Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-04 / 284. szám
8 1995. december 4., hétfő ,í ■ y-r'fc' ■ S -. í Hit, vallás UJ KELET „Mi nem állunk fel a tárgyalóasztaltól... Az önkormányzat 1995. november 27-ei döntéséről tudósítva több lap is azt a hírt közölte, hogy az Evangélikus Egyházközség feladata 1995. december 18-áig beszámolni a képviselő-testületnek a Kodály Zoltán Általános Iskolával folytatott egyeztetésről. Ezen önként vállalt kötelezettségének gyülekezetünk eleget fog tenni. A sajtóban megjelent tantestületi és szülői véleményhez azonban két egyszerű tényt kénytelen vagyok hozzátenni. 1.1995. október 2-án levélben arról értesítettem Alexa László igazgató urat, hogy a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség természetben kéri vissza volt iskoláját, valamint a polgármester asszonynyal folytatott megbeszélésről. 1995. október 30-án megfogalmazza egyházközösségünk nyilatkozatát, amit a Kelet- Magyarország november 1-jei száma Partnerek közötti megoldást címmel közöl. 1995. október 31-ei dátummal elküldtük javaslatunkat a tantestületnek. A gyülekezet küldöttsége 1995. november 2-án 14 órakor találkozott a tantestülettel. Az egyébként kritikus, ám egy — két indulatosabb hozzászólás kivételével higgadt tanácskozáson elmondtuk — a korábban közzé tett nyilatkozatunkkal összhangban —, hogy működőképességet, jog- biztonságot, megélhetést, pedagógiai szabadságot ajánlunk, az önkormányzattól „átvett” pedagógusok esetében a világnézeti hovatartozást magánügyként kezeljük. Annyi rövid és hosszú távú garanciát adtunk, amennyi az önkormányzat nélkül adható. Az első egyeztetés végén Alexa László igazgató úr közölte, hogy ha egyházi kezelésbe kerül az iskola, lemond funkciójáról, mert a kenyeréért nem hajlandó megalázkodni, (sic!) Miután a gyülekezet küldöttsége eljött, megszavazta tantestületét a tulajdonosváltással kapcsolatosan. Ha egy vezető megélhetési kérdéssé tesz egy ügyet, ha „kapitulál” egy új kihívás előtt, milyen állásfoglalás várható el beosztottjaitól? 2.1995. november 23-ai dátummal Alexa László igazgató úr és Pék József, az SzMK elnöke aláírásukkal levelet küldtek a városi képviselőknek. Ebben tájékoztatták őket a szülők között végzett felmérés eredményéről. A sajtó már csak a százalékos eredményt ismertette. Azt azonban nem közlik, hogy csak 323 szülőt kérdeztek meg a lehetséges mintegy 850—900-ból. Jogos igény a szülők megkérdezése, csak a kivitelezés nem volt korrekt. Én mint szülő — a Kodály Zoltán Általános Iskola iskolaszékének a szülők által megválasztott tagja —csupán a tantestület véleményét kaptam meg az igazgató és az SzMK elnöke aláírásával, és senki nem kért tőlem hivatalos véleményt, és nem állt módomban szavazni. Fel kell továbbá hívnom a figyelmet arra, hogy a közoktatási törvény szellemében a „szülői munkaközösség azoknak az érdekeit képviselheti, akik létrehozták. Ahhoz, hogy valamennyi szülő érdekében eljárhasson, arra van szükség, hogy a szülők több mint ötven százaléka válassza meg tagjait. A választás módjáról és formájáról a közoktatási törvény nem rendelkezik, ezért helyi döntést igényel”. (Dr. Szüdi János: A közoktatási törvény kézikönyve, 1994., 144. oldal.) Ezen túlmenően ahhoz, hogy bármilyen kérdésben álláspontom legyen, egynél több véleményre van szükségem. Jelen esetben legalább háromra: az új tulajdonosnak a működtetésre vonatkozó ajánlatára (értelmezés nélkül!), az önkormányzat véleményére, a tantestület állásfoglalására. Ezzel szemben több osztályban csak a tantestületi álláspontot kapták meg a szülők, holott a működtetésre vonatkozó egyházi javaslatunkat az iskola megkapta. 3. Az önkormányzat november 27-ei ülése megbízta Csabai Lászlóné polgármester asszonyt, hogy mindhárom érintett egyházzal (katolikus, református, evangélikus) további egyeztetéseket, tárgyalásokat folytasson az új megállapodások megkötése érdekében. Az önkormányzat és az egyházközség tehát folytatja a tárgyalásokat... Labored Géza igazgató lelkész Ébredő lelkek Kárpátalján Tisztelik az ige világosságát Pocsai Sándor tiszteletes a kárpátaljai Csongor községből érkezett. A község ezernyolcszáz lelket számlál, mindenki magyar anyanyelvű. A szovjet éra alatt, tehát kettős szorításban is élt, úgy is mint kisebbségi magyar és mint hithű református. Az utóbbi évek eseményeinek hatásairól kérdeztem a tiszteletes urat. — Ha jól tudom, ön idősebb korában lett lelkész. — Igen. Harmincöt éves koromig szobafestő voltam, hét éve vagyok csak lelkész. A kommunizmus alatt nem volt lelkészképzés, de arra sem volt mód, hogy külföldi teológiákra járjunk. Az idős lelkésznemzedék — rettenetes és évtizedekig tartó hányattatásai után — ugyan visszakerült a falvakba, de utánpótlás nem volt. Nekem szerencsém volt. Az öreg tiszteletesek ugyanis a helyi képzéseken szívesebben részesítették előnyben az idősebb jelölteket. —Jelenleg hány teológusnövendéke van az országrésznek? — Negyvenöt. Legtöbbjük Sárospatakon tanul, de legátusba természetesen hazajönnek. —A szekták „támadása” azon egyházát is érzékenyen érinti? — Az én falumban ezernyolcszáz lakosból csak száz a Jehova tanúja. Nálunk rend van. Ahol viszont a lazaság felüti a fejét, azonnal megjelennek. Ahonnan eljöttem, ott például azonnal megjelentek. Sokszor három busszal is jöttek naponta. Mindenesetre nálunk a hívek tisztelik az ige világosságát. Hála Istennek, engem is tisztelnek és követnek. — Hány gyülekezetben szolgál? — Négyben. Valóban rengeteg a munkám, mert a hitoktatás is az én feladatom. Nagyon boldog vagyok, hogy csinálhatom, azonban ez mégis lelkészhiányra utal. — Kárpátalján elmondható a református egyházról, hogy fejlődő tendenciát mutat? — Okvetlenül. A lehetőségek és a körülmények közreját- szásának is köszönhetően tömeges vallási ébredés tapasztalható. Nyári táborainkban évente több mint kétezer vendéget köszönthetünk. Nemcsak reformátusok jönnek, hanem más vallású gyerekek is. A táborozások alkalmával vallási kérdéseken túl etikával, erkölccsel, higiéniával, társadalmi kapcsolatokkal, viselkedéstannal is foglalkozunk. — Miből teremtik elő a táborozáshoz szükséges összeget? — Önellátók vagyunk. A gyerekek hoznak magukkal üvegben zsírt meg sült húst, van, aki liszttel jön. Jól megvagyunk. Csináljuk. —Milyen állapotban vannak a templomok Kárpátalján? Szomorú Krisztus (illusztráció) — A református templomokat a gyülekezetek a legvadabb időkben is rendben tartották. A mi templomunk meglehetősen új, és nagyon nagy is, ami nem véletlen, hiszen a parókia egyben megyei missziósközpont is. Itt tartjuk a havi lelki gondozást a fiataloknak, a fiatal házasoknak és a házasulandóknak is. — Magyarországon a kommunizmus éveiben üldözték — még a hivatalos református egyház is — a betánistákat. Ez volt a helyzet önöknél is? Ha jól tudom, ön betánista nézeteket vall. —Nem! Nálunk még nehezebb volt. Magát a református egyházat sem „szerette” a hatalom. Most azonban már nyoma sincs ilyesminek. Valóban, magam is betánista vagyok. Hála Istennek, Magyarországon is helyre állt a régi Betániai Szövetség. Lélekben hozzájuk tartozom. Lelkeket menteni vállaltam hivatásomat A betánia alapjelszava pedig az, hogy megértés nélkül nincs üdvösség! — tai — Uj szak a tanárképzőn „Előbb én akartam A Művelődési és Közoktatási Minisztériumban aláírás előtt áll az Evangélikus Teológiai Akadémia és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola szerződése az evangélikus hittantanári szak szeptemberi beindításáról. Ezzel minden bizonnyal Nyíregyházán valósul meg először a főiskolai szintű lutheránus hitoktatói képzés. (Az időpont megválasztásában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy ebben a tanévben érettségizik a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban az első olyan évfolyam, amelyik vallásos nevelést kapott.) Az új szak kezdetben magyarral, történelemmel, énekkel, és idegen nyelvekkel lesz párosítható, de a tervek szerint idővel minden tárgyhoz lehet majd választani. Az induló tanszéket kihelyezett tagozatként a budapesti teológiáról fogják irányítani, tehát a leendő tanárok névsorát is ott hagyják jóvá. A gyakorlati oktatást Nyíregyháza és vonzáskörzete felszentelt lelkészei fogják végezni. Elsőként maximum 15 hallgatót kívánnak felvenni az ország egész területéről. Az egyes tantárgyakból általában négy szemeszter után szigorlatoznak majd a diákok. Az egyház vezetői azt váiják, hogy az együttműködés mind a vallásos, mind a világi gondolkodásra termékenyen hat majd. szeretni” Egy új programsorozat harmadik részére kerül sor december 10-én délután öt órától a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban. Ismét megtartják ugyanis a kételkedők istentiszteletét. A vállalkozásban az a különleges, hogy a szertartás nélkülöz bizonyos, megszokott formai elemeket. Például az orgona helyett a gitár és a rockdalok játsszák a zenei főszerepet. A lelkészek —Laborczi Géza és Bartha István — pedig a lutherkabát helyett polgári öltözetet viselnek, s mondandójukat nem a szószékről, hanem a hallgatósággal helyileg egy szintről intézik a többiekhez. Egy-egy gondolatsor elindítói a tervek szerint nem is mindig egyházi személyek, hanem például művészek — mint Verebes István színészKételkedőknek rendező vagy Zubor Agnes színművész — lesznek. Az istentisztelet után pedig a lelkészi hivatalban rendszeresen kötetlen beszélgetésre várják azokat, akik erre indíttatást éreznek. Az istentiszteletek témái mindig az egyházi év aktuális eseményeihez kötődnek. Ezért kapta a november 12-i alkalom — a halottak napja és az örök élet vasárnapja között — az Élünk és meghalunk...? címet, s ezért lesz szó advent második vasárnapján arról, hogy „Hány perc az ünnep...?”. — A kételkedők istentiszteletét nem azért találtuk ki, hogy afféle fordított janicsárképző szerepét töltse be. Sokkal inkább azért, mert Magyarországon 40 évig emberek százezreivel nem beszélt senki a lét végső kérdéseiről. Mondjuk arról: miért vagyunk a világon? Márpedig ha valaki rossz választ ad erre, nagyon elronthatja az életét. A kételkedés és a félelem hamis alávetettséget eredményez — fogalmazta meg lapunknak Laborczi Géza. S tőle származik az alábbi hitvallás is: „Szeretem a kételkedőket. Azokat, akik azért mernek kérdezni, hogy az igazságot jobban megismerjék. Akik elég bátrak ahhoz, hogy önmaguk tabuival, félelmeivel farkasszemet nézzenek. Akik szabadok, de alázatosak, ezért sem önmaguk, sem mások által be nem csaphatok. Akik ironikusak, de nem cinikusak. Akik kételyeikben is felismerik, mennyi mindenre alkalmatlanok, de ettől nem lesz kisebbségi érzésük, hanem a másikra utaltságuk erősödik. Akik tudják: az Istenhez vezető úton fontos állomás a kétkedés.” — A kételkedők istentiszteletét — melyet a gyülekezet döntő többsége rendhagyó jellege ellenére is pozitívan, mondhatni drukkerként fogadott — egyelőre 1996 júniusáig terveztük meg. Addigra talán látni fogjuk, mire jutottunk. S talán akkor kezdjük a világ felé nyitás egy újabb, még oldottabb változatát: a lutheránus zenei udvar koncertjeit a lelkészi hivatal által körbezárt szabad téren — zárta ismertetőjét az igazgató lelkész. Gyüre Agnes Szűcs Mihály, Szakoly község görög katolikus esperese a közelmúltban ünnepelte pappá szentelésének és házasságkötésének huszonötödik évfordulóját. Ez alkalomból ünnepi liturgiával emlékeztek meg az eseményről, amelyen több görög katolikus lelkész is részt vett. A liturgia után nagyszabású vacsorán látták vendégül a falu görög katolikus híveit, a polgármesteri hivatal vezetőit és a Szakoly közelében szolgáló katolikus és református lelkészeket. Szűcs Mihály esperes úrral a vacsora után beszélgettünk. —A liturgiát követően a hívek kedves ajándékokkal köszöntötték fel. Egy kedves néni Petőfi egyik versét dolgozta át ön és felesége tiszteletére. A beszélgetésekből, köszöntésekből tapasztalható, hogy ön együtt él a hívekkel. Tudnak egymás öröméről és bánatáról. — Huszonegy éve élek a faluban. A feleségem is Szakoly- ’ ban nőtt fel, korábban az apósom is itt szolgált. Amikor ide ! kerültem, úgy éreztem, hogy előbb nekem kell az emberek szívéhez közelednem, hogy elfogadjanak és megkedveljenek. Boldoggá tesz, hogy az itt élő embereknek nemcsak a boldogságáról tudok, hiszen nekem elmondják a gondjaikat, problémáikat is. Szorgalmas emberek élnek a községben, jobb sorsra érdemeltek. Mindannyian élni akarnak. Arra törekszem, hogy megerősítsem az embereket hitükben. Fontos, hogy a jót vegyük észre az életben, ne csak a rosszat. Erre meg kell tanítanunk az embereket. —Az ünnepi prédikációban Pirigyi István debreceni parókus utalt arra, hogy nem volt egyenes az útja a papság felé. Hogyan is történt mindez? — Kisvárdán tanultam a Bessenyei gimnáziumban, a harmadik-negyedik osztályt egy év alatt végeztem el.Tizenkilenc éves voltam. Felvettek a műszaki egyetemre, de meggondoltam magam, nem mentem el. A papi hivatást választottam. Hálával tartozom a szüleimnek azért, hogy erre a pályára irányítottak. — A vacsora előtt legkisebb gyermeke, Agika köszöntötte egy kedves kis verssel és egy rajzzal... — Ágika a mi kis ajándékunk, jóval a két fiú születése után érkezett meg. Misi már huszonnégy éves, ő jelenleg a jogi egyetem levelező tagozatán tanul, a kisebbik fiam, Tivadar huszonhárom esztendős, gyógyszerészeti egyetemre jár. Ágika nyolcéves. Amikora feleségem, Ágnes áldott állapotban volt vele, az orvosok azt tanácsolták, hogy ne hozza világra. Mi mégis vállaltuk, képtelenek lettünk volna másképp dönteni. Jóval szegényebb lenne az életünk nélküle. Kozma Ibolya ~T~
