempontból végnek, egy folyamat lezárásának is számít. A kezdet kezdete Márton Árpád gimnáziumi tanár gyűjtőakciója volt 1955—56-ban. Márton Árpád a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanára, tanítványai segítségével gyűjtött a térségből, főleg néprajzi emlékeket. A múzeumalapításhoz is elegendő és megfelelő gyűjteményt a gimnázium alagsorában helyezték el, és várták a jobb időket. Helyhiány miatt később az alagsort el kellett hagyni, majd a város különböző pontjain tárolták tovább az anyagot. Időközben —1963-ban — a gyűjteményt Szatmári Múzeum néven egyrészt az állam kisajátította, másrészt tájmúzeummá minősítették, de ettől semmi nem változott. A rossz körülmények miatt a gyűjtemény egy része megsérült, illetve végleg tönkrement, mígnem a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Múzeumigazgatóság a gyűjtemény teljes anyagát elszállíttatta, és Vaján helyezte el, a tároláshoz megfelelő körülmények között. Akkor hirtelen megváltozott a megítélés a gyűjteményről: egyszerre fontos lett a mátészalkaiaknak a saját múzeum! Farkas Józsefet 1974-ben kinevezték főállású múzeumigazgatóvá, majd az év végén a Szatmári Múzeum elfoglalta mai helyét, a Kossuth utca 54. szám alatti, korábbi főispáni lakást. Visz- szaszállíttatták a gyűjteményt Mátészalkára és berendezkedtek. A múzeum 1976-ban nyílt meg egy állandó kiállítással, amivel végérvényesen megszilárdította létét a városban. Farkas Józsefet 1991-ben Cservényák László követte az igazgatói székben, őt kérdeztük a múzeum történetéről, szerepéről és feladatairól. — Hosszú vándorlás után 1974-ben költözött a múzeum ebbe az épületbe, és '75-öt vesszük a tényleges alapítás évének. Az ezt követő húsz év rendkívül gazdag volt tartalmilag és tárgyi gyűjtés szempontjából, ugyanakkor a múzeum tudományos és szellemi központja is lett. Nagy hiányt pótolt a múzeum, mert a Trianon előtti időben a helyi múzeumok Szatmárnémetiben és Nagykárolyban voltak. A csonka Szatmárnak nem volt se gimnáziuma, se könyvtára, sem pedig múzeuma. Kisebb tárgyak gyűjtése már korábban elkezdődött, de Farkas József szekérkiállításával új arculatot vett fel a múzeum. A korábbi téeszeket járva látta a tsz-tele- pek elhagyott zugaiban az úgynevezett .szekértemetőket. A modem agrotechnika bevezetésével a gépek felcserélték a kollektivizálás során begyűjtött szekereket, teherhordó eszközöket. Ekkor merült fel a gondolat, hogy ezeket meg kellene menteni az utókor számára. Belekezdett a szatmári szekerek gyűjtésébe. Napjainkban mintegy 50—60 munkaszekeret tárolunk a múzeumban, részben szétszedve, részben kiállítva. Az elmúlt évben, tehát éppen a húszéves évfordulóra sikerült továbblépni egy úgynevezett hintó- és kocsigyűjtemény megvásárlásával. Egy gödöllői egyetemi tanár ajánlotta fel megvételre magán- gyűjteményét. Ezzel most már minden kocsi, hintó és szekér alaptípusát be tudjuk mutatni. A Szatmári Múzeumban található az ország, sőt Közép-Eu- rópa legnagyobb szekér-, kocsi- és hintógyűjteménye. Meglehetősen nehéz anyagi körülmények között végezzük munkánkat, így felvetődhet a kérdés, honnan volt erre pénzünk?! Főleg pályázatokból, a Nemzeti Kulturális Alaptól, a Megyei Kulturális Bizottságtól, ezenkívül a mátészalkai önkormányzattól is kaptunk pénzt, a fennmaradó összeg megfizetésére pedig egy év haladékot kaptunk az eladótól. Mindemelett rendkívül intenzív szellemi műhellyé alakult a Szatmári Múzeum. Korábban ennek a műhelynek a szerepét a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem töltötte be, ugyanis Farkas József igazgató úr igen szoros kapcsolatban állt az intézménynyel. Ott végezte tanulmányait is, akárcsak én. Tudományos konferenciákon, könyvek, publikációk készítésében működtünk együtt a kutatókkal, professzorokkal, a múzeum kindulópontja, állomása és pihenőhelye volt erdélyi ku- tatóutaknak. Farkas József kiválóan menedzselte ezt a munkát. A generációváltás után, amikor én vettem át a múzeum irányítását, ez tovább folytatódott. Ennek lett az eredménye többek között a Mátészalka története és a Mátészalka néprajza című monográfiák megjelenése. Időszaki kiállítás száznál is több volt a múzeumban az elmúlt húsz év alatt, mindenféle műfajban, például képzőművészeti, technikatörténeti, természettudományi kiállítások. Állandó kiállításunkon a szatmári szekerek az országban egyedülálló módon körpanorá- más szekérszínben láthatók. Nagyon fontos az időszaki kiállítások rendezése. Távol esünk a nagy turistalátványosságoktól, ezért meglehetősen kevesen vetődnek el hozzánk, éves szinten 5-6 ezer turistával számolhatunk. Dojcsák Tibor Mandala Színház: nyilatkozik a harmadik érdekelt Mi olyan sürgős? A nyíregyházi szabadtéri színpad átadásáról eddig Verebes Istvánt, a Móricz Zsigmond Színház igazgatóját és Felbermann Endrét, Nyíregyháza alpolgármesterét kérdeztük. Az ügy harmadik érdekeltje a Mandala Színház vezetője, Dobos László. — Ez a színjáték, amelynek végkifejletét a decemberi ön- kormányzati ülésen tapasztalhattuk, egyáltalán nem újkeletű. Tavaly márciusban Felbermann alpolgármester úr — mint újdonsült kulturális alpolgármester — koncepciót kért Verebes Istvántól a szabadtéri színpad hasznosításáról. Ez a koncepció egyáltalán nem volt publikus, olyannyira, hogy azt december 18. délelőttjéig senki sem látta. Ekkor került elő csodálatos módon. Egyszer már, 1995 júniusában, Felbermann Endre beteijesztette a testület elé a szabadtéri színpad esetleges átadását a Móricz Zsigmond Színháznak. Ez azonban meghiúsult, mert a Mandala Színháznak kész programja volt a nyárra vonatkozóan. A tendenciát látván aláírás- gyűjtő akciót kezdeményeztünk annak érdekében, hogy a szabadtéri színpad a Mandala Színház otthona maradhasson, ígérvényt kaptunk Csabai Lászlóné polgármestertől: ha a ’95-ös nyári program sikert hoz, akkor a Mandala Színház tovább használhatja a szabadtéri. — Mit hozott a nyár? — Sikert. Erről bárkit megkérdezhet a városban! — Ennek ellenére... — Hát, igen. Négy év kétkezi munkájával elértük, hogy van tétje a szabadtéri birtoklásának. A város maga is fontosnak tartotta az elmúlt évben, hogy felújíttassa a színpadot — ötmillió forintot szánva erre! — Milyen támogatást kaptak a várostól? — Egy rendezvénysorozat bevezetése nagyon sok pénzbe és energiába kerül. Működési költségeink harmincmillió forintra rúgtak. Ennek tizenként- tizenhárom százalékát állta a város, azaz összesen 3,5 millió forintot. — Honnan volt még bevételük? — Négy év alatt a szabadtéri színpad Mandala-rendezvénye- inek összesen ötvenezer nézője volt. A nézőtéri bevétel 12 milllió forint volt, szponzoroktól 6,5 milliót kaptunk, a többi pályázati pénzekből és a Mandala Színház fellépéseinek bevételeiből keletkezett. — A színház igazgatója és társigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a szabadtéri színpad jelenlegi állapotán nem látszik meg a felújításra költött ötmillió forint... — Érdekes, hogy három éven keresztül senkit sem érdekelt és senki sem érdeklődött az iránt, hogy miből és hogyan tartjuk használható állapotban. Hetven gyerek áldozta fel a nyarát, és kétkezi munkájával biztosította a működést. Hangsúlyozom: az ötmilliót csak ’95 nyarán különítette el az önkormányzat a szabadtéri felújítására. — Lát abban valami tendenciát, hogy csak ekkor érkezett a pénz? —A tény tény: Felbermann alpolgármester úr a pénzt csak júniusban szabadította fel, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a Móricz Zsigmond Színház nem kapja meg a szabadtéri üzemeltetésének jogát. Itt kell elmondanom, hogy a felújítási munkákat gyakorlatilag a nyári szezon kellős közepén kellett elvégeznünk. — Felsorolná tételesen, hogy mire fordították a nevezett összeget? —A csobogók felépítése 830 ezer forintba került. A színpad felújításáért 1 millió 500 ezer forintot fizettünk, és itt meg kell hogy álljunk egy pillanatra, mivel az a vád ért minket, hogy a színpad műszaki felújítása nem történt meg. Az alapszínpadot teljesen kicseréltük szibériai fenyőre, a szerkezetet alumíniumcsövekbe öntött betonnal, vasszerkezettel és betoncölöpökkel oldottuk meg, megháromszorozva ezzel a használható színpadi felületet. A színpad műszaki paramétereit az ország legjobbjai közé sorolta Götz Béla, a Madách Színház díszlettervezője, valamint a budapesti Nemzeti Színház főmérnöke is. A felújítást végző vállalkozó a színpadra tíz év garanciát vállalt. Ez azt jelenti, hogy erre tíz évig egy fillért sem kell költeni. Ismétlem, mindez másfél millió forintba került. A vizesblokkok és a büfé felújítása 700 ezer forintba került, a rózsakert sétányainak vörössalakos feltöltése, plusz a kertészeti munkák 1,2 millióba, a pénztár és a szökőkút közötti díszburkolat négyszázötvenezer forintba, a szökőkút felújítása 50 ezerbe, a rózsakerti padok és a kerti bútorok (8 asztal, 32 szék, 15 pad alumínium díszöntéssel, egyedi kivitelben) 560 ezerbe. Ha mindezt összeadjuk, az eredmény 5 millió 290 ezer forint! —Az ötmillióból nem történt meg a felújítás? — Nevetséges rágalmak! A szabadtéri színpadot a magunkénak érezvén sem a tervezésért, sem a szervezésért, sem kétkezi munkánkért egy fillért sem számoltunk fel, és ezt bizonyíthatja Csabai Lászlóné polgármester asszony és Giba Tamás alpolgármester úr is. Nemhogy elkótyavetyéltük volna a pénzt, sokkal inkább nagyon is megnéztük, mire költjük. Ennek bizonyítékául A Mandala Színház számára felajánlott helyiségek egyike hadd hivatkozzam arra az esetre, hogy a város által hozott árajánlat egyharmadnyi összegéért végeztettük el a díszburkolat munkálatait, és ezt a vállalkozót mi magunk találtuk meg! — December 28-án miért nem jelent meg azon a technikai tárgyaláson, ami miatt Verebes István Nyíregyházára érkezett? — Másnap nem azért mentem be az önkormányzathoz, hogy elnézést kérjek, mert nem voltam ott, hanem azért, mert közölni szerettem volna, hogy későn kaptam meg a megbeszélésre történő meghívást, pontosabban későn hallgattam meg az üzenetrögzítőt — veszi át a szót Bódis Gábor, a Mandala Színház gazdasági vezetője. Zavarkó Mihály — állítása ellenére — egyikünket sem értesített szóban a megbeszélésről. — Fel nem foghatjuk, hogy mi indokolja ezt a kapkodást — folytatja Dobos László. — Kint, a szabadtérin mindent hó takar. Mi ilyen sürgős? — Önök nem jelentek meg január 3-án az átadáson sem. Mivel indokolják ezt? — Ha Felbermann alpolgármester úr egyeztet Verebessel, akkor egyeztessen velünk is! Mi csak a berendelő ultimátumot kaptuk, amit a polgármesteri sofőr hozott karácsony után. A módszert kifogásolom. Az ünnepek között a lakásomra jönnek, és berendelgetnek. Vajon mi olyan sürgős? Hozzáteszem, kaptunk olyan „fülest” is, hogy a Móricz Zsigmond Színház a szabadtéri átvétele után ki akarja dobni díszleteinket, kellékeinket, jelmezeinket — ez pedig nem más, mint a Mandala Dalszínház felszámolása. Nevezhetjük talán a konkurencia elegáns és jogszerű megsemmisítésének is... Nagyon furcsálljuk, hogy át- adást-átvételt akarnak rendezni, holott mi soha nem vettünk át semmit. Maximum olyan leltárívet tudunk elképzelni, hogy: egy darab ház, egy darab színpad, harminckét darab fa, két kutya — persze, ez csak irónia, amellyel azt kívánom alátámasztani, hogy végtére nem is volt mit átvennünk. Ennyit a négy — és nem hat — év leltáríveiről. A filmvászon sorsa ugyanolyan egyszerű, mint a fekete zongoráé. Ez egy magánvállalkozó tulajdona volt, amit évente fel kellett újítani, amíg a vetítések tartottak. Tönkrement. A két vetítőgép be van zárva abba az általunk hozzá nem férhető helyiségbe, ahol a Nyír-Cinema elhelyezte. Az üvegház ablakait a balesetek elkerülése érdekében vettük ki. Ezzel semmi kárt nem okoztunk, hiszen már mind be volt törve, ami nem csoda, hiszen már több mint negyvenéves volt. Az üvegház egyébként a rózsakertbe telepítendő rózsatövek előnevelésére szolgált hajdanán, azonban a meleg vizes csőrendszert már tizen- valahány éve kikötötték, és már réges-régen nincs ott semmi. Verebes István és Tóth János véleményei hamis illúziókon alapulnak, amely azt látszanak igazolni, hogy az elmúlt nyár folyamán az általuk oly fontosnak és megmentendőnek deklarált szabadtéri színpadon még csak nem is jártak. Palotai István
