Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-12 / 240. szám

UJ KELET Tiszalökön október 9-én a művelődési házban a Harmónia Egészségvédő Klub szervezé­sében dr. Varjú Márta tartott előadást a dyslexiáról, valamint az allergiáról. A doktornő be­mutatta azt az Amerikai Egye­sült Államokban honos mód­szert, amellyel javítani és gyó­gyítani lehet az ebben a beteg­ségekben szenvedők tanulási nehézségeit. *** Szamosújlakon az önkor­mányzat pályázat útján — ön­hibáján kívül hátrányos hely­zetbe került településként — 5 millió forintot nyert. Ez az összeg jelentős mértékben csökkenti a költségvetési hi­ányt, amely valamennyivel több mint 6 millió forint. A képviselő-testületnek az általá­nos iskola fenntartására be­nyújtott pályázata is sikerrel járt. A polgármesteri hivatal erre a célra 1 millió 200 ezer forint támogatást kapott. *** Anarcson a meglévő általá­nos iskola négy tantermét fel­újították, s emellett újabb négy helyiséget építettek hozzá. A létesítményhez egy tornaterem is tartozik. A munkálatok az önkormányzatnak közel 60 millió forintjába kerültek. Ezt az összeget az anarcsi polgár- mesteri hivatal képtelen lett volna csak saját erőből fedez­ni, ezért pályáztak, aminek eredményeként a 60 millió fo­rint egy részét elnyerték. Információk Szamosangyaloson a képvi­selő-testület legutóbbi ülésén megtárgyalta az első féléves költségvetést, elbírálták az ön- kormányzathoz beérkezett szo­ciális kérelmeket, valamint dön­töttek a közgyógyigazolványok odaítéléséről. Záhonyban a közelmúltban megnyitotta kapuit az uszoda. A karbantartás közel egy hónapig tartott, ennek során elvégezték a medence töltő-ürítő rendsze­rének cseréjét, a vízzáró réteg szigetelésének javítását, továb­bá kisebb csempézési és festési feladatokat. A tatarozási mun­ka több mint egymillió forintjá­ba került a városnak. Tiszavasváriban a képvise­lő-testület megtárgyalta, majd hosszan tartó vita után elfogad­ta a városi strandfürdő ez évi üzemeltetéséről szóló jelentést. Úgy döntöttek, hogy a strand­fürdő működtetésére pályázatot ír ki az önkormányzat. *** Rakamazon a képviselők módosították azokat a rendele­teket, amelyek az első lakáshoz jutók támogatásáról szólnak, valamint a lakások bérletére és elidegenítésére vonatkoznak. *** Székelyben az elmúlt hónap végén Szőke Sándor polgár- mester lemondott tisztségéről. A falu első embere döntését azzal indokolta, hogy egészség­Hulladékgy űj tés — új módon Még az ősszel Nyíregyhá­zán, a Jósaváros lakói külön­leges alakú és feliratú hulla­dékgyűjtő konténerekkel talál­kozhatnak. Az „edények” cél­járól, rendeltetéséről Róka Imrétől, a Köztisztasági Kft. hulladékkezelési és gazdasági osztályának a vezetőjétől kér­tünk tájékoztatót. — A konténerek hétfőn ér­keztek — értékük öt millió fo­rint — meg Olaszországból, jelenleg összeszerelik és fes­tik azokat a munkatársaim. A megyeszékhely nagy lakótele­pén kísérleti jelleggel szelek­tív hulladékgyűjtéssel próbál­kozunk, a program hivatalo­san a jövő év elején indul. A konténerekben az újrahaszno­sítható papírt és üveghulladé­kokat gyűjthetjük össze, ami­ket a papírgyárak és az oros­házi üveggyár dolgoz fel. Je­lenleg felmérjük, hol célszerű a konténereket elhelyezni, majd plakátok segítségével tá­jékoztatjuk a városrész lakóit a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségéről. Előfordulhat, hogy — gondatlanságból, vagy szándékosan — másféle anyag is kerül a konténerbe, a vegyes hulladékot közhasznú munkások válogatják szét. ügyi állapota a közelmúltban megromlott, képtelen ellátni feladatát ilyen körülmények között. A községben legkésőbb novemberben időközi polgár­mester-választást kell tartani. Az időpontot rövidesen kijelö­li a helyi választási bizottság. Kölesén az önkormányzat 49 millió forintért létesített egy szemétlerakóhelyet és meg­szervezte a faluban a szemét- szállítást. A szeméttelep terü­letét az önkormányzatnak meg kellett vásárolnia. Ezen a he­lyen egy zárt telepet alakított ki a polgármesteri hivatal. Az ön- kormányzat a szeméttelepi munkák elvégzésére tolólapos gépet, a szemétszállításra LIAZ teherautót vásárolt céltámoga­tással. A kölesei szeméttelepre nemcsak helyből, hanem Son­kádról is viszik a szemetet, ami csak háztartási hulladék lehet. Minden lakó ingyen kapott egy kukát, amelyben addig tárolhat­ja a hulladékot amíg azt el nem szállítják. A szállítás ingyenes. *** Tiszalökön, a művelődési ház nagytermében társasági- tánc-tanfolyam indult a napok­ban 14 éven felüliek részére. A foglalkozásokat minden héten pénteken este 18 órától tartják. Eddig tizennyolcán jelentkez­tek, de még mindig be lehet iratkozni a tánciskolába. Nyírkárászon az önkor­mányzat azoknak a fiatal házas­pároknak, akik először vesznek lakást, 80 ezer forint visszatérí­tendő támogatást ad. Ezt az összeget a fiataloknak három esztendő alatt kell visszafizetni­ük. Ez idáig hét ifjú pár kérte ezt az önkormányzati támogatást. Tiszavasváriban megszületett az a rendelet, amely szabályozza a magánerő bevonásával épülő utak és közművek támogatási módjait. Ebben meghatározták a pályázati feltételeket, azok elbírá­lására, az önkormányzat támoga­tására és az annak mértékére vo­natkozó szabályokat. *** Nyírteleken javában zajlik annak az útnak az építése, mely­nek felét már elkészítették. Az aszfaltozás ötmillió forintba ke­rült, és a befejezéshez legalább ennyi pénzre lenne szükség, az egy kilométer hosszú úton. Ibránvban is jóváhagyta a képviselő-testület a város első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A testület elismer­te, hogy az intézmények fe­gyelmezettek, takarékosan gaz­dálkodtak. A tapasztalatok sze­rint az önkormányzat pénzügyi kondíciói nem javultak, ennek következtében az esztendő má­sodik felében is szigorú gazdál­kodást kell folytatni. Az önkor­mányzat módosította az általá­nos iskola alapító okiratát. En­nek eredményeképpen a zene­iskola és a művészeti iskola ki­helyezett tagozatokat működ­tethet a Rétközi Iskolaszövet­ség tagiskoláiban. 1995. október 12., csütörtök 7 Nagyhalászban felújították a Petőfi teret Mesepalyazat Mesepályázatot hirdetnek az „Óvodapedagógusok környe­zeti nevelésének éve” alkalmából eredeti mesék és versek al­kotására. Pályázni lehet önálló mesével, esetleg ciklust al­kotó rövid mesék, versek gyűjteményével, maximum egy ív — 20 oldal — terjedelemben. Egy pályázó csak egy művel pályázhat. Díjak: első díj: 100 ezer forint, második díj: 80 ezer forint, harmadik díj: 60 ezer forint. Beküldési határidő: 1995. októ- berl5. Cím: Környezetvédelmi és Területfejlesztési Mi­nisztérium kutatási és oktatási főosztálya, 1394 Budapest, Pf. 351. Játékpályázat Játékpályázatra várnak jelentkezőket a 3—7 éves korosz­tály környezeti nevelésében felhasználható játékszerek és esz­közök elkészítésére. Kategóriák: 1. értelemfejlesztő és szabály­játékok. 2. szerepjátékhoz kiegészítő játékok, kellékek. 3. moz­gásfejlesztő (nagy és finom mozgást gyakoroltató) játékok. 4. egyéb (játszótéri elemek vagy játékos bútorok kivételével). Díjak: 1 díj: 25 ezer forint, 2 díj: 20 ezer forint, 3 díj: 15 ezer forint. Beküldési határidő: 1995. november 20. Cím: Kiss Áron Magyar Játék Társaság Fővárosi Centruma, 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40. Az utca, a lámpák, a házak ugyanazok mindkét fotón, de van köztük egy lényeges eltérés. Húsz év különbséggel örökí­tették meg Mátészalkán a Keleti-lakótelepet. A bal oldali ké­pen az árvíz után frissen felhúzott sorházak, a jobb oldalin ugyanezek a lakótömbök már nem a mező szélén, hanem egy városrész közepén helyezkednek el, a hajdani facsemeték lombkoronáinak hűvösében pedig nagyobb családi piknike­ket is meg lehetne rendezni. ingyenes ..MT--.#* LJSap Apróhirdetés A hirdetés szövege: A hirdető neve, lakáscíme: Új Kelet szerkesztősége: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. (a Nyírségi Nyomda épületében) Telefon: (42) 437-006, 437-012/fax', 437-013, Megrendelő Megrendelem az Uj Kelet c. napilapot 1995 .....................................................-tői eg y hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név:............................................................... Lakcím ( ahová a kézbesítést kéri):................................. El őfizetési díj: egy hónapra: 380 Ft negyedévre: 1140 Ft fél évre: 2280 Ft ! egy évre: 4360 Ft A lapban minden pénteken Új Kelet magazin, rádió- és tv-műsor a melléklettel! A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap Szerkesztőség: Nyíregyháza, Árok u. 15. 7a Nyírségi Nyomda épületében) / : Tel.: (42) 437-006,437-013, f Tel./fax: (42) 437-012 aláírás megbízott ............................. V szem. ig. szám O

Next

/
Oldalképek
Tartalom