Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
IV 1995. december 23., szombat Csendes éj UJ KELET MÓRA VCSIKNÉ OLEVICS JÚLIA, RÓMAI KATOLIKUS: — A karácsony a szeretet és az összetartozás ünnepe. Igyekszem együtt lenni azokkal, akik a legközelebb állnak hozzám. Ilyenkor a jóérzésű nem hívő embereket is eltölti a szeretet és a békesség érzése, de számomra ez különösen nagy ünnep, mert a Megváltó születését is ünnepelhetem. Számomra ez lelki feltöltődés és azon igyekszem, hogy egész évben elkísérjen a karácsony öröme. A Biblia írja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta...” Kilátástalan, jövőkép nélküli világunkban különösen szükségünk van Isten szeretetére. Édesanyám szavai jutnak eszembe: „Akinek nincs Istene, embernek se számít”. VARHOLA ANDRÁSNÉ, GÖRÖG KATOLIKUS: — Számomra Jézus születése évtizedekig az öröm ünnepe volt, de mostani helyzetemben inkább a fájdalom ünnepe. Szociális otthonban lakom, szeretet vesz körül, de mit ér mindez, ha négy gyermekem közül hármat elvesztettem, és egyetlen élő magzatom sem látogat meg engem, az édesanyját. Egyedüli vigasztalásom, hogy elmegyek a szentmisére. Az ünnepek sorában a karácsony a legnagyobb, mert Isten szeretetének a jelképe. Szívből fogom énekelni kedvenc énekemet: „Krisztus születik, dicsőítsétek. Krisztus mennyből jön, ünnepeljétek...” TAR GYULA, REFORMÁTUS: — Várom a Messiást, a Megváltót. Feleségem nyolc éve meghalt, gyermekem nincs, barátaimmal fogok ünnepelni. Jézus — felekezettől függetlenül — minden hívő embernek a megváltója. A rendszerek változásával voltak ugyan eltérések az ünneplésben, de én az ateista világban is azt vallottam, hogy Jézus az én személyes megváltóm. A karácsony nemcsak túlélte a kommunizmust, hanem élt az elmúlt negyven év alatt is, ennek egyetlen oka, hogy a hívő lelkek ünnepe maradt. SZOBONYA JÓZSEFNÉ, EVANGÉLIKUS: — Karácsonykor Isten szeretetének megtestesülésére emlékszünk. Még a nem hívő emberek számára is a szeretet ünnepe, anélkül, hogy átéreznék igazi értékét. Számomra a hit tölti meg tartalommal. Eszembe jutnak gyermekkorom karácsonyai, mikor lázasan készültünk a templom díszítésére. Sajnos, maj világunk karácsonyát az ajándékcentrikusság jellemzi, és elfeledkezünk a legnagyobb ajándékról: hogy Isten saját fiát áldozta fel azért, hogy megváltsa a világot a bűn következményétől, a haláltól. — A karácsony egyrészt az isteni ígéret beteljesülése, másrészt a szeretet, az öröm és a békesség ünnepe. Ez a szeretet volt az, amely az embert minden teremtett lény fölé helyezte. Jézus Krisztusnak a bűnös ember iránti szeretete abban lett nyilvánvalóvá, hogy benne és általa megjelent a megmentő, a szabadító, és az üdvözítő kegyelem minden ember számára. A karácsony ünnepe tehát számomra a szeretet ünnepe, mely minden más földi örömnél nagyobb örömet, értelmet, célt ad földi életünknek, bűnbocsánatot, kegyelmet nyújt a megtérő bűnösnek. Tiszta szívből kívánom, hogy azúr Jézus születésével kapcsolatos emlékünnepeket szeretetben, békességben, örömben, hálaadó szívvel, élő hittel, és szolgálatra kész lelkülettel ünnepeljük. f. Sipos József GROSKA JÓZSEF, BAPTISTA: A szeretetre van a legnagyobb szükség Együtt a család szeretetében Dr. Bodnár Ákos a nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház I. számú sebészeti osztályának csoportvezető főorvosa 33 éve orvos, öt gyermek édesapja. A magyarországi református egyház egyik világi vezetője. Karácsonyi beszélgetésünk során ajándékot kívánt átadni nemcsak nekem, hanem az Új Kelet olvasóinak is. — Az ajándék jelképes, — mondja Bodnár doktor. — Karácsonyra készülve, úgy gondoltam, megajándékozom. Három „szaloncukrot” készítettem ki. Az egyik szaloncukros papírban nincsen semmi, a másikban egy radirgumi van, ami alkalmatlan emberi fogyasztásra. A harmadik valóban szaloncukor, ami küllemre ugyanúgy néz ki, mint az előző kettő, abban benne van az a csokoládé, amellyel most megkínálom és amíg elfogysztja, addig elmondom karácsonyi előzetesemet. — A karácsonyt általában az emberek színes külsőségeiben látják meg. Azt hihetjük: önmagában véve egy feldíszített karácsonyfa elég ahhoz, hogy az ünnepünk teljes legyen. Kórházunkban is felállítottunk egy karácsonyfát, amelyet érdeklődve nézegettem. Sok minden van rajta, csak éppen szaloncukrot nem raktak rá. Azt hiszem, hogy a gyermekek nagyon szomorúak lennének, ha erről a karácsonyfáról kellene ajándékot venniük. Maga a külsőség önmagában nem jelent semmit. Nyilvánvalóan ha teszünk bele valamit, akár ehetetlen dolgot, akkor sem lesz teljes az ünnepünk, csak akkor lesz igazi az örömünk, ha kibontjuk a borítást és megtaláljuk benne a lényeget. Ez a lényeg karácsonykor a keresztények számára az, hogy az üdvözítő Jézus Krisztus születésnapját ünnepeljük, és ha ez a Jézus Krisztus-i születésnap hiányzik ebből a csomagból, akkor az vagy üres papír, vagy olyan, ami számunkra nem tartogat semmit. A karácsonyra gondolván nem árt, ha elgondolkozunk azon, hogy az ünnepben vannak tényszerű és hitbeli dolgok. Tényszerű, hogy december 24-én ünnepelünk egy születésnapot. Ekkor egy földi lény született a világra, akinek az életéről oly sokat írtak már. A nem hívő és a legkevésbé keresztény emberek is mondták, hogy Jézus életében sok olyan példa van, amit jó lenne követni, ha úgy tudnánk élni, ahogyan ő élt földi élete során. Az ünnephez csak alázattal lehet közeledni, ugyanúgy, mint édesanyánk születésnapjához is. — Mi, hívő emberek karácsonykor, az Isten fiának születésnapját ünnepeljük. Hisszük és valljuk, hogy az Isten fia Jézus Krisztus született a világra. Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy esendőek, botlásra hajlamosak, gyarlók, bűnösök vagyunk, és milyen jó nézni egy olyan emberre, aki azt mondja, én magamra vállalom minden ballépésedet, botlásodat, elbukásodat, s mindezért odaadom az életemet a keresztfán érted, az emberért. És ember higgy és bízz bennem, mert hited elég, és hited alapján kapsz kegyelmet. Ünnepeljük Isten fiát, mint embert és mint megváltónkat, egy olyan földre szállt Istent, aki megjelent köztünk, hordta emberi mivoltunkat, a mi bűneinkért megadta az árat, és ennek alapján kegyelmet kaptunk. — Ezen az ünnepen feltétlenül beszélnünk kell a sze- retetről és a reménységről. A világon a szeretet ellen követjük el a legnagyobb bűnöket. Hiszen élő és élettelen környezetünkkel szemben, de saját lelki, testi, szellemi mivoltunkkal szemben is nagyon sokszor szeretet nélküliek vagyunk. Gonoszok, élet és kömyezetpusztí- tók, önpusztítók vagyunk. Az emberiségnek a szeretetre van a legnagyobb szüksége. Életünk során nemcsak hinnünk és szeretnünk kell, hanem reménykednünk is. Reménykednünk, hogy földi életünk nem lesz hiábavaló. Milyen szörnyű dolog lenne, ha a betegnek én azt mondanám: a műtétet azért nem végezzük el, mert van két százalék esélye arra, hogy meg fog halni. Inkább beszélek a kilencven százalékos esélyű gyógyulásáról. Milyen jó, hogy reménykedhetünk abban, ha gyermekünk majd felnő, egészséges és örömteli életet fog élni. Ki gondol arra, hogy az ő gyermeke meg fog halni, vagy netalán bűnöző lesz. — A mindennapos dolgok kapcsolódnak a karácsony ünnepébe. Jézus Krisztus, aki emberré lett értünk, és Isten előtt átvállalta bűneinket, értünk meghalt a keresztfán. Nekünk semmi mást nem kell tennünk, mint hinni a kegyelemben. Hinni úgy, mint ahogyan hiszünk a gyógyulásunkban, hiszünk abban, hogy megérjük a holnapi napot és halálunk óráján nem lesznek szenvedéseink. Hisszük azt, hogy az élet nem fejeződik be a halál után. Reménységgel tekintünk előre halálunk órájában is. A hit, a meggyőződés nem látott dolgokról a remélt dolgoknak a valóságában ezt az ünnepet hozza számunkra nagyon közel a karácsony. Ezért jelenti a karácsony azt a szaloncukrot, amiben az édes desszert volt. — A Bodnár család miként készül a karácsonyra, hogyan telik meg az ünnep emberi tartalommal, örömmel és boldogsággal? — Karácsony előtt már hónapokkal, hetekkel előtte készülünk az ünnepre. Nagykorú gyermekeink vannak, közülük már többen önálló életet élnek, de karácsonykor mindig valamilyen úton-módon szeretünk egymásra találni. Református hitünkből is következik, hogy valamivel pragmatikusabbak vagyunk azoknál, akik csak a misztikus szépség után vágyódnak. Szeretjük az életnek azokat a szépségeit, amikor az ember a család szeretetében van együtt, elbeszélgethetünk egymással, szolgálhatunk egymásnak, s nyújthatunk olyat, amit egész évben nem szoktunk kapni. Jó lenne, ha egész életünkben minden nap karácsony lenne. De sajnos sokszor nagyon nehéz az emberek számára, hogy legalább néhány napig hagyják abba a háborúskodást, az áskálódást másik ember ellen. — Bizonyára az Ön ünnepi szolgálatából nemcsak a családnak, hanem a református gyülekezetnek is jut. Hogyan folytatódik az ünnep a gyülekezetben? — Olyan jó elmenni karácsonykor a gyülekezetbe, amikor még azok is elmerészkednek a templomba, akik egész évben nem voltak. Sokszor ezeket az arcokat csak karácsony ünnepén látjuk. Olyan jó számba venni azokat, akik még közöttünk vannak. Látjuk, hogy eltűnnek idős arcok, de helyettük fiatalabbak jelennek meg. Egyházunkban ilyenkor úrvacsoraosztás is következik. De egy magamfajta világi, egyházi embernek is van feladata, aki szeret a gyülekezetben tenni azért, hogy ez az ünnep még jobban sikerüljön. Én szoktam a bort a kannákba kitölteni, és a kenyeret előkészíteni az úrvacsora kiosztására. Olyan jó érzés ilyenkor kint állni a gyülekezettel szemben az úr asztala mellett, és látni az emberek t százait, amikor egymás után jönnek. Akivel csak tudok, szembenézek, egy-'egy kicsit integetek nekik. Megpillantom azokat a régi betegeimet is, akiket már régóta nem láttam és most jöttek igazán kontrollra. Én azt szeretném minden ünnepben elérni, hogy mindig elmehessek a gyülekezetbe, és ott végignézhessem mindazokat a református testvéreimet, akikkel egy városban élek, és akikkel ha máskor nem is, de legalább egy évben egyszer sikerül találkoznom. Tassy Tamás
