Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 3. szám
8 1996. január 4., csütörtök VAROSRÓL Csenger Munkát kell vállalnia a főállású anyának UJ KELET & VAROSRA UJ KELET CSENGERBEN ■■■■■ Csak szeretet jutott a fa alá H mmm Ivóvízre társultak Legutóbbi csengeri oldalainkon még arról írtunk, hogy folyamatban van a város egészséges ivóvízszolgáltatásának megoldása. Mára már véglegessé vált, hogy a több mint ezernyolcszáz lakossági és közel száz közületi fogyasztó az országos átlagnál olcsóbban jut naponta a nélkülözhetetlen vízhez. Ez annak köszönhető, hogy Csenger, Komlódtótfalu és Szamostatárfalva létrehozott egy közhasznú társaságot a szolgáltatásra. A Szavicsav-vagyonból egyelőre nem részesedett a társaság, ezért nehéz körülmények között kezdte meg a munkát. Mégis igyekeztek úgy dolgozni eddig, hogy a lakosság minél kevesebbet vegyen észre az átállásból. A szennyvíztisztítás is a kht. feladatai közé tartozik, sőt, ebben az évben már a városi fürdő üzemeltetése is az ő feladatuk. „Nem ittam, — J-‘——— Kiss Margit Ököritófülpösről járt Mátészalkára dolgozni, Bodnár Béla Penyigéről utazott Kocsordra a vasúton szolgálatot teljesíteni. Ma házaspárként négy gyermeket nevelnek Csengerben. Múltról, jelenről, jövőről beszélgettem Margit asszonnyal. — Kezdhetem egy kis romantikával? — kérdezett vissza vendéglátóm. — Ma a fiatalok sokszor meggondolatlanul lépnek társkapcsolatra, házaságok mennek tönkre emiatt. Nekem majdnem két évig udvarolt a párom, volt időnk megismerni egymást, bár mi is szinte az első látásra szerelemre „lobbantunk”. — Ha nem titok ennek a története... — Egyszer, amikor utaztam mátészalkai munkahelyemről ököritói lakásomra, kihajoltam a vonatablakon, mert úgy jobban szólt a rádióm. Egy sudár fiatalember irányította a forgalmat Kocsord-alsón, és addig néztem rá, hogy felszólt, mondtunk egymásnak néhány mondatot. Másnap és a következő alkalmakkor már szándékosan it sokat dolgoztam” A legidősebb férfi a városban Csenger legidősebb férfija 92 éves. Az ünnep alkalmával a helyi önkormányzat is köszöntötte a századdal szin-. te egyidős Varga Ferencet. Az idős ember élénken emlékszik életére, nehezen áll szóba az idegennel, de ha a vendég hangját megnyerőnek találja, egyből bőbeszédű lesz. — Nem látok én már a szememmel, maga nem az, aki valamelyik nap itt volt? — kérdezett vissza vendéglátóm. — Hoztak nekem valami ajándékot? Egy állatorvos Volt itt, ahogy a feleségem mondta, a tanácstól jött. Kérdezték a történetemet, de mit mondjak, nincs már arról mit beszélni, ami megtörtént, megtörtént. — Mégiscsak megélt két háborút is. — Az egyikben még gyerek voltam, de már akkor is megjártam. Apám kovács meg kerékgyártó volt, én is tanultam nála a szakmát, mert akkor ez így volt szokás, hogy apáról fiúra szállt a mesterség. Rám bízták a lovainkat, hogy hajtsak be Mátészalkára. Mire hazafelé tartottam, már a románok jöttek megszállni az országot, és Porcsalmánál elvették a szekeret, még szerencse, hogy a lovat akkor meghagyták. — Tényleg szerencse, hogy csak ennyit vettek el. — Nem olyan egyszerű ez. Földünk volt Szatmárnémeti környékén, az meg a háború után román kézre került. Még időben sikerült eladnunk a birtokot, és a kapott pénzért Nagygéc mellett vettük másik földet. Ott építettünk egy tanyát, és már azt gondoltuk, semmi bajunk nem lesz, amikor bejött a kommunista rendszer. — Ez a második világháború után volt. — Nem is az volt a baj, hanem, hogy sokallták a földünket, tanyánkat, amit a két kezünkkel összeküszködtünk. Komlódtótfalun keresztül jöttem haza Nagygécről, amikor a tótfalusi felbiztatott téesz- tagok kifogták a szekér elől Varga Ferenc és felesége az ökreimet, és elvitték, mert kuláknak nem kell olyan sok. Még nemhogy nekem lett volna igazam, hanem Debrecenben hat hónapra leültettek. — A felesége meg várta vissza... — Nem voltam én még akkor nős. Nem kapkodhattam el a házasságot, mert nem volt rá időm. Meg ezt a házat, amiben most lakunk, ahogy felépítettem ’47-ben, hogy asz- szonyt hozzak bele, elvették tőlem. Csak ’56-ban adták lalakat írta és fér * ’ Aradi Balogh Attila kerestem a találkozást, Kocsord előtt mindig lehúztam a vonatablakot. Négy-öt hónapig amikor utaztam, mindig pár perc késéssel indult a masina a lánynak is örült, és ebben az örömben még kétszer volt része, ugyanis Enikő és Margó következtek. így létrejött a mi nagy családunk. vissza, akkor megnősültem gondolkodás nélkül, igaz, már 52 éves voltam, nem tétovázhattam tovább. — Akkor azt mondhatjuk, hogy a késői nősülés a hosszú élet titka? — Ezt én nem tudhatom. Az biztos, hogy mi nem veszekedtünk a feleségemmel, igaz, ok sem volt rá, mert nem ittam, nem dohányoztam, viszont sokat dolgoztam. Ettem én meg most is eszem a disznóhúst, még füstölve is, nem ártott az nekem. Gyógyszert A Bodnár család kocsordi állomásról, aztán a fiatalember egyszer eljött a lakásunkra. A többi meg már ment magától, ’77-ben összeházasodtunk. — És egy szép nagy családról álmodoztak... —Nekem két testvérem volt, a férjemnek három, nem szerettük volna, ha a mi gyerekünk egykeként nő fel. Mégsem gondoltunk arra, hogy egyhamar gyerekünk lesz, mert a szüleimnél laktunk, majd a féljem szüleinél, és addig, amíg a lakásunk, a saját otthonunk csak álom volt, az életünk tovább folytatóiról nem gondolkodtunk. Aztán ’78-ban mégis megszületett első gyerekünk, Csilla. Kaptunk a mátészalkai MÁV-tól egy szolgálati lakást. Szerettük volna, ha a második gyermek fiú lesz, és csak akkor születik, ha az első már iskolába jár. Ez csak félig sikerült így, mert másodiknak jöttZta. Nem bánkódtunk, mert féljem a kis— De még nem volt önálló otthonunk. —A férjemet Csengerbe helyezték állomásfőnöknek ’84- ben. Szolgálati lakásban éltünk. Csendes, hangulatos település ez a határszéli kisváros, megszerettük, és úgy döntöttünk, itt telepszünk le. Rokonok, barátok is segítettek az építkezésben, nyolc éve már a sajátunkban élünk. — Közben ön főállású anya lett... — A legkisebb gyerekünk most hatodik éves. Nem tudtam volna dolgozni, még ha lett volna munkalehetőség, akkor sem. így viszont hétezemyolc- száz forintot kapok, ez sem megoldás. Ráadásul a kormány a főállású anyaság megszüntetését is tervezi. Nemhogy segítenék a nagycsaládosokat, vagy egyáltalán a gyerekeket nevelő szülőket, még büntetik is őket, mert amit a családi segéllyel csinálnak ettől az évtől... Aztán alig tértünk magunkhoz az ünneplésből, máris bejelentettek egy csomó áremelést. Az összes családi jövedelmünk havonta negyvenegyezer forint. Hatan élnénk ebből az összegből, ha lehetne. Szinte egyszerre lett a család influenzás az ünnepek előtt. Hatezer forintba került a gyógyszer. — Gondolom, az önkormányzat sokat segít. — Amikor még a tanácsi rendszer volt ’89 előtt, sokszor kaptunk legalább az ünnepekre valamit. Most karácsonyfából is a legkisebbet vettük, cukor is szerényen került a fenyőfára. Alá ajándéknak meg csak a családi szeretet jutott. Voltak kint felmérni a helyzetünket az önkormányzattól, és azt mondták, nem vagyunk rászorultak. Rászorultabbak lennénk, ha elinnánk, amink van, nem gondoskodnánk a gyerekekről? — Most viszont a főállású anyaságot is feladja... — Elmegyek dolgozni, mert szükségünk van minden megszerezhető fillérre. A telkünk olyan kicsi, hogy a házi zöldségszükségletet sem tudjuk megteremelni. Földünk nincs, semmi pluszjövedelemre nem tudunk szert tenni. Amíg volt téesz, műveltünk bérben almáskertet, az pótolt valamit. —Ha munkába áll, a családi jövedelem legjobb esetben is hétezer forinttal lesz több. Négy gyermeknek viszont szüksége lenne egy állandóan otthon lévő anyára... — Szükség van viszont cipőre, ruhára, iskoláztatásra is. Ha egy darabbal többet vehetek meg, már akkor is megérte, hogy dolgozom. Legfeljebb majd éjjel mosok, főzök... ■HM Nagylány a zongoránál is csak egyszer szedtem, amikor prosztatabetegségem volt. Aztán egyszer elfogyott a gyógyszerem, másikat nem kértem, de már nem is kellett, mert magamtól meggyógyultam. Csak a szemem lenne még egyszer jó, hogy látnék valamit vele! Nemcsak arról ismert Barkász Ágnes, hogy jó tanuló a csengeri gimnáziumban, hanem arról is, hogy kitűnően zongorázik. A negyedikes lánynak már középfokú német nyelvvizsgája van, és készül a felsőfokúra is. Szereti az osztályát, mert jó közösségnek tartja, már Németországban is voltak együtt egy pályázat elnyerésének eredményeként. Egyébként is közösségi ember Ágnes. Otthon a szomszéd gyerekeknek Máté Eéter-dalokat játszik a zongorán. A katolikus gyülekezetben a szertartásokon szólaltatja meg a templomi hangszert. Az az elképzelése, hogy tanítóképzőbejelentkezik, és másokat is oktat a zene és az idegen nyelv szeretetére. A „polihisztor” diák Sokoldalú fiatalember Bájluk-Bráz Lehel. Sakkozik, asztaliteniszezik, ezek korosztályos versenyem helyezéseket ér el. A matematika és fizika tantárgyi vetélkedőkön is dobogós helyeken áll. Mindemellett oroszból és németből már középfokú nyelvvizsgája van. Azt már mondani sem kell, hogy Lehel kitűnő tanuló. Aki a nevét furcsállja, annak kérdés nélkül mondja, hogy anyai ágon székelyek, apai ágon lengyelek az ősei. Mindezt egy rögtönzött focimeccs után mondta el, amelyen természetesen ő volt a legjobb játékos.
