Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-09 / 263. szám

Egy szervezettebb formáért: Nyíregyházi Szabadidő Sportbizottság SZABADIDŐSPORT „Ne forgácsoljuk szét erőinket” Gavallér Zsoltot munkahe­lyén — az Arany János Gim­názium és Általános Iskola — felkeresvén, legelőször is a a bizottság megalakulásáról fag­gattuk, hiszen most már a me­gyei szabadidősport egyesület mellett városunk is rendelkezik egy olyan szervezettel, amely Nyíregyháza lakóinak a sza­badidő hasznos eltöltésére pró­bál lehetőségeket kínálni, és egyben azt koordinálni. — A városi sportkoncepció nyomán megalakult a városi szabadidő sportbizottság. Miért volt szükség e bizottság létre­jöttére? — Városunk sportéletében találhatók úgynevezett lyukak, többek között a szabadidősport is ilyen területet jelentetett. Nem volt gazdája, nem volt, aki foglalkozzon vele, illetve a ren­dezvények is nagyban függtek attól, hogy az adott évben van- e rá támogató, vagy nincs. így ezeknek a dolgoknak a kikü­szöbölésére létrejött a városi szabadidő sportbizottság, mely­nek feladata a sportrendezvé­nyek rendszeressé tétele, illet­ve szervezése és felügyelete lett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Virók Ernő sportreferens javaslatára egy olyan bizottság alakult meg, amely a sportágan­ként! eseményeket éves, vala­mint havi szinten megpróbálja rendszeressé tenni, hogy ezál­tal mindenkinek — aki szeret sportolni — lehetőséget bizto­sítson. — Akkor azt lehet mondani, hogy eddig nem igazán volt koordinálva a sportnak ez a te­rülete? —Meglehet, hogy volt koor­dinálva, hiszen eddig is volt at­létikai. vagy éppen tájfutó bi­zottság (több sportágban foglal­koztak a szabadidős tevékeny­séggel), de mi most megpróbá­lunk egy kicsit más irányba ha­ladni, no persze ugyanúgy meg lesz rendezve a Nyuszi-futás, vagy a Mikulás-futás. A mi célunk inkább egy minőségileg magasabb szintű szabadidősport, amely teljes­séggel az emberek,.kiszolgálá­sára” koncentrál. Emellett ter­mészetesen meg szeretnénk szerettetni városunk lakóival a rendszerességet, amely most egy kicsit furcsán fogalmazva: pontokat fog érni. — Valami konkrétabbat lehet tudni ezekről a pontokról? — Minden egyes szabad­idősport-eseményünkön pon­tozni fogjuk, illetve pontokat adunk a teljesítményekért, és ezeket az év végén összegezve a legjobbaknak jutalmat adunk, és egy bizonyos pontértéket elérők szintén év végén tombo­lasorsoláson vesznek részt, melyen értékes ajándékokat le­het majd nyerni. Ez is egyfajta ösztönzési módszer, hiszen így az egész­ség megőrzése mellett továb­bi lehetőségeket szeretnénk biz-tosítani, ugyanis mindenki előtt nyitva áll, hogy minél több pontot kasszíroz­zon, így nagyobb lehet az esé­lye a jutalmakra és ajándékok­ra. Gavallér Zsolt duatlonverseny közben Az emberek szabadidejének hasznos eltöltésére nagyon sokfajta dolog kínálkozik. Van. aki kikapcsolódásként el­megy a moziba megnézni egy jó filmet, vagy éppen otthon a televíziót nézve piheni ki a munka okozta fáradalmakat. Akad viszont olyan is, aki a fáradtság levezetéséhez több­letmozgást végez, vagyis elmegy az uszodába és úszik né­hány hosszt, vagy ha az időjárás megfelelő, akkor elindul kocogni, a barátaival kispályán focizni, teniszezni. Sokan ezt nem szervezett keretek között végzik. A hétvégeken viszont sok szervezett formában lebonyo­lított sporteseményen vehetünk részt, melyeket általában a sportági szövetségek rendeznek meg. A szabadidősport remek lehetőséget kínál szervezetünk egészségének meg­óvására, valamint a baráti társaságok, illetve a családok hasznos időtöltésére. Nos, november elseje óta létrejött Nyíregyházán egy olyan bizottság, amely városunk szabadidősportját hivatott felügyelni, szervezett formába tömöríteni, és megrendezni a sportági szövetségekkel kar­öltve a különböző sporteseményeket. Nyíregyháza sport- koncepciójában szereplő testület a Nyíregyházi Szabadidő Sportbizottság nevet viseli, s vezetője Gavallér Zsolt, a me­gyei triatlon szövetség elnöke. A mai szabadidős oldalunkon vele beszélgetünk a bizott­ság megalakulásáról, jövendő munkájáról, és természete­sen terveiről. — Egy kissé személyes kér­dés következik. Hogy került pont Ön a bizottság élére? — Még egyszer ismétlem: maga az ötlet Virók Ernőtől ered, hogy kellene valami vál­tozást vinni a város szabad­idősport-életébe. s erről sokszor beszélgettünk együtt. Ehhez a témához nekem is voltak ötle­teim, és ezek a dolgok találkoz­tak a sportreferensünk elképze­lésével is, így valószínűleg ezért kértek fel e posztra. — Hány tagú a bizottság, il­letve kik lesznek az Ón munka­társai? — Háromfős bizottságot sze­retnénk felállítani, és most — mivel november elseje óta „lé­tezünk” — a legfontosabb fel­adatom az, hogy két segítőtársat találjak. Egyelőre százszázalé­kosan nem tudok neveket mon­dani, hiszen aláírt hivatalos szerződéssel még senki nem rendelkezik. Egyelőre keresem azokat az embereket, akiknek ezen a területen belül hasonló a felfogásuk, hasonlóan gon­dolkoznak, mint én, illetve öt­letekkel tudják segíteni a bizott­ság munkáját. — Egyébként milyennek lát­ja városunk szabadidősport­ját? — Voltak és vannak nagyon jó rendezvények. Említhetném itt a tóúszást, és az ehhez ha­sonló sportrendezvényeket. De el kellett telnie néhány évnek, mire az emberekben tudatosult az, hogy igenis ezekre a verse­nyekre készülni kell. Nagyon sok szakosztály rendez manap­ság már szabadidős-eseménye­ket, melyeken városunk lakói részt vehetnek. De az is az igaz­sághoz tartozik, hogy ezeknek a viadaloknak a részvételi lehetősége nem jut el minden­kihez — gondolok itt első­sorban a tájékoztatásra. A szabadidő bizottsággal karölt­ve viszont ezek a szakosztályok már nagyobb lehetőséget kap­hatnak a tájékoztatásra, hiszen mindenki előre tudhatja majd, hogy melyik hónapban, milyen verseny lesz. Tehát én úgy gon­dolom, hogy eddig egy kicsit szétforgácsoltuk erőinket — remélem ezután ez másként ala­. kul majd. A támogatókkal karöltve... Mint minden sporttevékeny­séghez, a szabadidősporthoz is pénz kell. Az, hogy egy új kez­deményezésként megszületett a városi szabadidő sportbizottság — üdvözölendő tény. De. hogy működjön is, annak elengedhetetlen feltétele a pénz. A következő témánk a Gaval­lér Zsolttal folytatott beszélge­tésünk során — a pénz. — Első kérdésként talán az a legfontosabb, hogy miből fog működni a bizottság, illetve milyen pénzkeretből fog tudni gazdálkodni? — Remélem, hogy a tervezett hét sportág versenyeire — fu­tás, terepkerékpározás, úszás, duatlon, triatlon, természetjárás és a tájfutás — meglesz a megfelelő anyagi hátterünk. Ez összeadódhat az önkormányzat részéről e célra elkülönített összegből, valamint az éves működéshez szükséges plusz 500 000 forintból, amit szpon­zorok útján szeretnénk elő­teremteni. Minden év végén szeretnénk egy hatalmas „évzá­ró bankettet”, ahol minden egyes korosztály értékelésre kerülne, valamint a minimum 3 fős családok is értékelve len­nének — gondolunk itt a „leg- sportosabb család” címre —, és természetesen az éves tombo­lasorsolásunkat is ekkor ejte­nénk meg. — A működéshez szükséges anyagi háttér biztosítására je­lenleg mi a legfontosabb fel­adat? — A szponzorokat szeret­nénk megtalálni, mivel a janu­ári szórólapokat és plakátokat a támogatók neveivel együtt nyomtatnánk ki, és a február­ban sorra kerülő első sportren­dezvényünk műsorfüzetében szintén szerepelniük kellene. Először is az egész versenyso­rozatunk „nevét” szeretnénk felkínálni (ez magában foglal­ja a hét legfőbb versenyünk nevét) a szponzoroknak, és itt nemcsak a pénzre gondolunk, hanem áruféleségekre és szol­gáltatásokra. — Mivel városi szabadidő sportbizottságról van szó ez csak Nyíregyházán belüli mű­ködést jelent, vagy kiterjed a megyére is a rendezvények szervezése? — Nem „nyúlunk bele” a megyei szabadidős sportba, de ez nem azt jelenti, hogy a me­gye távolabbi részéről érkezők nem indulhatnak sportesemé­nyeinken. Tehát mi nem egy zárt közösséget szeretnénk ki­alakítani, hanem minden verse­nyünkön bárki elindulhat. A családi sportolás fontos szempont Mint minden új bizottságnak — a városi szabadidő sportbi­zottságnak is terveket kell(ett) készíteni arra vonatkozólag, hogy miképp képzeli el az éves munkát, illetve milyen sport- rendezvényeket szeretne lebo­nyolítani. Nos, utolsó témakör­ként erről kérdeztük Gavallér Zsoltot. — Milyenek az első elképze­léseik, terveik a működéssel kapcsolatban? után már elismerésben része­sülhet. Ami talán a legfonto­sabb: terveink szerint nem csak iskolai szinten akarjuk elérni a ’’mozgósítást”, hanem nagy mértékben családi szinten is, tehát legyen a sportesemé­nyünk egy szombati vagy ép­pen vasárnapi program a csalá­dok részére. — A pontszámok alapján fog kialakulni a „városi rang­sor” ? Rajt az erdei futóversenyen — Amikor a kezdet kezdetén gondolkoztunk az egész műkö­dési tervről, akkor azt fogal­maztuk meg, hogy valami újat csináljunk. Gondolok itt a lebo­nyolítási feltételektől kezdve (rajtszámok, pontos időmérés, teljesítmény szintek) egészen az újszerű pontrendszerig. Ezt a pontrendszert sem szeretnénk túlbonyolítani, elgondolásunk szerint egytől ötig lehetne pon­tokat szerezni a teljesítménytől — Igen. Év végén minden korcsoportot értékelünk (elért pontszámaik alapján), s ennek tükrében hirdetjük ki az adott év legjobbjait, illetve helyezett­jeit. Három fő összeadásával a családok rangsorát is ekkor ér­tékeljük majd. —A terveitek alapján a ver­senyek hogyan követik egy­mást? — Havi lebontásban, de megvárjuk a megyei végleges Csokiosztás a Nyuszi-futáson függően. Egy bizonyos pont­szám után a versenyző automa­tikusan kapjon valamiféle aján­dékot — ez szintén a terveze­tünk szerves része. Azt szeret­nénk, hogy ne csak az év végi tombolasorsolás legyen az em­berek figyelmének a központ­jában, hanem mindenki töre­kedjen a minél több versenyen való elindulásra — így szorgal­masan gyarapítható a pontszám — és ezáltal egy bizonyos szint versenynaptárt, és azzal egyez­tetve állítjuk össze a verseny­programot. Konkrétabban, feb­ruárban indulna a versenysoro­zat, ami eltartana júniusig, ek­kor két hónap szünetet tarta­nánk (július—augusztus), majd egy újabb műsorfüzetet kiadva — melyben szerepelnének a statisztikák, eredmények — startolna az őszi programunk, amely még két-három próbából állna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom