Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-07 / 287. szám
4 1995. december 7., csütörtök mmmmrnmm ■llllllllülMiH Nagyhalász íéisi HIHI UJ KELET A lelkész házaspár A vér nem válik vízzé” UJ KELET I NAGYHALÁSZBAN Halászi hírek Lakatos András ország- gyűlési képviselő tart fogadóórát december 8-án 15 és 16 ófa között a polgármesteri hivatalban. Ezt követően 18 óráig eszmecserét folytat a képviselő-testülettel, és 18 órától a Nyílvánosság- klub vendége lesz a művelődési házban. Az év utolsó tanítási napján, december 21-én gyermekkarácsonyt rendeznek az általános iskolában. A gazdag programról a Napsugár Gyermekszervezet gondoskodik. Többek között lesz karácsonyi vásár, ahol a tanulók által készített dísztárgyak, ajándéktárgyak vásárolhatók meg. A programban szerepel még teremfoci és ünnepi hangverseny. Szentestén gazdag program lesz a református templomban. Az óvodások és általános iskolások színjátszói karácsonyi történeteket mutatná be. Az ünnep első napján az ifjúsági gyülekezet mutat be kedves történeteket a szeretetről. Jó ütemben épül a városban a digitális telefonközpont. Előreláthatóan még ebben a hónapban megtörténik a műszaki átadása. A Nyitvicsav kivitelezésében elkészült a Rákóczi utca felső szakaszán és az Arany János utca folytatásaként az ivóvízhálózat. Ma rangos verseny színhelye az általános iskola. A Rétközi Iskolák Szövetsége az ide tartozó iskolák legjobb helyesíró diákjainak részvételével helyesírási versenyt rendez. Az izgalmasnak ígérkező versenyre 17 iskola jelezte részvételét, ami körülbelül 120 gyerek indulását jelenti. Ez a nap jó felmérése lesz annak, hogy a tanulók hogy állnak helyesírásból, de minősítik az iskolában tanító magyartanárokat is. Ha az utcán vagy a templomon kívül bárhol találkoztam volna Végh Miklóssal és feleségével, Véghné Fekete Ágnessel, amint két óvodáskorú gyerekükkel sétálgatnak, nem gondoltam volna, hogy egy harmincon aluli lelkész házaspárral van dolgom. Ezt is csak akkor tudtam meg, amikor a református lelkészt kerestem fel a templom melletti szolgálati lakásán, hogy bemutassam, mint októberben frissen ide került új lelkipásztort. Beszélgetésünk elején derült ki, hogy a felesége is pap. — Számomra mindenképpen érdekes, hogy lelkész házaspárral találkozom. Mennyire gyakori ez mostanság? — A teológiáról egyre több lelkész házaspár kerül ki. Ma már a hallgatók fele nő. Ez előnyös, mert segíteni tudják egymás munkáját. így például a mi esetünkben nem kell segédlelkész, mert mindkettőnkre szükség van az egyházközségben —- válaszolt a félj. — Mielőtt Nagyhalászba kerültek, hol szolgáltak? — Balmazújvárosba kerültünk, én segédlelkészként dolgoztam, a férjem meg bejárt Debrecenbe befejezni a tanulmányait, Tiszakerecsenyben négy évig szolgáltunk — veszi át a szót a feleség. — Hogyan kerültek ebbe a városba? — Teljesen véletlenül vetődött fel egy baráti beszélgetésen. Sipos Kund Kötöny espeAz ovisoknak sincs helyük Ebben az országban már megszokott jelenség, hogy onnan vesznek el, ahol amúgy is kevés van. így van ezzel az oktatás is. Manapság kevésbé törődnek azzal, hogy a felnövekvő ifjúság az óvodától kezdve kellő színvonalon készüljön az életre, a staféta átvételére. Ezek a gondolatok jutottak ezsembe, amikor a városban meglátogattam a legifjabb polgárok intézményét, az óvodát. A csöppségeken semmi elkeseredés nem látszott, ők kitűnően érezték magukat az udvaron, s az épület falai között is, a játszószobákban. Természetes volt számukra, hogy egy-egy teremben annyian voltak, mint a heringek. Biztos hogy így kell lennie, hiszen a felnőttek „mindent jól csinál- A gyermekek nak” — gondolhatják, amikor 34-35-en veszik körbe egy-egy csoportban az óvónénit. — Az a legnagyobb gond, hogy a város három óvodájából egyet már bezártak, és két csoportot is összevontak. De nem azért, mert kevesebb lett a gyerek. A létszám megmaradt, az egyes csoportok létszámát duzzasztották fel. így most a két óvoda kihasználtsága százszázalékos. Lenne még igény, de nem tudunk több gyereket felvenni — kesereg Szalkó Károlyné tagóvodavezető, aki egyben a meglévő két intézmény helyettes vezetője is. — így most a két óvodába hány gyereket vettek fel? — Jelen pillanatban a létszámunk a két helyen 229 fő. Nagyon nehéz ennyi gyerekkel eredményt elérni, szemlátomást visszaesett a színvonal. Ez elsősorban abban fog megmutatkozni, hogy nem lesznek kellően felkészítve az iskolára. Egy péladventi koszorúja dát említenék: legutóbb matematika foglalkozást tartottam, a gyerekek válogatták a síkidomokat, amikor mindenki elkészült, egyszerre harminc gyerek kiáltotta: „óvónéni, tessék megnézni, én jól csináltam”... — Javult az anyagi helyzetük? — Nagyon rosszul állunk. Október közepén mindössze 200 ezer forint volt a számlánkon, ami az egész évi működésünkhöz még a rendelkezésre állt. Már csak abban bízhatunk, m > Végh Miklós és felesége, Véghné Fekete Ágnes hogy újabb csoportokat nem vonnak el. — Úgy tudom, hogy a meglévő költségvetésüket is megcsonkították. — Igen. Az ez évi költség- vetésünkből 2 millió forintot fel kellett ajánlanunk az önkormányzatnak. Végül ez az oka az összevonásoknak és a létszám- csökkentéseknek. Van rá eset, hogy a kartonpapírt saját pénzünkön mi vesszük meg a munkánkhoz. A szülők is felháborodnak, hogy miért kell hozni a gyerekeknek a vécépapírt, zsebkendőt. Nem kötelező, de ha nem hoznak, akkor nincs... — Ön szerint mi lehetne a legjobb megoldás? — Nagy szükség lenne a korábban bezárt óvodára, annál is inkább, mert 14 éve elkezdtünk egy munkát a cigánygyerekekkel. Akkor kézzel-lábbal tiltakoztak a cigány szülők, mert nem akarták beadni a gyerekeket. Most meg egyre jobban igényelnék. Őszintén megmondom: itt kezdtek el magyarul beszélni. Most is van cigány- gyerek, de csak a nagycsoportosokat tudjuk felvenni, pedig lenne igény a kisebbek részéről is, de nem tudjuk fogadni őket. mert nincs hely... rés úr említette, hogy Nagyhalászban, a nyugdíjba vonuit Szarka László tiszteletes úr helyére egy lelkész házaspárt szeretnének. így kerültünk ide. Előtte még csak nem is jártunk erre. — Nehéz szívvel jöttek el Tiszakerecsenyből? — Kerecsenyen kívül a má- tyusi gyülekezet is hozzánk tartozott. Nehezen váltunk meg tőlük, de megértéssel vették. — Hogyan dolgozik egy lelkész házaspár? — Egyenrangúak vagyunk — mondja mosolyogva Ágnes asszony —, bár van némi megosztás a munkánkban. Nagy örömünkre az általános iskolában és az óvodában is szép számmal járnak a gyerekek hittanra. Ezeket a foglalkozásokat én tartom. Az óvodában hitoktató óvónők is besegítenek. Az igehirdetéseket és a vasárnapi miséket a férjemmel felváltva tartjuk. A temetéseket egyelőre csak a párom végzi. — Úgy tudom, lelkésznő még nem szolgált Nagyhalászban. Hogyan fogadták a hívek? —- Új számukra, és kell egy kis idő, míg megszokják. Legtöbbször csak a férjemet keresik a problémákkal. Nem mondom, hogy bizalmatlanok, inkább szokatlan a híveknek a női lelkész. —Az elődjük, Szarka László tiszteletes népszerű ember volt a városban. Emiatt, gondolom, keményen kell dolgozniuk, hogy méltó utódaik lehessenek... — Úgy érezzük, nem fogunk szégyent vallani, mindent elkövetünk a hívek bizalmáért. Az első megállapításunk az volt, amikor megérkeztünk a városba, hogy bárcsak minden lelkipásztort ilyen szeretettel és gondoskodással fogadnának, mint minket. Ez erőt ad a munkánkhoz. — Mindketten fiatalok, tele ambícióval. Hallhatnánk a terveikről? — Nagy feladat áll előttünk. Mindenekelőtt szeretnénk a 30—40-es korosztályt felkutatni, és a gyerekeken keresztül közelebb hozni őket az egyházhoz. Mert most olyan időket élünk, hogy azon kell munkálkodnunk: a gyerek hozza el a szülőt a templomba. Járjuk a családokat, de nagy szeretettel fogadnak bennünket az öregek otthonában is. Új kezdeményezésként alakítottunk egy ifjúsági gyülekezetei. Minden szombaton tartunk foglalkozásokat. A programban nemcsak igehirdetés van, hanem szó esik természetgyógyászatról, okkultizmusról, más vallások tanairól, meg sok-sok mindenről, ami a fiatalokat érdekelheti. Távlati terveink között szerepel, hogy az egyháznak visszaadott épületben egyházi óvodát vagy öregek otthonát hozzunk létre. Úgy érezzük, ezekre szükség van a városban. — Ön, úgy tudom, jánk- majtisi, a nevéből ítélve rokona Végh Antalnak. — A Véghek valamikor egy család voltak. Igen, rokoni szálak fűznek Végh Antalhoz. Gyakran megkérdezik tőlem. Én soha nem tagadtam meg Emiatt voltak negatív megnyilvánulások velem szemben. De én úgy gondolom, a vér nem válik vízzé... — Azt viszont nem tudom, hogy hová való a felesége. — Én rohodi születésű vagyok. Nagyapám korábban volt, édesapám jelenleg is presbiter. Kicsi gyermekkoromtól jártam templomba, így a családi hátterem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a pályát választottam. Nem volt könnyű. Azt, hogy a teológián tanultam, nem mindig nézték jó szemmel. De nem bántam meg. Az embereket szeretném közelebb vezetni Istenhez, és megéreztetni velük a szerete- tét és békességét — beszélt magáról és hitéről Ágnes. — A férjemmel együtt ezúton is szeretnénk megköszönni a város lakosságának a kedves fogadtatást, amiben részesítettek bennünket, és segítettek elindulni a szolgálatunkban. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy az Új Kelet minden olvasójának áldott karácsonyt és Istentől megáldott boldog új évet kívánjunk! A nagyhalászi oldalakat Fekete Tibor és Fullajtár András írta Kurtítottak a költségvetésen Versenyben a gyerekekért Amikor meglátogattam az általános iskolát és a legfrissebb hírek felől érdeklődtem, meglepett, hogy még nincs „megkersztelve”. Ugyanis tavasszal már szó volt róla, hogy rövidesen nevet kap. — Tudom, hogy a mostani nehéz helyzetben nem ez a legfontosabb, de miért maradt el a névadás? — Sajnos anyagiak hiányában, pedig még egy pályázatot is benyújtottunk ennek érdekében. A költségvetésünk olyan szoros, hogy saját erőből ilyen kis dolgot sem tudunk megoldani, de nem mondtunk le róla — válaszolt gondterhelten Asztalos István igazgató. — Mi újság Önöknél így tanév közben, a naptári év vége felé? — Sajnos egy júliusi ön- kormányzati ülés döntése határozza meg az iskola mindennapi életét. Az akkor hozott határozat szerint az év hátralévő részében kétmillió forinttal csökkentették a költségvetésünket. — Milyen következményei lettek ennek? c — Szerencsére emiatt a tanári kar létszáma nem csökkent. A konyhai dolgozókat úgy érintette, hogy ketten távoztak nyugdíjazás miatt, és helyükre nem vettünk fel újakat. Viszont a megmaradt szűkös létszám naponta több mint 600 adagot főz, így nagyon fárasztó a munkájuk. Két napközis csoport megszűnt, ami — remélem — csak átmeneti állapot. Volt egy matematikatanári és egy pedagógusasszisztensi állás, amit nem töltöttünk be, és megszűnt egy igazgató- helyettesi státus is. Talán a leg- elszomorítóbb, hogy a tanuló- szobai, felzárkóztató és tehetséggondozó fakultációs foglalkozások is elmaradtak. Megszűntek a szakkörök, a korrepetálások és a tömegsport is, így semmilyen délutáni foglalkozás nincs. Ezenkívül csak szét kell nézni és látszik, hogy mennyire szükség lenne az épület belső felújítására. Már évek óta nem volt teljes meszelés. Csak abban bízhatunk, hogy a következő gazdasági évben visszaáll a normális helyzet, mert a gyermekek tanulmányi munkáján biztosan meglátszik majd az elvonás. — Lassan a pályaválasztásra is figyelni kell... — A második félévben in- dítjuk a felvételi előkészítésekre a foglalkozásokat, de az előzőekben említettek miatt már ez nem lesz olyan hatékony. Azok a pluszfoglalkozások hiányozni fognak. Négy nyolcadik osztályunk áll pályaválasztás előtt, összevont szülői értekezletet tartottunk. Azt tapasztaljuk, hogy megindult a verseny a középfokú oktatási intézmények részéről a gyerekekért. Természetesen mindenki a jó tanulókat akarja a saját iskolája felé irányítani, előzetes felvételi alapján. Ez már most elkezdődött... —Hány gyerek tanul most az iskolájukban? — Az összlétszámúnk 752 tanuló, velük 43 tanár, valamint 6 napközis nevelő foglalkozik. Országos átlagban 8—10 gyerekre jut egy nevelő, nálunk ez a szám eléri a dupláját is...
