Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-17 / 244. szám

UJ KELET Információk 1995. október 17., kedd Idejében pályáztak Sényő méreteihez viszonyít­va hatalmas beruházásnak szá­mít az a harminckét és fél mil­lió forint, amennyibe a szenny­víztisztító telep és a hálózat kiépítése kerül. Önerőből ne­hezen tudták volna megépíte­ni, ezért az Állami Fejlesztési Intézettől megpályázták az összköltség felét, ami végül si­kerrel járt. A saját erő kifizeté­séhez tízéves lejáratú — egy év türelmi idővel kezdődő —, vál­tozó kamatozású banki hitelt vettek fel. A településen a családi há­zak többségénél emésztőgöd­rökbe gyűjtik a szennyvizet, ami később a talajba szivárog. A környezetvédelem szakem­berei a falu négy pontján mér­ték a talaj és a talajvíz szennye­zettségét. A fertőzöttség jelen­leg a szokásos érték két és fél­szeresét mutatja. Az önkor­mányzatnak is hossz^jpb távon megtakarítást jelent majd ez a beruházás, hisz havonta jelen­tős összeget költenek intézmé­nyeik szennyvízének elszállí­tására — heti tízezer forintot. A lakók kétharmada kérte, hogy portájára vezessék be a bekötőcsonkot, ezért úgy ala­kították ki a gerinchálózatot, hogy akik később meggondol­nák magukat, ők is bármikor rákapcsolódhassanak a háló­zatra. Telkenként húszezer fo­rintba kerül a hálózatfejleszté­si hozzájárulás. Ez elsőre sok­nak tűnik, de ha egy kicsit utá­naszámol valaki, akkor rájö­het, hogy néhány év alatt meg­térül. Gondoljunk csak bele. Amikor elzsírosodik az emész­tőgödör, akkor átlag kéthavon­ta kell szivattyúztatni. Két év alatt kifizet annyit, amennyi­be a bekötés került. És még egy lényeges szempont: Sényőn minden portára bekötötték a vezetékes ivóvizet. Valahova elfolyik ez az irdatlan mennyi­ségű szennyvíz. Akkor inkább tisztítva kerüljön a talajba. Egy hónap múlva lesz a mű­szaki átadás és az intézmények után fokozatosan kapcsolják rá a portákat. Jövőre már senki­nek sem engedélyezik a falu­ban, hogy a szennyvizet csak úgy szabadon leeressze. A szennyvíztelep kapacitása nagyobb, mint amit a helyi igé­nyek indokolttá tesznek, ezért lehetőség nyílik arra, hogy a szomszéd falvakban képződő kommunális szennyvizet is befogadja. Jó előre gondoltak az őszi esőzésekre és szilárd burkolatú utat építettek a telep kapujáig. — Sch — Tallózás az országos sajtóból Megyénkről írták A Magyarország szeptem­ber 29-ei számában Ha örül Horger Antal úr... címmel egy „félreismert professzornak” Móricz Zsigmondhoz írt leve­leit teszi közzé. Az eredeti­ben olvasható levélváltások­ból és a bevezető jegyzetből kiderül, hogy mi táplálta Horger Antalban a Móricz iránti haragot. A cikk hitele­sebbé teszi a sematikus Hor- ger-képet, akit jobbára csak a József Attila-versből ismer az olvasó, „az egyetlen fura ura”-ként. * * * A Víztükör 9. száma A Tiszadobon 1969-ben létesí­tett Vásárhelyi-emlékmű ter­vezése és építése címmel hi­teles képet ad az egykori ese­ményekről. Az előkészítő munkálatok 1967-ben kez­dődtek, az avatásáig eltelt két évről, a tervezésről, kivitele­zésről és avatóünnepségről naplószerű részletességgel mindent megtudhatunk Dun­ka Sándor jóvoltából. A Köznevelés című okta­tási hetilap szeptemberben három számban is tudósít me­gyénkről. A szeptember 16- ai számban Nyíregyházi hely­zetkép címmel arról olvasha­tunk, hogy a megyeszékhely általános iskoláiban 69 peda­gógus-álláshelyet szüntetett meg az önkormányzat. Idéz­zük: „A legnagyobb érdem­nek azt tartják a város veze­tői, hogy óvoda vagy iskola bezárására ezúttal nem került sor.” * * * A 22-ei számból megtud­hatjuk; iskolát avattak Tu- zséron, az új intézmény át­adásának alkalmából ott tar­tották meg szeptember 1-jén a megyei tanévnyitó ünnep­séget. A szeptember 29-ei szám­ban Új épületben a zeneisko­la címmel az intézmény igaz­gatójával készült interjút ta­láljuk. A cikkből kiderül, hogy hosszú út vezetett ad­dig, míg a szétszórt iskolát végre újra egyesítették, és korszerű, impozáns épület­ben dolgozhatnak. Az új is­kolát bemutató beszélgetést képek illusztrálják. * * * A Tiszatáj szeptemberi szá­ma a Kölcsey- és aZrínyi-sze- rep az Országgyűlési Napló­ban címmel közöl gondolat- ébresztő tanulmányt. A szer­ző, Húsz Fehér Katalin elöl­járóban megállapítja, hogy Kölcsey szerepének megíté­lésében élesen elválnak az értékelések, nevezetesen ab­ban: politikus-költő, avagy költő-politikus volt-e. Az ér­tékelések kritikája után a Napló elemzése alapján a szerző állásfoglalása a követ­kező: Kölcsey az 1830-as évek elején nem felcseréli a költői magatartást a politiku­séval, hanem egyesíteni pró­bálja a két szerepkört. Köl­csey országgyűlési munkájá­ban Zrínyi harcos-költő sze­repének javított változatát szerette volna eljátszani. En­nek a szerepnek hiteles tör­ténete a Napló, és annak, aho­gyan az „eposzi bizakodás” átmegy „rezignációba”. A tanulmány szellemi izgalmat ígér ___________________ Go mbás Sándor Ferenc Szüreti felvonulás Szüreti felvonulást rendeztek a közelmúltban Kocsordon, s a lovasokból és szekerekből álló — zeneszóval kísért — menet „átruccant” a szomszédos Mátészalkára is. így a nem min­dennapi eseménynek részesei lehettek a városlakók is, akik bizony lassan már elszoknak az ehhez hasonló szép hagyo­mányoktól. A jól sikerült egész napos program hajnalba nyúló szüreti bállal zárult Kép és szöveg: Szamosi István Nyugdíj asfórum Nyugdíjasfórumot tartanak ma 17 órától a Megyei Nyugdíjasszervezetek Szövetségének a szervezésében Nyír­egyházán, az új Zeneiskola aulájában (Kürt u. 1—3.). A fórum vendégei lesznek: Csabai Lászlóné polgármester, va­lamint dr. Illésné Erdős Judit, a polgármesteri hivatal szo­ciális irodájának vezetője. A szövetség minden ny ugdíjas érdeklődőt szeretettel vár a rendezvényre. Tiszta, virágos településeinkért A Társadalmi Egyesületek Szövetsége és a Kertészek és Kertbarátok Szövetsége me­gyei szervezetei felhívással for­dultak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságához és az ön- kormányzatokhoz. Mint isme­retes, a honfoglalás 1100. év­fordulója történelmünk meg­határozója, s csak minden har­madik nemzedék élheti meg, ünnepelheti évszázadonként ezt az eseményt. Ünnepelni szerényen is lehet. Kevés költ­séggel, a lakosság összefogásá­val otthonosabbá, szebbé és kulturáltabbá tehetjük ottho­nainkat és a környezetünket. Ezért a két szervezet felhívá­sában akcióra szólít fel: a me­gye településeinek önkor­mányzatai legyenek részesei annak a fa-, cserje- és virágül­tetési folyamatnak, melynek során kialakíthatják az egyes települések utcái, parkjai és kertjei arculatát. Az 1100. évfordulón tiszta, virágos Magyarország adhat így helyet a különböző ünne­pi rendezvényeknek. Budaházi István v! Egy kis eszmecsere Jármi főutcáján (Fotó: Pénzes) Hobo és az éjszaka gladiátorai Sok éve Nyíregyháza és a környék fiataljainak kedvelt szórakozóhelye a megyeszék­helyen működő Open Doors. Egy-egy főiskolás bulin közel ezren szórakoznak itt hajnalig. Varga Csabát, a Doors veze­tőjét elsőként arra kértem, mondja el, milyen programok­kal várják idén, a téli hónapok­ban a kikapcsolódni vágyó fi­atalokat.-— Most is, mint tavaly, vál­tozatos koncertekkel készül­tünk. Természetesen stílustól függően más és más közönség­hez szólnak majd, így a köny- nyedebb ritmusoktól egészen a keményebb dalokig minden­ki megtalálhatja a maga ked­vencét. Az utóbbi képviselői általában szombaton lépnek fel, mint például a Tankcsapda és az Action, hogy a vidéki fia­talok is be tudjanak jönni rá. A főiskolásoknak szóló koncer­tek szerdán és csütörtökön lesz­nek megtartva, attól függően, hogy kivel hogyan tudunk megállapodni. Fő programunk a Centrál Station cég által szervezett koncertsorozat, ugyanis az ál­taluk kiválasztott tizenhat leg­jobb magyarországi klub közé kerültünk, ezen belül is — a kinézet alapján — a harmadi­kok lettünk. Ennek köszönhe­tően október 17. és 21. között nálunk is fellép csütörtöki na­pon a Kispál és a Borz a Barba­roval, illetve szombaton az Irigy Hónaljmirigy a Perfeck Name csapattal. Eközben a művelődési köz­pontban tartják Hobo: Lom- berdozzi színielőadását, vala­mint Wahorn András és Bada Dada Máriás kiállítását. Ugyan­csak a Centrál szervezésében. A többi program már telje­sen a mi szervezésünk. A dzsesszrajongóknak az In Line és a Kim Novak, a kemé­nyebb ritmust kedvelőknek a már említett Tankcsapda, a bluest szeretőknek Deák Bili B. B., illetve Herfli Davidson és a Hobo Blues Band fog vár­hatóan fantasztikus hangula­tot varázsolni. Ezek a műso­rok november elsejétől de­cember 13-áig kerülnek meg­rendezésre. Az együttesek ki­választásakor az elsődleges szempont az volt, hogy illesz­kedjenek a hely rockos légkö­rébe, ahol eddig is igényes, élő koncertek voltak. — Mennyibe kerülnek majd a koncertekre a belépőjegyek? — Kétszáztól négyszáz fo­rintig kaphatók, a dzsessz vi­szont egy kicsit drágább lesz. — Ha jól tudom, a diákok kedvezményekkel élhetnek... — Igen, az elmúlt évben csat­lakoztunk a Meló-Diák által létrehozott rendszerhez, ahol van egy bizonyos kártya, mely- lyel kedvezményhez juthatnak a hozzánk érkezők is. Ez vi­szont csak a főiskolásoknál ér­vényes. —Milyen programok lesznek még? — Most szervezünk egy lát­ványos versenysorozatot, ami Az éjszaka gladiátorai néven fog majd futni. Ez tulajdonkép­pen az országot végigjárt Street Figther utcaiverekedés-baj- noksághoz hasonlít, csak leszű­kítettük megyénkre. Jelentke­zéseket is csak Szabolcs-Szat- már-Bereg megyéből fogadunk el, azoktól a küzdeni vágyó versenyzőktől, akik készek megmérettetni magukat közön­ség előtt. Két súlycsoportban indul­hatnak: hetvenöt kilogramm alatt és felett. A küzdelmek előre meghatározott szabá­lyok szerint, védőfelszere­lésben, bírói vezetéssel és or­vosi ügyelettel zajlanak majd. Az indulók számától függően, várhatóan október végétől kezdődnek a versenyek, és minden második szombaton folytatódnak. Ez azért van így, hogy a versenyzők ki tudják pihenni magukat, va­lamint az esetleges sérülé­seikből felgyógyulhassanak. Természetesen más kiegészí­tő programok is lesznek, töb­bek között női szkander, mindez egyedi díszletek kö­zött. — A főiskolások között oly népszerű „fó'napokról” Farkas László beszélt, aki mint nemrég végzett diplomás került a Doorsba. — Két ilyen napunk van, amit kifejezetten nekik csiná­lunk. Ez a kedd és a csütörtök, melyek között a különbség a lejátszott zenék stílusában van. A keddi napon főleg az új zenék, és azok közül is a diszkósabb számok mennek, míg a másik napon a rockosabb számok — itt gondolok az Aerosmith és más hasonló együttesekre, felvételeikre. Igyekszünk mindemellett a lehető legjobban kielégíteni a zenei kívánságokat, valamint a csütörtöki napokra koncerte­ket szervezni. A főnapokon ide látogató főiskolások tíz óráig ingyen beléphetnek, utána pe­dig jelképes összegért. Idén is megtartjuk italnapja­inkat, amikor is egyes italokat olcsóbban árulunk. Fedeles Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom