Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-18 / 296. szám

Labdarúgás UJ KELET 1995. december 18., hétfő 15 „Aki menni akar, mehet...” Sényő: mulatás után munka Nagy bulit csaptak Sényőn! Amolyan igazi dáridót. Együtt volt a második vonal­beli futballcsapat. Játékosok a feleségeikkel (már aki nem facér...), a vezetők, na és, a szponzorok. A zenekar csak húzta, húzta, kívánság sze­rint... Vacsora előtt tömény izgalmak. Kézilabdameccs a tévében. Nem is akármilyen. Női. A világbajnoki döntőért. A képernyőre tapadva váll­vetve szurkol a magyar lá­nyokért Tóth János klubigaz­gató (Nyíregyházi FC), a pol­gármester, a helybeli mecéná­sok, Falatovics László edző (Sényő). Totális siker — győ­zelem a norvégok ellen! Tetőfokára hág a hangulat. A pódiumon Rubóczki Tibor labdarúgó s Pehely Zoltán. Utóbbi betöltött funkciója felsorolhatatlan. Érces han­gon szól kettősük, az Edda után szabadon: „A kör köze­pén állok”. Ám valaki hiány­zik a táncból. Tóth Sándor nincs jelen. A lemondott el­nök az elmúlt héten „kiug­rott” a stábból, azóta saját útját járja. — Pillanatnyilag úgy fest, kilép a támogatók sorából, arra várunk, hogy megerősít­se ebbéli szándékát. Ha így tesz, hát tegye! Az ő szuve­rén joga a döntés, amennyi­ben pedig kitart emellett, biztos vagyok abban, talá­lunk újabb szponzorokat, egyúttal még nagyobb elán­nal vetjük bele magunkat a munkába. Ettől függetlenül továbbra is az a tervünk, hogy bennmaradjunk az NB II-ben, ezért mindent el fo­gunk követni. Egész egysze­rűen koholmány, hogy nem akarjuk a másodosztályt — tudom meg Lajsz Miklós ügy­vezető elnöktől. — Szájhagyomány útján terjed, miszerint Tóth Sándor az általa vásárolt játékoso­kat — csúnya szóval élve — áruba bocsátja. Miként lesz így csapat? — Ezen a téren gondjai lesznek, már ha valóban így cselekszik. Ma Magyarorszá­gon még nem működik ez a dolog. Tudniillik a játékosok a Sényői FC játékosai, hogy azután a szponzor miképpen finanszírozta a csapatot, az egy más kérdés. Le kell ülni, tisztázni kell sok mindent, mert az eladásnak vannak bi­zonyos jogi feltételei, amit illik mindannyiunknak be­tartani. — Eldőlt-e már, hogy kik távoznak? — Eleddig két labdarúgó nem jelent meg az elbeszél­getéseken — Dudás és Jávor. Valószínűleg ők elmennek, de közülük Dudás azt ígérte: marad. Akikkel személyesen beszéltem, azt mondták, egyi­kük sem kíván más csapathoz igazolni. — És Krasznai? —Róla semmit nem tudok. Most is kijelenthetem azt, amit a játékosértekezleten is közöltem: aki elkívánkozik Sényőről, mehet... nem gör­dítünk akadályt elé! — Új fiúk?-— Konkrétan egy megál- lapoűás van küszöbön, mégpedig a balmazújvárosi Kovács István szerződteté­se. — Felvetés szintjén el­hangzott a kisvárdai Czap és Lelt, továbbá a nagykállói Balogh Zoltán neve. Velük mi a helyzet? — Beszélgetés formájában merültek fel ezek a nevek. Azóta senki nem erősítette meg, hogy ide jönnek. Ha az elnökség rábólint az edző ja­vaslatára, akkor lehetséges átigazolásuk. Nyomatékosan szeretném leszögezni: a dön­tések meghozatalakor a több­ségi akarat fog érvényre jut­ni, semmi nem történhet egyes szám első személy­ben... Mint ahogy a team váll­alja a felelősséget, együtt osztozva dicsőségen, kudar­con... Melyiket válasszam? Elpillednek a mulatók, ki­tikkadnak a legények... Jól­esik megpihenni az asztalok­nál. Most nem tiltott a kor- tyolgatás, bár nem is vedel senki. Szó szót követ. Kapó­ra jön, hogy Herman Attila közelít. Vagy megy? Talán Demecserbe? — Sokat ne várj tőlem, ke­veset tudok — tárja szét ke­zét a védő. — Áttételesen hallottam az egészről, arról, hogy Herczeg és én benne vagyunk a kalapban. Engem a demecseriek nem kerestek, addig pedig ráérek rágódni. — Szíved szerint mit vá­lasztanál? — Nézd, jól érzem magam Sényőn, azt hiszem szeretnek az emberek. Tény az is, itt az NB II-ben focizhatok, s ez nem kis dolog, hisz jobban szem előtt vagyok, mint a megyei első osztályban. Ha sikerül erősíteni, a csapat ké­pes megragadni, és ez több pénzt is jelentene. Sokat koc­káztatok, ha elmegyek... Tár­gyalok a sényői vezetőkkel, s majd meglátjuk, hogyan to­vább. Kegye István nem vesz részt a „csörgésben”. Hogy nem fitogtatja tánctudását, érthető. Kímélő életmódot ír­tak elő számára az orvosok. A középpályás október utol­só napján szike alá feküdt, keresztszalag-szakadását mű­tik. Lehet, hogy a tavasz Ib- rányban éri? Kölcsönben. O is meditál. — Február elejére rendbe jöhet a lábam, onnantól — remélem — teljes értékű le­szek. Szörnyű lenne az ellen­kezője. Ha bírom a terhelést s az edző is számít rám, sze­retnék Sényőn maradni. Mi­vel kihagytam az őszi sze­zont, legalább percekre be­állhatnék a csapatba és pá­lyára léphetnék az NB II-ben is. Ha viszont halasztódik felépülésem, Ibrányban könnyebben játékba lendül­hetek. Minden a lábamon múlik... S a móka folytatódik. Rög­tönzött dalárdák alakulnak, de egyet fúj mindenki... Koncz Tibor Szezonvégi mérleg, NB III Tisza-csoport Baktai botladozás — gólok nélkül 12. Baktalórántháza 15 5 1 9 29-32 16 Szűk fél éve felhőtlen boldogság honolt a baktai labdarú­gás hívei szívében. A harmadosztályba jutott Gdovinék az elitebb környezetben is sugárhajtásos rakétaként startol­tak, ám a szárnyalásból zuhanórepülés, a vidámságból rémálom lett. Egymást érték a vereségek, az új edző, Vagy András ment is volna meg nem is. Aztán a bajnokság máso­dik felében ismét működni kezdett a gépezet — ha akadozva is.Czipf Zoltán személyében új tréner érkezett, a félévi bizo­nyítványon azonban érdemben ő sem tudott változtatni. Kormány Béla Fotó: Bozsó — Már januárban, a megyei első osztályban megkezdtük az NB III-ra való felkészülést, hi­szen tudni lehetett, hogy mi kerülünk ki győztesen a ver­senyfutásból. Akkor hoztuk az ukrán játékosokat. Aztán az NB Ill-ben magasabb szinten kel­lett helytállnunk — és ebben elvesztünk. Illetve mégsem igazán, hiszen ha csalódást okozott is nekünk a szereplé­sünk, azért 1995 csodálatos év volt. Megnyertük a megyei bajnokságot, az Erimpex Ku­pát, egyedül a megyéből to­vábbjutottunk az országos lis­tára. Többfrontos harc volt — áldozatokkal — összegez Kor­mány Béla ügyvezető elnök. — Az osztályugrás után mi­lyen színvonalú NB III-ra szá­mítottak? — Nem ért minket meglepe­tés. Ebben a mezőnyben kis szerencsével előrébb is végez­hettünk volna, mint a 12. he­lyen, hiszen a tiszafüredi és a rakamazi — ahol megsérült a kapusunk — mérkőzések kivé­telével minden alkalommal partiban voltunk az ellenféllel. A 90.—91. percben többször beütött a balszerencse, nemrit­kán ekkor kaptunk gólt vagy ítéltek ellenünk 11-est. —Menjünk sorjában! Az ele­jén két meccsből hat pontot szereztek, 10-0-ás gólaránnyal. A Sényő példája lebegett a já­tékosok előtt? — Én már akkor is óva intettem mindenkit, hogy a Sényő esete még egy­szer nem fog megtörténni. De a második forduló után — aho­gyan említette a tényeket — minden ez ellen szólt. Akkor még nem tudhattuk, hogy mind­két csapat gyengélkedni fog. Majd hazai pályán elvéreztünk a Máddal szemben, pedig nyer­hettünk volna. Előjött a tapasz­talatlanság. Aztán Ózd. Nekünk állt a meccs, és hogy hogyan buktunk ott el 3-0-ára — ez a legfájóbb emlék —, a mai na­pig nem tudom! — Hosszú évekig Gajdos Gábor edzette a csapatot, az­tán Nagy András ült le a kis- padra. Mennyiben volt új a tár­saság számára az új edző el­képzelése, mekkora nehézséget jelentett az átállás? — Kívülről nézve nehéz volt az átállás, hiszen a két edző között mentalitásban is, szak­mai felfogásban is óriási a kü­lönbség. Nagy András hatal­mas megterhelést rótt a csapat­ra mind edzésmunkában, mind fegyelemben, ehhez pedig nem voltak hozzászokva labdarú­góink. — Talán ajánlatosabb lett volna a fokozatosság? — Nem biztos, mert ha pél­dául a balszerencsés, utolsó pillanatokban elvesztett talál­kozókat megnyerjük, akkor egészen más helyzetben be­szélgethetnénk. Most is azt mondom: nagyon nehéz volt lenyelni a sikertelenséget, hi­szen mi is és Nagy András is szép eredményekhez szoktunk korábban. —A közönség is... — Igen. Egyébként érdekes szurkolótábora van Bakta- lórántházának. Hamar nem zár senkit a szívébe, sem edzőt, sem játékost — ez biztos. Koráb­ban, Jávor Pál távozása után, ugyanúgy nem fogadták el Gajdost, mint most Nagy And­rást. A szurkolók nem meg­felelő támogatása is hozzájárult az eredménytelenségünkhöz. — Türelmetlenség...? — Egyértelműen. Ha az 5 meccsből 4-et nyerünk, lehet, hogy imába foglalják Nagy And­rás nevét. Nem is az a nagy prob­léma, hogy 10,-ek vagyunk. Ettől a csapattól sokkal többet várt a megye közvéleménye. — Ez nyomasztólag hatott? — Ezt nem mondanám, mert igazán rutinos futballistákból áll a garnitúránk, amely nem ijed meg a saját árnyékától. A csepeli kupameccsen például egy helyi szurkoló összeté­vesztette a Csepelt a mieink­kel, ez is bizonyítja: ott sem húzódtunk vissza. — Köztudott, hogy Nagy András a szurkolókkal is össze­tűzésbe került. Volt időszak, amikor eltökélt szándéka volt, hogy megy, mégis maradt. Hi­bának tartja ezt? — Igen, a vezetőségnek hamarabb kellett volna edzőt váltani, frissíteni, érzékelni a prob­lémákat. így talán menthettük volna a menthetőt. Bandival egyébként nekünk semmi gondunk nincs. Szereti a futballt, üzlettárs, jó ba­rát. Azonban be kellett volna lát­nunk, hogy neki elege van ebből, az idegrendszere nem fogja to­vább bírni. Ak­kor még bíztunk abban, hogy a befektetett mun­ka tükröződni fog az eredmé­nyekben. Sajnos nem így történt. — A játékosok egyébként elfo­gadták a tré­nert? — Persze! Pontosan ezért is maradt ő tovább. Senkinek nem volt vele problé­mája, sőt, egyes játékosok ki is jelentették, hogy szükség van Nagy And­rásra. Ennek fő hangoztatója Kapin Jóska volt. Azt, persze, nem tudta mindenki lenyelni, hogy a balmazújvárosi vereség után a játékvezetőt hibáztatta. — 1995-ben egy éven belül négy edzővel dolgozott a Bakta. Ilyenre nagyon rég nem volt példa. — Gyakorlatilag így van, de nem olyan tragikus a helyzet, mint amilyennek látszik! —A viharos légkörben mint­ha a játékvezetők sem szimpa­tizáltak volna az együttessel... — Mi egyáltalán nem érez­tük a játékvezetők ellenszen­vét, egy-két kivételtől eltekint­ve senkivel semmi problémánk nem akadt. Egy nagy gondom van: a sportszerűségi verseny­ben — melyben a sárga és pi­ros lapokat veszik figyelembe — egyértelműen utolsók va­gyunk: 41 sárga, 3 piros lapot gyűjtöttünk. — Korábban nem volt jel­lemző a Baktalórántházára, hogy engedi kiénekelni a szá­jából a sajtot. Most pedig ne­megyszer vezetés után is vere­ség következett. —Igen. A mi csapatunk min­dig azzal az elképzeléssel ját­szott, hogy minél több gólt rúg­jon. Mellékes volt, hogy meny­nyit kapunk. Ez az NB Ill-ban a támadójáték elhalványulásával megfordult. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy hiába volt egy jó formában lévő, küzdő Gdovinunk, sérüléséből nem épült felSoós, míg Németh Csa­ba egyszerűen be volt oltva gól ellen. Neki semmi nem jött össze, két méterről sem tudott a hálóba találni, míg más játékos akciójából — ha belebotlik is a labdába — gól lesz! — Többször elhangzott a kritika: túlságosan is Gdovin- centrikus a Baktalórántháza. —Én ezt nem így fogalmaz­nám. Nem is épülhetne másra egy csapat, csak arra, aki gólo­kat tud szerezni. — Mégis, ha nem esett Gdo- vin-gól, szinte el lehetett köny­velni a vereséget. — Némethnek legalább any- nyi helyzete volt, mint Gdo- vinnak! Hogy ő ezeket nem tudta kihasználni, az nem azon múlott, hogy túlságosan Gdo- vinra épül a játékunk, egysze­rűen nem volt szerencséje. Pe­dig helyzetbe hozták. Ugyan­úgy Fecsku Pistát is, aki hat­szor volt eredményes, de több volt benne. Én úgy látom: nem eltúlzott az arány, csak éppen a többiek nem tudtak felnőni Gdovin szintjére. —Mi változott, amikor Czipf Zoltán ült le a kispadra? — Megkönnyebbültek a já­tékosok, de nagyjából ugyan­az folytatódott, mint Nagy munkálkodása idején. A BÉVSC-t megvertük, Nagy- kállóban elpártolt tőlünk a sze­rencse, és Rakamazon is más lehetett volna az eredmény, ha nem sérül meg a kapusunk. — Más. Miért „épült le" az ukrán légió? — Nem mi küldtük el őket. Nagy András hozta és vitte őket. Ő ismeri a problémáikat, ő bírja a nyelvüket. Csak Va- csilja ütötte meg azt a szintet, amelyet a baktaiak is tudnak. Persze darab darab, a végén megfogyatkozott a létszámunk, már szükség lett volna rájuk. — Hogyan értékeli az egyé­ni teljesítményeket? — A többséggel nem lehe­tünk túl elégedettek. Többet vártunk Mónus Tibitől, Tóth Ist­vántól, Tóth András cserben hagyott minket. Vacsilja alig állt rendelkezésre, Benkő sokat betegeskedett, Barnucz a har­madik meccsen megsérült, Geda nem tudott visszakerülni a csa­patba. Szőke Pista csak a vége felé volt elfogadható, Vida óri­ási csalódás. Németh Csaba na­gyon jól futballozott, de a gó­lokkal adós maradt. Maries 10 góljával kiegyezünk, de a já­téka... Kapin Józsi rapszodikus, Hüse elfogadható volt. Soós nagyon gyengén muzsikált. Gdovin Jánost küzdeni tudásá­ért, góljaiért maradéktalanul dicsérem. Fecskutól pedig egy kicsit többre számítottunk. — Mire számít tavasszal? — Nagyon jó tavaszt várok a fiúktól, mert bennük van a győzelem. Szemléletváltozás­ra van szükségünk, hátulról kell építkeznünk. A szabolcsi csapatok hozzánk jönnek, nagy meccsek lesznek. Egy-két együttesnek tartozunk, bemu­tatót akarunk tartani játékból és sportszerűségből elsősorban Kisvárdának és Rakamaznak. Biztos vagyok abban, hogy Kozma Jóska rendbeszedi a fi­úkat! Nagyhalászi baki A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága meg­semmisítette a Nagyhalász—Kisléta mérkőzés pályán elért eredményét (1 -1), s a találkozó három pontját — 3-0-ás gólkü­lönbség mellett — a Kisléta javára írta. A döntés előzménye, hogy a vendégek óvást nyújtottak be. megkérdőjelezve Kardellás József játékjogosultságát. A halászi futballista hosszú eltiltás után ezen az összecsapáson tért vissza, ám meg­állapítást nyert: a hazai csapat a játékos szerepeltetésével meg­szegte az átigazolási szabályzat idevágó paragrafusát. A határozathozatal után a megyei első osztályú bajnokság őszi tabelláján annyi a változás, hogy Nagyhalász helyet cse­rélt Nyírkárásszal, így a halászi együttes 15 pontjával a 12. helyen zárt. A Kisléta maradt harmadik, mindazonáltal pont­száma 32-re gyarapodott. Csiky Nándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom