Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-29 / 280. szám
10 1995. november 29., szerda Közelkép U UJ KELET Nem szűnt meg a zsúfoltság A megye legnagyobb középfokú oktatási intézménye, a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola már az átadáskor szűknek bizonyult. Akkor a tizenegy tanterem mellé hat kisméretű termet, egy fizikai és egy kémiai szaktantermet is építettek, ami a hat szakközépiskolai és a 38 szakmunkásképzős osztálynak már akkor sem volt elegendő. Megcsillant a remény 1985-ben, hogy megoldódik az áldatlan állapot, mert további hat teremmel bővült az iskola. Hamar kiderült, az sem sokat segített a bajokon, mert négyet számítógépes teremmé alakítottak, egyet gépíróoktatásra használtak, míg további hármat az új kereskedelmi szakképzés vett az önkormányzat, hogy rendbe hozathatjuk az épületet. Ehhez mindössze bruttó hét és félmillió forintot adott, ami nettó hatmilliónak felel meg. November 6-áig sikerült nyolc tantermet kialakítanunk, tanári szobával, szertárral és vizesblokkal még egy büfének is jutott hely. Az átalakítás közben felmerültek olyan hibák is, amelyekre még a generálkivitelező sem számított. Emiatt utólag még hárommilliót igényeltünk, de kérésünkre a mai napig nem kaptunk választ. — Elég sok pénzt és munkát fektettek be ebbe a felújításba. Kié most az épület? — A város tulajdonában van, mi határozatlan időre kaptuk meg. Itt csak alaptantermeket tudtunk kialakítani. A testnevelés és a számítás- technika órákra továbbra is a Krúdy Gyula utcai épületbe járnak át a tanulók. Precízen össze kell hangolni a tanárok és a tanulók órarendjét, mert húsz perc is kell, mire az egyik helyről átérnek a másikra. — Úgy tűnik, hogy ezzel egy időre megoldódott az iskola tanteremgondja. Mennyi ideig tart ez az állapot? — A plusz nyolc tanterem ellenére sem szűnt meg a zsúfoltság, csak annyit értünk el, hogy legalább már délután nem kell órákat tartani. Ha érvénybe lép az új Nemzeti Alaptanterv, akkor kezdődik minden elölről. A szakmai képesítést az ötödik és a hatodik évben kapnák meg a tanulók, és ehhez újabb tantermekre lesz majd szükség. — Fekete Tibor — Pegazus szárnyán A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium életében jelentős súlya van a DÖK-nek, a Diákönkormányzatnak, amelynek segítő tanára Bodnár Jánosné nevelő. Az elmúlt hétvégén az iskola pinceklubjában diákírók, -költők gyűltek egybe, bemutatva legújabb írásaikat. A szárnypróbálgató fiatalok egy csoportja látható a képen: Fazekas Zoltán, Pethő Szilárd, Horváth Gyula, Kulimár László, Tomaskovics Róbert és Kőhegyi Renáta. (lefler) igénybe, gyakorlóirodával. Abban az időben csak úgy fértek el az épületben, hogy a szakközépiskolai osztályok diákjai délelőtt, a szakmunkásképzősök délután használták a termeket. A tanítás este hét után fejeződött be, és télen olyankor már nagyon késő van. Sok a bejáró tanuló, és a tizenhat-tizenhét éves lányoknak már nem veszélytelen egyedül járni az utcán. Amellett megoldatlan volt a tanulók délelőtti felügyelete. Mező Gyulát, az iskola igazgatóját többek között arról kérdeztük, mi lett a négy évvel ezelőtt felmerült tetőtérbeépítés gondolatának a sorsa? — A városi önkormányzat ígéretet tett, hogy a tetőtér beépítésével növeli tantermeink számát, még a közgyűlési határozat is megszületett, de pénz hiányában semmi sem valósult meg belőle. Ez a bővítés tizenkét tantermet jelentett volna intézményünknek. A két évvel ezelőtti áron számolva ötvenmillió forintos beruházás lett volna. — Végül milyen megoldást találtak? — A Gyógyszertári Központ mellett, a Gádor Béla út 21. szám alatt (korábban a tanárképző főiskola, majd általános iskolai osztályok hasz• nálatában) volt egy nagyon lepusztult épület. Az évek során annyira megromlott az állaga, hogy az ÁNTSZ semmilyen tevékenységre nem tartotta alkalmasnak, mi mégis elfogadtuk azt a romhalmazt, a „ha ló nincs, szamár is jó” elve alapján. A nyár végén döntött úgy Vérmérséklet, idegrendszer, arányérzék a Mester Ákos, a csapatépítő Pillanatkép a művészkörről Fotó: Csutkái A rendszerváltás előtt és alatt a Bölcs István — Mester Ákos páros, s a köréjük csoportosuló újdondászhad jelentette az értelmiség számára az igazodási pontot. Tőlük tanultunk a sorok között olvasni, el nem hangzott mondatokat meghallani, s irigyeltük őket, mert volt bátorságuk mindig kintebb tolni a szabadság határait. A többség számára ma is viszonyítási alapot jelentenek, mert nem tudta őket megvenni egyik párt sem. Tehát az igazság közelében maradtak. Csak azt nem értik sokan, miért nem foglalta el újból a helyét Mester Ákos a Rádióban a Csúcs László-korszak elmúltával. A Móricz Zsigmond Színház legutóbbi Művészkörén Verebes István is ezt kérdezte legelőször tőle. A beszélgetés aztán belpolitikai helyzetelemzéssé bővült. Szó esett többek közt arról: mostanság az ostobaság, elvakultság és bomírtság napjai telnek, csak a fekete és fehér színeknek van divatja, az árnyaltságnak nincs. Minden politikai erő elveszítette a hitelét, egyes, magukat bátornak valló újságírók kivagyisága pedig elfedi a lényeget, mert abszolút céllá válik a riportalany lejáratása. Mindezek miatt fontos, hogy ne tűnjenek el azok az írástudók, akik felelősséget vállalnak a kérdéseikért és a válaszokért, akik egyszerre tudnak érdekeset, valóságosat és személyeset mondani, s akik a mi le nem csillapodott világunkban is be tudnak fejezni egy mondatot. Ilyen primér tehetségek hála Istennek bőven akadnak. S Mester Ákos a csapatépítést, az új nemzedék felnevelését fontosabbnak tartja a saját publicisztikai pályájánál. Talán a szerzetesek élnek olyan alázattal, amilyennel ő viseltetik a köz szolgálata iránt. Lapunk a jó újság készítésének titkát akarta ellesni tőle. Persze a titok közelébe férkőzni húsz perc alatt nem lehet. Egy élet alatt is csak sok munka árán, s némi szerencsével. Mégis felsejlenek a feleletekből az általános és sajtóetika követendő normái. — Több színvonalas lap szűnt meg a múltban kellő anyagi feltételek híján. Mi fontosabb egy sajtóorgánum életében: a megfelelő szellemi töltet vagy a jó mecénás? — Feltétlenül az előbbi. A Heti Világgazdaságnak bárki lehetne a tulajdonosa, ha megfeszülne, akkor sem tudna eredményt produkálni Lipovecz Iván csapata nélkül. S ha a 168 óra jó, az is az ott dolgozó, kivételesen tehetséges, fiatal gárdának köszönhető, amelynek java része az utcáról került be. — Talán a minőségi újságírás ellen hat, hogy a szerkesztőségekben egyre inkább eluralkodik a normarendszer. Ön hogy látja ezt? — Nyilván nem ugyanannyi időbe telik a legkülönbözőbb helyekről felcsippenteni egy oknyomozó riport elemeit, majd szintetizálni azokat, mint kirohanni egy interjúért, és bediktálni. Van olyan kollégám, aki két-három hétig dolgozik egy anyagon, de azon érződik is az igényesség. Másrészt az is igaz, hogy én hálás vagyok a sorsnak azért az időért, amit fiatalkoromban a Közért Újságnál feszített penzumkövetelmények között töltöttem. Háborogtam, utólag viszont úgy látom: akkor szoktam hozzá, hogy ne sokat tétovázzak, de alapos munkát végezzek. A mai fiatalok—már bocsánat— nem elég teherbíróak. — A Bölcs István — Mester Ákos páros legszembetűnőbb tulajdonsága a nem fitogtatott, mégis pontosan tetten érhető klasszikus műveltség, aminek meglétét valószínűleg elvárják a tanítványaiktól is. Felvetődik a kérdés: nem kellene ezt a pályát egységesen később, valamilyen komoly intelligencia megszerzése után kezdeni? — Nem, éppen ellenkezőleg. Gondoljon csak arra, hány évesen indult Bródy Sándor, Molnár Ferenc vagy a nyugatosok. Ez nem zárja ki, hogy az ember folyamatosan olvasson szépirodalmat. Ha leírunk egy mondatot, nem pontosan tudjuk, milyen lelki tájakról szedtük össze. A lényeg az, hogyan gondolkodunk róla. A mondandónkban benne foglaltasson az érdeklődésünk, a neveltetésünk, a tegnapi beszélgetésünk, a tehetségünk, a megélt vagy másoktól hallott szituációk. Az árnyalt gondolkodás a felelősséggel elkészített helyzetelemzés biztosítéka. — Megindokolta már, miért döntött a szinte Önhöz nőtt mikrofon helyett a toll mellett. Beszélt függetlenségről, az írott sajtóról, mint későn jött, de igaz szerelemről, exhibicionizmusa megszűntéről, nagyobb anyagi biztonságról. Am arról még nem volt szó, hogy az írott sajtón keresztül kevesebbekhez jut el a véleménye, mint a rádión keresztül. Tehát egy bizonyos kört esetleg cserben hagyott... — Nem érzem a személyem hiányát a rádióban. Hívnak, de szerintem egykori tanítványaim, akiket ma már sokkal inkább a barátaimnak tartok, tökéletesen betöltik a helyemet. —A Magyar írószövetség lapja, a Magyai Napló tiltakozik, mert a hírek szerint jövőre az előfizetők száma alapján támogatnak majd kulturális lapokat. Ugyanakkor Soros György minden könyvtár nak előfizeti a neki tetsző orgánumokat, s ez talán egyfajta ízlés terrorját teremti meg. Mi erről az Ön véleménye? — Minden lap a piacon mérje meg magát. Ha elsőként közöl valami szenzációt, az olvasók sorba fognak állni a standokon. Ilyen egyszerű, akkora a kenyér előttünk, hogy sokan hozzáférünk. S nem kell gyűlölködni, ha a másiknak is jut a karéjból. —A szakma nem így gondolkodik... — Mert politikai irányvonalak mentén polarizálódott. Akik korábban jól megfértek egymással, elkezdték egymást utálni. Én ebbe a sorba nem állok be. Magamnak tartozom ezzel. Régóta hangoztatom, hogy az írás- és beszédkészség a mi hivatásunkban csak a minimum. A mi pályánkon előbb-utóbb vagy önmagával, vagy a főnökével kerül szembe, aki nem rendelkezik megfelelő vérmérséklettel, idegrendszerrel és arányérzékkel. Egyre-másra találkozhatunk baljóslatokkal: napjaink komputerrobbanása maga alá fogja temetni a sajtót, s mindannyian magunknak szerkesztünk majd lapot az Internet hálózat segítségével. — Következik-e ebből, hogy ,főttek" annak a személyes hangvételnek, amit például a 168 óra Ó és Ó rovata képvisel? — Nem tudom. Én azt hiszem, elkéstem a születésemmel. A századelőn szeretnék élni, a dinamikusan fejlődő Pest valamelyik kávéházában. Abban a miliőben, amikor még az motiválta a hírlapírókat: reggelre vélemény kell a népnek, és új ideák. Olyasfajta figurának kellene lennem, mint Heltai Jenő Jaguárjában Mák István, a Krajczáros Igazság munkatársa. A józanabbik énem azért tudja: nem lehet visszavarázsolni egy elmúlt korszakot. Egy biztos:az információs sztrádán én már nem fogok menetelni. Nem is akarok. Gyüre Ágnes Madárfogás Igaz, már márciusban bekötötték lakásunkba a telefonaljzatot, az is igaz, hogy májusra ígérték a készüléket, de türelmes ember lévén csak novemberben kezdtem el nyugtalankodni. Mégis megkérdezem, lesz-e még belőle valami az idén? Mi sem egyszerűbb — gondoltam —, felhívom a Matáv nyíregyházi ügyfélszolgálati irodáját. A vonal végén egy kedves hang szólalt meg: műszaki hiba miatt a hívott szám nem kapcsolható. Már ez is furcsa: a Matáv még a saját vonalát sem képes időben megjavítani? Később mégis megjavult a vonal, de nem tudtam velük beszélni, noha valaki mindig felvette a kagylót... Ennek már személyesen kellett utánajárnom. Elbandukoltam a Matáv-irodába, szerencsém volt, mert csak egy ügyfél volt előttem. Mikor sorra kerültem, csörrent a telefon. Az alkalmazott hölgy oda sem nézve felvette a kagylót, és anélkül, hogy bármit is beleszólt volna, lerakta az asztalra. Már éppen szólni akartam, hogy én ráérek, rendezze el előbb nyugodtan a telefonon érdeklődő problémáit, de mielőtt megszólalhattam volna, csörrent a másik készülék is. Azt is ugyanolyan lezser mozdulattal rakta félre. Ezek után a világ legtermészetesebb mosolyával kérdezte, hogy mit óhajtok? Eközben az a két szerencsétlen „palimadár” csak dobálhatta a tízeseket, vagy a készülék sorban vonta le az egységeket a kártyájáról. Ezek után ha az ügyfélszolgálatot hívják, és senki sem szól bele, akkor már tudják, hogy mi történik a vonal túlsó végén. — Sch —
