Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-27 / 252. szám

Fiataloknak 1995. október 27., péntek Nőies kérdések Fiatal lányok körében gyakran jelentenek visszatérő prob­lémát a menstruációval kapcsolatos gondok. A témáról dr. Hajnal Attila nőgyógyásszal, a Hajnal magánklinika vezetőjével beszélgettünk. Dr. Hajnal Attila — Meghatározható, hogy hány éves korban célszerű elő­ször felkeresni a szakorvost? — Nem, hiszen bármikor észlelhetők olyan elváltozá­sok, melyeket nem árt orvos­nak is megmutatni. Kisgyer­mekekkel, egészen. 14 éves ko­rig —és néhány esetben azon túl is —, a gyermeknőgyó­gyászatok foglalkoznak. Itt kor­szerű és az életkor sajátossá­gainak megfelelő műszerekkel felszerelt vizsgálókban tudják fogadni a kis pácienseket. A szülők részéről azonban min­denképpen fontos, hogy még otthon készítsék fel a kislányt az orvossal való találkozásra. —Említette a tinikorú lányo­kat is. Közülük sokan talán azért nem fordulnak problémá­ikkal az orvoshoz, mert félnek attól, hogy szűzhártyájuk meg­sérül a beavatkozás során. — El kell oszlatni a tévhitet, hisz a vizsgálatok alatt kiemel­ten figyelünk a hártya sértetlen­ségére. A hüvelyen át történő orvoslás — bár az az esetek többségében a hüvely elég ru­galmas — ebben a korban egyébbként is ritka. A végbelen keresztüli ellenőrzést ultrahan­gos megfigyelés egészíti ki. —Milyen problémák jelen­tik a legfőbb gondot? . — Elsősorban a folyás meg­jelenésével és a vérzéssel kap­csolatos zavarok kerülnek elő­térbe. A folyás első jeleit álta­lában a szülők veszik észre, a bugyin maradt aprócska foltok­ról. Mindenképpen fel kell keres­ni egy szakorvost, aki speciális hatóanyagú krémeket juttat gyógyszerként a hüvelybe. — Hány éves korban várha­tó a havi vérzés megjelenése? — A menstruáció általában a 11. év körül indul meg, de nem kóros az sem, ha csak a 16.— 17. évben jelentkezik. Legtöbb édesanya aggódva kér tanácsot, ha kislánya első vérzését köve­tően néhány hónapig, esetleg egy-két évig kimarad a menses. Ez nem kóros, ha csak esetle­ges terhességről nincs szó, illet­ve más egészségügyi elváltozás­ról. Szülői mulasztásnak köny­velhető el, ha görcsös menstru­áció esetén nem viszik orvoshoz a gyereket. —Mi okozza ezeket a görcsö­ket? — A háttérben a nem megfe­lelő hormonegyensúly és az an­nak következtében kialakuló fej­letlen méh, illetve más anatómi­ai eltérés áll. Ennek tisztázását mindenkor bízzuk nőgyógyász­ra, főleg akkor, ha ez komoly rosszulléteket, ájulást okoz. —Használhatók ilyen esetek­ben görcsoldók? — Természetesen az enyhe hatásúak nem okoznak gubancot a szervezetben. Leginkább ajánl­ható a patikákban és herbáriák- ban egyaránt kapható MENŐ- FITT cseppek. Komolyabb ese­tekben előfordulhat az is, hogy terápiás célzattal a fiatal lányok­nak is felírjuk a fogamzásgátló tablettát. Ez, persze, nem min­den esetben jelenti azt, hogy a gyereklány szexuális életet él. — Sokan panaszkodnak rendezetlen vérzésről. Mi te­kinthető ezen a téren normá­lisnak? — Fiatal korban nem biztos, hogy azonos ritmusú a menst­ruáció. A 21—42 nap közötti megjelenést tekintjük orvosi szemmel normálisnak. Az ettől rövidebb szünetet tartó vérzés­re már a kezdetben oda kell figyelni. — El lehet-e tolni a menst­ruáció kezdetét? — Igen. Szakemberek meg tudják nyújtani, illetve rövidíte­ni a ciklust, ha még időben je­lentkezik a páciens. Ez elsősor­ban előre tervezett esküvő vagy kirándulás esetében célszerű. —Még a mai napig is vita­tott kérdés, hogy a tampon vagy a betét használata egész- ségesebb-e. Mi erről a szak­ember véleménye? —A vérzés ideje alatt az első és legfontosabb szempont a hi­giéniai szabályok betartása. Ezen belül mindenki igényének megfelelően választhatja a tam­pont, illetve a betétet is. Sok­szor kérdezik tőlem tizenéves szűz lányok, ők is választhat­nak-e a tamponkínálatból. Vá­laszthatnak, hiszen a szűzhár­tya elég tágulékony ahhoz, hogy kisméretű tamponokat minden gond nélkül befogadjon. — Többek által vitatott a Postinor szedése is. —Leginkább azért, mert be­vétele pozitív és negatív vér­zészavarokat egyaránt okoz­hat. Eszerint megjöhet hama­rabb és el is múlhat idő előtt. A másik gond ezzel a tablettá­val, hogy nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem nyújt kellő védelmet, így a gyógyszer bevétele mellett is bekövetkezhet a terhesség. ( Továbbra is várjuk a té­mával kapcsolatos kérdéseite­ket. Címünk: Nyíregyháza, Árok u.15. A borítékra írjátok rá: FIATALOK) Őszintén az AIDS-ről Bárki megkaphatja az AIDS-t, aki a fertőzés veszélyét ma­gában rejtő helyzetekbe sodródik. Az AIDS veszélyével járó szituációkban senki sincs védve a fertőzés ellen. Minden ember felelős a vi­selkedéséért. A drog- és alko­holélvezet meggátol bennünket abban, hogy jó döntéseket hoz­zunk és olyan veszélyes hely­zetbe sodorják a fiatalokat, ahol elkapják a betegséget. AIDS-vírussal fertőzöttnek lenni nem ugyanaz, mint AIDS- esnek lenni. Sok ember már fertőzött, de még nincs semmi­lyen jele ennek. Az AIDS jelentése: szerzett immunkárosodási tünetegyüt­tes. Ez azt jelenti, hogy a beteg­ség nemcsak úgy „jön”, hanem szerzi az ember. A betegség az immunrendszert támadja meg. Az immunrendszer a szerve­zet betegségekkel szembeni védekezőrendszere. Az immun- rendszer legyöngül, és sem a be­tegségekkel, sem az úgyneve­zett opportunista fertőzésekkel szemben sem tudja megvédeni a szervezetet. (Az opportunista fertőzések azok, amely a le­gyengült immunrendszer által kínált lehetőségek következté­ben támadnak.) Az AIDS-et egy HÍV nevű vírus okozza. Ez, mint az összes többi ví­rus, az élő sejteket támadja meg és ezekben él. Úgy használja őket, mint egy gyárat, ezekben a sejtekben szaporodik. A HÍV elsősorban az úgyneve­zett T4-es agyegítő sejteket tá­madja meg. Ezek olyan fehérvér­sejtek, amelyek a test védekezé­sének első vonalában vannak, ha bármi betegséget okozó test ke­rül a szervezetbe (antigének). Az immunrendszerben van­nak úgynevezett T8-as sejtek is. Ezek olyan fehérvérsejtek, ame­lyek leállítják az immunrend­szer működését, miután az elvé­gezte a munkáját, azon leküz­dötte a fertőzéseket. Az egész­séges embernek általában két­szer annyi T4-es sejtje van, mint T8-as. Az AIDS-betegségeknél ez az arány gyakran pont fordí­tott. Ez azt jelenti, hogy túl ke­vés T4 sejtje van ahhoz, hogy leküzdje a fertőzéseket. Hogy lehet elkapni az AIDS-et okozó HIV-vírust? A fertőzött ember vérével és a nemiszervek által kiválasztott testnedvekkel (spermával, hü­velyváladékkal) való érintke­zéssel terjed a vírus. A vírus 10—12 évig is élhet az ember szervezetében anélkül, hogy a betegségnek bármilyen tünetei lennének. Ettől függet­lenül az illető éppúgy átadhatja a vírust valaki másnak, mintha már beteg lenne. A fertőzött ember vérével — uj Zsongás az iskola ET „A felnőttkori szívinkfark- tus és gyomorfekély kialaku­lásának első előidéző okai abban keresendők, hogy az illető személy egykori tanárai mennyi időt töltöttek a felelők kiválasztásával. ” Ez a néhány sor a Zsongás című iskolaújságból való, me­lyet a nyíregyházi 17-es Számú Általános Iskola kis diákcso­portja ír és szerkeszt teljes odadással. A szerkesztőség tag­jai közül Káder Zsuzsával, Henzsel Nórával és Erdősi Edi­nával ültünk le beszélgetni, akik közül az elsőként említett kislány vette át a „szóvivő” szerepét. —Mióta működik a lapotok? — Ez már a harmadik évfo­lyam az újság életében, amely tan­évenként négyszer jelenik meg. — Miről szól? — Mindenről, ami a diáksá­got érdekelheti. Minden kor­osztályt próbálunk megérinte­ni mondanivalónkkal. Ez azért is fontos, mert diáktársainkat természetesen csak akkor ér­dekli a tízoldalas kiadvány, ha róluk és nekik íródik. — Hogy kerültetek be az al­kotói gárdába? — Fogalmazásaink alapján választottak ki minket. Ezt követően tavaly Edinával részt vettünk egy novellapályázaton, ahol igen szép eredményeket értünk el. — Honnan tudjátok, hogy mikor mire „vevők" társaitok? — Az újság összeállításában tanáraink is segítségünkre van­nak, így közösen beszéljük meg hetenkénti gyűlésünkön, mikor mit érdemes alaposabban meg­nézni. — Valami csalira azért csak szükség van! — Természetesen, hisz ha nem szolgálnánk mindig vala­mi meglepetéssel, az újságért Púposha- ;1 34. sz. Érd.: a áth K. u. bás, össz- iáz, 1200 . Érd.: a s u. 21. llos, csa- elekkel, napköz- után 06­J. u. 7. eladó. laUn sokai"/.1 Pedig sze* orai^‘ ® szeir- páJ u nem draga. , . ., & Jconyhas arraeleg-hel, |2i')o gi tamogalí adni az uisó. „ dául poszter^20 °S néhány pék. ,, í u. 29. — Vanna elkövetkezel elíKkK tőén? telefo' —Iskolán!1; , lyeztünk egy® e" szeretettel v; ^ertes üzeneteit, j<boltok, » FrH • összegyűjtjük.- y számban köz?^erto’ Harc a pattanások e Zs. u. .1, össz- 3áz- és r: 3 M Mivel a pattanásos arcbőr nem betegség, ha­nem alkati és életkori sajátosság, ezért meggyó­gyítani nem lehet, de a külső és belső kezelé­sek segítségével a tüneteket minimálisra lehet csökkenteni. A javulás azonban csak ad­dig tart, amíg a kezelés. Ha kihagyjuk, a tüne­tek visszatérnek. Amikor azonban a nemi hor­monok már nem okoznak változást a faggyú­termelésben és a szervezet egyéb működésé­ben, mérséklődik a zsírosodás, és egyre keve­sebb pattanás fejlődik ki. A fiatalok bőre tehát idővel magától is meg­szépül, mégis kezelni kell. Mert a zsíros, gyul­ladásos, mitesszeres arc és test ápolatlannak tűnik és módot nyújt a maradandó hegek ki­alakulására is. A kezeléshez nincs egyetlen, biztos hatású csodaszerünk, ezért több oldal­ról is segíteni kell a tünetek fokozatos meg­szűnését. A külső kezelés a pattanásos, mitesszeres bőr helyes tisztításával kezdődik. Mivel a faggyú­termelés fokozott, a felesleges zsírköpeny csök­kentésére a pipereszappannál lúgosabb szap­pant is igénybe vehetünk. A lúg ugyanis szára­dó hatású, ez pedig gátolja a mitesszerkép­ződést. Sokat segíthetünk bőrünkön, ha törül- közéskor a kendővel megmasszírozzuk arcun­kat, ezzel is elősegítve a bőrben rekedt faggyú kiáramlását. Ám a bőrt nem elég megtisztítani, a kitisztításról is gondoskodni kell. Sok fiatal­nak kedvenc időtöltése az arcbőr nyomkodása. k Azt viszont kevesen tudják, ho; bi szépséghibákat okozhatnak öl mitesszerek kitisztításánál az el szabad megfeledkezni, hogy csak tiszta kézzel szabad nyúln , nyomkodjuk ki, arra töreked^C lehető legkisebb erő kifejtésével vagyis a benne lévő faggyú kiül segít a bőr előzetes gőzölése, ai bentragadt mitesszereket. Ezutái tos az is, hogy ujjaink hegyénekj dulatát úgy irányítsuk, hogy a k felszíne felé történjen. A zsíros bőr legjobb kozmetika QO. ben az arcszeszek jelentik. Bár öss, lönféle, fertőtlenítő hatásuk köze’ szén a szesz oldja a bőrfaggyút és rító hatású. Az arcbőr zsíros krémmel va^ J nem célszerű. A púdert ezzel szer tató és szárító volta miatt bátrabb! hatjuk. Közismert gyógyszereink egyike minsav vagy más néven retinolsav külső kezelésre egyaránt alkalmas, an bőr esetében — erősen hígítva — 1 oldat formájában kell felkenni. Hat __ mutatkozik meg, hogy néhány ke kitisztulnak a szőrtüszők és ny nélkül is eltűnnek a sötét és fehé szerek. való bármilyen érintkezés ma­gában rejti a fertőzés veszélyét. Ez történik, amikor bármilyen tűt vagy egyéb tárgyat többen használnak, ha fertőzöttek menst­ruációs vagy egyéb, sérülésből származó vérével érintkezünk. Annak is fennáll a veszélye, hogy a fertőzést vértranszfúzió útján is megkaphatjuk. A betegség felismerhető je­lei: duzzadt nyirokcsomók, ál­landó, száraz köhögés, fáradt­ság, gyakori hasmenés, éjszakai izzadás, étvágytalanság, gyors fogyás, makacs fertőzések, bí­borszínű kelések a testen, ame­lyek egy kicsit az eperhez vagy gombához hasonlítanak és ki­emelkednek a bőr felszíné­ből (ez a Kaposi-szarkóma az AIDS-et kísérő egyik gyako­ri, úgynevezett opportunista fertőzés jele), a kéz és a láb zsibbadása, a mozgás kontroll­jának elvesztése, agyi leépülés. Hogyan előzhetjük meg a fertőzést? Mivel tudjuk, hogyan fertőz az AIDS-vírus, azt is tudjuk, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy elkapjuk. A legjobb védekezés az, ha mindenféle érintkezést elkerülünk a másik ember vérével, spermá­jával vagy hüvely váladékával. A második legjobb védekezé­si mód a latex gumióvszer hasz- nálata. Lehetőleg olyat vá­lasszunk, amelynek a végén egy kis tartályszerű rész vagy csőr van. Bármilyen szexuális érint­kezésbe kerülünk a hímvesző­vei, óvszert kell használnunk. Korlátozzuk szexpartnereink számát, és lehetőleg olyat vá­lasszunk, aki maga i tette az ő partnereinek Senkivel sem haí közösen semmilyen t hét, győződjünk mej hogy ha bennünket tű1 nek, az sterilizált leg) Gyógyítható-e az i Napjainkban még ner tes az AIDS ellenszere. / sei együttjáró fertőzések ségek egy része kezelhe Van-e AIDS-ellene oltás? Ma még nincs ilyen ví bár vannak laboratórium kísérleteznek az előállít; Az oldalt szerkesz Sikli T A felvételeket H csák Annamária szítette

Next

/
Oldalképek
Tartalom