Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-08 / 262. szám
UJ KELET Közelkép 1995. november 8., szerda 9 Ki hogyan ért be reggel a munkahelyére? A hirtelen jött égi áldás, szinte megbénította Nyíregyháza közlekedését kedden reggel. A Búza téri boltosok közül hármat kérdeztünk meg arról, hogyan „vergődtek el” az üzlet nyitására. Kap in Kár oly né: — A Jósa- városból kocsival hozott be a férjem. Rendszeresen busszal járok, de most valahogy így alakult. Máskor gépkocsival tíz perc alatt bőven ideérünk, most húsz perc is kevésnek bizonyult. (Gyalogosan mindössze félórás az út hazáig.) Még először gondolkodtam rajta, hogy gyalog indulok el, de az utcán láttam, hogy az sem sokkal biztonságosabb. A kocsival húsznál többel nem lehetett haladni, és a kanyarokban majdnem mindenki megcsúszott — még mi is. Szerencsére épségben beértünk. Molnár Ferenc: — Keresz- tül-kasul csúszkáló autóval jöttem be reggel. Most majd’ háromszor annyi ideig autóztam, mint máskor. Ennyi benzinnel Tokajt is megjárhattam volna. Lehet, hogy az éjszaka takaríKapin Károlyné tották az utakat, de én nem vettem észre. A Bocskai utcán a bíróság előtt elkezdtem fékezni, és csak a Centrum Áruház előtt sikerült megállnom. A piros lámpánál egy fehér Suzuki várakozott, és a hideglelés környékezte a sofőrt, mikor belenézett a visszapillantó tükörbe. A kocsim irányíthatatlanul csúszott a kereszteződés irányába. Ugyanezt éltem át én is, mikor láttam, hogy a mögöttem jövők is csúszkálnak. Egy szó mint száz: soMolnár Ferenc kan nem vettük tudomásul, hogy más lett az út reggelre. Ózv. Balogh Jánosné: — Nyírtelekről busszal utaztam be ma is, mint minden reggel. Negyed hatkor kellett volna indulnia, de öt percet késett. Ez még nem sok, máskor is volt már ilyen. Az viszont még nem fordult elő, hogy a Szabolcs Cipőgyárhoz nem kanyarodott be a busz. A sofőr úgy ítélte meg, hogy nem vállalja a kockázatot a síkos úton. A Repülőtér út Özv. Balogh Jánosné és a Tokaji út kereszteződése szintben nagyon eltér. Akik a város irányából kis ívben kanyarodnak rá, azok még bizton megtehetik. Nyírtelek felől azonban megsüllyedt az útpadka, és a hó takarásából nem látszik ki semmi. Igaza volt a gépkocsivezetőnek, hogy nem kísérletezett ezzel a veszélyes manőverrel. Csak a gyári munkások maradtak hoppon, mert gyalogolniuk kellett. —Sch— Ont mi bosszantja? A belváros utcáin járókelőket szólítottunk meg, és mindenkinek a címben szereplő kérdést tettük fel. íme, hárman a válaszolók közül: Tutkó Andrásné: — Mint mindenkit, engem is az áremelések bosszantanak leginkább. Az élelmiszerek és az üzemanyagok árai már az egeket ostromolják. A másik, ez a nagymértékű munkanélküliség, ami itt, a megyében tapasztalható. Két nagy fiam van, az egyikük munkanélküli. Szobafestő-má- zoló szakmát tanult. A szakmunkásvizsga letétele után a SZÁÉV-nél helyezkedett el. A vállalat felbomlása után még egy ideig a kft.-ben kapott munkát, de tavaly decembertől nem alkalmazzák. Elengedték fagyszabadságra, de már nem vették vissza. Azóta alkalmi munkából él. A másik fiam egy nyomdában dolgozik a sógorommal, de neki sem az az eredeti szakmája. Esztergályos, és ő sem talált munkahelyet magának. Én itt dolgozom a mező- gazdasági boltban és úgy tűnik, hogy egyelőre biztos az állásom. Vetőmagra mindig szükség lesz. Béres Ágoston: — Engem Tutkó Andrásné semmi sem bosszant, mindennel elégedett vagyok. Van munkahelyem, viszonylag jól keresek. Építésvezetőként egy betéti társaság alkalmazásában állok. A szüleim meghaltak és én nevelem a testvéreimet. A problémáit mindenkinek magának kell megoldania. Azzal, hogy bosszankodnak rajta, még nem oldódik meg semmi. Pozitív kisugárzású könyveket olvasok leggyakrabban. A sikeres emberek élettörténetei nagy hatással vannak rám. Ezekből a könyvekből sokat tanultam és másoknak is csak ajánlani tuBéres Ágoston dóm. Nekem legjobban Dale Carnegie: Sikerkalauz című műve tetszett. Auer Katalin: — Ez a rossz politikai helyzet idegesít. A kormány egyik napról a másikra változtatja meg a döntéseit. A stabilitás és a folyamatosság hiányzik a kabinet munkájából. Másról sem hallani, csak a sztárjkokról. Háborognak a pedagógusok, az erőművi dolgozók, a katonatisztek, a vasutasok. Nem tudom, hova vezet ez az egész, de félő, hogy rossz irányba fordul. Korábban előre ki tudtuk számolni, hogy menyAuer Katalin nyi kosztpénz kell egy hétre. A tej, a kenyér ára évekig változatlan maradt. Manapság naponta változnak az árak, már nem érdemes megjegyezni, mert mire megtanulnánk, újra emelkedik a termék ára. Jövő tavasszal újra jelentős áremelkedés várható. Az energiahordozók 25—30 százalékkal lesznek drágábbak. Energiaköltsége minden terméknek van, így nem tudom, hogy a kormány hogyan akarja csökkenteni az inflációt? —Fekete Tibor — Karácsonyi forgatag a Kossuth téren Ajándék a vásári bevételből Egy ideig kétséges volt, hogy lesz-e idén decemberben is — mint azt már megszokta a megyeszékhely — a Kossuth téren „karácsonyi forgatag”, azaz ünnepi vásár. Többen tétováztak a város vezetői közül, hogy engedélyezzék-e a kirakodó vásárt a város legszebb terén. Évről évre visszatérő vita, vajon megengedhető-e, hogy a Városháza előtti mutatós teret elcsúfítsák sátrak, bódék, illik-e az ünnepi hangulathoz, a nagy karácsonyfához. „Ez a bazár”. Az ugyanis kiderült, egyelőre nincs mód arra, hogy egységes arculattal, rendezett küllemmel szervezzék meg a kipakolást, s így bizony hiába minden tiltás, fel-felbukkannak a „nylonos sátrak” is... A dolgot megtárgyalták a városi koalíciós képviselők is, s azt mondták, hogy mégis csak meg kellene rendezni a karácsonyi forgatagot — de meghatároztak egy feltételt. Úgy kell szervezni, hogy idén is legalább hárommillió forint tiszta bevétele legyen belőle a városnak. S ami ennél is fontosabb: ezt az összeget a szegény családok megsegítésére kell fordítani — kapjanak karácsonyi ajándékot (valószínűleg vásárlási utalványt) a rászorulók. A közgyűlés gazdasági bizottsága is megtárgyalta ezt követően a dolgot, és egy emberként támogatja azzal a kitétellel, hogy a helyeket a kereskedők licit útján kaphatják meg. Lesz tehát idén is karácsonyi forgatag Nyíregyházán, és a bevételéből szebb lesz az ünnepe jó néhány családnak... Most kézbe kellett vennem a seprűt, a hólapátot, felötlik megint, mint minden évben: hol lehet majd korcsolyázni idén télen Nyíregyházán? Dehogyis korai a kérdés! Tessenek csak arra gondolni, hogy egykettőre a nyakunkon az igazi fagyos tél, és még egyetlen bizottság sem vitatta meg a városban „a fiatalok téli szabadidő-eltöltésének alternatíváját”. Pedig tán ez lesz belőle, ha a városi közgyűlésen valaki felveti a dolgot — imádjuk a bizottságokat meg az alternatívákat. Holott a legjobb az lenne, ha valaki közölné: idén télen itt és itt, ettől eddig lesz jégpálya — ha az idő engedi. Mint tavaly. Amikor egy ügyes, de méginkábh lelkes vállalkozó kapta magát, kibérelte a stadion salakpályáját, éjt nappallá téve locsolta a vizet, fujkálta elgémberedett ujjait, főzte a forró teát — és a szünidőben mozdulni sem lehetett a jegén. Amit persze ne vegyünk szó szerint: a fiúk, lányok ugyanis a legkisebb hézagot is meglátva csúsztak, siklottak, sikítottak, estek, nevettek a fagyos pályán—egyszóval nagyon jó! érezték magukat. De nem is kell a stadionba menni. Ott a Bujtos. Amivel nagy tervei vannak a városnak. Télen befagy, ha kellő hideg van, mert muszáj neki. És oda jár a város apraja- nagyja korcsolyázni. Mi lenne, ha a Bujtos vá- rosligetesítését már idén elkezdenék, azzal, hogy mondjuk valami módon világítást szerelnek a partra, a jég irányában. Ha legalább egy ideiglenes bódét tesznek az út mellé, ahol forró teát árulnak és van egy telefon, mert mindig történhet valami. Ha elterveznék, hová állítanak valakit, aki irányítja majd a kocsikat, hogy ne álljanak egymás hegyén-hátán — és így tovább. A helyzet érik. Idén is lesz tél. Sőt, lehet, hogy már a kertek alatt toporog. Szakáts L. Testületi előzetes Gázrészvények November 13-án, hétfőn ismét ülésezik a nyíregyházi képviselő-testület. Csabai Lászlóné polgármester beszámol a két testületi ülés között történt eseményekről, előterjesztést nyújt be a Szab-I-Net Kht. társasági szerződésének jóváhagyására. Giba Tamás alpolgármester Nyíregyháza idegenforgalmi fejlesztési koncepciójára és a Huszár-lakótelep rendezésére tesz javaslatot, vamódosított rendeletüket. Oka, hogy az olcsón megvett lakásokat haszonnal továbbadták. Békési Elemér a humán iroda helyettes vezetője az oktatási intézmények felülvizsgálata során felszabadult helyiségek (felsősimái tagóvoda, Zalka Kollégium, Vécsey utcai óvoda, 6. Sz. Általános Iskola hasznosítására dolgozott ki javaslatot, az elképzelésről a testület dönt. Veres István városi főA város folyamatosan igyekszik javítani a közlekedési helyzetet lamint a külterületek helyzetéről tart tájékoztatót. László Géza, a gazdasági iroda vezetője pedig a közbeszerzésekről szóló önkormányzati rendelet tervezetére kéri a képviselők jóváhagyását. Lajtos György, a vagyon és vállalkozói iroda vezetője az önkormányzatnak létszámarányosan juttatható Tigáz-részvények felhasználására tesz javasalatot. Tovább módosítják — a tervek szerint — a képviselők az önkormányzati tulajdonú bérlakások vételi jogának és feltételeinek szabályozásáról szóló többször építész a Korányi Frigyes út és Garibaldi utca részletes rendezési tervének módosított programjának elfogadását kéri a városatyáktól. Ürge László, a városüzemeltetési iroda vezetője előterjesztést nyújt be a Kállói úti gyalogosközlekedés felülvizsgálatára. (Nemrégiben hárman vesztették életüket az említett úton.) Tájékoztató hangzik még el a nemzetközi hitelből tervezett távhőre- kunstrukció előkészítéséről és közgyűlési bizottságok munkájáról. KvZ