Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-08 / 6. szám
O' > Színpadátadás tiszta lappal k 6 3 jT 3. oldal Kállósemjén A nagyközségről készült összeállításunk az 5. oldalon olvasható A mozgáskorlátozottak tiltakoznak A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elfogadhatatlannak tartja a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló közelmúltban jóváhagyott kormányrendeletet. A szövetség elnöksége szombaton ezzel kapcsolatban állásfoglalást juttatott el az MTI-hez. Ebben az elnökség többek között rámutat: a közlekedési támogatás egy évre szóló 5 ezer forintos alapösszege megalázóan és irreálisan alacsony, ezért szociális segélyként, nem pedig a közlekedési korlátozottságok részleges kompenzációjaként értelmezhető. Megfogalmazásuk szerint a támogatással vásárolható személygépkocsi értékének alacsony mértéke nem felel meg a piaci realitásoknak, ugyanez vonatkozik az átalakítási támogatás összegére is. Kónya nem tart pártszakadástól Hétfőtől megkezdődnek azok az MDF-fórumok, amelyeken valamennyi helyi szervezet jelölhet a pártelnöki tisztségre — közölte szombati, Alsónemesapátiban tartott sajtó- tájékoztatóján Kónya Imre, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője. A demokrata fórum március 2-án kezdődő előrehozott országos tisztújító gyűlésén mindazok indulhatnak az elnöki posztért, akik a helyi jelölőfórumok szavazatainak 20 százalékát megkapják. Kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: nem tart attól, hogy az országos gyűlésen szakadás következne be az MDF-ben. Építik a magyar tábort A horvátországi Novszka környékén hétfőn megkezdődik a magyar katonai tábor építése, és remélhetőleg a hónap végére befejeződik. Ezt Keleti György honvédelmi miniszter jelentette be vasárnap az Országgyűlés honvédelmi bizottságának rendkívüli ülésén. Hozzátette: az erről szóló megállapodást a hét végén írták alá a horvát illetékesekkel. A magyar műszaki zászlóalj akkor indul útnak, amikor a felszereléstől az elhelyezésig — beleértve a biztonságot is — minden tökéletesen rendben lesz. Kovács László külügyminiszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy megfelelő biztonságban lesznek a magyar katonák. Erre a NATO illetékes vezetői garanciát vállaltak, és ezt magyar kérésre pénteken újra megerősítették. Deák János vezérezredes, hadseregparancsnok bejelentette, hogy az előkészitő csoport január 17-én utazik ki, és feltehetően még e hónap 25.26. táján a főerő. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a vasárnap megtartott lottósorsoláson az 1. heti 6/45- ös és az ötös lottó nyerőszámai a következők: 16, 37, 71, 72, 82. Joker-szám: 9 3 7 0 7 9. A hatos lottó nyerőszámai: 5, 25, 26, 28, 33, 35. Pótszám: 19. Mit hoz az újabb enyhülés? Az árhullám elhagyta a megyét Befejeződött az utóbbi idők leghosszabb árvízvédekezése. A Tisza felső szakaszán és mellékfolyóin vasárnap reggel 8 órakor véget ért az árvízvédelmi készültség, mely 1995. december 24-én, délben kezdődött, és összesen 15 napig tartott. Az elmúlt több mint két hét alatt a vízügyi igazgatóság működési területén minden folyón védekezni kellett a karácsony előtt lehullott csapadék hatására kialakult árvíz ellen. A Tiszán Vásárosnamény— Záhony között és a betorkolló folyók alsó szakaszán rendkívüli készültséget kellett elrendelni a tartósan magas vízállás miatt. A Tisza felső szakaszán és a Túron teljes hosszban III. fokú, a Tisza alsó szakaszán II. fokú készültséget, a Szamoson, a Krasznán és a Lónyai-főcsa- tomán I. fokú készültséget tartottak. A kialakult rendkívüli árhullám a védtöltéseket és műtárgyaikat próbára tette. A töltések szinte minden szakaszán tapasztalható volt szivárgás, csurgás. A régi, elavult műtárgyaknál sok helyen kellett komoly beavatkozás. A védekezést hátráltatta a rendkívül hideg, volt, amikor a hőmérő higanyszála -20 fok alá süly- lyedt. Ilyen körülmények között a védekezésben részt vevők példásan helytálltak, a karácsonyt és a szilvesztert a családtól távol, a védvonalon „ünnepelték”. A védekezési létszám december 29-én volt a legnagyobb, 1368 ember teljesített védekezési szolgálatot, de közvetve ettől jóval többen álltak készenlétben, hiszen mozgósítva volt szinte minden közintézmény, közerő. A múlt évben kialakult árhullám elhagyta megyénket. Eddig újabb árhullám nem alakult ki, de a meteorológiai előrejelzés szerint újabb enyhülés várható. A védművekben és a folyószabályozási művekben a kialakult kárt a vízszint csökkenése után mérik fel, de előreláthatólag több százmilliós kárra lehet számítani. „Rókapánik” Debrecenben Három bejelentés érkezett a debreceni rendőrkapitányságra, amelyek szerint a város több, egymástól távol eső pontján kóborló rókákat láttak a járókelők. A Kenézy-kórház környékén láttak rókát, majd nem sokkal később az innen több kilométerre fekvő Kertváros utcán, pár perc múlva pedig egy harmadik helyszínen, a Komlóssy utcán észleltek rókát. A rendőrök, közterület-felügyelők és egy vadász több órán át keresték a megyeszékhelyre tévedt állatokat, ugyanis félő, hogy a rókák esetleg veszettek. A kutatás azonban hiábavaló volt. A bizottság elfogadta a beszámolót Rendkívüli ülést akar az ellenzék Többségi szavazással elfogadta a kormány tájékoztatóját a boszniai békefenntartásra induló magyar műszaki zászlóalj felkészítéséről, védelméről az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a vasárnap tartott rendkívüli ülésén. A szavazásnál csak két MDF-es képviselő mondott nemet. A Fidesz, a KDNP és a Kisgazdapárt képviselője tartózkodott. A testület elfogadta azt az indítványt is, hogy a kormány és a honvédelmi miniszter nem lépte túl a hatáskörét a műszaki alakulat kialakításánál. A bizottság többségi szavazással elfogadta azt a javaslatot is, hogy az ügyben nem indokolt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívása. Az FKGP, a KDNP és az MDF egyaránt fenntartja álláspontját, hogy össze kell hívni a parlament rendkívüli plenáris ülését a boszniai békefenntartásra készülő magyar műszaki alakulat biztonságával kapcsolatos kérdések tisztázására. (Folytatás a 2. oldalon) Vízkereszt Terdik Mihály Biri görög katolikus esperese vizet szentel az ünnepen Kozma Ibolya felvétele Javában tart a középiskolai szalagavatók szezonja. Felvételünk a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium bálján készült Csonka Róbert felvétele Rövidített munkaidő A munkanélküliség csökkenthető lenne, ha a munkahelyek a jelenleginél több részmunkaidős foglalkoztatását vállalnák. A kormány idei foglalkoztatáspolitikai irányelveiben ezért fontos szerepet kap, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásra ösztönözzék a munkaadókat. Ennek érdekében a munkaügyi tárca május végéig módosítási javaslatot dolgoz ki a foglalkoztatási alaprészből adható támogatásokra. (Folytatás a 2. oldalon)