Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-04 / 259. szám
8 1995. november 4., szombat Hétvége UJ KELET Igazi boldogság Belépve a lakásba, rögtön megcsapja orromat a falfesték semmivel össze nem téveszthető illata. Az okkersárgára festett előszobából a halványzöld szobába jutunk. Háziasszonyom, Tünde boldogan mosolyogva vezet végig birodalmukon. Tenyerét néha hatalmas hasára szorítja. — Most már egyre jobban készülődik erre a világra — mondja, és hellyel kínál. — Mikorra várod? — Már csak egy-két hét van hátra. Remélem, minél hamarabb megláthatom Őt. Tudod, minden apró rezdülését ismerem már, s esténként, ha lefekszem, magam elé képzelem, vajon milyen lehet. —Szerinted jó anya leszel? — Az enyémnél mindenképpen jobb. Nekem eszem ágában sincs egy férfi miatt intézetbe dugni a gyerekemet. —Ezek szerint te ott nőttél fel. — Legalábbis töltöttem ott egy kis időt. Elmeséljem az életemet? Amit tudok, azt nagyrészt nagymamámtól hallottam. Két hónapos voltam, amikot anyám elvitt nagyanyámhoz néhány napra, míg ők kicsit kikapcsolódnak apámmal. Felutaztak Pestre, s ott anyám, elhagyva apámat, összeállt valakivel. A férfi valami téglagyárban dolgozott, s anyámnak nem nagyon akaródzott hazajönni tőle a koszos pelenkák közé. Teltek-múltak a hónapok, s ezalatt mindössze egy levél és néhány száz forint érkezett tőle. Azt hiszem, hároméves lehettem, amikor egy napon beállított. Ujján gyűrű ragyogott, s azt mondta nagyanyámnak, megfogta az Isten lábát. Míg apámmal csak együtt élt, új szerelme el is vette feleségül.-— Te hogy emlékszel vissza erre az első találkozásra? — Csak annyi maradt meg bennem, hogy egy virág alakú nyalókát hozott nekem. Érted? Három év távoliét után. Bárhogy tiltakozott nagyanyám, ő közölte, hogy magával visz engem. Hiába sírt, könyörgött Mama, semmit nem használt. így hát összepakolta a holmimat, és búcsúzóul megcsókolta a homlokomat. — Pestre költöztetek? — Pest mellé, Érdre. Az első időkre még nem nagyon emlékszem vissza. Mostohaapám kedves ember volt, persze, ha nem ivott. Ha azonban anyámmal a pohár fenekére néztek, nem ismert tréfát. Emlékszem rá — ötéves lehettem —, egy vacsoránál nem akartam megenni a fagyos pörköltet. Előkapta a nadrágszíjat, és véresre vert. Mikor anyám újra terhes lett, a mostohám azt mondta, neki nem kell többé egy fattyú a házába. Anyám nem nagyon tiltakozott, s én néhány hét múlva bekerültem egy pesti gyermekotthonba. Anyám azt ígérte, mikor otthagyott, hogy gyakran meglátogat majd... akkor láttam utoljára. — A nagymamádhoz nem mehettél volna vissza? — Ő nem anyám édesanyja volt, hanem apámé, akit szintén elnyelt a nagyvilág, és azóta sincs semmi hírünk róla. Amikor megtanultam írni és olvasni, titokban írtam egy levelet a nagyinak. Mivel azonban a címét nem tudtam, hetekig a fiókomban rejtegettem papírra vetett soraimat, végül a kukába dobtam. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha az egyik gondozónő nem szeret meg szívből, igazán. Talán az ragadta meg, hogy lenszőke és kék szemű voltam. Esténként gyakran elüldögélt az ágyamnál, és én ilyenkor mindig a nagymamáról meséltem neki. Amikor tüdőgyulladást kaptam, akkor is mindig csak őt emlegettem. Arcára már nem emlékeztem, csak bársonyos hangjára és puha ölelésére. Zsuzsa néni elhatározta, hogy megpróbál segíteni nekem. Én, persze, nem tudtam, hogy irataim közt a legapróbb reményt keresi már jó idő óta. Talán hihetetlen, de személyi anyagaimban rábukkant egy megsárgult borítékra, melyen talált egy nyíregyházi címet. Találomra indult el, s szerintem az Isten is vele volt, mert egy hétvége után a nagymamával jött vissza, aki a rákövetkezendő időben gyakori látogatóm volt. Szeretett volna magához venni, de anyám beleegyezése nélkül ez nem ment. Viszont azt, hogy hol lakik, senki nem tudta. Két év telt el, míg végre jött egy aprócska reménysugár. Végül tízéves koromban a bíróság döntött arról, hogy nagykorúságomig nagymamám gondjaira bíznak. — Gondolom, gyökerestől megváltozott az életed. — Soha nem ismert béke szállt meg, biztonságban és jólétben nevelkedtem. Nemcsak „rendes” iskolába járatott a nagyi, hanem zenét és németet is tanulhattam. Azt hiszem, még soha olyan boldog nem voltam addig egész életemben. Zsuzsa néni később sem hagyott magamra. Kéthetente írtunk egymásnak, és az ünnepek előtt mindig jött tőle néhány kedves meglepetés. Általános iskola után gimnáziumba iratkoztam. Szabadidőmben szab- ni-varmi tanultam, így a ruházkodással nem sokáig volt gondom. Az anyagot mindig köny- nyebb volt beszerezni, mint a divatos és drága ruhákat. Esténként összedugtuk a fejünket nagyival, s kitaláltuk, milyen legyen a legújabb kötény vagy blúz. Ez a mai napig is így működik, de most már egyre gyakrabban öltögetek apró kis ruhácskákon. Érettségi után vai lamilyen munkát kellett találnom. Nem várhattam el, hogy nagymama kis nyugdíjából még engem is eltartson 18 évesen. Először egy vegyesboltba, majd később egy virágüzletbe mentem el dolgozni. Nagyon szerettem azt a helyet, s minden este vihettem haza néhány szál friss virágot. El sem tudod képzelni, mekkora boldogság volt, amikor első fizetésemből bevásárolhattam neki. Vittem haza minden földi jót, karácsonyra pedig megvettem azt a vastag köntöst, amit nagyi- kám már jó néhány hónappal korábban kinézett magának. — Mikor köszöntött rád a szerelem? — Huszonegy évesen. Az üzletet alakítottuk át, és ehhez, persze, a főnök asszony segítséget kért egyik ismerősétől, ő küldött is két fiatalembert, akik vállalták a csempék lerakását, a festést és a tapétázást. Az egyik barna volt, a másik viszont fekete, és zöld szemei csak úgy villogtak erős szemöldökei alatt. Bár tetszett nekem, nem nagyon tudtam, hogy viselkedjek. Főnököm, Rózsika néni szólt, hogy figyeljek jobban oda a fiatalemberre, mert ő különös mosolyt lát álarcán, ha rám néz vagy ha hozzám beszél. Egyik este éppen a virágmegrendelésen dolgoztam, mikor bekopogott a parányi irodába. Csak az üzlet kulcsait hozta vissza, az én szívem mégis furcsán zakatolt. Mielőtt kiment volna, megkérdezte, megvárhat- e munka után. Elöntött a forróság, és úgy mondtam igent. Az első találkozást még több tucatnyi követte. Nagyanyám is megszerette Róbertét, s egyáltalán nem volt meglepve, amikor nyolc hónap után Robi megkérte tőle a kezemet. Nem volt nagy esküvőnk, mert anyósomé- kon, nagyi testvérein és Ró- gsika nénin kívül csak néhány barátunkat hívtuk meg. Számomra mégis felejthetetlenek voltak azok a pillanatok. Amikor felzúgott az orgona zenéje, én a páromon kívül nem is láttam mást a templomban. —Hogy jutottatok ehhez a szép lakáshoz? — Nem sokkal az esküvő után meghalt nagyi nővérének férje. Sári néni nagyon kérte Mamát, hogy költözzenek össze, mert egyikük sem túl fiatal már, s kettecskén könnyebb elviselni a magányt. Én nem nagyon örültem neki, hiszen szerettem volna, ha a nagyi része marad mindennapjainknak. Ő azonban másként döntött. Nászajándékként átengedte nekünk ezt a kis szoba-kony- hás lakást, amiért borzasztóan hálásak vagyunk neki. Mindennap átsétálok hozzájuk ide, a szomszéd utcába, és míg megfőzöm nekik az ebédet, kedvesen elbeszélgetünk. Már mindketten nagyon várják a pici megérkeztét, s én már jó előre látom, ahogy az apró kis angyalt agyonkényeztetik. „Kiskutyát szeretnék” Fotó: Haras Már jó előre megmondom, óriási felelősséget vállal magára az, aki befogad egy aprócska négylábút. (Ezt nem csak az ebrendeletet szem előtt tartva mondom.) Legyen bár otthonunk kertes vagy társasház, a kiskutya megérkezte fenekestől felforgatja életünket. Bár rengeteg bosszúságot okoz a megrágott ajtófélfa vagy a szétszaggatott portörlő, a sötét szempár villanása, a gazdi hazatérésének szóló boldog csaholás mindezt feledteti velünk. Számolnunk kell azonban azzal, hogy az aprócska szőrgombóc pár hónap múlva felnő, s esetleg — fajtájának megfelelően — hatalmas példánnyá fejlődik. Változatos és tápláló étrendre, sok mozgásra, törődésre, figyelemre és szeretetre van szüksége. Fontos, hogy a gazdinak legyen érzéke a fair play iránt, bírjon kellő humorérzékkel, valamint azzal a képességgel, mely révén éreztetni tudja a kutyával tetszését vagy rósz ■ szállását. A gazdajelölteknek meg kell bizonyosodniuk arról is, hogy családjuk minden tagja éppen úgy szereti, tiszteli és akarja a kutyát, mint ő maga. Mi az első lépés kutyavásárlás előtt? Mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen fajtát szeretnénk, illetve hogy melyik illik a leginkább hozzánk. Ez azért fontos, mert egy határozatlan jellemű, lelkiekben gyenge ember mellett nehezen képzelhető el egy masztif vagy égy rottweiler. Ha a fajtát illetően már biztosak vagyunk a a dolgunkban, legokosabb felkeresni egy tenyésztőt. A kiskutya szemrevételezésekor tanulmányozzuk át a szülők törzskönyvét, családfáját. Ezeknek a dokumentumoknak olyan egyesülettől kell származniuk, mely tagja a Nemzetközi Kynológiai Szövetségnek, az FCI-nek. Heves családi vitákat szokott kiváltani a kérdés, mely szerint: kant vagy szukát válasszunk? Ebben a dologban nem könnyű tanácsot adni, hiszen a döntéskor figyelemmel kell lenni az adott körülményekre és az egyéni ízlésre is. A szuka rendszerint hűségesebb, mint a kan, azonban a tüzelés ideje alatt nagy odafigyelést és törődést igényel. A tüzelés 6—9 hónaponkéntjelentkezik és körülbelül húsz napig tart. Ha viszont kanra esik a választás, tisztában kell lenni azzal, hogy mindig nagyobb, erőteljesebb, hevesebb és ma- kacsabb, mint a szuka. Mielőtt döntenénk, higgadtan gondoljuk át a dolgot, mert azokban a pillanatokban az elkövetkezendő 10—12 évre választunk társat magunk mellé. Jól tudom, ha már kinéztünk egy életrevaló, vidám kis kölyköt, legszívesebben azonnal hazavinnénk. Ezt azonban csak akkor tegyük, ha a kutyus már betöltötte a 8—10 hetes kort. Addig az anyja mellett van a helye, aki nemcsak hogy féltő gondoskodással őrzi, de sok fertőzéstől is megóvja a még nem teljesen ellenálló szervezetet. Hazatéréskor vezessük körbe a lakáson a kis jószágot, hadd ismerkedjen meg új birodalma minden apró részletével, hiszen ettől a naptól fogva ez lesz az otthona. Az első éjszaka rendszerint zajos az új helyen. Ha nincs kutyakosarunk, semmi gond. A célnak tökéletesen megfelel egy kartondoboz is, amit kibélelhetünk mosható anyaggal bevont laticellel. Bár szinte biztos, hogy éjjel viny- nyogni fog a kutyus, ne keljünk fel megvigasztalni. A legokosabb az, ha — mielőtt még eljövünk a tenyésztőtől — egy rongyot „átitatunk” az anyaállat szagával, s azt tesszük lefekvés előtt a kicsi mellé — ez némi biztonságot ad neki. Nem kegyetlenségből mondom, de tényleg nagy hibát követ el az, aki órákon át guggol pizsamában a doboz mellett, hiszen a kis ravasz így később is kiköveteli majd, hogy mellette legyünk. Ahhoz, hogy a kö- lyökből minél tökéletesebb felnőtt válhasson, magunk mellett kell tartani őt. Ha sokat vagyunk vele, szinte észrevétlenül elsajátítja az élet szabályait. (folytatjuk) Növényi gondok Gondolom, azt mindenki tudja, hogy a szobanövények jó részét üvegházban termesztik, ahol a levegő meleg és párás. Természetesen az év bármely szakaszában vehetünk növényeket, ám az érzékeny fajokat mégis célszerűbb késő tavasztól ősz közepéig kiválasztani. Van olyan virág, mely kifejezetten a téli hónapokban kerül a piacra, de ezekkel jóval óvatosabbnak kell lennünk. Aki szobanövényt vásárol, annak szem előtt kell tartania néhány dolgot. Nézzük meg, hogy új leveles kis barátunk nem túl nagy-e arra a helyre, ahová szánjuk, majd vizsgálódjunk egy kicsit a veszélyjelek szempontjából is. Ha nem lesz huzatban a cserepes és tűző nap sem éri, akkor bátran hazaindulhatunk a növénnyel. Indulás előtt azonban még győződjünk meg arról, jól be van-e csomagolva a növény. Ez két célt is szolgál. Egyrészt megóvja a leveleket a letöredezéstől, másrészt a huzattól. Amint hazaértünk, megkezdődik az akklimatizálódási szakasz. Néhány hétig a növényt ne érje se közvetlenül napfény, se pedig huzat. Emellett nem árt óvatosan bánni a meleggel és a vízzel is. A kényesebb fajok nemritkán elhullajtanak 1—2 levelet ebben a szoktatá- si periódusban. Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetünk, az, ha egyik helyről a másikra hordozzuk azzal a céllal, hogy előbb- utóbb megtaláljuk a növénynek a megfelelő sarkot. A legokosabb „recept” az, ha a naptól távol, közepesen meleg helyen hagyjuk nyugodtan fejlődni. Ezzel szemben a télen, virágzó állapotban vásárolt cserepes, virágos dísznövényeknek más bánásmódra van szükségük. Ne kísérletezzünk a virágokkal, hanem inkább rögtön a végleges helyükre állítsuk, ahol a lehető legtöbb fényt kaphatja. A virágok elrendezésben is meg kell találni a megfelelő vonalat. Ha így válogatjuk össze a cserepeseket, gyönyörű színkavalkádot kaphatunk. A helyes elrendezésnek nincsenek szigorú szabályai. Egy a fontos, hogy a növények összhangban legyenek a környezettel. A nagy hatású példányok tágas szobába kerüljenek, a kis cserepek a keskeny ablakpárkányra. A feltűnő hatást keltő növények egyedül, a jelentéktelen külsejűek pedig mindig egy kompozícióba rejtve nőjenek. Ám mit is jelent a kifejezés? A kompozíció a tömeghatás érdekében szorosan egymás mellé helyezett cserepes növények együttese. Készíthetünk szobakertet is, mely tulajdonképpen több növény befogadására alkalmas tartó. Ebben a cserepek külön nem láthatók, mert könnyen elrejthetők a szem elől. A florárium mellett is dönthetünk. Ez egy olyan átlátszó, üveg tárolóedény, amelyekben növényeket nevelhetünk. Ha az edény nyílása nem elég szűk, átlátszó fedővel takarjuk le.
