Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-18 / 271. szám

UJ KELET Megyénk életéből 1995. november 18., szombat 3 Horn Gyula miniszterelnök Fehérgyarmaton A kongresszusi küldöttekkel is találkozott (Fotó: Bozsó) Kitérnék arra is, hogy kommu- nistáznak vagy nem bennünket. Szó sincs erről a nyugati partne­rek részéről, sőt, ellénkezőleg. Azért tessenek visszaemlékezni, hogy a választási kampányban (most kilépek a miniszterelnöki szerepkörből, és mint pártelnök mondom) két dolgot hangoztat­tak ellenfeleim. Az egyik, hogy félteni kell tőlük a demokráciát, Visszarendeződésről beszél­nek, közben azzal vádolnak bennünket, hogy jobboldali kapitalista politikát folyta­tunk. Én olyat nem ismerek, hogy jobb- vagy baloldali ka­pitalizmus. Kapitalizmus van. Hogy milyen formáját építjük, a szociális piacgazdaságon nyugvót, amilyen Ausztriában, Németországban vagy a skan­lenül várták a városi és kör­nyékbeli pedagógusok a mi­niszterelnököt. A népes dele­gáció pontosan érkezett, és elkezdődhetett a kérdez-fele- lek. Előtte azonban egy hiva­talos bejelentésre került sor. A Benevolentia Alapítvány — melyet//őrt? Gyula hívott életre még 1992 februárjában — ti­zenöt tanulónak az étkezési díját egész évre kifizette. A pedagógusok többnyire a jelenleg legégetőbb kérdéseket tették fel az illusztris vendég­nek. A miniszterelnök úr általá­nos helyzetelemzéssel kezdte a válaszadást: —A nemzeti jövedelem (ezen belül a privatizációs be­nem lehet semmisnek tekinte­ni, nem lehet félresöpörni, mert ennek katasztrofális következ­ményei lehetnének. A NAT-tal kapcsolatban én semmiféle olyan összefüggésről nem tu­dok, ami azzal foglalkozna, hogy lesz-e napközi vagy sem. Arról nincs konkrét tudomásom, hogy bárhol is emiatt szüntet­nének meg napközi otthonos csoportot, ezt valaki hibásan mondta önöknek. A NAT okta­tási alapelveket tartalmaz, és ennek részletei kidolgozása már a minisztériumok, illetve a he­lyi önkormányzatok hatásköré­be tartozik. Ugyanígy: az isko­lák körzetesítése és a kistelepü­lések kiemelt támogatása sem a NAT feladata. Olyan feltétele­Ertsék meg, kérem! — mondja a pedagógusoknak Találkozás a pedagógusokkal A fehérgyarmati Kölcsey Fe­renc Általános Iskola ebédlő­jében 15 órakor már türelmet­vételek) döntő többségét a belső és külső államadósságok tör­lesztésére használjuk fel. Ezt két kell teremteni a megyei ön- kormányzatoknak, hogy gon­doskodhassanak az aprófalvak oktatási intézményeinek ellátá­sáról. Az 1500 főnél kevesebb lakosú községek külön, úgyne­vezett arányossági szorzó alap­ján többlettámogatáshoz jut­nak majd. Ezen belül a 900 főnél kevesebb lakosú telepü­lések még ettől is nagyobb arányban jutnak majd támoga­táshoz. a másik pedig, hogy visz- szarendeződés lesz ebben az or­szágban. Úgy hiszem, ha vala­hol, akkor a demokrácia működ­tetésének területén tudtunk fel­mutatni eredményeket. Éreznek- e önök olyan megkülönbözte­tést, hogy ki hívő és ki nem hívő? Ki magyar, ki magyarabb és ke­vésbé magyar? Senkinek sem avatkozom be a hitvallásába vagy meggyőződésébe. A kor­mánykoalíció semmiféle meg­különböztetést nem tesz a hata­lom részéről, ez mindenkinek magánügye. * Az Uj Kelet exkluzív interjúja a miniszterelnökkel — Miniszterelnök úr! Ön szerint a Kisgazdapárt miért akarja szétzilálni a bank- rendszert? — Nem hinném, hogy a bankrendszert akarnák tönkretenni, az egész arra jó, hogy cirkuszt csináljanak, hogy hallassák a hangjukat. Tényleg feltűnési viszketeg- ségben szenvednek. — A közhangulat most a lakosságot nem a megtaka­rításra ösztönzi. Várható-e valamilyen változás a taka­rékosságban vagy a lakáscé­lú hitelek visszafizetésében? — Én úgy tudom—a ren­dináv államokban működik, az egy külön kérdés, de az is a ka­pitalizmusnak egy meghatáro­zott formája: egy közösségi, szociális piacgazdaságon nyugvó társadalmi berendezke­dés. Azt kell mondanom, hogy az elmúlt tizenhat hónap alatt többet léptünk előre a piacgaz­dasági intézmények építésében és sok más területen, mint a megelőző négy évben. így visszarendeződésről egyálta­lán nincs szó. Ezt a nyugat-eu­rópai országok értékelik, most már csak az kellene, hogy a magyar lakosság is elismerje. Mi nem vagyunk semmilyen viszonyban a Munkáspárttal, nem foglalkozunk velük, ne­künk teljesen más a politikánk. delkezésemre álló adatok alapján —, hogy a lakossá­gi megtakarítások folyama­tosan nőnek. —A Kisgazdák előkotortak egy 1973-as törvényt, amely szerint a bankok húsz százalé­kosnál magasabb kamatot nem számolhatnának fel Nem várható-e, hogy az emberek tö­megesen veszik majd ki a pén­züket a bankokból? —En annál bölcsebbnek is­merem a magyar embereket, minthogy ilyesminek bedől­jenek. Nehogy már hallgassa­nak a Kisgazdapártra vagy Torgyán Józsefre! Egyet nagyon sajnálok: az alá­írásgyűjtési akciójukat. Azért sajnálom, mert ott van a kor­mányprogramban, hogy a vég­ső döntés előtt kikérik a nép véleményét, tehát úgyis tarta­ni kell egy népszavazást. Úgy látszik, gazdag ország va­gyunk, hogy ilyen célra jut egymilliárd forintunk. Egyéb­ként is: hol van még a belépés aNATO-ba? Mivel a miniszterelnök úr a pedagógusok konkrét szakmai problémáira ott, helyben nem tudott választ adni, megígérte, hogy minden felmerült kérdés­re írásban ad feleletet. (Az esti, lakossági fórumról hétfőn számolunk be.) Fekete Tibor Zsákutca vagy alagút? Zdeborsky György, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön előadást tartott a Közgazdasági Társaság ülésén Zsákutca vagy alagút? címmel. Amint az a címből valószínű­leg mindenki számára világos, előadásának tárgya a mai ma­gyar gazdaság helyzete volt. A vezérigazgató bevezetőjében elmondta, hogy véleménye sze­rint zsákutcáról szó sem lehet, és a fény, ami látszik az alagút végén, nem egy szembejövő vonat lámpája, hanem az alag­út végét ígérő jobb, stabilabb gazdasági rend. Elmondta továbbá, hogy a március 12-én bejelentett gaz­dasági szigorítások már megtet­ték áldásos hatásukat, és ha ez nem történt volna meg, akkor ma sokkal rosszabb lenne a hely­zet. Azóta már kétszázalékos a gazdasági növekedés, és az ex­port—import-arányok is javuló tendenciát mutatnak. Hiába ér­zékeljük a mikrogazdaság — áremelkedések, jövedelmek— rosszabbodását, tény, hogy a makrogazdaság mutatószámai javultak. Ezért kijelentette, hogy felelőtlennek tartja a tün­tetések és demonstrációk szer­vezőit, ugyanis — szerinte — megrázhatják a gazdaságot. , A szítók felelősségét erősíti, hogy most javuló tendenciák vannak.” Már évtizedek óta mindenki csak beszél a refor­mokról, de semmi sem történik. Most megvannak az államház­tartás reformjának a csírái, de reformokról még ma sem beszél­hetünk. A kiadások csökkenté­se az egyetlen járható út. Euró­pa is ezt követeli az Unióba be­lépni szándékozóktól. Devizatartalékaink megfelel­nek a nyugati szintnek. Zde­borsky úr szerint nincs alterna­tíva, az eddigi adósságpolitikát folytatni kell, és az ország így majd lassan kinövi az adóssá­got is, majd a koreai példára hi­vatkozott. „A szerkezetváltás velejárója az átmeneti csökke­nés. Azokat a gyárakat, üzeme­ket ugyanis be kell zárni, ame­lyek termelnek ugyan, de nem nyereségesek. Fenntartható nö­vekedést kell biztosítani. A veszteséges tevékenységeket nem szabad finanszírozni.” A bankokról szólva a vendég- előadó elmondta, hogy bank­konszolidáció címén az állam kidobott az ablakon 300 milli- árdot,'azonban ez a bankok szempontjából szükséges volt. A bankrendszerben jelenleg szintén fejlődés tapasztalható. A Külkereskedelmi Bank nem­zetközi mércével mérve is jó eredményeket produkál. A ban­kok többsége nyereséges. Ezt azért is fontos megállapítani, mert a pénzintézetek állapota az egész gazdaság tükre. A bank- rendszer nyeresége összességé­ben mintegy 20 milliárd forint. Az országban tapasztalható bankellenes hangulatról az el­nök-vezérigazgatónak — mmt mondotta — lesújtó a vélemé­nye, mert — szerinte — a pénz­közvetítés legjobb módszere a banki hálózat tevékenysége. „Ha a bankok nem nyeresége­sek, az az egész gazdaság be­tegségét jelzi.” — mondotta Zdeborsky György, majd újság­írók kérdéseire válaszolt. Arra a kérdésre, hogy mi értendő az alatt, hogy az ország egyik legnagyobb lízingcégé­nek nehézségeire a CIB Bank­nak megvannak a válaszlépései, az elnök-vezérigazgató azt a vá­laszt adta, hogy azok nem okoz­nak problémát a CIB Banknak, ugyanis a velük kötött lízing- szerződések egyik kitétele biz­tosítja annak lehetőségét, hogy a lízingcég kiesése esetén a ügy­féllel a bank egyenesre zárhatja az üzletet. A legújabb vámtörvény sú­lyos behozatali vámokkal sújt­ja a beáramló beruházási java­kat is. Mi erről a véleménye? — hangzott el a következő kérdés. — Az amerikai vállalkozók, akik Magyarországon beruhá­zásokat finanszíroznak, azzal fenyegették meg az országot, hogy leállítják azokat. Ezt én is hallottam. Annyit tudok mon­dani, hogy a magyar kormány­körök értetlenül állnak a jelen­ség előtt, mert ez az új vámren­delkezés ugyanazt a helyzetet teremti meg, ami a nyugati álla­mokban is érvényes — vála­szolta a CIB elnöke. Arra az el­lenvetésre, hogy a nyugati or­szágoknak viszont sokkalta ki­sebb szükségük van a magyar beruházásokra hazájukban, mint nekünk az ő beruházása­ikra, nem tudott kielégítő repli­kával szolgálni. Az utolsó kérdés a Kisgazda- párt tegnapi felvetésére vonat­kozott — nevezetesen arra, hogy a húsz százalék fölötti kamatok törvénysértők a polgá­ri törvénykönyv szerint. Zde­borsky úr—jót mulatván a dol­gon — kijelentette, hogy leg­feljebb törvényi késésről lehet szó, de ő ebben sem biztos. — Palotai — Kábítószerhelyzet Nyíregyházán A hét végén, szombaton város­unkban konferenciát rendeznek Az alkohol és a drog hatása az egyénre és a családra címmel. A program egyik előadóját, Szép Gábor rendőr századost kérdez­tem a nyíregyházi helyzetről. —Van-e ok félelemre, ha a fi­atalokra gondolunk? — Környékünkön csak a könnyű anyagokat ismerik, mint a marihuana vagy az ecstasy tabletta. A tizenéves korosztály van veszélyben. A 13—14 évesek érdeklődnek, a 16—47 évesekre fokozottab­ban jellemző a fogyasztás, az e feletti korosztály jóval vissza­fogottabb. Ekkor már el tudják foglalni magukat más dolgok­kal is, vagy éppen felfogják az ilyen élet következményeit. — Miért menekülnek abba a „más világba” ezek az emberek? — Az ok lehet a kíváncsiság vagy a problémák megoldat­lansága. így — pillanatokra — el tudnak rugaszkodni a gond­jaiktól. — Hányán vannak, akik ebbe a táborba tartoznak? Tünde modelljei Tegnap mutatta be Szabó Tünde színművésznő ruha­költeményeit az egyik leg­exkluzívabb nyíregyházi bu­tikban. Amint azt az elegáns pezsgős bemutatón a művész­nő elmondta, mháit már főis­kolás kora óta maga varja. A megyeszékhely hölgykoszo­rújának a bemutatón szép számban jelen lévő szine- java nagy tetszéssel üdvözöl­te Szabó Tünde modelljeit. — Nálunk az eseti, kis fo­gyasztásokról nincs nyilvántar­tás. Tudomásom szerint körze­tünkben csak százas nagyságren­dű a kábítószerélvezők száma. —Egy időben lábra kelt a hír, hogy iskolák előtt ingyenes „beetetés” folyhat. Mi igaz ebből? — Ez csak legenda. Senkinek sem érné meg, az amúgy borsos árú drogot ingyen osztogatni reklámcélra. Akinek szüksége van rá, kézen-közön jut hozzá. Nagyon zárt a kör, igen bizal­mas kapcsolat van teijesztők és igénylők között. — Milyen büntetés fenyeget­heti az ezzel foglalkozókat? —- A kisfogyasztóknak „kis­kaput” hagyott a törvény. Ha alá vetik magukat egy hat hó­napos gyógykezelésnek, akkor nem kapnak büntetést. A nagy tételben üzletelők büntetése viszont 15 évig terjedhet. — Milyen lehetőségei van­nak a rendőrségnek a megelő­zésben ? — Igazán csak a megelőzés­ben tudunk segíteni. Félresiklott emberi életeken már nem. A DADA-program (dohányzás, al­kohol, drog, AIDS) segítségével az általános iskola első osztályá­tól kezdve próbáljuk megóvni a gyerekeket ezektől a káros szenvedélyektől. — Milyenek ezek a foglalko­zások, és kik lehetnek résztve­vők? — Városunkban két iskola csatlakozott a programhoz. Most még csak kísérleti jelleggel vég­zem egy kollégámmal ezt a munkát. Minden korosztálynál más-más módszerek hatásosak. Gyakoriak a szituációs játékok, videoanyagok megtekintése, megbeszélése és az erre a célra készített speciális munkafüzet kitöltése. Nem a direkt tiltás, ha­nem a pozitív magatartásmo- dell megmutatása a cél, ami gondolkozásra készteti a gye­rekeket, ha ilyen helyzetbe ke­rülnek. A fiatalok saját vélemé­nyüket is elmondhatják, sőt, kérjük is őket erre. A legfonto­sabb a könnyed, oldott légkör. Hatházi Andrea Lengyelffy Produkció

Next

/
Oldalképek
Tartalom