Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-12 / 291. szám
UJ KELET Székely 1995. december 12., kedd 5 Erzsiké vágya valóra vált A nők és a férfiak egyaránt szeretnek megbízni a fodrászukban. Székelyben Pór Mik- lósné Erzsikét, a fodrászt mindenki ismeri és kedveli. Erzsiké már hetedikes korában eltervezte, hogy fodrász lesz. A nagynénjei frizuráját gyakran fésülgette, rendezgette. Az általános iskola befejezése után fodrásztanuló lett, tanulmányait öt évvel ezelőtt fejezte be. Ekkor a szülei nyári konyháját berendezték fodrászműhelynek, akkoriban száz-százötvenezer forintot költöttek erre az átalakításra. Nemcsak Székelyből, hanem a környező településekről is érkeztek Erzsikéhez vendégek. A fiatal egyre kevesebb a községekben, ezért főként középkorúak és idősebbek érkeznek. Erzsiké egyelőre szünetelteti a munkát. Férjhez ment, és két hónappal ezelőtt kislánya szüHajnali öt órakor kezdi munkáját Hamik Tünde eladó. Mivel naponta tizenkét órát dolgozik, délután öt órakor érkezik haza. Amikor reggel elindul otthonról sötét van, és így van ez este is, amikor hazaér. Néhány évvel ezelőtt egy demecseri ABC-ben dolgozott, de onnan nem tudott hazajárni, s albérletben élt. Másokhoz alkalmazkodni, nem jó érzés, ezért amint tehette, hazaköltözött. Az üzletben egyedül van, ő a pénztáros és az eladó is egy személyben. A hosszú napokat végigállni nem könnyű dolog, noha fiatal, mégis gyakran küzd lábfájással. Az élelmiszerek folyamatosan dráguló árait nehéz követni, ezért Tünde minden egyes árucikkre ráírja az új árát. Gyakran előfordul, hogy a vásárló által kért terméValóban szép lesz letett. Egyelőre a szülőknél laknak, pénzt gyűjtenek. Néhány év múlva Nyíregyházára szeretnének költözni. Panel- lalkásba nem vágynak, az építés pedig túl sok pénzt emészt fel. Hogy mi lesz a jövőben, még titok Erzsiké előtt, de most nem is emészti magát ezen, hiszen minden gondolata a kislányáé. két kétszer is összeadja, ugyanis sokszor ő maga sem hisz a szemének. Tünde szerint egyre kevesebbet vásárolnak. Ugyanannyian jönnek a boltba, mint régebben, de jóval kevesebb dolgot kémek. Az emberek már többször meggondolják, hogy mit vásároljanak meg és mit nem. Általában az olcsóbb és a kisebb árucikkeket veszik meg, hogy kevesebbet fizessenek. Aki eddig két kenyeret vett naponta, az manapság már csak egyet és két zsemlét vásárol, azt is csak a gyereknek, uzsonnára. Korábban nagyobb szatyrokkal indultak a boltból hazafelé az asszonyok. Mostanság kifizetik a tartozásokat, a számlákat, és azon gondolkodnak, hogy mennyi pénz marad, miből telik kenyérre és tejre, a két legfontosabb termékre. Az árak naponta változnak A vevő: csak azokat a számokat ne látnám Az oldalt írta: PflpÁ Fotók: ■ Kozma Ibolya Bozsó Katalin RÁ Székely 16 négyzetkilométer nagyságú település, 1994 elején a 354 lakásban 1003-an laktak. A közmű veszettséget a vízhálózat kiépítése jelenti. A községl3 kiskereskedelmi bolttal rendelkezik, ebből 8-ban lehet élelmiszert beszerezni, 5 vendéglátóhely üzemel. Az egészségügyi alapellátásban egy háziorvos tevékenykedik. Az 50 férőhelyes óvodában 42 gyermeket írattak be, akik nevelésével 3 óvónő foglalkozik. Százhuszonkét diák jár általános iskolába, ahol 12 pedagógus 8 teremben oktatja az ifjüságot. Tizennégy diák jár napközibe. A településnek van távolsági autóbusz megállója, postahivatala, benzinkútja és tüzéptelepe. Három gazdasági szervezet és 37 egyéni vállalkozó végez gazdasági tevékenységet. (KSH- adatok alapján) Magányosan A legifjabb tanító néni Kerekesné Tóth Szilvia pályakezdő pedagógus. Nyáron fejezte be tanulmányait a sárospataki tanítóképző főiskolán. Szerencséje volt, a községben éppen megüresedett egy tanítói állás. Szilvia életében sok változás történt ezen a nyáron, férjhez ment. A férje is falubeli, ő vadászként dolgozik Nyíregyházán. Egyelőre a szülőknél laknak, gyereket csak néhány év múlva szeretnének, amikor már anyagilag megerősödnek. Bíznak abban, hogy szolgálati lakást kapnak, ez megkönnyítené a helyzetüket, hiszen a fiatal házasoknak nagyon nehéz megalapozni a jövőjüket. Szilvi tanító néni a második osztály tanítását kapta feladatul. Tizenkét kisdiákja van, ebből hat cigány származású. A tanév elején rájött, hogy nehéz a pedagógus pálya, de mára már „belejött”. Sikert, megelégedettséget akkor érez, amikor a gyerekek megtanulják, elsajátítják mindazt, amire tanítja őket. A kiadott feladatok helyes megoldása örömmel tölti el a kis tanító nénit, de akkor a legboldogabb, ha egy kedves gyermekarc rámosolyog. Kerekesné Tóth Szilvia Kilenc éve él egyedül Szlávik Imréné Anna néni. — A magányt nem lehet kifejezni, borzasztó érzés— mondta Anna néni. — Négy órakor már sötét van, akkor már nem tudok semmit sem csinálni. A múlt éjszaka sem tudtam aludni, majdnem éjfélig néztem a tévét. Hajnalban pedig a rádiót kapcsoltam be, itt tartom az ágyam mellett, hogy minél közelebb legyen hozzám. Hat órakor szoktam felkelni, elvégzem a dolgomat, átmegyek a szomszédokhoz és lassan eltelik a nap. Estefelé átolvasom az újságot, majd egy könyvből a bűnügyi történeteket. Ha leteszem a könyvet, rögtön félni kezdek, elszörnyülködöm, hogy milyen dolgok történnek. Én csak egyszerű öregasszony vagyok. Pénzem nincs, se aranyam, tőlem nincs mit elvenni, akkor meg miért bántanának? — így nyugtatom magam. Nehéz az élet, így öregen is. Tizenkét éves voltam és már arattam, rengeteget dolgoztam. 1937-ben házasodtunk össze, a férjem sokáig katona volt, majd fogságba esett. Amíg oda- volt, az anyósommal éltem együtt. Nagyon kedves asz- szony volt, nem hagytam volna semmi pénzért. Az uramról eközben semmit sem tudtam. Amikor hazakerült, dohányt termeltünk és egyéb mező- gazdasági munkát végeztünk. Vettünk lovat, földet, a téesze- sítéskor azonban mindent be kellet adni a szövetkezetbe. Egész életemben a határban dolgoztam, nagyon nehéz volt, de csak nem ártott, mert még mindig élek, nyolcvanöt éves vagyok! Hirtelen halt meg a párom, szívinkfartust kapott, bevittük Nyíregyházára a kórházba, mire én hazaértem már elhunyt. Akkor, amikor már kettecskén boldogan élhettünk volna a kis nyugdíjunkból. Két lányom van, négy unokám és három dédunokám. Bennük van minden boldogságom. Gyakran írok levelet a kis családomnak, csomagokat küldök. Most már kevesebbet tudok adni nekik, mint régen, már nem tartok disznót sem, húsom sincs, igaz, megélnek ők már egyedül is. Ez a magány borzasztó érzés, elmondani se lehet. Az éjszaka telik nehezen, borzasztó ez a sötétség... De szeretem a házamat, a kis bútoraimat. Én már itt akarom letölteni az életemet. A lányaim legutóbb harag- gal mentek el tőlem. Vinni akartak magukkal, de nem akarok én az emeleti lakásban kuporogni, ott az udvaron sem lehet járkálni. Vidéken nehezebb az élet Ráti Györgynével és Forgács Andrásnéval vásárlás közben találkoztunk. Egymás szomszédságában élnek, ezért többnyire együtt jönnek várásolni. — Tegnap Nyíregyházán voltam, a kisunokámnak vásároltam, most hároméves — mondta Forgácsné. — Készül óvodába, kiscsizmát, szabadidőruhát, zoknikat vettem neki. Azt, amire szüksége van. Salgótarjánban laknak, évente csak négy-öt alkalommal látogatnak haza. Gyakran írok levelet a lányomnak meg a családjának. — Aztán hamarabb odaér, mint maga a levél! — szólt közbe Ráti Györgyné. — Egyetlen kisunokám van, csak meg kell őt látogatnom! A fiamék Nyírturán élnek, még nincs gyermekük. — Sok mindent vásároltak, mire készülnek? — Disznóölés lesz, már megérkezett a levél, hogy jönnek a gyerekeim. Tíz kilogramm rizst vettem, fűszereket, meg disznóbelet a hurkatöltéshez. — Sokba kerül egy disznóölés... — Itt drágább az élet, mint a városban — mondta Rátiné. — A sógomőmék is Salgótarjánban élnek, amikor találkozunk,csak szömyűlközik azon, hogy mi mennyi villany- számla-, víz- és fűtési díjat fizetünk. — Egy disznó tartása, felnevelése is többe kerül, mintha folyamatosan vásárolnánk. — Hat-hét ezer forintért tudtunk venni egy malacot. Azt még fel kell nevelni, egy zsák táp ezerháromszáz forint, aztán meg kell termelnünk a krumplit, anélkül nem tudjuk felnevelni a disznót. — Mi a munkát, a ráfordított időt nem is vesszük figyelembe... — Maga a disznóölés is sokba kerül, sok mindent kell hozzá vásárolnunk. Aztán, ha egy kis tort is akar rendezni az ember, akkor már borzasztó ösz- szegbe kerül egy jószág nevelése. — A városiak azt hiszik, hogy a faluban csak úgy, köny- nyen, pénz nélkül meg lehet élni, pedig vidéken sokkal nehezebb... — Sokszor hallottam már arról, hogy akik nem tudják fizetni a lakás rezsijét, ugyanúgy lakhatnak a lakásban. Nekünk meg az első dolgunk, hogy a számlákat rendezzük. — Ahhoz, hogy megéljünk, a hidegben és a negyven fokos hőségben egyaránt kint vagyunk a földön. Pedig csak annyi termőterületünk van, hogy a jószágok ennivalóját megtermeljük. Mégis olyan sokat kell dolgoznunk, hogy még másnak is tudnánk adni belőle.
