Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
12 1995. december 9., szombat Egészségünk UJ KELET _________________Rablóból a legjobb pandúr________________ „A z ember azért alkoholista, mert iszik” Sokan közülünk nem is tudják felmérni, mekkora probléma és milyen nehezen gyógyítható betegség az alkoholizmus. Ugyanígy nem tudják azt sem, hogy hová is fordulhatnának segítségért, ha önmagukat, vagy valamelyik családtagjukat szeretnék kigyógyíttattni az alkoholizmusból, pedig már több mint 20 éve működik megyénkben, a Jósa András Kórház Sóstói úti részlegében az úgynevezett alkoholgondozó... — Az utóbbi fél évben Ad- ditológia elnevezés alatt dolgozunk, mert egy ideje nemcsak az alkoholbetegekkel foglalkozunk, hanem általánosan a szenvedélybetegek gyógyítását látjuk el — magyarázza dr. Horváth Endre főorvos. — És az még csak hagyján, hogy a betegek és a hozzátartozóik nem tudnak a létezésünkről, úgy tűnik gyakran a háziorvosok is megfeledkeznek rólunk. Felháborítónak tartom, hogy az esetek többségében nem hozzánk, hanem az idegintézetekbe küldik az alkoholfüggőségben szenvedőket. Szerencsétlenek fél napokat várakoznak — talán mondanom sem kell, feleslegesen —, hogy sorra kerüljenek, s aztán az orvos rövid úton elküldi őket. Lehet hát csodálkozni rajta, hogy még az önszántukból gyógyulni vágyóknak is elmegy a kedvük az egésztől? — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mennyien estek az alkohol csapdájába? — Az Egészségügyi Világ- szervezet szerint a modem államokban átlagosan a lakosság 2 százaléka alkoholista, de az ipari területeken, illetve a gyümölcstermő vidéken az arány 4 százalék. A mi 600 ezres megyénkben 24 ezer olyan ember él, aki mindennap megissza a napi adagját, és élete derekán rokkantnyugdíjas vagy elpusztul. Sajnos ennek az óriási problémának a megoldására, enyhítésére a megyei gondozón kívül mindössze Mátészalkán és Nagykállóban működik egy-egy kórházi részleg. Minden városban és a nagyobb településeken is szükség lenne az új típusú TÁMASZ Szolgálatra (Területi Általános Megelőző Additológiai Szak- szolgálat) ahhoz, hogy a megye egész területén szakszerű ellátásban részesüljenek a szenvedélybetegek. — Nem hiszem, hogy lenne elég önkéntes on’os... — Nem feltétlenül orvosokra gondoltam. A mentálhigié- nikus szakember, a szakmát és az embereket kiválóan ismerő szociális munkás is ugyanúgy el tudja látni ezt a munkát. —Az imént úgy fogalmazott, 24 ezren isszák meg a napi adagjukat. Mit jelent ez? — Sok indokot szoktak felsorolni a túlzott alkoholfogyasztásra. Leggyakrabban azt mondják: örökölte az ivászat szenvedélyét, vagy rosszul állnak a dolgai, és az alkoholba menekült. De ez mind nem igaz, a magyar ember azért alkoholista, pontosabban szólva alkoholbeteg, mert naponta — teljesen önszántából, gyakran unaloműzésként — megiszik legalább 80 gramm tiszta alkoholnak megfelelő italt (három felest, vagy egy liter sört, esetleg 3/4 liter bort). S aki ezt a mennyiséget minden nap rendszeresen elfogyasztja, évek múltán összeomlik az alkoholanyagcseréje, és szervezete károsan bontja le az alkoholt. Ebből olyan anyagok keletkeznek, melyek megzavarják az emberi szervezetet. Eleinte csak túlzott ingerlékenység jelentkezik, ezt epilepsziás rosz- szulllétek követik, végül pedig delirium tremens, azaz alkoholos elmezavar áll elő. — Talán az lehet a baj forrása, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, ez a viszonylag kis mennyiségű alkohol is mennyire káros. Al- talábanaz emberek szemében csak az az alkoholista, aki minden nap leissza magát a sárga földig... — Valóban. Ha megkérdeznénk ezeket a kis mennyiségű alkoholt fogyasztókat, csak nagyon kevesen mondanák magukról, hogy alkoholbetegek, alkoholfüggőségben szenvednek. —Hogyan kezelhető a betegség? — Először alaposan megvizsgáljuk a beteget. Feltérképezzük belső szerveinek állapotát. Ezt követően gyógyszeres nyugtatással segítjük, hogy abba tudja hagyni az ivást, majd detoxikáljuk, azaz méregte- lenítjük a szervezetét. Gyógyszerekkel helyre állítjuk a belsőszervek működését, majd pedig beállítjuk az absztinenciát. Ez arra szolgál, hogy az illető négy héten túl is képes legyen ellenállni az ital csábításának. — Miért pont négy hét? — Ekkor jelentkeznek az elvonási tünetek, s nekünk ezen a kritikus és nehéz szakaszon kell átsegítenünk a pácienst. Őszintén mondom, ez a legnehezebb része a munkának. Ezt követően legalább kettő évig nem szabad alkoholt inniai ahhoz, hogy normálisan végiggondolva átértékelje és átszervezze az életét. Gondolok elsősorban a baráti kör elhagyására, illetve váltására, a szabad idő hasznos eltöltésének megszervezésére és arra, hogy megtanulja a feszültségeket a különböző pszichoaktív szerep nélkül elviselni és megoldani. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az alkoholbetegek gyakran a nyugtatóhoz nyúlnak az alkohol helyett, szóval csöbörből vödörbe esnek. — Meddig járnak kezelésre? — A legtöbben becsületesen és rendszeresen végigjárják a két évet, de vannak olyan betegek is, akik egy idő után úgy gondolják, orvosi segítség nélkül is képesek megoldani a helyzetet. Talán mondanom sem kell, csaknem mindegyikük előbb vagy utóbb visszakerül hozzánk. — Milyen rendszerességgel foglalkoznak egy-egy beteggel? — Az első kivizsgálást követően néhány nap múlva hívjuk vissza, majd egy-két hét múlva, később havonta, végül negyedévente, félévente. — Elég hosszúak a szünetek... — Talán, de nem figyelhetjük a betegek minden lépését. Éppen ezért nagy jelentőséget és fontosságot tulajdonítunk a különböző önsegítő szervezeteknek. Egyrészt programokat szerveznek, segítenek kitölteni a szabad időt, másrészt viszont ösztönzik egymást az absztinencia megtartására. — Kérem, mondjon néhány szót önmagukról. — Egy orvos, két asszisztensnő és két területi munkatárs látja el nálunk a feladatokat napi hat órában. A területi munkatársak maguk is gyógyult betegek, mindketten őszinte odaadással és kitartóan végzik munkájukat. Mint ahogy a mondás is tartja: rablóból lesz a legjobb pandúr. Velük ugyanez a helyzet. — Ingyenes a kezelés? — Egyelőre még igen... Néphagyomány a kávézás — Nagyon kérem önt is és a kedves olvasókat is, ne általánosítsanak az általam elmondottakból, mert én csak arról tudok beszélni, amit a körzetemben tapasztaltam a hosszú évek során — kérte beszélgetésünk elején dr. Vikár István. — A szenvedélybetegségek mely formájával találkozik háziorvosként? — A drog kivételével mindegyikkel. A kávézás nálunk szinte néphagyomány, így betegeim nagy része is rendszeres koffeinfogyasztó. Ez ellen túl sok mindent nem tehetünk, elviseljük a jelenséget. Igazság szerint még azoknak a betegeimnek is engedélyezem a kávézást, akiknek magas a vérnyomásuk, de azt gyógyszeresen jól tudjuk szabályozni, és az aktív fekélye- seket sem beszélem le teljesen, csak mérséklésre intem. A cigaretta sokkal nehezebb kategória. Gondoljunk csak a tüdőrákban elhalálozottak óriási számára. A statisztikák riasztóak, s ami igazán szomorú, napjainkra a nők utolérték a férfiakat. Ha végigmegyünk egy utcán, ugyanannyi cigarettázó nőt látunk, mint férfit. Ennél is borzasztóbb, hogy már az egészen fiatalok, az általános iskolások között is rengeteg aktív dohányos akad. Nem véletlen a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők magas aránya. Ugyanez a helyzet az alkohoL lal. A nők és a fiatalok e téren is felzárkóztak a férfiak mögé. Sajnálatos módon megszüntették a kény- szer-elvonó- kezeléseket, illetve a betegeket csak jogerős bírósági végzés alapján lehet a pszichiátriai osztályokra beutalni. Ráadásul az alkoholistát csak akkor lehet jogilag felelősségre vonni, ha nyilvánosan botrányt rendez vagy részegen autót vezet. Mi, orvosok csak akkor tudunk segíteni, ha önként eljönnek, és önként alávetik magukat a kezelésnek. — Említette, hogy kábítószerélvező betege nincs, de mi a helyzet a gyógyszereken élőkkel? — Régebben nem tudtunk más altatót adni, qsak bar- biturát-származékú készítmények voltak. Az orvostudomány és a gyógyszerészet fejlődésének köszönhetően ma már sokkal modernebb, s a mi fő, biztonságosabb gyógyszerek állnak a rendelkezésünkre. Éppen ezért maximálisan visszafogtam a barbiturát-származékok alkalmazását, mindössze két idős betegem szedi. Sajnos azonban a gyógyszertárakban még ma is kapható recept nélkül néhány ilyen jellegű készítmény. Szerencsére a drogokhoz — hivatalosan — nem lehet a gyógyszertárakon keresztül recept nélkül hozzájutni. Csakis orvosi utasításra adható ki a morfium stb. U. M. Sí Halálos szenvedély Kábítószer. Ha pár évvel ezelőtt meghallottuk ezt a szót, valamelyik nyugati ország jutott az eszünkbe. El sem tudtuk képzelni, hogy rövidesen nálunk is megjelenik ez a halálos szenvedély: mind a fogyasztása, mind a drogkereskedelem. Sajnos, „követjük” az előttünk haladó fejlettebb országokat. Csak abban bízhatunk, hogy soha nem érjük utol őket, jó lenne ebben a „versenyben” lemaradni. Mennyire van jelen a kábítószer szűkebb hazánkban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Azt hiszem erről pontos adatokat beszerezni képtelenség, még a bűnüldöző szerveknek sincs pontos kimutatásuk. A „fer- tőzöttségre” az ismertté vált esetekből lehet következtetni. Azokból egyértelműen kiderül, hogy itt van a drog a megyénkben és egyre jobban terjed! Hogyan is kezdődött? A keményebb drogok, amiket orvosi vényekkel gyógyszertárakból lehet kiváltani, jóval korábban is jelen voltak. Ez főleg a felsőbb réteg „kiváltsága” volt. Aztán aki ,jobban” megkóstolta, ma sem tud róla lemondani, legtöbbjüknek szenvedélye lett. Mire ez jobban ellenőrzés alá került, megnyíltak a határok. A nagy jövésmenésben főleg nyugatról kerültek be a különféle bódító és kábító származékok. Ezek például rágógumi vagy bélyeg formájában jelentek meg. Már veszélyesebb lett a Cennabis (vadkender családjába tartozó) nevű növény őrleményéből készült cigaretta. A kábító erősségét a töménységgel szabályozzák. Ez a nemkívánatos áldás már kelet felől jött és a tranzitútvonalon jutott el a fogyasztóhoz. Tovább fejlődtünk. Ma már nem nehéz hozzájutni a morfin vagy más kábítószer-tartalmú szerekhez. Ezek szórakozóhelyeken, beszerzőbázisokon megvehetők. Ilyen az Extasy vagy a Speed, melyeket por vagy tabletta formájában kínálnak. A fogyasztók nagyrészt fiatalok, de kóstolgatják az „öregebbek” is. Természetesen szép számmal buknak le a forgalmazók közül, de újak lépnek helyükre. Szerencsésebb esetekben már a határnál vagy az elosztóhelyeken lekapcsolják az árut a rendőrök. A gyengébb drogokat követi a heroin. Az „ellátó” országok egyike Hollandia. Ott ugyanis „elnézőbbek” a kábítószert kis mértékben fogyasztókkal szemben. Egy biztos, gyengébb vagy keményebb drog, sokan fogyasztják rendszeresen. Van, aki csak kíváncsiságból próbálja ki, de olyan is előfordul, hogy a társaság rábeszélésére kóstolja meg valaki, utána lesz a rabja. Egy másik probléma, hogy a kábítószer jelenléte sok más bűncselekményt hordoz magában. Aki rászokott, és szüksége van az adagjára, az mindenre képes. Ezért betörések, lopások, rablások a kísérői a fogyasztásnak. Nem beszélve arról, amikor annak hatására követ el valaki bűncselekményt. Például a diszkóbalesetek sem minden esetben az alkohol befolyásoltság miatt történnek. Volt olyan eset, amikor a sofőr „tiszta” volt, de több „belőtt” személy is ült a kocsiban, s egyikük „feldobott” állapotban besegített a kormányzásba... Tragikus vége lett... A kábítószer-feldolgozás megyénkben egyelőre nem jellemző. Például az említett Cenabbis (vadkenderfajta) a szabolcsi homokon nem terem meg, a délibb éghajlatot kedveli. Inkább jellemző az, hogy itt halad át az áru, legfeljebb „pihentetik” bizonyos ideig, majd megy nyugat felé, de marad belőle itt is. Nagyobb kábítószerfogásról is beszélhetünk már megyénkben. Közel két éve egy holland személyt kapcsoltak le, akinél olyan mennyiségű heroint találtak, ami egy évi adagja lehetett volna egy szabolcsi fogyasztónak. A megyét vizsgálva kábítószer-fogyasztás szempontjából a legfertőzöttebb település Nyíregyháza, majd szorosan követi Nyírbátor és Kis- várda. De szinte minden kisvárosban vagy faluban fellelhetők a drog élvezői. A megelőzés nagyon komoly kérdés és feladat. De hogyan? — merül fel a kérdés. Bizonyára vannak eredményei a DADA-programnak, amit több iskolában elkezdtek. De ez kevés. Össztársadalmi fellépésre van szükség. A rendőrség egyedül nem tud harcolni ellene, de nem is csak egyedüliként akarja megakadályozni az önpusztító szenvedély terjedését. A család tehet a legtöbbet, a szülő figyelmét nem kerülheti el az időnként „más” gyerek. Vagy a pénz utáni rohanásban egyszerűbb letudni a gyermeksze- retetet, a törődést egy busás zsebpénzzel? Amiért aztán a gyerek — engedve a csábításnak — drogot vesz. Aminek végül a család, a társadalom fizeti meg az ÁRÁT... Fullajtár A ndrás Ne pusztítson megyénkben a drog!
