Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
UJ KELET Labdarúgás 1995. november 23., csütörtök 15 NB III Győzelem a túléléshez „Úgy kell a győzelem, mint egy falat kenyér” — mondták a nyírbátoriak az Ózd elleni mérkőzés előtt. Való igaz, hogy égető szüksége van a Nyírbátornak a 3 pontra, egyrészt mert a füredi és mádi szereplés is „pontatlanul” sikeredett, másrészt pedig 6 pontos találkozót játszottak az ózdiakkal. Végül kiszenvedték Lőrinczék a győzelmet (1-0), így Somogyi József szakosztályvezető is nyugodtabban válaszolhatott kérdéseinkre. — Az edzőváltás után megpróbáltuk rendezni a sorokat, ami csak részben valósult meg. Mádon partiban voltunk az ellenféllel, de sajnos mégsem sikerült pontot szereznünk. Az utolsó őszi mérkőzésünkre is úgy készültünk, mint máskor, bár most csak a győzelem volt elfogadható. — Az első félidő aránylag jó játéka után a második 45 percben csapnivalóan játszott a gárda. — Elsősorban erőnléti problémák okozták második félidei gyenge teljesítményünket. Emellett, mint már korábban említettem, meg kell erősíteni a csapatot, különben kiesési gondjaink lehetnek. — Mi indokolta az edzőváltást? — Unchiás Demeter önszántából állt fel a kispadról, mert belátta, hogy ismert családi problémái miatt már nem tudja úgy motiválni a fiúkat, mint korábban. Mindenképpen szükséges volt a váltás, de erre a két mérkőzésre már házon belül oldottuk meg a problémát. — Miért Szabó Bélára esett a választás? — Erre a pár meccsre már nem akartunk új edzőt hozni. Decemberben elnökségválasztás lesz, s az is előfordulhat, hogy a mostani vezetőség nem marad, így felelőtlenség lett volna ígérgetni egy edzőnek. — Ha továbbra is a mostani elnökség kap bizalmat, akkor te is folytatod a munkát? — Nem tudom, alaposan meg fogom gondolni. Sajnos, ez a vezetőség már nem ugyanaz, mint korábban, emellett család és üzleti elfoglaltságaim miatt is egyre kevesebb időm jut a futballra. — Mi a véleményed a csapat őszi produkciójáról? Néhány hete azt mondtad, az első tízben kell végezni. — Ez a játékosállomány képes lett volna arra, hogy az első tízben végezzen, de sajnos ez— elsősorban edzői problémák miatt — nem jött össze. A tavasz óta tartó zuhanást nem tudtuk megállítani, ez a téli időszak feladata lesz. Összességében elég siralmas a félévi bizonyítványunk, lesz mit javítani tavasszal. Hasikerül megfelelően megerősíteni a gárdát, akkor a bajnokság végén az első nyolc között fogunk végezni. Barczi Róbert • NB Il-es utánpótlás-bajnoki labdarúgó- mérkőzések eredményei: Ifi A: III. Kér.—NYS1 1-4, Gödöllő— Tiszavasvári 2-1, Sényő—Kecskeméti SC 0-6. Ifi B: III. Kér.—NYSI 6-4, Gödöllő— Tiszavasvári 1-2, Sényő—Kecskeméti SC 1-0. NB III-as utánpótlás-bajnoki mérkőzések eredményei: Nyírbátor—Ózd 7-1, Balmazújváros—Kisvárda 1-0, Mátészalka—'Tiszaújváros 2-3, Rakamaz—MVSC 0-2, Nagykálló— Baktalórántháza 0-5, Megyei I. osztályú ifjúsági bajnoki mérkőzések eredményei: Demecser—Ibrány 0-17, Nagyhalász—Kisléta 0-1, Hardware—Záhony 2-1, Nyírkárász—Tiszalök 5-0, Fehérgyarmat— Bili 4-1, Csenger—Nyírcsaholy 3-2. A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság végeredménye: I. sz. csoport 1. Kótaj 13 12 1 68-12 37 2. Kárpát-Hús V . 13 9 2 S 1 41-14 30 3. Napkor 13 7 í í 1 41-22 26 4. Nyírtura 13 7 2 1 3 37-27 24 5. Dombrád 13 6 2 i 4 36-20 21 6. Ajak 13 6 2 ( 4 36-29 21 7. Anarcs 13 6 1 6 27-29 19 8. Kálmánháza 13 5 2 1 5 14-27 18 9. Komoró 13 5 1 7 30-28 16 10. Gávavencsellő 13 3 2 1 7 31-37 12 11. Kállósemjén 13 2 2 1 8 14-31 9 12. Kemecse 13 2 2 ! 8 15-47 9 13. Nyíribrony 13 2 1 10 13-55 7 14. Tuzsér 13 — í i 8 7-32 5 II. sz., Erimpex csoport 1. Túrricse 13 10 3 — 69-10 33 2. Encsencs 13 10 2 1 29-8 32 3. Nagyecsed 13 7 • 4 2 34-13 25 4. Jánkmajtis 13 7 2 4 52-33 23 5. Nyírvasvári 13 7 1 5 36-12 22 6. Olcsva 13 6 2 5 33-19 20 7. Nyírlugos 13 6 2 5 39-31 20 8. Nyírmeggyes 13 5 ■ 4 4 32-24 19 9. Balkány 13 5 2 6 27-29 17 10. Vaja 13 5 2 6 27-31 17 11. Nyírbéltek 13 2 3 8 24-38 9 12. Tiszamenti SE 13 3 — 10 15-56 9 13. Tarpa 13 2 3 8 16-70 9 14. Hodász 13 1 — 12 9-68 3 A mátészalkai városkörzeti bajnokság őszi végeredménye: I. osztály: 1. Ópályi 118 ; ! 1 29-8 26 2. Ura íi ^ i 1 2 24-9 25 3. Ököritófülpös 118 1 1 2 22-7 25 4. Tyúkod 11 7 2 2 25-16 22 5. Rohod 11 6 — 5 17-20 18 6. Nyírparasznya 11 4 3 4 20-20 15 7. Kocsord 11 4 2 5 26-22 14 8. Porcsalma 11 3 3 5 17-14 12 9. Pátyod 11 3 1 7 20-27 10 10. Jármi 11 2 3 6 10-16 9 11. Szamosszeg 11 1 3 7 16-31 6 12. Géberjén 11 1 2 8 15-45, 5 Ifjúságiak: 1. Ópályi 11 10 — 1 67-16 30 2. Ura 11 8 2 1 40-7 26 3. Porcsalma 11 6 — 5 35-31 18 4. Géberjén 11 5 2 4 27-24 17 5. Jármi 11 5 1 5 26-26 16 6. Rohod 1,1 5 1 5 18-28 16 7. Ököritófülpös 11 4 3 4 46-20 15 8. Tyúkod 11 5 — 6 39-21 15 9. Kocsord 11 4 2 5 30-16 14 10. Szamosszeg 11 4 1 6 30-35 13 11. Nyírparasznya 11 2 1 8 16-89 7 12. Pátyod 11 — 2 9 6-63 2 II. osztály 1. Fábiánháza 12 10 2 — 46-10 32 2. Nyírkáta 12 7 2 3 35-19 23 3. Csengerújfalu 12 6 2 4 24-15 20 4. Tiborszállás 12 4' 3 5 24-34 15 5. Kántorjánosi 12 4 —- 8 16-28 12 6. Őr 12 3 1 8 20-39 10 7. Nagydobos 12 2 2 8 18-32 8 A középszabolcsi körzeti bajnokság eredményei: I. osztály, felnőtt: Nyírtelek—Nyírtét 2-0, Bököny—Oros 4-1, Tiszatelek—Vasmegyer 1-0, Tiszadob—Tiszabercel 0-0, Nyírbogdány—Búj 0- 3, Nagycserkesz—Székely 8-1, Apagy—Magy 4-2. A bajnokság állása: Tavaszra „tavaszi” formában Meglehetősen pechesre sikerült az őszi idény a Tisza- vasváriban futballozó Lente Lajosnak, a tavaszi „nagy menetelés” egyik meghatározó emberének. Például az utolsó fordulóban, a Gödöllő ellen, hazai pályán bemutatott gólfiesztán kiállítás miatt nem lehetett ott társai között. A 32 — de saját bevallása szerint fizikailag csak 25 — éves, jó kedélyű támadóközéppályás bosszús is ezért: — Az utolsó előtti találkozón, Tiszakécskén teljesen érthetetlen okok miatt küldött a játékvezető idő előtt zuhanyozni. Olyan szabálytalanság, amiért kétszer is felmutatta nekem a sárga lapot, több is volt azon a találkozón. Két mérkőzésen nem léphetek pályára, tehát a tavaszt kényszerpihenővel kezdem. — A kécskei a második kiállításod volt, előtte egyszer már szintén idő előtt hagytad el a játékteret. Durva játékosnak tartod magad? — A csapat és a vetélytár- sak labdarúgói is úgy tartanak számon, hogy kemény vagyok, de nem alattomos. Már az ősz sem kezdődött jól számomra, hiszen az első fordu-' lóban, Diósgyőrött megsérültem. Felgyógyultam, de aztán kiállítottak. Az akkori eltiltás közben Vasvári jól szerepelt, és nekem újra meg kellett küzdenem a helyemért. Jó példa erre, hogy hiába rúgtam csereként a Nyíregyháza ellen döntő gólt, a következő fordulóban ismét nem voltam kezdőjátékos. Aztán most, a bajnokság vége előtt egy fordulóval ismét leküldték a pályáról. Igyekszem a téli alapozás alatt mindent megtenni azért, hogy a továbbiakban kezdő játékosként számítson rám az edzőm. Bízom benne, hogy tavasszal a csapatnak és nekem is ugyanolyan jól megy majd a játék, mint egy évvel ezelőtt. — Amikor egy éve ide kerültél, gondoltad volna, hogy társaiddal ilyen eredményes 1995-ös esztendőt zársz majd? Gyakorlatilag tavasszal és ősszel több pontot gyűjtöttetek, mint a tavalyi bajnoki idényben az MTK, amikor utcahosszal nyerte a bajnokságot. Hol végezhet Tiszavasvári a bajnokság végén? — Remélem, az első három hely valamelyikén. Természetesen, amikor tavaly télen eljöttem Nánásról, nem számoltam ilyen remek szereplésre, hiszem amikor ide kerültem, kiesőhelyen állt a Vasvári. A jól sikerült tavasz után azt mondtam, hogy ilyen remek szezont nem fogunk még egyszer zárni. Majdnem megcáfoltuk a kijelentésemet. Öt ponttal kevesebbet szereztünk ugyan, de a 30 pontot is remek szereplésként értékelem. Ha tavasszal is elérjük a harminc pontot, akkor ott lehetünk a dobogón. Erre pedig minden esély megvan, hiszen a riválisainkat jórészt itthon fogadjuk,, nyolcszor lépünk közönségünk előtt pályára. Száraz Attila A kapus sirámai Tisztelt Jávor Pál Barátom! Reagálni szeretnék a november 14-én megjelent újságnyilatkozatodra, melyben volt csapattársamat, barátomat, Szikszai Mihályt kritizálod. Aki ismeri Misi barátomat, el sem tudná képzelni róla, amit állítasz, hogy alibijátékot nyújtott. Nem hiszem, hogy ha egy 35 méteres lövés bemegy, arról a középhátvéd tehet. Vagy hogy ha a kapus hátáról lepattan a labda, arról is ő tehet. Nem akarom Misit védeni, de felháborít, hogy egy ilyen sportemberről ilyet nyilatkozzál. Többet tett a megye labdarúgásáért, valamint Sényőért, mint hogy ilyen kijelentést megjelentess az újságban. Több nagyszerű edzőm volt (dr. Lakat Károly), de nem választottak ilyen megoldást. Ha a csapat rosszul szerepel, nem kellene-e magadba "nézni? Mióta átadták a csapat irányítását, semmivel sem szerepel jobban, mint Rubóczki Tibi barátom keze alatt. Ez a csapat arról volt híres, hogy egy nagyon jó baráti társaság volt.. Most sikerült közös erővel szétrombolni. Azért írom. hogy közös erővel, mert a csapat jelenlegi elnöke, szponzora, a játékosokat vásárló Tóth úr ugyan sok pénzzel rendelkezik, de a labdarúgásban még kezdő. Ezúton is kérem Pehely Zoltánt, hogy foglalja el régi helyét, ha igazán szeretne segíteni. Visszatérve, Pali Barátom, személyedre, úgy érzem, elvesztettél egy játékost, egy segítőtársat, egy barátot. Nyíregyháza, 1995. november 20. Tisztelettel, barátod: Rabcsák János A kapus „üzenetét” telefonon keresztül úgymond beolFC edzőjéhez. A levelet szerkesztőségünkhöz is eljuttatta. 1. Nyírtelek 15 12 3 — 41-10 39 vastuk/ávor Pálnak, aki nyughogy közöljük véleményét. Ma2. Búj 15 12 2 1 39-17 38 tázta a hallottakat, majd közölgunk is gondolkodtunk rajta, 3. Apagy 15 11 3 1 45-17 36 te: amint nyomtatásban is eloiszükséges-e, hogy az őszi sebek4. Tiszabercel 15 7 4 4 35-20 25 vashatja Rapcsák gondolatait, tői vérző sényői focisták dolgát 5. Nagycserkesz 13 6 4 3 31-19 22 ő is hasonló írásban közli mona levél közlésével is nehezítsük. 6. Kék 15 6 4 5 21-26 22 danivalóját. Az ugyanis első olvasásra is tud7. Bököny 15 7 — 8 29-25 21 Természetesen Tóth Sándor ható volt, tartalma indulatokat is 8. Nyírtét 14 6 2 6 22-22 20 reakciójára is kíváncsiak volkiválthat az érintettekből. A köz9. Belegrád 15 6 1 8 21-30 19 tunk, ám a szakosztályelnök nem lés mellett döntöttünk, mert 10. Magy 15 5 1 9 18-28 16 fűzött részletes kommentárt hisszük, a nyilvánosság előtt le11. Oros 15 3 4 8 26-33 13 Rapcsák felvetéseihez. Annyit folytatott viták, ha nem túlfűtöt12. Székely 15 3 4 8 20-40 13 momdott csupán: „Mindazok, tek az indulatoktól, segíthetik a 13. Vasmegyer 15 3 3 9 19-27 12 akik ismernek, tudják, hova kibontakozást. Feladatunknak 14. Tiszadob 15 2 6 7 15-28 12 tegyenek engem és hová őt... érezzük, hogy a labdarúgással 15. Nyírbogdány 15 2 6 7 8-33 12 Rapcsák János nyílt levelet inkapcsolatos véleményeknek a 16. Tiszatelek 14 2 3 9 16-32 9 tézett Jávor Pálhoz, a Sényői lehető legszélesebb körben teret adjunk. A levélben foglaltakról az érintetteket is megkérdeztük. Természetesen az írásban olvasható vélemény1 Rapcsák János véleménye. Sényő, amíg sikeresen szerepelt, jó példa volt arra, hogyan lehet lelkes, a futballt imádó szponzorok segítségével egy kis faluban is jó csapatot létrehozni és menedzselni. Akik a sényői csapat sikereiért munkálkodnak, a vezetőség tagjai, szabad idejükben, ellenszolgáltatás nélkül végzik eme tevékenységüket. Sőt, ők biztosítják az anyagi feltételeket, a versenyzési lehetőségeket. Mondhatja valaki, hogy nem volt gyakorlatuk a vezetőknek egy második ligás együttes menedzselésében, vezetésében, és az előkészítés során, a bajnokság alatt elkövettek kisebb vagy nagyobb hibákat. Mondhatja valaki, hogy ennél több pontot is szerezhettek volna ősszel a sényői játékosok. De ezek miatt csak az edzőt és a vezetőket okolni elfogultságot sejtet. Még valamit. Sorolni lehetne azokat a szponzorokat, többnyire egyéni vállalkozókat, akik a nagy játék, a foci iránt érzett elkötelezettségük okán pénztárcájukba nyúltak, és egy- egy egyesületet támogattak, ám később megbánták tettüket. Megbánták, mert legtöbbször a sikertelenség miatt vagy más okból támadások kereszttüzébe kerültek. Nem dolgunk most ezeket az eseteket megítélni vagy minősíteni. Az viszont meggyőződésünk, hogy Sényőn akkor kezdődhet meg a felemelkedés, ha a játékosok, az edzők és a vezetők együtt keresik a megoldást. Egymásra mutogatással csak még inkább szétzilálják a csapat amúgy sem túl rendezett szénáját. Révay Zoltán