Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-28 / 279. szám
UJ KELET fäf? Nyírbogdány 1995. november 28., kedd 5 Diplomás gazdálkodó A község egyik legnépszerűbb gazdálkodója ifj. Bakost Mihály. Már gyermekkorában kivette részét a mezőgazdasági munkából, később a mező- gazdasági főiskolán új, korszerű ismeretekre tett szert. Édesapjával — aki harmincöt évig volt agronómus a helyi termelőszövetkezetben — együtt gazdálkodnak. így szakemberben nincs hiány a Bakosi családban. Csaknem negyven hektár területen dolgoznak, megtermelik az állatok ennivalóit. A fiatalok kilenc tehenet és két borjút tartanak. A földet traktorral művelik meg. — Tizenöt éves voltam, amikor kaptam egy kisborjút — mondja az ifjú gazda —, azt szaporítottuk tovább. Jelenleg főállású vállalkozó vagyok, tejcsamokot is üzemeltetek. A falu gazdái is ide hozzák leadni a tejet. — Eszerint korán ébredő. — Muszáj fél ötkor felkelni. Hat órakor megérkezik a tejesautó. Nyaranta délelőtt vagy ebéd után lehet pihenni egy kicsit, de ősszel és tavasszal mennie kell a parasztembernek. — A teheneket ünnepnap is gondozni kell. Olyan munkája van, amit nem lehet otthagyni egykönnyen... — Sokat segítenek a feleségem szülei.. A kissógorom is úgy feji a tehenet, mint én, apósom meg a tejcsamokban tud segíteni. Falusi emberek ők is, nem idegen tőlük ez a munka. Az idén ugyan nem nyaraltunk sehol, de ha el akarunk utazni valahová, könnyen meg tudjuk oldani. — Hogyan képzeli a gazdasági fejlesztéseket? — Nem akarok bővíteni. Egyrészt nem biztos, hogy jövedelmezőbb lenne, ha több földet művelnék vagy több tehenet tartanék. Másrészt elértem, amit akartam. Van lakásunk, két autónk — minden, ami kell. Most már gyereket szeretnénk —- ölelte át a feleségét. — Már az általános iskolában szerelmesek voltunk egymásba, ezt az érzelmet a középiskolás és a főiskolás évek sem tudták megtörni, s ez így van azóta is. Egész napos munkaidővel A nyírbogdányi Cipőfelsőrész- és Cipőkellékgyártó Rt. egyik dolgozója Kertész Andrásáé Irénke. Végzettsége szerint szövőszakmunkás. Kékről költözött a községbe, amikor összeházasodott férjével. Csaknem kilenc éve a cipőüzemben dolgozik, ő jelöli a cipőfelsőrészeket a további feldolgozáshoz. Szereti munkáját, hiszen változatos és nem nehéz. A férje bádogos, de ő sem a szakmájában dolgozik, csak rakodóként tudott elhelyezkedni. Ennek is örülnek. A házaspár munkaidejének nincs vége fél négykor, hiszen otthon sincs megállás. A fizetésből nem lehet megélni, ezért kukorica-, paradicsom-, uborkatermeléssel próbálják kiegészíteni jövedelmüket. Messzire szárnyaló vágyak Takács Rita, Szepesi Csilla és Kolozsi Gábor az általános iskola nyolcadik osztályos tanulói, kedvesek és mosolygósak. Rita az Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola környezetvédelmi tagozatára jelentkezik Nyíregyházára. A nővére is abban az iskolában tanul, sok jót hallott már a tanárokról és az intézményről. A távolabbi jövőt az egyetemen képzeli el. Kedvenc tantárgya az angol, szeptembertől a középiskolai osztály haladó csoportjában Intézet épülettechnikus szakára adja majd be a jelentkezési lapját, valamikor édesapja is ezt a pályát választotta. Technika tantárgyból a házi feladatokat, a műszaki rajzokat Gábor mindig különös gonddal készítette el, hiszen édesapjától tanulta, hogy egyetlen milliméter eltérés problémát jelenthet. A jövőjét víz- és gázhálózat-tervezőként képzeli el. A három nyolcadikos diáktól sok mindent megtudtunk. Például azt, hogy a tanulóknak kisérettségi. Ugyanez megismétlődik a jövő év júniusában is, ezért máris elkezdtek felkészülni, tételeket írni. A tanórákon új anyagokat vesznek és közben a régieket elevenítik fel. — Jó ez — mondták —, mert megtudjuk, hogy milyenek a vizsgák, csak ne kellene ennyit tanulni! Természetesen a sok munka mellett jut idő szórakozásra is. Elárulták, hogy szeretnének egy sulidiszkót szervezni. Tavaly ugyanis minden hónapszeretné folytatni a nyelvtanulást. Csilla a Zrínyi Ilona Gimnázium angol tagozatára készül, már ötödik éve tanulja a nyelvet. Kedvence az angol és a matematika. Érettségi után a budapesti jogi egyetemre szeretne jelentkezni, ha felnő — tervei szerint — ügyvéd lesz. Gábor a 110-es Szakközép- iskola és Szakmunkásképző az iskola hatodik és nyolcadik osztálya elvégzése után vizsgát kell tenniük matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből és egy választott tantárgyból. A két évvel ezelőtti eseményekre emlékezve elmondták, hogy öt nap felkészülési időt kaptak, éjjel-nappal tanultak és izgatottan készültek a vizsgára. Olyan volt az egész, mint egy ban volt egy buli, az idén azonban valahogy elmaradtak ezek az események. A pedagógusok nem örülnek a tervnek, hiszen a nyolcadikosoknak keményen kell tanulniuk. (Reméljük, egy diszkót mégis sikerül megrendezni a diákönkormányzatnak, hiszen egy kis kikapcsolódás — a nagy hajtás mellett — sosem árt.) Nyírbogdány a 4. számú főút mentén fekvő község, 35 négyzetkilométeres területén 2812 lakos 947 lakásban él. A legutóbbi statisztikai adat 1993-ból való, akkor 17-.tel csökkent a népesség; ebben az évben 56 embert temettek el és csak 39 gyermek született. Ez idő alatt 11 új lakás készült el. A lakások közművesítettségére jellemző, hogy 55 százalékukba bevezették a vizet, tizedüknél az udvarig, a többieket a 60 közterületi kifolyó szolgálja. A közcsatornahálózatba bekapcsolt lakások száma mindössze 71, a vezetékes gázt használó háztartásoké 56. A bolthálózat kiterjedt, a 45-ből 17 élelmiszerüzlet, a vendéglátóhelyek száma 15. A lakosságot egy háziorvos látja el. A 150 fős óvodába tízzel több gyermeket írattak be, rájuk 13 óvodapedagógus felügyel. A 354 általános iskolai tanuló számára 33 pedagógus (19 tanteremben) a megyei átlaghoz hasonló feltételeket tud teremteni. Mozi nincs, az önkormányzati könyvtár 12 ezer kötetes. A gazdasági háttér adott, a 22 gazdasági szervezet között 9 kft. és 4 bt. működik, ezeken kívül 114 egyéni vállalkozó is tevékenykedik a településen. Saját cégét számolta fel Ma már szinte mindenki vállalkozik — mondják sokan le- gyintve. De nagy részük nem örömében indul el ezen az úton, a munkanélküliség miatt menekül egy új és talán biztatóbb helyzetbe. Nagy Józsefné Marika is kényszervállalkozó volt, de kényszerből abba is hagyta. — Tizennyolc éves voltam, amikor elkerültem a faluból. Férjhez mentem, és Miskolcon telepedtünk le. A férjem egy autójavító üzemben dolgozott, a cég azonban néhány évvel ezelőtt felbomlott, és úgy gondoltuk, jobb lesz, ha Nyír- bogdányban nyit egy saját céget. Hazaköltöztünk. A régi lakóhelyünkön nekem volt állásom, arra nem is gondoltunk, hogy itthon munkanélküli leszek. Boltot nyitottam, ajándék- és játéktárgyakat árusítottam. Olcsón árultam, kevesebbért már nem tudtam volna semmit sem adni. Négy évig kínlódtam, a bevétel éppen- hogy fedezte a kiadásokat. Nem volt vásárlóerő. Egy esztendeA férjével együtt a termelő- szövetkezet gazda- és élelmiszerboltjában dolgozott Márkusáé Nagy Éva. Néhány éve kibérelték a helyiséget és megvásárolták az árukészletet. — A községben nagyon sok bolt van, vevő pedig kevés — panaszkodott Márkusné Éva. —■ Igyekszünk minél szélesebb választékot kínálni, megfigyeltem, hogy az emberek ott vásárolnak inkább, ahol egy helyen mindent megtalálnak, és nem kell egyik helyről a másikra szaladgálni. Igyekszem mindenféle árut beszerezni, hogy legyen mindenből egy kevés. A gazdaboltban ilyenkor alig van forgalom. Régebben ilyenkor vásárolták meg a következő évi műtrágyát, most ilyenre nincs pénz. Legfeljebb festéket vesznek. A készletet tavasszal töltjük fel vetőmagvakkal, permetezőszerekkel és mindenfélével, ami szükséges. Sokszor engem kérdeznek meg, +- hogy milyen szert vigyenek a beteg növényekre. Egyik-másik vevő még a sérült levelet is elhozza. Az évek alatt je, hogy felszámoltam vállalkozásomat. Bejelentkeztem a munkaügyi központba, kiderült, hogy segélyt nem kaphatok, mivel a négy évet meghaladta a vállalkozásom, de szerencsére elvégezhettem egy informatikai tanfolyamot. Jeles eredménnyel, így középfokú számítógépes ismerettel rendelkezem. Emellett közgazda- sági és könyvelői vizsgám is van. Jelenleg itthon ülök, és bejárok a munkaügyi központba. Állás természetesen nincs. Pedig már mindent elvállalnék. Reggelente átnézem az újságok álláshirdetési rovatát, ritkán találok benne megfelelőt, ha mégis, akkor megírom már századszor is az önélétrajzo- mat. Aztán kiderül, hogy az állásra már van jelentkező. Azt tapasztaltam, hogy mindenhová ismeretség kell. Mivel hosz- szú ideig nem Nyírbogdány- ban éltünk, nincs kiterjedt baráti körünk. ‘ Mióta befejeztem a gimnáziumot, dolgozom. A gyes, illetve a gyed idejét leszámítva még táppénzen sem voltam soha. Szeretek dolgozni, emberek között lenni. Most itthon, a négy fal között fhosok, főzök és takarítok. A férjem a műhelyben dolgozik, a nagyobbik fiam is autószerelő, de két embert nem bír el a cég, ezért ő máshol keresi a kenyerét. A kisebbik fiam vegyipari szakközépiskolában tanul, ő csak hét végén jár haza. Szerencsére nagyon szeretek olvasni, legalább a könyvek segítségével értelmet adhatok napjaimnak. bizonyos tapasztalatot már szereztem, ezért tudok ajánlani permetszert. Természetesen olcsót és lehetőleg egyfélét kérnek. Sajnos ebben nem mindig tudok segíteni, a növényvédőszerek árai a csillagokig érnek, problémát jelent az is, hogy többnyire nagy kiszerelésben érkeznek. Egy egyszerű gazdálkodó nem tud mit kezdeni a maradékkal. Valamikor nekem is volt háztájim, akkoriban talán jobban megérte mezőgazdasággal foglalkozni. Mára sokan csalódtak ebben a tevékenységben. Sok pénzt kell befektetni és rengeteget kell dolgozni — a semmiért. Nekem az az érzésem, hogy a középvállalkozókat is meg akarják ölni, az adó- és egyéb terhek miatt nem lehet családot fenntartani, ennyiből csak tengődni lehet. Nem tudom, mit csinálnék akkor, ha most kellene házat építenem. Szívből sajnálom azokat a fiatalokat, akik most akarnak családot alapítani. A gyermekeim tíz- és hatévesek. Vájom mire készülnek ők is az életben? Talán jobb, hogy nem tudom. Munkapadnál az igazgató Ritka eset, hogy egy üzem igazgatója a munkásokkal együtt fizikai munkát végezzen. Alkéri Imrét, a Cipőfelsőrész- és Cipőkellékgyártó Rt. ügyvezető igazgatóját a munkapad mellett találtuk. Kék kö- | penybe öltözve nemcsak felügyeli a munkát, hanem maga is keményen dolgozik. — Talán csodálkoznak rajta, de nekem nincs íróasztalom. A fontos iratokat a titkárnő tartja kézben. Jelenleg egy német cégnek dolgozunk, csak férficipőket gyártunk bérmunkában — halljuk az üzemigazgatótól. — Határidőre szállítunk, csütörtökön hatalmas autó hozza az új anyagokat, pénteken pedig elszállítják a késztermékeket. Nagyon keményen kell tartanunk a határidőt. Korábban egyfajta cipőt gyártottunk, mostanában tizenöt-húsz különböző modell is kikerül a kezünkből. Ez természetesen új eljárást igényel. A száztizenöt dolgozóból csak nyolc a szakmunkás, a többségük betanított munkás. A művezetők elvégezték a technikumot, felsőfokú végzettséggel csak ketten rendelkezünk. Az üzem 1968-ban-alakult, akkoriban két műszakban dolgoztunk, most már csak egyben. Lehetőség lenne arra, hogy még egy szalagot indítsunk, hogy így újra két műszakban menjen a munka. Hiába van sok munkanélküli a községben, nem jönnek dolgozni. Elég nekik a munkanélküli segély. A dolgozóinkat autóbusszal szállítjuk háztól házig. Reggel hétkor kezdik a munkát, és háromnegyed négyre már otthon vannak. Ez a munka fizikailag nehéz, például Angliában a tűzőmunkára csak férfiakat alkalmaznak. Nálunk főleg nők dolgoznak. Bizony, sokszor nehéz őket kibékíteni. Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat Harascsák Annamária készítette „Rengeteget kell dolgozni —a semmiért”
