Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-09 / 7. szám

Információk 1996. január 9., kedd UJ KELET A felsőoktatás lehet&fceiről A felsőoktatási lasztás előtt állnak: i elyik főiskola, egye­tem felelne meg legji ak, képességeiknek, hosszú távú terveik zal, hogy röviden bemut intézményeket. ezők is nehéz vá­megkönnyíteni az- elentősebb felsőoktatási József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 6701 SZEGED, TISZA L. KRT. 54. TEL.: 62/454-190 Az egyetem jogi karán egye­temi és főiskolai szintű képzés közül választhatnak a pályázók. Az egyetemi képzés tíz féléves, két szak — a jogász és a köz­gazdász-gazdálkodási — közül lehet választani, az előbbire 200, az utóbbira 100 hallgató felvételét tervezik. Harminc­harminc hallgatót vesznek fel a nyolc féléves főiskolai kép­zés munkaügyi kapcsolatok és társadalombiztosítás szakára. A túljelentkezés általában ötszörös, a ponthatár 110 kö­rül szokott alakulni. A JATE jogi karának nincs saját kollé­giuma, az 1100 hallgatóból mindössze 300-at tudnak más intézmények kollégiumaiban elhelyezni. A városban van ele­gendő albérlet — ezek ára havi 10-15 ezer forint között válto­zik. A jogász szak levelező tago­zatának a szegedi képzési he­lyére csak a felsőoktatási tör­vény által elismert főiskolai vagy egyetemi oklevéllel ren­delkezők jelentkezhetnek, a kecskeméti képzési helyre érettségivel rendelkezők is je­lentkezhetnek. Párhuzamos képzésre két lezárt félévet kö­vetően félévenként legalább 4,00 tanulmányi eredménnyel lehet jelentkezni. A képzés to­vábbi szabályait a kar külön állapítja meg. A felvételi vizsga tantárgyai jogász, munkaügyi kapcsola­tok, és társadalombiztosítás szakra magyar nyelv és iroda­lomból, valamint történelemből írásbeli, közgazdász szakra matematikából írásbeli, törté­nelemből, vagy közgazdaság- tanból írásbeli és szóbeli. A felsőfokú oklevéllel a le­velező jogászképzésre jelentke­zőknek történelem tárgyú al­kalmassági tesztet kell kitölte­niük, a főiskolai képzésben a pályázóknak magyar nyelv és irodalomból, illetve történe­lemből kell szóbelizniük. A közgazdász képzésben az adott tantárgyból mentesülnek a felvételi vizsga alól, akik a JATE karai által szervezett ön­költséges előkészítő évfolyam­ok ellenőrzései során legalább 80 százalékos teljesítményt ér­tek el, a teljesítmények sorrend­jében a felvételi keretszám 25 százalékáig. A jelentkező — ha az előző évben sehová nem vették fel — a jelentkezési lapon kérheti a felsőoktatási intézménytől az előző évben elért összpont- száma beszámítását újabb vizs­ga nélkül, vagy újabb felvételi vizsga letételével. A más felső- oktatási intézményben koráb­ban tett felvételi vizsgát nem veszik figyelembe. Janus Pannonius Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 7622 PÉCS, 48-AS TÉR 1. TEL.: 72/211-433 A nappali tagozatos jogász- képzésre 220 hallgató felvétel­ét tervezik, a levelező tagozat­ra 400 helyből 150-et az Állam- igazgatási Főiskolán oklevelet szerzetteknek, 150-et a Rend­őrtiszti Főiskolán oklevelet szerzetteknek, 100-at az egyéb felsőfokú oklevéllel rendel­kezők számára tartanak fenn. A tíz féléves levelező tago­zatos képzésre csak valamely felsőfokú oktatási intézmény­ben szerzett oklevéllel rendel­kezők, a 6+1 féléves képzésre államigazgatási főiskolai, illet­ve rendőrtiszti főiskolai okle­véllel rendelkezők jelentkez­hetnek. Nappali tagozatra felveszik azokat, kiknek az MKM vonat­kozó ajánlásai szerinti nemzet­közi érettségi bizonyítványa van, a többi nappali tagozatra jelentkezőnek felvételi írásbeli vizsgát kell tennie magyar nyelv és irodalomból, valamint történelemből. A JPTE-ÁJK-ra tavaly két és félszeres volt a túljelentkezés. A ponthatárt „csak” 108-nál húzták meg, mert az évfolya­mon 30 százalékkal növelték a hallgatók létszámát, az erede­tileg tervezett keret egyébként már az általában szokásos 114- es ponthatárnál megtelt. Az egyetem kollégiumaiban majd­nem minden hallgatót el tudnak helyezni. Az önkormányzatok egy éve Sikerek, kudarcok, feladatok Az önkormányzatok megvá­lasztása után eltelt egy év végén a megye valamennyi polgármes­terének ugyanazt a három kér­dést tettük fel: 1. Mi volt az elmúlt egy év legnagyobb sikere? 2. Mi volt az elmúlt egy év legnagyobb kudarca? 3. Mi az elkövetkező egy év legfontosabb feladata? Bétéri György, Győrtelek: 1. — Befejeztük az évek óta tartó vízvezetékhálózat-építést. A faluban esős időben nagyon nehéz közlekedni, ezen segít az a nyolcszáz méter járda, ame­lyet tavaly készíttettünk, de a legnagyobb siker talán az, hogy működtetni tudtuk intézménye­inket úgy, hogy ehhez nem kel­lett semmilyen hitelt felvenni. 2. — Az elmúlt év elképze­léseinknek megfelelően ala­kult, ezért kudarcról nem tudok beszámolni. 3. — Nagy tervünk a szenny­vízhálózat kiépítése. Erre pá­lyázatot nyújtottunk be, és ha ez kedvező elbírálásban része­sül, akkor 1996-ban elkezdjük a beruházást. A vállalkozók partnere A Metro az egyik legsikeresebb multinacionális vállalatcsoport. Meggyőződésünk, hogy e hírnevünkhöz munkatársaink magas szintű munkája jelentősen hozzájárul. Ezen elvárás határozza meg személyzeti munkánkat. Vezetői csapatunk bővítése céljából a cash and carry szolgáltatást nyújtó, a későbbiekben az ország különböző területein megnyitandó nagykereskedelmi egységeinkbe szakképzett munkatársat keresünk az alábbi pozíciókba: ÁRUHÁZ-IGAZGATÓ A pozíció betöltője meghatározza értékesítési tevékenységünk színvonalát. Az Ön feladata: az áruházvezetők munkájának irányítása és koordinálása, az áruház teljes körű vezetése, a zavartalan üzemeltetés fenntartása. Alkalmazási feltétel: • vezetői gyakorlat • kitűnő szakmai felkészültség, piacismeret • sikerorientáltság • németnyelv-tudás • országos szintű mobilitás. ÁRUHÁZVEZETŐ Feladata: az operatív munka megszervezése és irányítása. Elvárásaink Önnel szemben: • Kitűnő szakmai felkészültség és piacismeretek az élelmiszer- és/vagy a nem élelmiszer-kereskedelemben • piacgazdasági ismeretek • vezetői gyakorlat • elhivatottság egy értékesítésvezetői pozíció iránt • sikerorientáltság • rugalmasság/mobilitás • németnyelv-tudás Ajánlatunk: • sokirányú feladatkör ígéretes karrierlehetőséggel • intenzív betanulási és széles körű szakmai továbbképzési lehetőség Érdekli Önt? Ha igen, ne késlekedjen, még ma küldje el pályázatát, részletes szakmai önéletrajzát magyar és német nyelven, a végzettségét igazoló dokumentum másolatát és fényképét a lenti címre. Várjuk jelentkezését. Zsombor Tibor áruház-igazgató METRO, Budaörs Önkiszolgáló Nagykereskedelmi Kft. 2041 Budaörs, Pf.: 219.

Next

/
Oldalképek
Tartalom