Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-21 / 299. szám
Belföld __________I ÚJ KELET Be szélgetés a Munkáspárt elnökével „Az Országgyűlés megsértette az Alkotmányt” 1995. december 21., csütörtök Palotaforradalom? Kedden este meglehetősen sajátos dolog történt a parlamentben. Az MSZP frakciójának egy képviselője—Gaál Gyula — beterjesztett egy olyan határozati javaslatot, amellyel a kormány és nevezetesen Horn Gyula miniszterelnök sem értett egyet, mégis megszavazták! A javaslat lényege az volt, hogy a privatizációs bevételekből terven felül befolyt összeg teljes egészét fordítsák a költségvetés hiányainak pótlására. A miniszterelnök viszont azt szerette volna, ha ezt a kérdést nem ebben a formában oldják meg a honatyák, hanem lehetőséget adnak a kormánynak arra, hogy a pluszösszeget olyan projektbe forgassa, amely jövedelmezőbb volta révén — ugyan egy kis időbeli fáziseltolódással — hatékonyabban tömi be a költségvetés hézagait, hiányait. Horn Gyula tehát — a sebtében összehívott frakcióülésen — ezért kérte nyomatékosan a frakció tagjait, hogy szavazzanak nemmel Gaál javaslatára. Az események azonban másként alakultak. Az MSZP-frakció — legalábbis ebben a szavazásban — tökéletes megosztottságról tett tanúbizonyságot. A 209 MSZP- s honatya közül csak 106 mondott nemet a javaslatra, tehát csak ennyien tettek eleget a kormányfő „nyomatékos kérésének”! A többiek — százhármán — vagy tartózkodtak, vagy az ellenzékkel egyetemben igennek voksoltak, és elfogadták Gaál Gyula javaslatát. Egy bizonyos: ilyen még nem fordult elő a legutóbbi választások óta. Leszavazták a kormány javaslatát! Végül is nem falrengető kérdésben. A dolognak sokkal inkább az erkölcsi és a presztizsbeli vetüle- tei figyelemreméltók... Megkérdeztük Lakatos Andrást, az MSZP egyik megyei képviselőjét, a mezőgazdasági munkacsoport vezetőjét, hogyan értékeli a történteket? — A frakció nem rendelt el kötelező szavazást, magyarán, mindenki legjobb belátása szerint voksolt. —Hogyan döntöttek a megye képviselői? — Senkivel sem beszéltem még erről a kérdésről. Mivel titkos gépi szavazás volt, és nem rendelték el a név szerinti szavazást, így nem tudom, ki hogyan voksolt. Valószínűnek tartom azonban, hogy a szabolcsiak ugyanúgy megosztottak ebben a kérdésben, mint ahogy megoszlott az MSZP- frakció tagságának véleménye. — Ön hogyan szavazott?----Tartózkodtam, azonban na gyon sajnálom, hogy a kormány javaslata nem lehetett komolyabb vita tárgya, mert volt sok ésszerűség abban, amivel érveltek. Kár, hogy nem volt idő a javaslat konkrét kidolgozására, úgy tudhatnánk, milyen projektek igénybevételével akarták a pénzt „beforgatni”. — Véleménye szerint az MSZP-frakció megosztottsága tükröződik ebben a döntésben? — Nem. így működik a demokrácia! Különben a két lehetőség egy helyre torkollik. Az összeg így vagy úgy, de költségvetési hiányt pótol. —Mi alapján döntöttek Ön szerint a képviselők? — Érzelmi alapú döntés volt, az azonban biztos, mindenki azt szeretné, hogy csökkenjenek az adósságterhek, és kedvezőbb folyamatok induljanak el. Az egyik ellenzéki pártnál is érdeklődtünk: miként értékelik azt a tényt, hogy az MSZP-képviselők közel fele az ellenzék mellé állt? A Független Kisgazdapárt elnöke, dr. Torgyán József a következő rövid, de velős nyilatkozatot tette: — Amint azt már ugye a közelmúltban is előre megjósoltam: megkezdődött az MSZP széthullása. — tai — Tegnap sem buktam le „Nem lehet kopasz a lány...” Korai volt a szép időjárás felett érzett örömöm tegnap. Estére jókora adag nátha boldog tulajdonosának mondhattam magam. Ám nem volt mit tenni, ismét ki kellett mennem az emberek közé, akik epedve várták, hogy letartóztathassák Mrs X-et. A sors könyvébe úgy volt megírva, hogy ezúttal a nyíregyházi vasútállomás és környékét keressem fel. Elsőként nagy bátran egy újságárust szólítottam meg. —Jó napot kívánok! Azt hallottam, hogy az egyik napilapban meghirdettek valamilyen kitalálósdi játékot. Tudna nekem segíteni, hogy melyik az az újság, és miről is van szó tulajdonképpen? — O, aranyoskám, itt van a szeme előtt, az Új Kelet az — mondta habozás nélkül az. idősebb hölgy. — És mit kell csinálni? — Hát... fel kell ismemi — felelte csöppnyi bizonytalansággal a hangjában. — Kicsodát? — Mr. X-et — vágta rá. — És honnan tudom, hogy ő az? — Az újságban megjelent róla egy árnykép nézze itt van, ennek a segítségével lehet elkapni. — Mit csinált az a szerencsétlen? — Tudja mit? Itt van az újság, olvassa el — zárta le kissé ingerülten a beszélgetésünket. Továbbsétálva az Érkertben halk dallamfoszlányokat sodort felém a szellő. Gondoltam, oda is betérek szerencsét próbálni. — Szia! — köszöntöttem meg a fiatal eladósrácot. — Szia! Miben segíthetek? — Szeretném megvenni Mr. X. legújabb lemezét. Kapható már nálatok? — Nem ismerek ilyen nevű együttest. — Pedig már több lemeze is megjelent. Nincs valami ötleted, hogy hol kereshetném? — Sajnos nem tudok tanácsot adni! Zsúfolásig megtelt a vasútállomás melegedője, mikor beléptem. A metsző hideg elől bemenekült emberek között tolakodva megláttam egy jól szituált urat, akinek a kezében egy agyongyűrt újság volt. Lesz, ami lesz — gondoltam —, s melléfurakodtam az ajándékokkal teli, nagy szatyrommal. Egy darabig csak álldogáltunk, nézelődtünk, majd megszólítottam: — Nem jött még? — és so- katmondóan az újságára pillantottam. — Nem — válaszolta röviden, miután tetőtől talpig végignézett. Majdnem belepirultam, mert a tekintete olyan volt, mint egy röntgen, úgy is mond- hatmám: X sugarak jöttek a szeméből. — Kicsit feltűnő az érdeklődése — mondtam neki zavartan és szorosabra húztam a kabátomat. — Bocsi, kislány, de senkiben sem lehet biztos az ember. Na ne piruljon, elég, ha kint a hidegben teszi azt az arca. — Felnevetett. — Te is Őt keresed? — Meglehet — mondtam az úrnak kicsit felbátorodva a bizalmaskodásától. — De erről a fantomképről nehezen fog menni. — Az biztos. Tuti, hogy nem kopasz a lány, talán lesimított a haja. De az orra jellegzetes. Olyan kicsi és hegyes, azt száz méterről is megismerem — tette hozzá mély meggyőződéssel. — Meg különben is, az ilyen feladatokra olyan vamp típusú, rámenős nőket alkalmaznak, akiket észrevesz az ember. — Meddig vár rá, mert én már meguntam, többször is körbejártam itt mindent, de nem ismertem fel. — Nem baj picinyem — mondta fölényesen — menjen csak a dolgára. Én már a zsebemben érzem azt a tizenötös ajándékot. így is van rendjén: ne rontsuk egymás üzletét. Pedig ha sejtette volna szegény, hogy éppen Mr. azaz Mrs X-szel áll szemben... Ám késő bánat, eb gondolat. Ezt követően eseménytelen volt az utam, ha csak azt nem tekinthetjük eseménynek, hogy súlyosbodott a náthám. Oly any- nyira, hogy az influenzajárványtól való félelmemben cserét kértem, és átadtam a megtisztelő X-et másnak. Az enyémhez hasonló, lebukás nélküli sok szerencsét kívánok az utódomnak. Megjegyzés: azért jó volt bolonddá tenni benneteket! Sziasztok! Mrs. X. Amint az már jó egynéhány napja ismeretes, a parlament úgy döntött, hogy nem írja ki a népszavazást a magyar NATO- tagság vonatkozásában. A frakciók egyöntetűnek tűnő véleménye ugyanis az, hogy — amint azt több ízben is kinyilatkoztatták —: a népszavazás kiírása „nem időszerű”. Mivel a népi kezdeményezésű népszavazások kiírásának nagyon is behatárolt törvényi keretei vannak, a döntés — legalábbis meglepő. Megkérdeztük Thürmer Gyulát, a népszavazást kezdeményező Munkáspárt elnökét, hogy miként vélekedik a parlament döntéséről? — Amint azt már mindenki tudja, 142 ezer aláírást gyűjtöttünk össze, tehát a törvényben előírt feltételeket teljesítettük. Úgy tűnik, a parlamenti pártok megértették, hogy a rendszer- váltás egyik „szent tehene”, a NATO-tagság került veszélybe. A Munkáspárttól teljesen függetlenül megszólaltak a civil szervezetek is, amelyek ellenezték a NATO-tagságot, ez még jobban megijesztette a döntés meghozóit. — Önök szerint mi az alapvető baj a magyar NATO-tagsággal? — Az, hogy megint fegyverkeznünk kell, idegen ország területére kell lépnünk, az, hogy ezeken a pénzeken nem iskolákat, kórházakat építünk, és nem az életszínvonalat emeljük! — Jogilag milyen hibát látnak a döntésben? — A Magyar Országgyűlés megsértette a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvényt, amely kimondja: az Ország- gyűlés köteles elrendelni a népszavazást, ha legalább százezer állampolgár kezdeményezi. A törvény 4. bekezdése azt is kimondja, hogy „a döntéshozatal céljából elrendelt népszavazás eredménye az Országgyűlésre nézve kötelező”. — Ez tehát annyit jelent, hogy kötelező lett volna a szavazás kiírása? — Igen. A törvény kimondja, hogy a parlamentnek ilyen esetben nincs mérlegelési joga! Az Országgyűlés megsértette az Alkotmányt is, mivel a törvények betartása még rá nézve is kötelező. Az Országgyűlés pártjai semmibe vették az önmaguk által létrehozott törvényeket, és ezzel aláásták az állampolgárok törvényességbe vetett hitét is! Azt hangoztatják, hogy a népszavazás nem időszerű! Akkor milyen alapon fejlesztik úgy a hadsereget, hogy illeszkedjék a NATO- hoz? Miért vásárolunk NATO- fegyvérekét? Miért kötünk egymás után hosszú távú katonai szerződéseket a NATO-val? Az sem igaz, hogy nem vagyunk döntési helyzetben. Igaz, senki sem kért fel bennünket a tagságra, de az is, hogy mi enél- kül is mindezt megtesszük a NATO kiszolgálására. —Ha jól tudom, a parlament úgy döntött, hogy később megtartják majd a népszavazást... — Emlékezzünk csak, hogy hány alkalommal nem tartotta meg a szavát a mostani parlament, a mostani kormány! Mi a biztosíték, hogy pont ezt az ígéretet tartja meg? — Sikertelennek ítéli tehát a Munkáspárt a kezdeményezést? — Nem! Az erkölcsi és politikai siker a mi oldalunkon van. Nem mi csaptuk be a választókat... —Belenyugszanak a döntésbe? — Szó sincs róla! Megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy jogorvoslatot keressünk- e az Alkotmánybíróságnál. Ezen felül mindent el fogunk követni, hogy ország-világ megtudja, mit is jelent a parlamenti pártok szemében ma a demokrácia... — Milyen gyakorlati lépéseket terveznek? — Mint mondtam, mindent elkövetünk, hogy a világ előtt leplezzük a parlament törvény- sértését. A továbbiakban nem ismerjük el annak a 292 képviselőnek a parlamenti mandátumát, akik a népszavazás ellen voksoltak. Országgyűlési képviselőnek ezek után már kizárólag csak a négy nemmel szavazó, a tizenegy tartózkodó, és a hetvenhét nem jelenlévő képviselőt fogjuk tartani. — Elnök úr! Kérem, mondjon néhány kommentáló mondatot az orosz választások eredményéről. — Az eredmény egy folyamat fontos állomása! Az emberek elégedetlenek a jelcini államformával, a gazdasági és a politikai eredményekkel, és azzal a külpolitikai szereppel, amelyet a nyugati nagyhatalmak az országnak szánnak. A Kommunista Párt választási győzelme legalábbis erre utal. — Ön szerint milyen politikai szövetségesekre számíthat a nyertes párt? — Úgy gondolom, hogy az Agrárpárt és még néhány erő politikai szövetségre fog lépni a Kommunista Párttal, és a küzdelem folytatódik. — Ön szerint befolyásolhatja az elnökválasztás kimenetelét a most született parlament összetétele? — Oroszországban erős elnöki hatalom van, és gyenge parlament. Az új helyzet azonban egészen biztosan befolyásolja, de lehet, hogy el is dönti a közelgő elnökválasztás eredményét, és nagyon könnyen meglehet, hogy a következő elnök neve Zjuganov lesz... — Köszönöm az interjút! Palotai c Ha az ember tanulmányozza a kormány névsort, kiderül: van itt fejcserés helycsere bőven. Van, aki menekül, van, akit eltanácsolnak, más méltósággal lemond, megint más hangosan távozik. Lényegében ez rendjén is volna, egy kormány nem monolit, változhat. Nem véletlen, hogy a francia kormány is igen gyorsan túladott egy tagján: nem váltotta be a reményeket. Szóval kormányátalakítások vannak, de azoktól a kormányok általálában jobbá válnak. Ez azonban nálunk nem látszik. Nem mintha a távozók Szu- permanek és Szuperladyk lettek volna, de akik jönnek, ők sem a csúcsok. Az látható volt már a kormányalakítás első e tápjában: a beígért nagy szakértői csapat nincs sehol. A szocialisták — éppúgy, mint a liberálisok —a második és harmadik vonal embereit szedték elő. Lehet, nem volt más, de valószínűbb, az első vonal nem vállalta a kormányzás eleve kudarcra ítélt munkáját. Mert az látható volt a választás után, a Horn-kabinet nem lesz fényes sikerek kormánya, nem övezi működését a közönség lelkes, szép volt fiúk-kórusa. Abban igaza van a miniszter- elnöknek: nem járt úton haladnak. Lehet, más sem csinálná jobban. Mégis, ebben a nem könnyű időszakban furcsa, hogy a feladatra vállalkozók sorra buknak. Még akkor is így van, ha ezt szépen fogalmazva senki nem annak éli meg, hanem szépen megmagyarázza: úgy érzi, tapasztalatokban gazdagon adja át helyét. Az emberek többségét nem igazán izgatják ezek a dolgok. Svájcban egy közvélemény-kutatás során kiderült, a megkérdezettek több mint fele azt sem Helycsere, fejcsere tudja, ki a miniszterelnök, a különböző tárcák vezetőiről ne is szóljunk. Rendben, ott jól mennek dolgok, így valóban mindegy, Pityipalkónak vagy Picegeflóriánnak hívnak egy minisztert. A dolog itt annyiban más, a dolgok sem mennek jól, és mégis mindegy, kik a miniszterek. Az emberek a bérfizetéskor, a számlafizetéskor meg a boltban politizálnak, függetlenül egy-egy tárca birtokosától, csupán saját tárcájuk tűrőképességét mérlegelve. Nem várjuk tehát izgatottan, ki lesz az új kultuszminiszter, nem érdekes, ki hol lesz államtitkár, ki után ki jön. Sajnos tudjuk, most már a harmadik és a negyedik vonal került előtérbe. Más most sem tudja, nem akarja vagy nem meri vállalni a felelősséget. És ez az igazán “ A rossz. Itt van lényegében a kormány igazi csődje. A legjobbak elsáncolják magukat saját üzleteik biztonságos és profitot termelő világába. Félrehúzódnak vagy éppen most szedik meg magukat újra. Az igazi profik nem viszik vásárra a bőrüket. Valahol sajnálni lehet Hornt is, hogy csak ilyen csapatok jutnak neki. De a kormány hibája, hogy sem a közvéleménnyel, sem a szakmai világgal nem tudott szót érteni, így a fejcsere, a helycsere nem ígér változást. Hacsak... nem, erre gondolni sem merek. Hacsak nem lesz még rosszabb, mint eddig. A szakértői kormány eszméje elszállt. A határozott, fantáziadús, bátor kormány reménye immár messze. Egy roskatag koalíció kitermelte csapat küzd. És a kormányfőnek nincs bátorsága, nincs szándéka, hogy még egy nekifutással megkísérelje igazi professzionális kormánnyá változtatni ezt a panoptikumot. Egy adoma szerint egy párizsi bordélyban a Madame lelkesen közölte törzsvendégével: új lányokkal frissült a kínálat. Mire az úr: „Szebbek? Jobbak? Forróbbak?’’ „Nem — mondja a madame —, viszont a hajuk színe passzol a selyemtapétához.’’ Ez is szempont. (bürgetj
