Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-19 / 246. szám

UJ KELET Baktalórántháza 1995. október 19., csütörtök 5 Az ősz csodálatos színbe öl­töztette a tüdőbeteg gondozó parkját. A betegek séta közben, pádon ülve élvezik a szinte nyá­ri meleget adó októberi nap su­garait. Bent az épületben az or­vos, az ápoló és a személyzet többi tagja teszi a dolgát, mint­ha minden a legnagyobb rend­ben lenne a kórház körül. A teendők mellett azonban mind- annyiuknak ott jár a fejében, hogy napok kérdése, és az in­tézmény végleg bezárja kapu­it. Az egyszerű halandónak ez teljesen érthetetlen, hiszen a kórház specialitása a tüdőbete­gek kezelése és gyógyítása volt. Erre a célra ideálisabb környe­zetet el sem lehetne képzelni. Hatalmas park fákkal, az épü­let körül erdő, ami csendet, nyugalmat és tiszta levegőt ad a gyógykezelés alatt álló bete­geknek. A délelőtti vizit után érkezem a kórház épületébe. A költözés­nek még nem látom a nyomát, pedig már lassan itt az ideje. — Igaz a hír, hogy október 31-én bezárják a kórházat? — Úgy pontosítanám, hogy megszűnik, mint a megyei kórház telephelye — halljuk dr. Orémus Marina osztályos orvostól. —Mi lesz az itt lévő'betegekkel? — A betegek elhelyezése fo­lyamatban van. A tüdőosztályon lévőket Nyíregyházán, a Sóstói úti kórházban helyezzük el. Az osztály az ortopédia helyére köl­tözik be. A krónikus utókezelőn lévő betegeket meg a vásáros- naményi kórház, illetve az 5. szá­mú belgyógyászat veszi át. Szó van még arról, hogy a pszichiát­riai ellátásra szoruló betegek egy részét átveszi a pszichiátriai osz­tály, esetleg Nagykálló, vagy Nyírbátor, ha lesz ápolási otthon. Egyébként még 87 betegünk van. —Azt hallottuk, hogy a bete­gek hozzátartozói értesítést kap­tak, miszerint a továbbiakban gondoskodjanak a betegről... ■— Nem egészen így van, mert a hozzátartozók olyan értesítést kaptak, hogy valószínűleg más­hol helyezik el a hozzátartozó­jukat. Most átmenetileg Vásáros­Bezárják a tüdőgondozó kapuit Mindenki költözik naményba került a betegek egy része, de a baj, hogy a vásáros- naményi kórháznak sincs meg a szerződése az egészségügyi pénztárral ápolási otthon működ­tetésére. így még három hónapig el tudják helyezni a betegeket, de utána valóban a hozzátartozók­nak kell gondoskodni róluk. — Betegekről már beszél­tünk, de azt hiszem, az sem kö­zömbös, hogy a kórház bezárá­sával hány dolgozónak szűnik meg a munkahelye. — Körülbelül 140 dolgozót érint. A kertészeti dolgozók­nak, vagy a konyhai személy­zetnek Nyíregyházán nem tud­nak felajánlani munkalehető­séget. Viszont az ápolók nagy része jönne velünk az osztály­ra, ha megoldott lenne a bejá­rásuk. — Baktalórántháza nincsen olyan messze, miért gond a bejárás? Ezelőtt 49 évvel — 1946. április 29-én — Nyíregyházán a városháza nagytermében megalakult a Szabolcs Várme­gyei Egészségügyi Szövetkezet. Az alapítók között volt pél­dául a Viktória művek 100, a Népi Szövetkezet 200, a Nem­zeti Paraszt Párt 100, a Magyar Kommunista Párt 100, Nyíregyháza város 50, a Joint szervezet 100 üzletrésszel, — és még rajtuk kívül több állami intézmény és magán- személy kisebb részesedéssel. Aztán ennek a Munkás Szövetkezetnek a közreműködé­sével nyitották meg ’46 őszén Baktalórántházán a szana­tóriumot. Később az Egészségügyi Minisztérium és a tár­sadalombiztosítás is csatlakozott az üzemeltetőkhöz. Ma jd egy-két év után már úgy szerepel a régi dokumentumok­ban, mint állami intézmény, szanatórium, sőt felveszi a Rákosi Mátyás nevet is. A kórház az első perctől tüdőbete­geket gyógyított. Az első beutalót dr. Hogyan László bel­gyógyász, a gümőrákos betegségek szakorvosa írta meg, és az első beutalt Oláh László 21 éves paszabi géplakatos­segéd volt. A beutalás napja: 1946. október 23. Az első főor­vos 1946-ban dr. Fügi László volt, aki később Szentgotthár- don vezetett egy másik szanatóriumot, és ott is halt meg. Újabb beutalót már nem írnak a baktalórántházi tüdő­gondozóba, 49 év tartalmas gyógyítómunka után bezárja kapuit... — Önnek is felajánlották, hogy Nyíregyházán tovább dol­gozhat? — Eddig még nem. Nem tu­dom, hogy egyáltalán kellek-e. vagy sem. De ugyanígy vannak a laborosok is, nekik sem mondtak semmit. Annyit tu­dunk, hogy a nővérekre to­vábbra is szükség lesz, ha vál­lalják a bejárást. — Ha mégis közlik, hogy erre is szükség van, akkor tudja vál­lalni? — Nem. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a hatórás munkaidőmből 12 lenne. Isko­lás gyerekem van, akit ennyi időre nem tudok magára hagy­ni a bejárás miatt. — Mihez kezd? —Felveszem a végkielégítést, és megyek munkanélküli segély­re. Aztán majd lesz valami... — A gyűlésen azt mondták: mindenkinek helye van Nyír­— Azért, mert innen Baktá­rói nagyon rossz a közlekedés. A másik probléma, hogy 2400 forinttal kellene mindenkinek hozzájárulni a bérlethez, ez nem kevés pénz az ápolók je­lenlegi bérét figyelembe véve, és ráadásul az említett rossz közlekedés miatt például reg­gel a fél ötös vonattal kell el­indulni, hogy hét órára, a mű­szakkezdésre beérjen valaki. —- Fel is ajánlották a dolgo­zóknak, hogy megmarad a munkahely, csak éppen Nyír­egyházára kell bejárni? — Természetesen. Van aki így is vállalta, de van olyan dolgozó, aki inkább a munka- nélküliséget választja. De eze­ket a napokban tisztázzák. — Ón szerint mi lesz ennek az épületnek a sorsa? — Sok mindent beszélnek az emberek. Azt is hallani, hogy szociális otthon lesz, de még ez teljesen kiforratlan dolog. Somogyi Jánosné 19 éve dolgozik a kórházban mint röntgenasszisztens, nem tudja, hogy mihez kezd a kórház meg­szűnése után. egyházán is, de konkrétan, hogy hová és miként kell be­járni, azt nem közölték — kap­csolódik a beszélgetésbe Nagy Tiborné röntgenasszisztens, aki 11 évet dolgozott eddig a kór­házban. Elmondta, hogy a kol­légájához hasonlóan, ő sem tudja vállalni a bejárást, mert kiskorú gyereke van. — Budapesten, vagy más nagyobb városban is bajárnak 30 kilométeres távolságról dol­gozni... — Az igaz. de nem ennyiért dolgoznak, és gyakran indul­nak járatok. Itt meg egyáltalán nincs megfelelő közlekedés. Ha meg vonattal járnánk be, akkor az állomásról a Sóstói útra busszal kell kimenni, az is na­ponta közel száz forint. Injekciós tűvel a kezében jön a folyosón Csermák Erzsébet ápolónő, akit elkísértem a kór­terembe, míg a szurit beadta az egyik betegnek. — Ön hogyan döntött? — Minden körülmények kö­zött vállalom a bejárást Nyíregy­házára. Tudom, hogy a fizeté­sem a bejárás miatt még ettől is kevesebb lesz. De ezt a munkát csak hivatástudattal lehet csinál­ni. 1970-től dolgozom a kórház­ban, és folytatni is akarom, ha adnak rá lehetőséget. Innen sze­retnék nyugdíjba menni. Az tény, hogy jobb lett volna itt marmadni. A tüdőbetegeknek ez nagyon ideális hely volt. Benkő Józsefné hasonlóan gondolkodik, ő 1971-től dolgo­zik a kórházban. Azonban az ő helyzetét még az is bonyolítja, hogy Ofehértóról fog bejárni. Elmondta, hogy egy éjszakai műszakra délután három órakor elindul és másnap 9 órakor kerül haza. a jelenlegi rossz közleke­dési körülmények miatt. De még így is vállalja, mert a családnak minden fillérre szüksége van. — Ónok mit hallottak, mi lesz az épület további sorsa? — Hallottuk, hogy rendelő lesz, de azt is beszélik, hogy szociális otthon, meg elfekvő­ként működik tovább. Az előbb beinjekciózott né­niké, Erdélyi Erzsébet a tisza- vasvári szociális otthonból ke­rült ide kezelésre. — Tudja a néni, hogy meg­szűnik a kórház? — Hallottam róla, de hogy engem hová visznek, azt nem tudom, eddig még nem mond­ta senki. Szeretnék még visz- szakerülni a budi otthonba... Végleg elmegy a beteg, az ápoló, az orvos... Fullajtár András On szerint jó így? A város utcáin sétálva járókelőket szólítottunk meg, és mindenkitől ugyanazt kérdeztük: elégedett-e a gyógy­szertár nyitva tartási idejével, illetve mit szól ahhoz, hogy a városban egészségügyi intézményeket akarnak bezár­ni? íme, hárman a válaszadók közül: Szegedi Károlyné: — Nekem megfelel a nyitva tartási időszak. Szerencsére nem vagyunk betegesek, és csak ritkán kell a patikába men­nünk. Úgy tudom, hogy a hét végeken itt helyben nincs ügye­let, csak Nyíregyházán van legközelebb. Sajnálnám, ha bezárnák a tü­dőgondozót, úgy tudom, a kór­házi részleget viszont meg­hagyják. Az nagyon jó lenne, mert a város ellátásában is nagy segítséget nyújtanak. El­végzik a laborvizsgálatokat, és a szakorvosi ellátásra sem kell a megyeszékhelyre utaz­ni. Majosházi István: — A városhoz tizenkét ki­lométerre, Nyírmadán van leg­közelebb ügyeletes gyógy­szertár. Pedig az falu, és ott mégis meg tudták ezt ol­dani. Én nem bánnám, ha bezár­nák a tüdőgondozót. Gyak­ran előfordult, hogy kiugráltak a kerítésen a bete­gek, és a környék kocsmáit sorra lá­togatták. Emiatt a legközelebbi ital­boltot be is zárat­ták. Tudjuk, hogy ez egy fertőző osz­tály, így már nem szívesen mentünk be a szanatórium környéki szórako­zóhelyekre. Nem tudom, hogy mitől lett ez a tele- pülés város. Még egy köztéri WC sincs. Amíg csak falu voltunk, addig még nyitva tartott egy itt, a buszmegálló­nál. A városi ranghoz ez már nem illik? Szikszai Csabáné: — Hál’ istennek, nem sokat járunk gyógyszertárba. Ahány­szor eddig mentünk, még min­dig nyitva volt. A tüdőgondozót kár lenne be­zárni. mert sok a rászoruló beteg ember. Ráadásul ezzel sok mun­kahely is megszűnne. Korábban én is a kórházban dolgoztam, Nyíregyházán. Az itt dolgozók közül sokan nem tudnák vállalni a bejárást. A fiatalabbak inkább gyesre mennek, az idősebbek pedig munkanélküliek lesznek. Nagy úr a szükség... „Faluhelyen nincs árnyék- szék, szerte széjjel... szalad a nép." Ez a népi bölcsesség ju­tott eszembe, amikor a város főterén lévő buszpályaudva­ron mentem keresztül. Nekem éppen semmi „dolgom” nem volt, de annál inkább az ép­pen akkor beérkezett távolsá­gijárat utasainak! Főleg a fér­fiak iparkod­tak leszállni minél előbb. Az ügyeseb­bek a közeli fákat használ­ták fedezék­nek, míg a las- sabbaknak csak a presz- szóépület fala nyújtott némi takarást. A buszsofőr, Molnár Zol­tán mosolyog­va nézi a meg- könnyebbült embereket. — Gyakran előfordulnak ilyen esetek? — Elég sok­szor. Amikor megállunk, már szaladnak is az emberek, no nem azért, mert csatlakozásuk van. Van, aki a presszóba megy, aztán meg is iszik va­lamit, de a legtöbbjük itt vég­zi el a szabadban a szükségét. — Nyilvános WC nincs a közelben? — Már hogyne lenne — mutat pár mé­terrel odébb a sofőr —, ott van, csak éppen nincs nyitva. Én fél éve járok át Kisvárdáról, de azóta zár­va látom. Va­laki azt mond­ta, hogy már legalább tíz éve haszná­laton kívül van... A WC épülete meg­van, csak „vendéget” ' nem fogad...

Next

/
Oldalképek
Tartalom