Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-25 / 21. szám
UJ KELET Kultúra 1996. január 25., csütörtök 5 Államvizsgáztak a drámapedagógusok Az érvényesülés lényeges eleme Hétfőn államvizsgáztak a Bessenyei György Tanárképző Főiskola drámapedagógia szakának hallgatói. Ez a Magyarországon meglehetősen új szakirányú továbbképzés nagyon is megérdemli a fokozott figyelmet, hiszen a fejlett országokban már önálló tantárgyként van jelen még az általános iskolák tanmenetében is! Kiss Judit, a Vasvári Gimnázium magyar—német szakos tanára és Baltigh Frigyes, a 19. Számú Általános Iskola tanító-magyar szakos tanára éppen az államvizsga letétele után lép ki a teremből. — Nehéz „szülés” volt? — Nem is annyira... Én sokkal rosszabra számítottam — mondja megkönnyebülten Kiss Judit. — Mi a célja a drámapedagógiának? — Elsősorban segíti a gyerekek önmegismerési folyamatát, így személyiségfejlesztő volta felbecsülhetetlen értékű! Ezen felül új típusú kapcsolat kialakítását teszi lehetővé a tanár—diák viszonyban! Az oktatáson felül megalapozza, javítja a színjátszócsoportokat vezető tanárok tevékenységéhez szükséges ismereteket. Magyart tanítok. A hagyományos módszerekkel nehezen megfogható, a diákok számára körülményesen megközelíthető tananyagokat drámapedagógiai módszerekkel élvezetessé, „fogyaszthatóvá” lehet tenni. Új találkozási pontokat nyit a tanulandók és a tanulók között. A diákok nem a szokásos értelemben tanulnak, hanem mintegy felfedezik azt, amit eddig be kellett biflázniuk. A felfedezés öröme aztán kitörölhetetlenül rögzíti az így szerzett tudást! Remek módszertani segítség! Megszűnik a tanár közvetítő szerepe, aki ezek után már „csak” irányítja az ismeretek önmegvalósító elsajátításának folyamatát. — A társadalmi kommunikáció és a szerepjátszás megtanulása szintén rendkívül szükséges dolog az életben — veszi át a szót Baltigh Frigyes. — Ezek gyakorlása, modellezése révén az iskola olyan fiatalokat bocsát ki a kapuján, akik kiművelt emberfők lehetnek, ezenfelül önmaguk, társadalmi csoportjuk érdekeit képviselni tudják, ez pedig nagyon is lényeges eleme manapság az érvényesülésnek! A modellezett problémamegoldás rávezeti az ifjúságot a demokratizmus alapjainak elfogadására, felismervén, hogy nemcsak egy igazság van — az övék —, hanem mindenki másmás igazság hordozója. Ha felvetünk egy megoldandó problémát, arra (egy tízfős csoportban) tíz megoldás születik. így alakul ki a csoportvélemény esszenciája — amelyet így tanulnak meg tisztelni és kötelező érvényűnek elfogadni. — Hol kap helyet a tananyagban a drámapedagógia? —: Sajnos a középiskolák tananyagába még nem fér bele egy drámapedagógiai óra mint önálló tantárgy. A gyermekeknek annyi lexikális tudást kell a fejükbe zsúfolniuk, hogy erre már nincs „hely”, nincs idő... Na, meg pénz is kellene hozzá. Fel kellene ismerni annak tényét, hogy a nevelés legalább olyan fontos cél, mint az oktatás. A társadalomban és az oktatásban meglévő kommunikációs görcsöket fel kéne végre oldani! Ez az oktatásra is érvényes. Például egy hagyományos berendezésű tanterem nem is alkalmas a drámapedagógiai elvek alkalmazására — adják a választ szinte egymás szavába vágva. —Önök már mindketten végzett tanárként kerültek ide. Jelent valamit ez a szakvizsga a fizetésük szempontjából is? — Sajnos nem. Ez „csak” úgynevezett szakosító oklevet let ad, amivel nem jár automatikus fizetésemelés — mondja Judit. * —1 Úgy tudom — veszi át a szót Baltigh Frigyes —, hogy főiskolai és egyetemi diplomával már rendelkezők esetében másoddiplomának számít! Ebben az esetben jár az F kategória. Majd az élet eldöni. — Mennyibe került önöknek ez a képzés? — A Bokros-tandíj havi kétezerbe került — folytatja —, és ehhez jött félévenként még hétezer forint. Ha jól tudom, jövőre már egy kicsit több lesz. Mindez a gyermekekben okvetlenül megtérül, azért is jelentkeztem, mert így mindenki „jobban jár”: a diákok is és én is... — Milyen a tantestületi fogadtatás? — Elfogadják, tudják, hogy ide jártam, de meg kell vallani: meglehetős az érdektelenség... — halljuk Kiss Judittól. — Én a magam részéről azt tapasztaltam, hogy nem is igen ismerik a drámapedagógia funkcionális lehetőségeit. Inkább azt tartják fontosnak, hogy lesz majd valaki, aki nívós színjátszócsoportot vezet, jobb lesz az iskolai ünnepélyek színvonala — teszi hozzá Baltigh tanár úr. — Nem nagyon tudják, hogy az, amit itt tanultunk, az órákon nagyon is eredményesen hasznosítható tudás! Ennek tisztázása érdekében döntöttem úgy, hogy tartok majd néhány bemutató órát. Különben — nagyon érdekes — sok tanár használja a dráma- pedagógiai módszereket, csak éppen nem tud róla! — Ajánlanák tanárkollégáiknak ezt a képzést? — Feltétlenül! Aki érez magában elég kedvet, hajlandóságot és van is rá ideje, okvetlenül vágjon bele! Nagy teher, de megéri. Különben a fejlődés, az európai normák is ezt követelik — mondja befejezésként a tanárnő. Az államvizsgák végeztével megkértük dr. Margó- csy Klárát, a drámapedagógiai képzés helyi vezetőjét és „szülőanyját”, hogy röviden ismertesse a jövőt. — A főiskola február 15-étől az irodalom és a társtanszékekkel egyetértésben újra indítja a szakirányú továbbképzést drámapedagógia címmel. A képzés levelező tagozatos. négyféléves, amely egyszeri, ötnapos nyári együttes foglalkozással, mestermunkával, záróvizsgával végződik. Félévente (összesen hét alkalommal) tartunk konzultációkat. A képzés sikeres befejezése után a pedagógus diplomával rendelkező kollégák szakosító oklevelet kapnak drámapedagógusi minősítéssel. A képzés elsősorban az órákon és tanórákon kívül alkalmazott drámapedagógiai lehetőségek, játékos megoldások, személyiségfejlesztő tréningek elsajátítását célozza meg. Számos elméleti tárgy mellett a kommunikációs tréning, az alkalmazott dramaturgia kap nagy szerepet az óratervezetben. Különösen nagy segítséget nyújt a kollégáknak a bevezetendő NAT (nemzeti alaptanterv) alkalmazásánál, hisz ott a kommunikációs kultúra, a művészeti nevelés, a hagyományőrzés, a dramatikus játékok kiemelt szerepet kapnak. Minden félév beszámolókkal, kollokviumokkal záródik. —Meddig jelentkezhetnek az érdeklődők? — Február 10. a határidő. A költségek sem elviselhetetlenek. Az alaptandíj kétezer forint, a kiegészítő tandíj pedig háromezer forint havonta. Ezek a költségek azonban egyes, indokolt esetekben csökkenthetők.-—Mik a feltételek? — Egy saját kezűleg írt felvételi kérelem, amelyhez csatolni kell egy önéletrajzot, egy munkahelyi igazolást és egy oklevelet (vagy annak hivatalos másolatát). Nagyon remélem, hogy sokan leszünk — mondja végezetül dr. Margócsy Klára. palotai Dr. Margócsy Klára Távol, s mégis oly közel A kanadai magyar művészeti élet történetéből Az ötvenhatos forradalom menekülthulláma 1957 márciusában érte el Kanada partjait. A már akkoriban ott élő magyarok legnagyobbjai szinte erejükön felül segítették hontalanná, nincstelenné vált honfitársaikat. A menekültek között nagyon sok művész is volt. Kanada (és az USA), a nagy „olvasztótégely” kulturális felvevőfelülete azonban nem méretarányos a hatalmas ország területével, így a művészek „honfoglalása” szellemi értelemben még váratott magára. A vizuális művészetek elkötelezettjei — ha képesek voltak az amerikai ízlésvilággal röptében azonosulni — könnyebb helyzetben voltak, mint a verbalitás szolgái, az írók, költők és színművészek. A művészember alkotáskényszere azonban nem ismer akadályokat! 1957 derekán már megjelentek az első lapok. Magyar nyelven! A Kanadai Magyarság, a Magyar Élet, a Menora és a Magyar Szó — akármilyen hihetetlen is — tíztízezres példányszámban látták meg a napvilágot: virágoztak, fejlődtek, növekedtek! Egry György, a régi vágású magyar szociáldemokrata Menora című hetilapja remek írógárdát gyűjtve maga köré teremtette meg a nyugati félteke (tehát Észak- és Dél-Amerika, Nyugat-Európa) magyar ajkú zsidóságának lapját. A Magyar Élet kevésbé politikus lapként a munkásság sajtótermékévé vált, míg Vörös- váry István Kanadai Magyarsága, ötvenhat eszmeiségét teljes egészében felvállalva, egy élesen szovjetellenes és harcos lappá vált. Talán ez az újság volt a legkedveltebb, amit az is bizonyít, hogy példányszáma 1960 és 1985 között majdnem elérte az ötvenezret! A sajtó minden szervezőerejét latba vetette, hogy ágyat vessen a kultúra minden „kedvesének”! A politikai indíttatású irodalom volt természetesen az első a könyvkiadás végeláthatatlan sorában. A párizsi magyar irodalmi műhellyel és annak vezetőjével, Méray Tiborra! karöltve jelentették meg a kanadai kiadók Máray Sándor, Faludy György, Zilahi Lajos, Szabó Dezső, Hanák Tibor, Mikes György, Vándor Györgyi, Halász Péter — és még hosszan sorolhatnánk — műveit. Szinte hetente látott napvilágot egy-egy alkotás, és cso- dák-csodája, mind egy szálig el is fogyott... Egy év sem telt el, és megjelentek az első fordítások is. A magyar irodalom nemzetközi elismertetésében ezekben az években az emigráció tevékenysége sokkal sikeresebb volt, mint a hazai „exportszándék”. Az emigráns képzőművészek atyamestere, Pál Mihály — aki maga „csak” üzletember volt — megnyitotta Art Gallery-jét, felvevőpiacává válva a komoly művészi értékeket képviselő festészetnek és szobrászatnak. Később a hazai művésztársadalommal is kapcsolatot tartván tette világhírűvé többek között Szász Endrét is. Az egyik legnépesebb emigráns művészcsoportot a színészek alkották. Talán az ő helyzetük volt a legnehezebb, hiszen a nyelv tökéletes artiku- láris felvétele sokszor nagyobb feladatot jelent, mint az írásos nyelvtani hibátlanság. A nehézségeket csak fokozta, hogy akkoriban egész Kanadában nem volt egyetlen állandó színház sem! (Éppen a magyar színházak példáján felbátorodva alakult meg hetvenben a torontói Nemzeti Színház). A magyar emigráció Toronto városába „vonult”. Akadt ugyan vagy tízezer „szakadár”, aki a kétnyelvű Montrealba ment szerencsét próbálni, de mi volt ez ahhoz a száztízezemyi menekülthöz képest, akik a Bloor street környékén vertek tanyát? Gomba mód szaporodtak a magyar kocsmák és éttermek, fellépési lehetőséget adván a zenészeknek és előadóművészeknek. Olyan hírességek, mint például Polgár Tibor ültek akkoriban a zongoráknál és olyanok énekeltek, szavaltak, mint Kapitány Anny, Szörényi Éva. Karády Katalin is azonnal Torontóba ment, amikor csak hívták! Érdekes, hogy majdnem egy évet kellett várni az első magyar színház kapunyitására. Aztán alig egy hónap múlva egy másik következett. Az ember első — mai — reakciója talán az lenne, hogy „biztosan ellenfelek voltak”! Nem így volt. A két színház állandóan segítette egymást bérletezés- ben, színészek cseréjével és mindenben, ami szükséges volt. Kertész Sándor — aki korábban a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője volt — alapította a Torontói Művész Színházat zenés darabokra, operettekre specializálódva. Remek énekesgárdája (például Kapitány Anny, Erdélyi Rózsa, Takáts Dávid) a vérbő operetteket havonta tíz-tizenkétszer, zsúfolt házak előtt játszották egészen a nyolcvanas évekig. A drámai műveket a Palotay István alapította Torontói Kamaraszínház vállalta fel, és nívójában, bizony, akkoriban felvehette a versenyt minden magyarországi társulattal. Palotay István a Vígszínház tagja volt, és neves társulata a legnagyobb nevekből verbuválódott. Sokan ugyan vendégként szerepeltek (például Európából), de ez cseppet sem kicsinyíti a tettet: a drámai színház létrehozását! Mihályi László, Szörényi Éva, Ferrari Violetta, Forgách Magdolna, Karády Katalin, Makkay György, Forgách Jenő, Széchy Kató, Donáth Katalin, Miskey József majd később Szakáts Miklós, Basilides Barna, azután, a két színház fúzióját követően, Kertész Sándor, Vígh Alice és a többiek olyan remekműveket vittek színpadra, mint Herczeg Bizánca vagy a Néma Levente! Az idő és a történelem előrehaladtával az immár egyetlen Torontói Művész Színház fogadóbázisává vált az elszakított területek emigráns művészeinek. Az utánpótlás még napjainkban is — sajnos — folyamatos. A kanadai magyar művészeti emigráció lassan a kiöregedés útjára lépett. Az elszakított területekről érkezők ugyan adtak még egy kis „vérátömlesztést” a közösség lendületességének, azonban az idő lassan eljárt felette. A lapok példányszáma csökken, némelyik már el is sorvadt, de a színház él és virágzik — fényes bizonyítékaként az ókori igazságnak: Ars longa vita brevis — a művészet örök, az élet rövid... —i — Heltai Jenő: Néma levente romantikus játék 3 felvonásban Szörényi Éva vendégjátéka Rendezte: Palotay István '.októbeí Színlap a hetvenes évekből
