Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-08 / 262. szám
Megyénk életéből 1995. november 8., szerda UJ KELET Négy betű Láttam egy filmet a televízióban. Döbbenetes volt. Igaz történetet dolgozott fel egy huszadik századi betegségről, az ellene és „érte” küzdő tudósokról, az áldozatokról, akiknek száma rohamosan növekszik. A betegség neve: szerzett immunhiányos szindróma, vagyis AIDS. Mindeddig azt hittem, hogy nem reménykedhetnek a mia fejlett orvostudomány segítségével csak az ismert-ismeretlen kór ellenszeréért kell megküzdeniük a tudósoknak, professzoroknak. S most ar- culcsapásként ér a való igazság: nemzetek harcává vált a vírus „jogtulajdona", s a majdan — reméljük — megtalálandó ellenszer. A film lényegében az utóbbi években lezajlott (vagy még mindig zajló?) amerikai- francia „harcot" tárta elénk, amely a kegyetlen vírus felfedezésének dicsőségéért folyt, miközben egyre többen és többen fertőződtek meg ellenőrizetlen vér transzfuzionálása és nemi érintkezések következtében. Feltárták a képsorok, hogy nem is a gyógyszer és az ember volt (volt?) a fontos, hanem az elismerés, ami miatt kialakult a viszály a nemzetek között. Nemzetközi összefogás helyett széthúzás a jellemző. Azok az áldozatok — legyenek homoszexuálisok, nők, vagy ártatlan gyermekek —, akik megkapták a HIV-vírust, hamarabbi gyógyulásban. Ha az orvostársadalom a hírnévért, és nem az életért küzd, kitől várjanak segítséget? Kiben bízzanak? Hiszen az életben számtalanszor sújtottak már ártatlanokat, „felemeltek" bűnösöket. A betegek nem számíthatnak tehát a láthatatlan „kéz” megbocsájtó legyintésére sem. A szerencsének sem sok befolyása van korunk pestisére. Akik megkapták, nem szabadulnak tőle. Nem a homoszexuálisok ellen, sem rasszista elveket követve kell „szónokolnunk”, mert abból nem gyógyszer születik, hanem a gyűlölet, amely még jobban beárnyékolja majd a félelmetes kór nevét. „Négy betű csak, de megtanít félni...” És a félelmünkön csak tíz betű segíthet: ÖSSZEFOGÁS. S ha szemet hunyunk mindezek felett „lesz, ami lesz" alapon, ha nem karolunk egymásba barrikádot állítva a vírusnak időben... ...arra jobb nem is gondolni... — siga — Az EDDSZ elszánt minden lépésre Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) hosszas egyeztetések után négy pontban foglalta össze az egészségügyi rendszer megváltoztatását, a munkahelyi körülmények javítását célzó javaslatait indoklásokkal együtt. Elsőként felvetették, hogy a dolgozók minimum 35 százalékos bér- és az intézmények 10 százalékos dologi fejlesztést kapjanak. A kért összeg épphogy megóvja a roskadozó egészségügyet a teljes összeomlástól. Ez a mankó az életbenmaradáshoz, mert négy éve nem volt jelentőseb bér- és támogatásfejlesztés a szektorban, illetve az egészségügyben tapasztalható országosan a legnagyobb reálbércsökkenés. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartja az EDDSZ a kormány nyugdíjkorhatár- emelési tervezetét az orvosi társadalomban. A véleményük szerint 55 éves korukra kiégnek és fizikailag tönkremennek a dolgozók, mert időközbeni szanatóriumi rehabilitációs ellátásra nincs lehetőségük. A munkatársak 80 százaléka hölgy, akik nem egyszer a maguk 60 kilójával 100 kilogrammos sérülteket látnak el. A jelentős idegi és fizikai igénybevétel miatt nagyszámú dolgozó megrokkan. Ezen felül javasolták, hogy államilag teremtsék meg a kiegészítő nyugdíjbiztosítás feltételeit speciálisan az egészségügyre. A EDDSZ harmadikként megfogalmazott követelése az, hogy a dolgozóik kedvezményesen részesüljenek egészségügyi ellátásban, mint például ahogyan a MÁV-dolgozók jutányosán utazhatnak vasúton. Nagy szükség van a munkaidő közbeni olcsóbb szanatóriumi rehabilitációkra, mert lehetetlen helyzet, hogy az ápolásra szorulóval beteg orvos foglalkozzék. Szeremé elérni a szakszervezet, hogy az egészségügyben is vegyék figyelembe az 1992 előtti más, de szintén közalkalmazotti munkahelyen eltöltött szolgálati időket. Erről már 1994-ben szó volt a szaktárcák közötti egyeztetés során, de ugyanúgy, mint idén, ez most is a feledés homályába veszett. A fenti négypontos javaslat jogosságát elismerték az érdekegyeztető fórum részvevői, de támogatásukról nem biztosították az egészségügyi érdekvédelmi szervezet képviselőit. Ezért az EDDSZ, már a korábban kilátásba helyezett sztrájkbizottságának a kezébe adta a döntési jogot, akik kielemezve a partementben elhangzott véleményeket, november 6-án határozatot hoztak az országos demonstrációról. így 1995. november 11-én, szombaton országos tiltakozó demonstrációt tartanak az egészségügyi dolgozók a Parlament előtti Kossuth téren. A szakszervezet oda vár minden nem hétvégi ügyeletét töltő dolgozóját. Az előzetes felmérések szerint az EDDSZ mintegy 40 ezer munkatársára számít, hogy elégedetlenségüket kifejezve részt vegyenek a megmozduláson. Szabolcs-Szatmár-Bererg megyéből közel 2 ezer egészség- ügyi dolgozó jelezte csatlakozását. A szakszervezet vezetői bíznak abban, hogy a szombati demonstrációval jobb belátásra tudják bírni a kormányzatot, különben egy még keményebb, végső eszközhöz fognak nyúlni: a teljes munkabeszüntetéshez, amikor csupán az életveszélyes esetek ellátására korlátozzák az egészségügyi szolgáltatásokat. Arany-élet? Szlogen Nyüzsgő állomás. Délután. Belül tétovázva, de mégis határozott léptekkel közelítek feléjük. Ketten vannak. Szépek. Fiatalok. Mikor beszélgetésre invitálom őket, mosolyogva bólintanak. Süteményt esznek, egymással csacsognak. Prostituáltak. Az emberek többsége ezt a szót használja, ha kultúráltan akarja magát kifejezni. Az az ici-pici gátlás, ami eleinte valahol nagyon mélyen bennük lappangott, már láthatóan elillant. Az idősebbik lány válaszol kérdéseimre. Huszonnégy éves, elvált. Van egy nyolc éves kislánya, aki az apjával él Budapesten. Érdeklődésemre; hiány- zik-e neki a gyerek, közli, hogy látja minden hétvégén. És hét közben? Pénzt keres, mint a legtöbb ember, mint ahogy a másik lány is, aki huszonegy éves. Elmeséli; neki és barátnőjének soha nem volt rendes családja, a legidősebb testvér nevelte őket. Mikor az iskolát kérdezem, csak legyintenek. Most főállásban egy topless bárban táncolnak, a vendégek is onnan kerülnek ki. Mind a ketten vallják, hogy négyezer forint alatt nem mennek el senkivel, de általában magasabb a tarifa. Az AIDS és a nemi betegségek emlegetésére sem látszik az arcukon rémület; csak óvszerrel „ejtik meg a dolgot”. Miután a kuncsaft meghívja őket egy italra, megkérdezik: „nem akarod magad jól érezni?”. A férfi persze igent válaszol, hiszen feleslegesen nem itatja őket. Majd felmennek a szobába, és megtörténik az, amiért Isten hímnemű teremtménye letette a pénzt. Meglepően sok közöttük a házasember, illetve a családapa, aki alkalmi partnerének meséli el bajait, problémáit, bánatát... A lányok állítják, hogy imádják ezt csinálni. Azért bevallják, hogy a vetkőzés még mindig nagy gondot jelent, szégyenük. Szakmai rigolyáik természetesen nekik is vannak. A tapasztaltabb lány például csak harminc éven aluli, jóképű fiatalemberrel hajlandó csó- kolózni — azért néha akad kivétel. Hallgatom őket és lassan kételyeim támadnak: Igazán szeretik csinálni ezt? Magáért a „munkáért”? Férfiak jönnek- mennek az életükben, de ezek nem társak, nem támaszok, nem szeretők. Alkalmi partnerek. Lassan kibújik a szög a zsákból. „Rajtam aranygyűrű van, rajtad ezüst. Ennyi.” — mondja az idősebbik egy kéz- legyintés kíséretében. Még három évig akarják folytatni, hogy legyen egy kis pénzük a bankban. Most—állítják — jól élnek. Az egyik hetente egyszer látja a kislányát és az élettársát. A másik minden háttér nélkül lézeng a világban. Rengeteg veszélynek teszik ki magukat. Nap mint nap. És mégis... Vajon kit lehet okolni azért, hogy ilyen mesterséget űznek? Nem okolhatunk senkit, örömlányok voltak, vannak és lesznek. Nyüzsgő állomás. Délután. Már semmi tétovázás nincs bennem, csak a bizonyosság. Ketten vannak. Szépek. Fiatalok. Prostituáltak. „Szabolcs-Szatmár-Bereg — a legkeletibb nyugat" Ez a mondat a megye most készülő fejlesztési programjában található, kiötlői vélhetően babérok aratására számítottak. Egy grandiózus szlogennek szánt, ám alapjában elfuserált mondat. Mert tessék mondani: kinek szánjuk eme kinyilatkoztatást? A nyugatról érkezőt kívánjuk elkápráztatni? Drága mister, egy lépést se tovább Szabolcsból, mert ennél keletebbre már vége Európának, ott csak sárgák meg hasonló nációk élnek, ha azt életnek lehet nevezni, meg tán valami románok meg egyebek. Stop! ' Tessék itt megállni, letenni a nagy zsák pénzt, majd mi elbánunk vele. Netán a kelerői érkezőnek szól? Ide figyeljetek! Itt kezdődik Európa! Töröljétek le a lábatokat és ne köpjetek a padlóra, akkor talán kaptok valami kis alamizsnát. És csend! Mit érdekel minket, hogy nálatok az van kiírva, hogy az a legnyugatibb kelet! Talán kitűnik a fenti sorokból, hogy kissé megrebbent a szemem, amikor ezt a szlogent olvastam. Sőt, enyhén ideges is lettem. S azon kezdtem törni a fejem, hogy mi jöhet még elő okos koponyákból. Ha semmi nem jut eszükbe, van néhány ötletem. Árusítani lehetne esetleg olyan, a megye térképével ellátott Rákóczi-keresztszemes iránytűt, amely kizárólag keleti irányba mutat, akármit csinálnak vele — jelezvén, hogy innen nincs más út tovább, mint arrafelé. Netán a határok felé egyre sokasodhatnának a táblák az utak mentén, felhíva a merészen kelet felé tartókat, hogy figyelem, bukkanok, útszűkületek, leszakadt hidak, rablók, emberevő krokodilok, sárgaláz, kolera, talpig csontba öltözött etióp manökenek, Dra- cula gróf, volgai hajóvontatók és lótuszevők várják őket, sőt, nem nézhetnek Dallast. De a legjobb, ha egyszerűen, ám hatásosan intézkedünk: aki nem áll meg a legkeletibb nyugaton, azt a vár- megyeháza tömlöcébe vetjük, vasra verjük, kenyéren és vizen tartjuk. Legfeljebb egy hét múlva kaphat egy szelet nyereg alatt puhított húst. ...tudom, kérem, nyers és otromba minden, amit az utóbbi mondatokba foglaltam. Mentségemre legyen mondva: egy szemernyivel sem durvább, mint az a bizonyos szlogen. Amely nagyképű és lenéző, kirekesztő és pökhendi. A megye fejlesztési programja még nem kész, viták kereszttüzében izzik, alakul, formálódik. Ezt a szlogent, nagyon kérem, felejtsük el! (tarnavölgyi) ti. S. Nem látok esélyt a jövőre Miért megy nyugdíjba a megyei pv-parancsnok? Lassan huszonkilenc éve, hogy a polgári védelem kötelékébe igazolt át Berényi Levente. Pályája szépen ívelt felfelé. Az ambiciózus fiatalember vegyvédelmi főtiszti, majd parancsnokhelyettesi beosztást töltött be, munkájának, tudásának köszönhetően 1987-től megyénk polgári védelmi parancsnoka. Berényi Levente mérnök polgári védelmi ezredes belefáradt, hogy évek óta kilátástalan a polgári védelem helyzete, ellehetetlenül munkájuk. November 30-ától — a korhatár betöltése előtt másfél évvel — kérte a belügyminisztertől nyugdíjazását. — Most érkeztem el oda, hogy egyszerűen nem látom a polgári védelem jövőjét az elkövetkező néhány évben — mondta az ezredes úr. — Mióta megyei parancsnok lettem, folyamatosan átszervezik a polgári védelmet, a jogi szabályozás egyre hiányosabb, az anyagi feltételek egyre szűkösebbek. Össztársadalmi feladatot ellátó szervezetünket, amely a Néphadsereghez tartozott, 1988-ban beolvasztották egy középszintű katonai vezetésbe — a lépés hibás volt —, a hátországvédelembe. Két évvel később irányításunkat a Belügyminisztérium vette át, ami logikus döntés volt, hiszen a polgári védelem állam- igazgatási, önkormányzati feladat is. A jogi szabályozás teljesen rendezetlen lett, a mai napig nem alakítottak ki a döntéshozók tiszta képet a feladatokról, jogokról, kötelezettségekről. Tovább nehezítette munkánkat, hogy az országos vezetők személye gyakran —volt olyan év, hogy négyszer is —- cserélődött, nem alakulhatott ki egységes szemlélet, feladatmeghatározás. A vezetés rendszere sem alakult ki, teljesen el- lelhetlenült a polgári védelem helyzete. — Gondolom, az anyagi, pénzügyi helyzetük sem javult... — Korábban a központi és az akkori megyei tanácsi költség- vetéséből több címen kaptunk munkánkhoz anyagi fedezetet. Amikor a hátországvédelembe integrálódott a polgári védelem, a nekünk adott pénzt a magyar néphadsereg szolgálati ágai kapták meg. Egyszerűen nem látszott, hogy a polgári védelem milyen pénzeket használt fel. Emiatt — is — a Belügyminisztérium az indokoltnál jóval alacsonyabb költségvetéssel vett át. Feleannyi pénzből gazdálkodunk, mint amennyit a korábbi megyei tanácstól kaptunk. Erre az évre még mindig nincs elfogadott költsévetésünk. A korábban említett kormányrendelet alapján a polgári védelmi feladatokhoz szükséges pénzt a központi költségvetésnek kell számunkra átutalnia. — Ennek ellenére a polgári védelem él, és szép eredményeket ér el a megyében... —Ez annak köszönhető, hogy a polgármesterek felelősséget éreznek a településükön élők iránt, és anyagilag segítik a tíz körzetparancsnokságot, amelyek ennek köszönhetik jelenlegi működésüket. És természetesen munkatársaimnak, akik utoljára béremelést négy éve kaptak. A mostani néhány százalékot ugyanis nem lehet fizetésemelésnek nevezni. Érthető, hogy kollégáim egy része kilépett a polgári védelemből, a többiek a szakmai továbbképzés helyett pedig pihenőidejükben családjuk megélhetéséért dolgoznak, hisz a létminimum környékén élnek. Ezt én ilyen körülmények között tudomásul is veszem, és tisztában vagyok azzal is, hogy így szakembereink felkészültsége csökken. Lehet, hogy hibám, de ugyanúgy követelek munkatársaimtól, mintha optimális feltételek mellett dolgoznánk. Hiszi, nem hiszi, ötvenhárom évesen az egyik legrosszabbul fizetett megyei parancsnok vagyok. —Jövőre ismét átszervezik a polgári védelmet... — Az országos parancsnokságok megint különválnak, de továbbra is hiányoznak a jogi szabályozók és az anyagi háttér. Már nyáron elhatároztam, hogy nyugdíjazásomat kérem, de az átszervezési hírek miatt végül csak augusztus végén adtam be a kérelmet. Nem látok esélyt arra vagy jelét annak — bár ne lenne igazam —, hogy a jövőben a polgári védelem megfelelően tudjon működni. Egy éve azon gondolkodtam, hogy a nyugdíjkorhatáron túl maradok még beosztásomban. Most úgy látom, ha nem változik a helyzet, 1997 tavaszán nem lenne mit az utódomnak átadni. — Megkérdezték az országos vezetők, hogy kit javasol utódjának? — Nem, és azt sem, hogy egyáltalán miért kérem a nyugdíjazásomat. — Berényi ezredes nyugdíj- kéreméről természetesen tudok — tájékoztatta lapunkat Oro- vecz István dandártábornok polgári védelmi főigazgató. — Jelenleg a végzettségben és megyeismeretben is megfelelő utódját keressük. Lehet, hogy december 1-től egy ideig csak egy megbízott vezető látja el a megyei parancsnoki beosztást. KvZ Berényi Levente (balról) ungvári pv-vezetó'k társaságában