Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-21 / 299. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. december 21., csütörtök 5 Sok a rászoruló, kevés a pénz Sajtos Józsefnél mindenki ismeri Tiszakanyáron. Hosszú ideig Kisvárdára járt dolgozni egy nagyobb élelmiszerüzletbe. Háromszor is hívták haza, a faluba, míg végül igent mondott. Itthon valamivel többet fizetnek, nem terhelik a bejárás költségei és tudja gondozni betegeskedő anyósát és apósát. A községi boltban mindössze ketten dolgoznak, a demecseri nagy üzlet után, ahol tizenketten voltak, nehéz volt megszokni ezt a kicsit. Sajtosné Ildikó négy éve az iskolai szülői munkaközösség elnöke. Minden évben két alkalommal bált rendeznek, amelyek bevételét a gyerekek kirándulásának finanszírozására és ajándékozásra fordítják. Ildikó vezeti le a műsort, a tombolasorsolást és szervezi az előkészületeket. Tavaly százezer forintot gyűjtöttek össze, ebből kirándulhattak Egerbe a ti szakanyári gyerekek. A sikeres SZMK-elnököt rábeszélték, hogy jelöltesse magát a képviselőválasztásokon. Ildikót megválasztották, és a népjóléti bizottság elnöke lett. Véleménye szerint ez a leghálátlanabb feladat, ami csak létezik az önkormányzat munkájában. Pénzt, anyagi segítséget nem lehet mindenkinek adni. Rászorulóból, természetesen, sok van, pénz pedig kevés. Sajtos Józsefné — A határozatokon csak az én nevem áll, holott a döntéseket legalább öten hozzuk, hosszas megbeszélések után— mondta Ildikó. — A vádak viszont engem érnek. Megtörtént néhányszor, hogy a boltban, a munkahelyemen értek támadások, itt kerestek meg és kértek számon. Nyilvános helyen mindez kellemetlen, és a reklamálásnak is sokfajta módja van. Természetesen mindenki csak a saját problémáját ismeri, de nekünk tájékozódnunk és mérlegelnünk kell, végül fontossági sorrendet kell felállítani. A község lakói nagyon rossz helyzetben élnek. Nagyon sok a munkanélküli és a jövedelem- pótló támogatásban részesülő. Akkor tudnánk eredményeket elérni, ha munkahelyeket tudnánk teremteni. Hatezer-hatszáz forintból nemhogy egy család, egy ember sem tud megélni. * Fogyóban a támogatás az Emelj fel! Alapítványra Nyugtató helyett foglalkoztatás Vannak olyan fiatal vagy felnőtt embertársaink, akik kép- szobában, ami tarthatatlan álla- telenek önmaguk ellátására. Róluk hivatalból gondoskodnak pót volt. Van, aki magatehetet- a speciális vagy a szociális otthonokban. Dr. Mártha Imrével, len, teljes ápolást igényel, s a mándoki gyermekotthon vezetőjével beszélgettem: van. aki ettől egyszerűbb gon— A mi egészségügyi gyermekotthonunkban olyan 1—22 év közötti fiatalok vannak, akik közepes vagy súlyos értelmi fogyatékosok, illetve akiknek mozgásszervi koordinációs hibái vannak. Akik ide kerülnek, gyógypedagógiai módszerekkel már nem képezhetők. Intézetünk befogadó létszáma kilencven fő, legtöbbször teljes a kihasználtság. Akik innék „kiöregednek”, a gacsályi vagy más, felnőtteknek kialakított szociális intézménybe kerülnek. — Hogyan sikerül a gondoskodás? — Egyre nehezebben, mert a politika nincs tekintettel az itt élő, elszomorító sorsú fiatalokra. Ha az állami költségvetés sújtja a megyei önkormányzatot, minket is nehéz helyzetbe hoz. Amikor ’91-ben idekerültem vezetőnek, apadó költség- vetés mellett is tudtunk fejleszteni, mert létrehoztuk az Emelj fel! Alapítványt, és kezdetben sok kisvárdai vállalat, a helyi önkormányzat és magánszemélyek is adakoztak, de mára már a segítők pénze is fogytán. — Kivéve a hollandokét... — A mienkhez hasonló gondozó otthonok a tengerparti országban is vannak. Egy ilyen intézet kereste a magyarországi kapcsolatok kiépítését, így jött létre az együttműködésünk ’93-ban. Az ő anyagi lehetőségük még az is megengedi, hogy bennünket támogassanak. Az idén kaptunk kilencmilliót infrastruktúránk fejlesztésére. — Számottevő ez az összeg? — Jelentős, mert máris lényeges átalakításokat tudtunk elvégezni. Amikor idejöttem, tizenöt-tizenhat gyerek volt egy dozást. A részükre alakítottunk ki egy foglalkoztatót, ahol szőnek-fonnak, egy tornatermet, ahol mozgásjavító gyakorlatokat végeznek. Az idekerülök esetében nem szabad teljesen feladni a reményt. Ezért is hoztunk létre óvodai csoportot, annak bizonyítására, hogy speciális foglalkozásokkal közülük néhányan gyógypedagógiai iskolában tanulhatnak. — Vannak, akik azt mondják, érdemes lenne a hasonló céllal működő budapesti intézet módszereit tanulmányozni a még jobb eredmény eléréséhez... — Értem ezt a fajta türelmetlenséget is, de ’91 előtt itt még fűtési, melegvíz- és alapvető higiéniai problémák voltak. Ráadásul olyan fiatalok gondozása a feladat, akiket szinte ugyanúgy kell ellátni, mint a csecsemőket. — Ehhez képzett szakemberek szükségesek... — Magunknak kell ezt is megoldani. Ebben az évben tizenhárom dolgozónk kezdte el a kétéves képzést. Korábban szokás volt, hogy a problémás gyereknek nyugtatót adtak, aztán ezzel megoldották a nehézséget. Amikor idejöttem vezetőnek, megszüntettem a nyugtatózást, mert azt vallom, foglalkozni kell a gyerekkel, nem pedig gyógyszerezni. Nem könnyű feladat ez a mi speciális helyzetünkben, de eredményre csak ez vezet. Ezért szükséges, hogy dolgozóinkat képeztessük az alapvető ápolási és gondozási ismeretekre. — És a szülők pótlására is. — Még arra is, mert a gyerekek többségét nem látogatják a hozzátartozók. Sok esetben a díjfizetésben is nagy az elmaradás, mert a mindenkori emelt összegű családi pótlék fizetésére kötelezettek a hozzátartozók. Éji nyugalmunk védelmezői Egy pszichológus talán elfojtott vágyat, szunnyadó alkotóerőt olvashat ki a városnak elsősorban a középületei falain éktelenkedő „rajzokból”, a közvélemény viszont egészen más értékítéletet mond e firkálmányokról, ki-ki vérmérséklete szerint: a rosszalló fejcsóválástól kezdve egészen a „művész” kaijának a leszakí- tásáig (legalábbis az óhaj szintjén megfogalmazódva) tart a skála. Különösen az új, vagy frissen tatarozott épületek falai vonzók a graffitiművelők számára, alighogy felszedik az állványokat, az utcai önképzőkör tagjai máris „munkához” lámák. A jószándékú emberben meg ordíthat a düh, a nemtalálomszó, a tehetetlenség! Nyitrai Bertalan és húsz társa többek között a „felkent művészek” ihletét igyekszik tetten érni, avagy kibontakozását megakadályozni. Az 1994. szeptember 1-én alakult civil szervezet a Nyíregyházi Belvárosi Polgárőrség nevet viseli. A társaság átlag- életkora mindössze 22 év, kisportolt alkatú fiatalokból áll, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Nem is szabad, hiszen nem kevesebbre vállalkoztak, mint a megyeszékhely belvárosának az éjszakai felügyeletére. hogy ne történhessen annyi gazemberség. Teszik ezt önszántukból, a napi munkájuk után, ellenszolgáltatás nélkül, gyakran a saját költségük terhére is. A cél tehát mindenképpen nemes. Működésük kezdetétől — a rendőrség véleménye szerint is — lényegesen csökkent a területükön a garázdaság, az éjszaka leple alatt elkövetett bűncselekmények száma — mondja Nyitrai Bertalan, a polgárőrség fiatal elnöke. Tevékenységükkel a rendőrség munkáját segítik, rádiós összeköttetésben vannak a bűnüldözőkkel. Feladatuk elsősorban a figyelés, a jelenlétükkel való távoltartás. Maguk is további segítségre szorulnak, főleg a felnőtt lakosság segítségét várják. Nevezetesen: kérik a városlakókat, ha gyanús elemek megjelenését észlelik, telefonon értesítsék a polgárőröket nyugalmuk érdekében. Munkájukat támogatja a Bűn- megelőzési Kuratórium, a megyei, városi rendőrkapitányság, de a folyamatos működéshez szponzori segítség is elkelne, mert többnyire ők maguk adják össze a pénzt benzinre. Az autóra inkább csak a téli időszakban van szükségük, nyáron „sétálva” .őrködnek. Az anyagi támogatás fejében a támogató ígéretet kaphat, hogy a tulajdonát még nagyobb figyelem kíséri az elkövetkezőkben. Természetesen újabb tagok jelentkezését is szívesen veszi a polgárőrség, ez viszont bizonyos feltételekhez kötött, úgy mint a legalább húszéves életkor, a büntetlen előélet (a rendőrség a jelenetkezőket átvilágítja), és természetesen a jó fizikum, s a küzdősportokban való jártasság sem rossz ajánlólevél. Jelentkezni péntekenként este 8-tól 10 óráig lehet a következő címen: Belvárosi Polgárőrség, Nyíregyháza, Hősök tere 9., második emelet, 202-es szoba. A szponzorálási lehetőség ügyében is e címre lehet leveleket küldeni. A megyeszékhelyen jelenleg hat polgárőrség működik (Jósa- város, Örökösföld, Malomkert, Borbánya—Rozsrét, belváros és a Guszev). Kívánatos lenne, ha tevékenységüket, működési feltételeiket egy kézből — hivatásos rendőr vagy rendőrök — irányítanák. A közeljövőben várható törvény minden bizonnyal megfelelő szabályozottsággal, működési feltétellel segíti a polgárőrségek nem könnyű munkáját, akik éjszakai nyugalmunk védelmezői. (lefler) Ritmós karácsony Vasárnap este a nyíregyházi Alvégesi Művelődési Házban tartotta karácsonyi ünnepségét a Ritmo Tánc Sport Klub. Az esemény hangulatos bevezetőjeként a klub tagjai gyertyafényben vonultak a terembe, karácsonyi dalok hangzottak el, majd ezt követte a műsor, a táncbemutató. A gyerekek és fiatalok három csoportban mutatták be a táncversenyekről már jól ismert standard táncaikat. A szünetben egy hatalmas cukrászati „svédasztal” volt a fő műsorszám, majd össztánc következett, a nagyon is népes közönség és a táncosok közös részvételével. Közben tombola, vetélkedők és családi játékok tették még hangulatosabbá az estét. Az össztánc közben, amikor mindenki mindenkit felkért, mi is ezt tettük — bár csak egy interjú erejéig —, Magyar Lászlót, a klub vezetőjét kértük: beszéljen az együttesről. — A Ritmo Tánc Sport Klub januárban lesz négyéves. A kezdet kezdetén hat fővel indultunk, most hatvannyolcán vagyunk. A legfiatalabbak öt-hat-hét évesek, a legidősebb tagunk harminc fölött van. A klub minden versenyen részt vesz, ahová módunkban áll eljutni. Az elmúlt négy év alatt több első, második és harmadik helyezést értünk el, amit csak lehet, mindent az összes kategóriában. — Országos versenyek ezek? — Természetesen. Éppen a múlt héten nyertünk C osztályban egy harmadik helyet, és E osztályban egy negyedik és egy hatodik helyet. — Nemzetközi versenyeken is indulnak? — Sajnos, eddig még nem volt rá módunk, pedig a csapat felkészültsége alapján alkalmas lenne rá. Kitartás, jobb körülmények és szponzorok kellenének hozzá. — Rosszak a körülményeik? — Végül is nem, azonban próbatermünk a Honvéd utcai művelődési'házban linóleum burkolatú, és nekünk okvetlenül parkettás Ijefyiség kéne, ha előbbre akarunk lépni, és nemzetközi „küzdőtérre” kerülni. — Milyenek a klub anyagi körülményei? — Nem rózsásak. Jelenleg önfenntartók vagyunk, de ezt sokáig már nem nagyon lehet bírni. A tagdíjakból éppen hogy telik a terembérletre, az oktatóknak semmi sem jut... Nem is beszélve az utazásokról. — Tehát, ha jól értem, szponzor kerestetik? — Igen, méghozzá a lehető legsürgősebben... — tai —
