Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-28 / 279. szám

UJ KELET Kultúra 1995. november 28., kedd 7 A tökéletesség varázsában A belső hangok igazabbak A minap Nyíregyházán, a Tomkins Énekegyüttessel adott közös koncertet Hauser Adri­enn zongoraművész. A sokáig zúgó vastapssal zárt telt házas hangverseny közönsége nem­csak a pianista kivételes tehet­ségét ismerte el, hanem azt a felnőttet is köszöntötte, aki hét­éves korában Mátészalkáról indult el a főváros konzervató­riumaiba. A neves muzsikust a fellépés után kérte rövid inter­júra lapunk. — Valaha az ön neve a Ko­csis—Hauser-előadópáros tag­jaként vált ismertté. Az utóbbi egy-két évben azonban egy szó­lókarrierfelívelésének vagyunk tanúi. — Nem szeretem azt a szót, hogy karrier. Beszéljünk in­kább zenei pályafutásról. An­nak nincs pejoratív felhangja. — Gyakran megteheti-e, hogy eltér a kiadott műsortól? Ma este úgy döntött, hogy egy Chopin-keringő helyett egy Liszt-rapszódiát játszik el. — Ha a Tomkinssal szerepe­lek, akkor Dobra János művé­szeti vezető módot ad rá, hogy válogassak. —A koncertszervezők meny­nyire ragaszkodnak ahhoz, hogy népszerű darabokat mu­tasson be, amilyen a mai prog­ramban a Schubert: Asz-dúr Impromptu vagy a Strauss: Kék Duna-keringő volt? — Érezhető a közönségigé­nyek kiszolgálására való törek­vés, de én csak olyan fellépé­seket vállalok el, amiket a ma­gam szempontjai szerint fon­tosnak tartok, s ha olyan mű­veket tűznek ki, amikben meg tudom mutatni a zene lényegét. Engem igazából csak a zene érdekel. Nem szeretem a hoz­zá kapcsolódó felesleges, kül­sődleges dolgokat. Nem vá­Hauser Adrienn... gyom a pódiumra, inkább el­bújnék valahová, ahol a kotta­fejeken, dallamokon, zongorán kívül nincs más, nincs ami el­vonja a figyelmem. — Vannak-e kedvenc szer­zői? — A legnevesebb szerzők is írtak rossz műveket, a névtele­nek is írtak jókat. Csak jó és rossz zene létezik. Ha mégis választanom kéne, leginkább Bachot választanám. Ő a teljes­séget jelenti, amire én is törek­szem. Most a Woltemperiertes Klavierrel foglalkozom. —Hogyan tudja beosztani az idejét egy teljes embert követe­lő hivatás és a családja között? — Nagyon nehéz. Azt az időt, ami gyakorlásra jut, meg­próbálom teljes koncentráció­val végigcsinálni. —Arról a művészi színvonal­ról, ahová ön jutott, már nehéz továbblépni. Ez nem nyomaszt­ja? — Itt, a Földön senki sem érheti el a tökéletességet. Mégis törekednünk kell rá, mert ez ad rangot, értelmet az életünknek. — Az ön társa, Kocsis Zol­tán közéleti szerepet is gyakran vállal. Például különböző char­tákat ír alá. Önre ez nem jel­lemző. Miért? — Engem nem szoktak meg­keresni. De annak idején, ami­kor Bors Jenőt egyik napról a másikra leváltották a Hangle­mezkiadó éléről, a tiltakozást én is aláírtam. — Számít önnek a közönség tetszése vagy inkább a saját, belső értékítéletére hallgat egy- egy fellépése után? — Jólesik a taps, de a belső hangokat igazabbnak ítélem. — Kisebbik gyermekük, Rita zongorázik. Örülne, ha folytat­ná az Önök útját? — Azt hiszem, nem. A tehet­ség felelősség és teher. A kis­lányunk azért zongorázik, hogy legyen zenei műveltsége s örö­mét lelje a muzsikában. Boldog embert akarunk belőle, nem feltétlenül művészt. Gyüre Cseppek nélkül nincs óceán „Szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni.” (Erik Fromm) Ezzel a jelmondattal a meg­hívóján invitálta Szabolcs- Szatmár-Bereg megye segítő­kész embereit a báljára szom­baton a Korona Szállóban a KDNP megyei szervezete. Az első alkalommal megrende­zett bál teljes bevételét a me­gye hátrányos helyzetű gyer­mekeinek segítésére szánta az Együtt egymásért Szolidaritá­si Alapítvány. Dr. Szilágyiné Császár Te­réziát, a KDNP megyei elnö­két, országgyűlési képvi­selőjét, az alapítvány kurató­riumának elnökét és a bál fővédnökét kérezte az Új Ke­let: — Hányán jöttek el erre a bálra, s mekkora bevétel re­mélhető? — Ez a rendezvény nem pártalapon szerveződött, csak a KDNP kezdeményezésére. Orvosok, mérnökök is eljöt­tek, ugyanúgy, mint kis-, kö­zép- és nagyvállalkozók. Nemcsak KDNP-tagok, - szimpatizánsok voltak itt, ha­nem olyanok is, akik segíteni akarnak. így a kellemest a hasznossal egybekötve mint­egy százötvenen szórakoztak. A belépőkből, felajánlásokból több mint másfél millió forint gyűlt össze. —Mi lesz ennek a pénznek a sorsa? — Nagycsaládosok, nehéz körülmények között élők gondjait szeretnénk enyhíte­ni a megyében. Tandíjtámo­gatással is segítenénk azokat, akik megpályázzák ezt az ala- pítvány kuratóriumától, a KDNP-központnál. Közeleg a szeretet ünnepe, ilyenkor fontos, hogy a nehe­zebb körülmények között élők érezzék, vannak, akik próbálnak segíteni nekik. —Mint országgyűlési kép­viselő miért gondolja, hogy itt lehet segíteni ezeken a gon­dokon, nem pedig a parla­mentben? — Ellenzéki képviselőként átélem azt a tehetetlenséget, hogy a törvények nem az em­berekről szólnak. Ide min­denki azért jött — a szórako­zás mellett —, hogy segítsen. Vannak itt olyanok is, akik nem élnek luxusban, nehezen marad talpon a vállalkozá­suk, de mégis szánnak erre a célra. Lehet, hogy az ő hoz­zájárulásuk és ez a mai este csak csepp a tengerben, de cseppek nélkül nincs óceán sem. Földes László vall a politikáról, kultúráról „Nem lehet két hazád” Akárhogy is tiltakozik el­lene ő maga, azért ma már ki lehet jelenteni: Földes Lász­ló, azaz Hobo élő mítosszá vált. Harmincévnyi énekesi, szövegírói pályafutása során mindvégig meg tudott marad­ni igazmondónak, szabad­gondolkodónak, hitelesnek. Ez a beszélgetés a tizenhét éves Hobo Blues Band leg­újabb CD-jének, kazettájának és a frontember hozzájuk kapcsolódó könyvének nyír­egyházi bemutatóján készült. A kiadványok A 66-os úton címet viselik, s a valóságos amerikát igyekeznek szem­besíteni a Magyarországról elvágyódok illúziójával. — Végigbarangoldtad Los Angelestől Chicagóig a híres 66-os utat, ahogy Jack Ke- rouac is tette. Mégsem érez­ted jól magad. — Én nem Nyugat-imádó vagyok, hanem szabadság­imádó. Láttam a vidéki Ame­rikát, a kirakatokban por- celáncicuskákkal, s rájöttem: az sem az igazi. Persze itthon sem könnyű. Amíg régen egyfajta politikai-szellemi terror ellen kellett harcolni, addig most többféle ellen kell. A rendszer új, az ország a régi. Ezt nem véletlenül ír­tam. S persze azt sem: „Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád. Ez a legfrissebb CD címadó dala. Paczolay Béla fantasztikus klipet készített hozzá. Jobbat, mint a Három testőr volt. Pedig azzal nyert meg legutóbb egy filmművé­szeti díjat a klipek kategóriájá­ban. , — Meddig engedhet a pénz csábításának egy legendás ze­nész anélkül, hogy elveszítené a hitelét? Hívott-e például Koncz Zsuzsa, Bródy János vagy Kóbor János a Hungaro­ton Hanglemezkiadó Vállalatot megszervező Magyar Művészek Konzorciumába ? — Nem hívtak, nem is men­nék. Biztos voltam ebben, hogy az említettek nem állnak ellent a kísértésnek. Már nem is vá­rom el tőlük. Cseh Tamástól várom el. —Te tényleg nem gazdagod­tál meg a kitaszítottságról szó­ló dalaidból, fordításaidból vagy a számos színpadi és fil­mes szerepedből? — Kétszer váltam el, kétszer kerültem mínuszba. Most fo­gok életemben először a saját házamba költözni, huszonhá­rom éves bölcsész fiammal, aki az első házasságomból szüle­tett. Az építési költségek fele banki kölcsön, amit háromévi munkával fogok tudni vissza­fizetni. — Ötvenedik születésnapo­don nem fordult meg a fejed­ben, hogy neked, az ország hi­vatásos csavargójának nem kellene az állam magas kitün­tetését átvenni? — Gondolkoztam ezen, de úgy döntöttem, Göncz Árpád­tól, aki épp eleget ült valaha börtönben, átvehetem. A magyar könnyűzenében valamikor tízévenként követ­keztek azok a megújulási folya­matok, amik arra tettek kísér­letet, hogy megfogalmazzák az aktuális korhangulatot. Vagyis: társadalmi problémákról be­széltek. —Ilyen volt a beatmozgalom vagy az alternatív zene a 80-as évek elején. Ma már nem jön­nek friss eszméket hozó, gene­rációkat összefogó zenék. Sze­rinted miért? — Mert a CD-ROM-ok, vi­deók, komputerek világában a kultúra összes eddigi megnyil­vánulási formájának leáldozott. A költészetnek is, a blues­zenének is. Nem azt mondom, hogy ezután már nem lesz mű­vészet, hiszen az már az írás­beliség előtt is volt. S mindig akad az embereknek egy kicsi része, amelyik ki akarja fejez­ni magát. A mód lesz más. — Milyen a te közönséged? Elöregedő? — Nem, hiszen a régi hobó- sok már a gyerekeiket is hoz­zák magukkal. A mi zenénk nem egy generációnak szól. Nem is egy rétegnek. Csak az ügyeletes slágergyárosok cé­loznak meg előre egyes csopor­tokat. Magyarul: szerepet ját­szanak. A blues lényege viszont az emberek közötti kapcsolatok kiépítése, az őszinteség, a szó­kimondás, az intenzív belső élet felmutatása, kitakargatása. Nekem például most sem kattog azon az agyam, hogy az előző interjúkban produkált ló- dításaim hogyan fognak össze­férni a ma mondott dolgokkal. Hiszem, hogy a tisztesség hosszú távon győzelmet hoz. — Ezek szerint rövid távon nem. — Néhány éve magyar blueszenekarok létrehozták a Magyar Blueszsövetséget, melyből kizárták a HBB-t meg a Deák Bili Gyula Blues Bandjét. A cél nyilvánvaló volt: elszigetelni bennünket, elzárni a fellépési lehetőségek elől. Akik ezt tették, valaha ott ül­tek a lábunk előtt a koncerten. Mostanra a viszály feloldó­dott, meghívjuk egymást a má­sik bulijára. — Hogyhogy nem a Hobo Blues Band volt augusztusban a Rolling Stones magyarorszá­gi fellépésén az előzenekar? — A Rolling Stones koncért­jét a Takács Tamás Dirty Blu­es Band menedzsere szervezte. Takács Tamásék becsületére legyen mondva: meghívtak fel­lépőnek maguk mellé. Udva­riasan megköszöntem, és kész. — Azért nonszensznek érezted a helyzetet, nem? — Igen, és talán mások is. — Ötvenegy éves korodra azt várná az ember, hogy majd nyugodt, filozofáló da­lokat alkotsz, s nem fűtőd fel magad folyton. — Még tele vagyok indu­lattal, mondanivalóval. Az fi­lozofáljon, akinek már nincs ereje a tettre. Nekem még van. —Jövőbeli terveid? — Szeretném kiadatni a Rolling Stones-könyv folyta­tását, a Vadászat című dupla album cenzurázatlan változa­tát, tizenhat, egykor betiltott dallal. Operán dolgozunk Márta Istvánnal és Fuchs Lászlóval, készülök egész lemezoldalt betöltő dalokat írni. —A Hobo Blues Band tör­ténetét nem írod meg? — Az nem az én dolgom. Decemberben jelenik meg Hernádi Krisztina könyve rólam, azt követően pedig Fodor Lajos zenekritikusé. — Elégedett vagy a leme­zeiddel? — Nem szeretem a leme­zeinket, csak egyes dalokat tartok jónak. Úgy érzem, a legjobb HBB-albumot még nem írtam meg. Gyüre Agnes Csonka Róbert felvétele ...és a Tomkins énekegyüttes (Fotó: CsoRo)

Next

/
Oldalképek
Tartalom