Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-27 / 302. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1995. december 27., szerda 3 A másik zsebe Ahogy a másik kertje min­dig zöldebb, úgy—a tapasz­talatok szerint—a másik zse­be mindig telibb. Szeretünk áttekintgetni a másik kertjé­be, nem számolva azt, mit tesz annak érdekében, hogy zöl­debb legyen a növény, piro­sabb az alma, mint a miénk. Hasonló módon szeretünk kutakodni a másik zsebében, nem véve számításba, ki mit tesz azért, hogy az telibb le­gyen, mint a miénk. És — ez mind a két esetre áll — meg vagyunk sértve, ha zöldebb, ha teltebb, és azonnal gya­nús lesz minden. Ilyenek lennénk? Ilyenek vagyifnk? Sajnos az irigység ott él bennünk. Az újságíró a tényfeltárás mimikrijét ma­gára öltve kutat a vállalko­zó, a politikus, a közéleti ember zsebeiben, kelti a han­gulatot, közben arra már nincs ideje, ereje, szándéka, hogy elmondja, hogy lehet becsületesen is pénzt keres­ni. Nem, elhullajtja a gya­nakvás magvát, hadd keljen, növekedjék, hadd mérgezze az emberi viszonyokat. Jó trükk ez, eltereli a figyelmet a nagyobb disznóságokról, mert vannak ám zsebek, ame­lyekben nem szokás kutakod­ni. A közéleti tisztaság Grál- lovagjai például sosem mondják el, mi lapul a zse­bükben. Pedig végre tudomásul kell venni azt, hogy vannak különbségek. Mint ahogy a kertek sem egyformák. És a különbség nem mindig csa­lafintaságból, csalásból, trükkből származik, hanem származhat tisztességes mun­kából is. Mint ahogy sokak­nál származik is. Ilyen a pi­acgazdaság, ilyen a vállal­kozói világ. így osztályozó- dik a társadalom újfent, a korábbiaktól eltérő módon. Erre vágytunk, hadd nyíljon tér a tehetségnek, az ügyes­ségnek, a merészségnek, a nagyobb felelősségnek. Idő­sebbek emlékezhetnek még arra, hogy milyen visszata­szító volt a kádári egyen- lősdi, hogyan berzenked­tünk anno amiatt, hogy nincs meg a kellő távolság és kü­lönbség a különböző szintű munka, felelősség, tehetség között. Nos, amikor eljött az egyenlősdi vége, akkor he­lyébe tolakodott az irigység, a gyanakvás. Miből? Ho­gyan? Mennyi? Miért? Lelkesen fogadok minden olyan „tényfeltárást”, ami valóban tényeket, ha úgy hozza az élet, disznóságokat, korrupciókat, sikkasztásokat, szélhámosságokat leplez le, segít feltárni. De bosszant, amikor a közre hivatkozva turkálnak a polgármester zsebében. Amikor gusztusta­lan módon és sandán firtat­ják, miből futja autóra, ház­ra. Amikora tisztességes em­bereket besprézik a gyanú permetével. Kinek jó ez? A pillanatnyi műszenzáció kel­tőjének? A társadalomnak? A gazdasági vagy politikai ellenfélnek? Mert ok nélkül nem történik semmi. A világ már ilyen. Van zöl­debb kert, van tehetősebb ember. Van ügyes kertész és van ügyes ember. És van te­hetségtelen kertész, és cse­lekvésképtelen, kevesebb lehetőségű ember. Nem attól lenne igazságos a világ, ha egyformák lennének a kerté­szek és az emberek. Hanem attól, ha tudomásul ven­nénk, különbségek vannak, azok az életben meg is jelen­nek. Akkor is, ha ez nem tet­szik valakinek. Valakiknek. Az egyház az irigységet a főbűnök között tartja nyil­ván. Én a főbutaságok kö­zött. A kettő között a különb­ség annyi: a bűnre van, a butaságra nincs bocsánat. (bürget) A kábel ölni tud! Egy tanárnővel történt meg, hogy Trabantjával az udvarukra befelé tolatva nem vette észre az aznap kifeszített ruhaszárító kö­telet. Ez még nem lett volna baj, de a napenergiával működő ruhaszárítógép (!) lejjebb került, mint elődje. A kocsi tetejét úgy metszette le, mint kés a vajat. Szerencsére csak a jármű sérült meg. Sokkal nagyobb sebességgel közeledtem Vaján a múzeum felől a vegyesbolthoz, amikor megpillantottam a lelógó tele­fonkábelt. Eppencsak, hogy el tudtam rántani a kormányt, akár­csak az a kerékpáros öreg bácsi aki akkor ért oda, amikor én már leálltam oldalra és vissszamen­tem megnézni, miért lóghat AZ ott. Eközben egy fehér köpe­nyes fiatalember is odaért, meg­próbálta biztonságos magasság­ba emelni az elszabadult veze­téket. — Egy IFA ment itt el, akkor szakadt le — mondta. — Fel kellene hívni valakit! —tet­te hozzá tétován. A sarkon álló rendőrautó vezetőjéhez fordultam segítsé­gért, és kellemesen lepett meg a kérésemre adott válasza. Mind­össze néhány perce történt az esemény, de ő már intézkedett. Ezt nevezem gyorsaságnak. A nevét, sajnos, nem jegyeztem meg, ezért így gratulálok. így kell ezt csinálni! Dojcsák Tibor Bérhitelt kell felvenni A jóllakáshoz kevés... A tiszaeszlári önkormányzat egyik tipikus példája a megye átlagos önkormányzatainak. Az anyagi lehetőségek a jólla­káshoz kevésnek, az éhenhaláshoz soknak bizonyulnak. A szi­gorú gazdasági környezet ellenére mégis sikerül apró lépése­ket tenni az állampolgárok kedvezőbb életfeltételeinek meg­teremtéséért. Jármy Ferenc polgármestert az elmúlt egy év tapasztalatairól, a sikerekről és a kudarcokról kérdeztük. — Nehezen indult szá- süket, annak elle- munkra az 1996-os év. A költ- nére, hogy erre ségvetésünk 8,5 millió forint minden esetben régiókban vizsgálják, mi Ti- szadobbal, Tiszadadával, Ti- szalökkel és Tiszavasvárival vagyunk egy régióban. Lehet, hogy Tiszavasváriban van bőven munkahely és jó a fog­lalkoztatási helyzet, de ez forráshiányt tartalmazott — ekkora hitelfelvétellel tudtuk pótolni a hiányt. A gazdálko­dás terén év közben igyekez­tünk a maximális takarékos­ságra törekedni,- így elértük, hogy nem kellett működési hitelt felvennünk. Ez sokszor okozott nehézségeket, de kü­lönösebb fennakadást, sze­rencsére, nem. Az intézmé­nyeink dolgozói sokszor rossz szemmel nézték az ön- kormányzatot, mert a koráb­bi években megszokott köl­tekezést a minimálisra csök­kentettük. A 8,5 millió forin­tos hiányt még így sem tud­tuk kigazdálkodni, de már „csak” mintegy 3,5 milliót viszünk át a következő évre. — Hol lehetett még szoríta­ni a nadrágszíjon? — Elsősorban a létszámgaz­dálkodással és az egyébként általános kiadások lefaragásá­val lehetett takarékoskodni. Az intézmények nyári nagy- takarítását és minden lehetsé­ges tennivalót közhasznú munkásokkal végeztettünk el. Ez jelentős megtakarítást ered­ményezett, mert a közhasznú munkások bérének nagy ré­szét a munkaügyi központ fi­zeti. — Előfordult az, hogy csú­szott a közalkalmazottak fize­tése? — Nem volt rá példa, hogy a dolgozók a megjelölt napon ne kapták volna meg a fizeté­Jármy Ferenc munkabérhitelt kellett felvennünk. Előreláthatólag még ebben a hó­napban kifizetjük a tizenharmadik havi bérüket is. A legna­gyobb gondot a mintegy 130, jöve­delempótló támo­gatásban részesülő ember kifizetése okozta, de egy két kisebb csúszás ki­vételével ezt is időben el tudtuk intézni. A közhasz­nú munkások bére­zése is jelentősen megterheli a költ­ségvetésünket, mert nekünk kell kifizetnünk a teljes ösz- szeget, melynek felét csak később térítik meg. Régóta fájó pont nekünk, hogy semmilyen formában nem tartozunk a hátrányos helyzetű települések kategó­riájába, pedig többek között a foglalkoztatás vonatkozásá­ban is igen hátrányos helyzet­ben vagyunk, hiszen a mun­kaképes korú lakosság közel ötven százaléka nem végez kereső foglalkozást. Rossz a közlekedés a közeli városok felé; Tiszaeszlámak nincs vas­útállomása, a buszjáratokat is ritkítják. Az „önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került te­lepülés” jelzőt íróasztal mel­lett ítélik oda. A településeket Fotó: Harascsák semmilyen kedvező hatással nincs Tiszaeszlárra. — Már régóta ígérik, hogy végre Tiszaeszlári is eléri a te­lefonhálózat... — Igen, a legutolsó dátum most 1996. A lakosságot a Matáv ígéretei alapján tájé­koztattuk — megbízhatatla­nul. Mi csalódtunk a Matáv­ban, a lakosság pedig csaló­dott bennünk. Mégis újra re­ménykedünk, talán ’96-ban si­kerül megvalósítani a beruhá­zást. A telefonhálózatra igen nagy szükség lenne, mert a je­lenlegi viszonyok között szin­te lehetetlen orvost, mentőt hívni. Talán már az idén sike­rül néhány rádióhullámmal működő telefonfülkét elhe­lyeznünk a községben. Az igé­nyek előzetes felmérése alap­ján ötszáz leendő telefontulaj­donosra számítunk, de ez a szám bizonyára emelkedni fog, ha valóban megindulnak a bekötések. — Azért bizonyára sike­rekről is beszélhetünk... — A jelenlegi gazdasági kö­rülmények között kénytele­nek vagyunk sikernek el­könyvelni, hogy elkerültük a csődöt és hogy működtetni tudtuk az intézményeket. Emellett sikerült néhány ki­sebb jelentőségű feladatot megoldanunk. Átadás előtt áll a szociális diszkont és MÁV- Újtelepen egy segítőház, mely az ottani lakosság szociális el­látásában nyújt majd igen nagy segítséget és lehetőséget teremt az egyházi rendezvé­nyek megtartására is. A gáz­szolgáltatás most már teljes mértékben beindult, egyre többen kapcsolódnak rá a há­lózatra. Sikerként könyvelhet­jük el azt is, hogy sok egykori földtulajdonos kapta vissza földjét és önállóan próbál gaz­dálkodni. Nem sikerült viszont előre­lépnünk az új általános isko­la építésének terén. Hat tan­terem életveszélyessé vált, ezért címzett támogatást igé­nyeltünk a művelődési mi­nisztériumtól, de kérelmün­ket ez idáig még nem bírál­ták el. — Ebben a helyzetben gon­dolhat-e nagy tervekre a tisza­eszlári önkormányzat? — Nagy terveket nem tűz­tünk ki magunk elé, főleg be­ruházás terén nem. Célunk az intézmények biztonságos működtetése, a talpon mara­dás. Vasas László Képviselő és rendőrautó karambolja a 4-esen „Csinos kis kötéssel” jelent meg a tegnapi megyegyűlé­sen a szabaddemokrata Lázár János, az SZDSZ megyei al- elnökjelöltje. A miértre a fia­talember a következőket vá­laszolta: — Szerdán délután két órá­ra a megyei sporthivatalba voltam hivatalos, a birkózó­szövetség ülésére. Felesé­gemmel és gyermekemmel egy óra tájban el is indultunk. Szerettük volna egyúttal a Karácsonyi bevásárlást is le­bonyolítani. Mindössze öt­hat kilométert jöhettünk Záhonyból, amikor a Tisza- bezdéd—Győröcske-elága- zás után meg akartam előzni egy kamiont. A jól belátható útszakaszon úgy gondoltam, hogy biztonságosan meg tu­dom előzni a járművet. Az előzés megkezdésekor nem jött szembe velem semmi. Is­mertem ezt az utat, sokszor jártam erre. Körülbelül 70-nel mentem. Az előzés kicsit el­húzódott, mert nem gyorsul­tam fel rendesen, illetve egy parkoló előjelzőtáblára a ka­mion vezetője jelezte letérési szándékát, sebességét csök­kentette is, majd amikor ész­revette, hogy a pihenőhely ar­rébb van, újra gázt adott. A kamion elejénél jártam, ami­kor észrevettem, hogy vél­hetően nagy sebességgel — igen gyorsan — közeledik felém egy kivilágított sze­mélygépkocsi. Egy pillanat alatt felmér­tem, hogy a kamiont nem tu­dom megelőzni, ezért reflek­torral jeleztem a szembejövő autónak, hogy lassítson. Erre ő felkapcsolta a kék villogó lámpát, amiből egyből kide­rült, hogy rendőrségi gépjár­mű közeledik felém. Megpró­báltam hirtelen fékezéssel visszatérni a kamion mögé, de mert valószínűleg a kamion úgy akart nekem segíteni — látta bajban vagyok —, hogy csökkenti a sebességét, a ter­vem nem sikerült. A rend­őrségi Volkswagen Golf ve­zetője közben semmit nem lassított, továbbra is nagy se­bességgel száguldott felém. Nem húzódott le sem, hogy elengedjen. A frontális ütkö­zést úgy kerültem el, hogy hir­telen balra rántottam a kor­mányt és belementem az árok­ba. Azonban az ütközést így sem sikerült elkerülni, mert a két autó jobb eleje „összeta­lálkozott”. Mi az árokban landoltunk, a rendőrautó pedig megfor­dult a tengelye körül. Szeren­csére valamennyien köny- nyebb sérüléssel megúsztuk a karambolt. A rendőrautóból hárman azonnal kiszálltak, az „anyósülésen” utazó rendőr viszont fejjel betörte a szél­védőt. Tudtommal neki sincs komolyabb baja. A kamion megállás nélkül továbbhaj­tott... A baleset után kiderült, hogy a rendőrautóban a mis­kolci őrezred egyenruhás munkatársai utaztak. Valamennyiünket beszállí­tottak a kisvárdai kórházba. — Az ügynek nyilván foly­tatása lesz. Lehet-e már tud­ni, hogy valaki tesz-e felje­lentést?-— Amikor a kórházból ha­zaengedtek és mentünk ha­zafelé, meglepve tapasztal­tuk, hogy a baleset helyszí­nén egy civil ruhás úriember tevékenykedik. Miután meg­álltunk és elmondtam, ki va­gyok, bemutatkozás nélkül arra kért, hogy válaszoljak néhány kérdésre. Beszéljek például a mögöttem jövő személygépkocsiról. Nem jött mögöttem autó... Szerin­te amit csináltam, az sza­bálytalan előzésnek minő­sül. Este a kisvárdai rend­őrségről a lakásomon meg­kerestek. — Arról nem esett szó, hogy miért jött gyorsan, talán a megengedettnél gyorsabban a rendőrautó? És hogy jogo­san használt-e megkülön­böztető jelzést? — Nem, erről nem esett szó. Ok nem is mondták, hogy esetleg a rendőrautó gyorsan jöhetett. Műszaki szakértő tud majd nyilván erre a kér­désre kimerítő választ adni. Az én féknyomaim minden­esetre jól látszanak, a rend­őrségi autónak az összeütkö­zés előtt pár méterre van csak féknyoma, ami azt erősíti, hogy nem fékezett, amikor fe­lém robogott. A karambolra szándékaink szerint — meghallgatva a má­sik felet is — visszatérünk. Száraz A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom