Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-12 / 240. szám
UJ KELET Labdarúgás 1995. október 12., csütörtök A vallomásról A nyíregyházi B-közép vallomását olvasva emlékek sora pereg filmként előttem. Az első focimeccs emléke, a mai Volán-stadionban. Kisfiúként nem is a pályán történő dolgok kötötték le igazán a figyelmemet, sokkal inkább a körülöttem állók kiabálása. Azt megértettem, hogy a bírót szidják, bár ötévesen a szidalmak értelmével nemigen voltam tisztában. Később, mikor a szavak értelmét megismertem, azt is megtudtam, hogy ezek nemigen tűrik a nyomdafestéket. Valószínűleg a meccs utáni otthoni, ártatlan beszámolómnak köszönhetően döntött úgy Édesanyám, hogy egy ideig nincs helyem focimeccseken. Később rájöttem, hogy vasárnap, a meccsek után nem feltétlenül kell mindenről részletesen beszámolnom, s akkor láthatom a focit, ami egyre jobban kezdett érdekelni. A hetvenes évek eleji Fra- di-meccsek emléke a Népstadionból. (Akkor még csak a téglajegyeket gyűjtötték az Üllői úti stadion újjáépítéséhez.) A meccsek után a Verseny úti kijáratot elhagyva a Keleti pályaudvarig loholtunk. Nem volt kivétel, fiatal vagy idősebb, Fradi-szurko- ló vagy sem, szidja-e a rendőröket vagy sem. Mellékesen: leginkább fiatalok és Fradi-drukkerek voltunk, és szidtuk a rendőröket. Aki nem loholt, azt könnyen eltalálhatta a lovasrendőr kardlapja vagy a gyalogos gumibotja, csak úgy, figyelmeztetésként, hogy mit is szabad nekünk. Az egésznek szinte kötött koreográfiája volt, és meccsenként ismétlődve a Keletinél búcsút intettünk egymásnak. Szerintem innen datálódnak a máig tartó Fradi—Dózsa (Újpest) ellentétek, és nem csak azért, mert Fazekasék és Benéék évekig jobbak voltak. Aztán az Angliából kiindult nagy szurkolói csáták emléke Európa kupameccseiről. Tudjuk, a Heysel-stadionbeli tragédiával zárultak (zárultak?). Aztán a legújabbkori Fra- di-meccsek emlékei. Pozsonytól, az Ajax elleni huhogásig. Egy biztos, ezek a kísérő- jelenségek mindig is ott voltak, ott lesznek — ne úgy legyen! — a focipályákon. Nehéz az indulatok ellen fellépni, hiszen ezek sokszor nem a pályán keletkeznek. Ráadásul a szigorú rendőri, rendezői fellépéseknek a vétlenek is kárát vallották, vallhatják. Egy lehetőséggel azonban élni lehet — és kell is. (No, ez sem csodafegyver.) Rendszeresen kapcsolatot kell tartani a kemény mag, a legre- nitensebb szurkolók és a klubok között. A Fradinál mintha mutatkozna ennek az eredménye. Révay Olimpiai részvétel? Nagy lépést tett az első hely megszerzése felé csoportjában a magyar olimpiai labdarúgóválogatott, amely kedden este Wettingenben 2-0-ás hazai vezetés után 3-2-re nyert Svájc ellen. A találkozó másnapján nem volt könnyű utolérni a küldöttség tagjait, sokáig járták a várost, csak ebédre tértek viszsza a szállodába. Az MTI munkatársa a csapat egyik legjobbjával, a 22. évében járó, kétszer az A-válogatottban is szerepelt debreceni Dombi Tiborral beszélgetett: — Hogyan emlékszik vissza a sorsdöntőfontosságú 90 percre? — Szerintem három részre osztható a mérkőzés: az első félidőben mi futballoztunk jobban, a szünet után a svájciak vették át a játék irányítását. Két gólt is szereztek, majd az utolsó húsz perc megint a miénk volt, ekkor rúgtuk mindhárom gólunkat. Vall a nyíregyházi B-közép w, «2. „Ha szidnak minket, nem hagyjuk annyiban!” A színhely Hatvan. A kerítés tekintélyes részén piros-kék Nyíregyháza-zászlók, mögöttük hat elszánt NYFC-drukker. Vonattal érkeznek, de hazafelé már a csapat buszával tartanak. Egykét oda-visszaszóláson kívül semmilyen feszültség nem „indukálódik” köztük és a helyi nézők között. Nem úgy, mint például Tiszakécskén vagy Sényőn. Ahol mi is történt? — Járunk idegenbe is, és általában csak ott van gond, ahol provokálnak minket — szólal meg visszaúton a szószóló. — Tiszakécskén volt a legnagyobb balhé, mert tirpákoztak a helyiek. Általában azért szoktunk balhézni, mert van köztünk sok részeg ember... — Nem sok, néhány — javítja ki társa. — De minél többen vagyunk, a részegek is annál többen vannak. — Kécskére „normálisan” mentünk, de a bíró az állítólagos lesgólt nem adta meg, ráadásul tirpákoztak meg cigány óztak a kécskeiek. Ekkor elszabadultak az indulatok, nem hagytuk a cigányozást, átmentünk néhányan, és akkor robbant ki a konfliktus. De tömegverekedés nem volt! Közülünk az egyik srácnak, aki provokálta a kécskeieket, állítólag kirúgták a fogát. Jöttek a rendezők is... — ...akik szájkosár nélkül en- gedténk ránk a kutyákat és cukkoltak minket! — teszi hozzá egy harmadik szurkoló. — Az volt a legnagyobb probléma, hogy nem volt normális rendezőség. Akik voltak, azok engedték a konfliktust — egy hang a távolból. — A nyíregyházi szurkolók Sényőn is renitensen viselkedtek. Ott mi történt? — Sényőn — voltunk vagy 60-an — a Sényői Fanatics már a bejáratnál tirpákozott minket, kötekedett, ezt nem hagytuk annyiban! Egyébként is alapvető dolog, hogy minden szurkolósereg szidja a másikat. — A gyakorlatban ez valóban így néz ki, de a Sénvő megyénk 3 NB II-es csapata közül egy. Miért kellett szidni és döngetni a kerítést? Cséke Györgynek és Drobni Mikinek kellett hozzátok odamenni... — Az indulat miatt döngettük a kerítést! — vágja rá másvalaki. — Egy biztos: ha minket vagy a játékosainkat idegenben szidalmazzák, azt nem hagyjuk! Ha szóban csinálják, azt viszonozzuk, ebből kialakulhat komolyabb viszály is. — Egyébként mitől függ, hogy hányán mentek idegenbe? Hatvanba például hogyan jöttetek? — Vonattal jöttünk, miskolci átszállással. Háromnegyed kilenckor indultunk. — A hangulatunk, a csapat szereplése meghatározó abban, hogy hányán vagyunk. — Persze a pénzünk és az időnk is szempont — egészítik ki. — De ha lehet, ezúttal is kérjük a többieket, minél többen tartsanak velünk idegenbe is. — Idegenbe minimum 10-en mindig elkísérjük a csapatot, többnyire ugyanazok az emberek. Ehhez a csapathoz csatlakoznak még, ha a közelben játszunk, és persze ha jól szerepel a Szpari. Viszont jó lenne egy szponzor, aki a szurkolókat idegenbe ingyen utaztatná, akkor sokkal többen mennénk. — Az otthoni meccseken viszont gyakorlatilag nincs szurkolás. Miért? — Otthon más a hozzáállás, idegenben mindenki szurkol, otthon mi is érezzük, hogy nyer a csapat vagy nem tudom... — Nézd meg például a KSC elleni meccset. A gólokkal párhuzamosan növekedett a hangerőnk is. — Egy jó szurkolótáborhoz kell 40—50 fő, otthon nagyjából meg is vagyunk, de sokan nem úgy állnak hozzá. — Körülbelül 35—40-en vagyunk, akik szurkolnánk, de a rangadókon többen, akár 100- an is összeverődünk. — Majdnem ugyanaz a társaság jár kézimeccsekre is, ahol az első perctől az utolsóig megy a „Hajrá Nyíregyháza!" ■— Ä csarnok hangulata más, mindenki tapsol, kiabál, a többi néző csatlakozik ehhez. — A stadionban elveszlik az az 1500 ember, ott van az atlétikapálya is, messze van a játéktér. A kézisek másrészt hozzák a hazai meccseket, szívvel- lélekkel játszanak, a focistáknak is így kellene hozzáállni! — És sokan azért nem jönnek ki, mert ez NB II, így nem jön egy Fradi vagy egy Újpest. Úgy nem lehet szurkolni, hogy kijön az öregember, és azt kiabálja, hogy állj be Tóth Janika! Ha azért jön ki, hogy b...a, akkor ne közénk üljön! Olyan „szakértők” is járnak közénk, akik csak abból állnak ki a meccsen, hogy „Ne menjetek hátra, maradjatok elöl!”! — Vannak olyanok, akik már az első percekben szidalmazzák ^játékosokat, ha azok hibáznak. Okét ki kellene vetnünk magunk közül! Én azt mondom, ha elöl lesz a csapat, lesz 2000—2500 néző a stadionban, akkor jobb lehet a hangulat. — Mennyire van együtt ez a 35—40fő a stadionon kívül? — Összetartunk, összejövünk, jól ismerjük egymást. Ha például dobot veszünk, arra közösen beadjuk a pénzt. És focizni is járunk. — És honnan vannak a Nyír- egyháza-sáljaitokP. — Egy címfestő csinálta selyemsálunk van. Ezer forintba került. — Utolsó kérdés. Mi lesz Tiszavasváriban ? — Nyerünk! Amúgy 150— 200 fős nyíregyházi B-közép- re lehet számítani, viszünk egy 5 kilós füstbombát, mely 40 percig fog füstölni! — Normálisan fogunk szurkolni, de ha tirpákoznak minket, invázió lesz, kerítést kell majd utánunk csinálni! — hangzik a félig-meddig humoros végszó nagy derültséggel kísérve. (Véleményüket elmondták: Sipkay Béla, Batta Roland, Katán Tibor, Demeter Szilárd, Román Roland.) Csiky Nándor A hátországból jelentjük NB Il-es utánpótlás-bajnoki mérkőzések eredményei: ifi „A”: NYSI—Hatvan 7-1, Gödöllő—Sényő 4-0, Tiszavasvári— Hódmezővásárhely 1-0. Ifi „B”:NYSI—Hatvan 16-0, Gödöllő— Sényő 0-1, Tiszavasvári—Hódmezővásárhely 9-0. NB III-as ifjúsági bajnoki mérkőzések eredményei: Rakamaz—Nyírbátor 1-7, Kisvárda—Baktalórántháza 3-1, Mátészalka—Ózd 3-2. Megyei I. osztályú ifjúsági bajnoki mérkőzések eredményei: Demecser—Kisléta0-7, Ibrány—Újfehértó 1-1, Biri— Záhony 1-3, Tiszalök—Vásárosnamény 0-3, Tiszaszalka— Levelek 1-2, Nyírkárász—Nagyhalász 1-1, Fehérgyarmat— Nyírcsaholy 15-0, Csenger—Hardware 0-1. Megyei II. osztályú ifjúsági bajnoki mérkőzések eredményei: Erimpex csoport: Tiszamenti SE—Nyírbéltek 4-3, Olcsva—Jánkmajtis 2-2, Tarpa—Hodász 4-2, Nagyecsed— Balkány 0-0, Túrricse—Vaja 5-1, Encsencs—Nyírlugos 4-2. Kárpát-Hús csoport: Napkor—Kemecse 3-0, Ajak— Nyírtura 1-3, Komoró—Nyíribrony 3-0, Kótaj—Gávavencsellő 6-1, Kálmánháza—Tuzsér 4-1, Kállósemjén—Anarcs 1-1, Dombrád—Kárpát-Hús Volán 1-3. A vásárosnaménvi városkörzeti bajnokság eredményei: Pusztadobos—Gulács 8-1, Vitka—Tákos 2-2, Beregdaróc— Kisvarsány 1-0, Beregsurány—Gelénes 1-1, Nagyvarsány— Jánd 4-2, Tiszaadony—Nyímiada 2-3. A bajnokság állása: l.Nyírmada 8 •7 1 — 28-5 22 2. Pusztadobos 8 6 — 2 31-11 18 3. Beregdaróc 8 5 2 1 21-10 17 4. Kisvarsány 8 5 1 2 26-8 16 5. Vitka 8 3 2 3 24-14 11 6. Tiszaadony 8 3 2 3 17-16 11 7. Tákos 8 3 2 3 12-14 11 8. Gelénes 8 2 2 4 10-12 8 9.Jánd 8 2 1 5 11-32 ' 7 10. Nagyvarsány 8 2 — 6 17-34 6 11. Beregsurány 8 1 2 5 15-30 5 12. Gulács 8 1 1 6 9-26 4 A kisvárdai városkörzeti bajnokság eredményei: I.osztály, felnőtt: Gyulaháza—Gégény 4-3, Tiszakanyár— Zsurk 1-0, Pátroha—Újdombrád 1-1, Mezőladány—Fényeslitke 2-1, Jéke— Mándok 1-1, Pap—Tiszaszentmárton 3-1, Petneháza—Tiszabezdéd 3-1, Kékese—Nyírtass 1 -1. A bajnokság állása: 1.Jéke 10 7 3 — 28-6 24 2. Nyírtass 10 7 2 1 25-9 23 3. Mándok 10 6 1 3 24-12 19 4. Gyulaháza 10 6 — 4 32-24 18 5. Mezőladány 10 6 — 4 22-23 18 6. Újdombrád 10 5 2 3 20-18 17 7. T. szentmárton 10 4 2 4 20-14 14 8. Petneháza 10 4 1 5 18-20 13 9. Zsurk 10 4 1 5 12-15 13 10. Tiszakanyár 10 3 3 4 19-23 12 11. Pátroha 10 3 2 5 16-30 11 12. Kékese 10 3 I 6 14-17 10 13. Fényeslitke 10 2 4 4 10-17 10 14. Gégény 10 2 2 6 15-22 8 15. Pap 10 2 2 6 18-26 8 16. Tiszabezdéd 10 2 2 6 12-29 8 Ifjúságiak: Gyulaháza—Gégény 7-1, Tiszakanyár—Zsurk 10-1, Pátroha—Újdombrád 1 -0, Mezőladány—Fényeslitke 02, Jéke—Mándok 0-2, Pap—Tiszaszentmárton 7-0, Petneháza—Tiszabezdéd 4-1, Kékese—Nyírtass 1-3. A bajnokság állása: 1. Nyírtass 10 9 — 1 63-6 27 2. FényeslitkelO 9 — 1 31-7 27 3. Gyulaháza 10 7 1 2 38-17 22 4. Mezőladány 10 7. — 3 26-12 21 5. Pátroha 10 6 2 2 28-18 20 6. Kékese 10 5 1 4 15-25 16 7. Petneháza 10 3 3 4 13-14 12 8. Pap 10 3 3 4 21-26 12 9. Tiszakanyár 10 3 2 5 26-22 11 10. Újdombrád 10 3 2 5 12-13 11 11. Gégény 10 3 2 5 15-28 11 12. Jéke 102 4 4 16-14 10 13. Tiszabezdéd ' 10 3 1 6 24-24 10 14. Mándok 10 2 4 4 10-21 10 15. Zsurk 10 1 1 8 6-54 4 16. T. szentmárton 10 1 — 9 5-49 3 II. osztály, felnőtt: Rétközberencs—Laskod 5-0, Berkesz— Lövőpétri 1-4, Újkenéz—Dögé 1-5, Eperjeske—Tomyospálca 6-0, Tuzsér II—Szabolcsveresmart 1-0, Tiszamogyorós— Nyírlövő 6-4. A bajnokság állása: 1. Lövőpetri 9 7 1 1 48-20 22 2. Dögé 9 . 7 1 1 42-15 22 3. Laskod 9 7 1 1 28-11 22 4. Rétközberencs 9 6 1 2 22-21 19 5. Tiszamogyorós 9 5 — 4 22-25 15 6. Sz.veresmart 9 5 — 4 34-25 15 7. Eperjeske 9 4 1 4 19-13 13 8. Tuzsér II 9 2 4 3 18-15 10 9. Nyírlövő 9 2 3 4 26-32 9 10. Berkesz 9 1 1 7 13-40 4 11. Tomyospálca 9 1 1 7 11-41 4 12. Újkenéz 9 — — 9 12-37 — A közép-szabolcsi körzeti bajnokság eredményei: I. osztály, felnőtt: Nyírtelek—Oros 3-2, Nyírtét— Vasmegyer 3-1, Székely—Tiszabercel 3-1. Kék—Búj 2-4, Nyírbogdány—Tiszatelek 1-1, Belegrád—Bököny 2-0, Nagy- cserkesz—Magy 3-1, Apagy—Tiszadob 1 -1. A bajnokság állása: 1. Nyírtelek 9 7 2 — 20-7 23 2. Búj 9 7 1 1 18-7 22 3. Apagy 9 5 3 1 26-13 18 4. Tiszabercel 9 5 2 2 24-15 17 5. Nyírtét 8 5 1 2 17-10 16 6. Nagycserkesz 7 4 2 1 16-9 14 7. Kék 9 4 2 3 16-16 14 8. Belegrád 9 4 1 4 13-20 13 9. Székely 9 3 3 3 17-16 12 10. Bököny 9 4 — 5 16-16 12 11. Oros 9 3 2 4 19-20 II 12. Nyírbogdány 9 1 5 3 6-15 8 13. Tiszadob 9 1 3 5 8-19 6 14. Vasmegyer 9 1 1 7 12-20 4 15. Magy 9 1 — 8 8-20 3 16. Tiszatelek 8 — 2 6 10-23 2 I. osztály ifjúsági: Nyírtelek—Oros 6-0, Nyírtét— Vasmegyer 5-0, Székely—Tiszabercel 2-0, Kék—Búj 4-1, Nyírbogdány—Tiszatelek 0-2, Belegrád—Bököny 1-1, Nagy- cserkesz—Magy 1 -1, Apagy—Tiszadob 3-0. A bajnokság állása: 1. Nyírtelek 9 7 1 í 32-10 22 2. Bököny 9 6 1 2 33-12 19 3. Tiszatelek 8 6 1 1 20-12 19 4. Kék 9 6 — 3 17-9 18 5. Oros 9 5 2 2 32-20 17 6. Apagy 9 5 2 2 24-21 17 7. Vasmegyer 9 5 1 3 18-17 16 8. Belegrád 9 4 1 4 16-16 13 9. Tiszabercel 9 3 2 4 13-30 11 10. Tiszadob 9 3 1 5 19-19 10 11. Magy 9 3 1 5 16-21 10 12. Székely 9 3 — 6 15-23 9 13. Nyírbogdány 9 2 2 5 12-19 8 14. Nagycserkesz 7 1 4 2 9-14 7 15. Nyírtét 8 1 2 5 18-24 5 16. Búj 9 — 1 8 9-34 1 II. osztály, felnőtt: Tiszadada—Ramocsaháza 2-4, Geszteréd—Nyírpazony 1-4, Tiszaeszlár—MGFSC 8-0, Beszterec—Érpatak 0-1, Borzsova—Bashalom 0-0. A bajnokság állása: 1. Geszteréd 8 6 — 2 20-14 18 2. Nyírpazony . 7 5 2 — 22-7 17 3. Tiszaeszlár 8 4 1 3 24-18 13 4. Ramocsháza 8 4 1 3 17-14 13 5. Tiszadada 6 3 1 2 21-11 10 6. MG FSC 6 3 1 2 18-13 10 7. Borzsova 8 2 3 3 10-16 9 8. Érpatak 7 2 1 4 8-15 7 9. Bashalom 8 2 1 5 11-21 7 10. Beszterec 8 — 1 7 4-26 1