Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-16 / 243. szám

UJ KELET hmm Bővül a Kamarakórus A Mátészalkai Zenebarátok Kamarakórusa nevét egyelőre még csak szűk körben ismerik. Tagjainak egyharmada ének­zene tanár, de összesen 80 szá­zaléka pedagógus. A többiek egyszerűen zenét értő és Sze­rető emberek. A csoportot egy éve alapította Ignácz Nóra, Fási Ágnes, Jakab Klára és Balogh Frencné, akik mind­annyian a Vasvári Pál gimná­zium ének-zene tagozatán vé­geztek. Négyen kezdték, ma már 15-en vannak, de újabb ta­gokat várnak. Nehéz ilyen kis létszámhoz megfelelő műveket találni — mondta Balogh Fe- rencné tanárnő, a kórus szak­mai vezetője. Szakmai vezetője és nem karnagya, hiszen még nem állt ki vezényelni, de ha növekszik a létszám, még ez is elképzelhető. A tanárnő jelen­leg Mátészalkán, a Hősök terén található általános iskolában ta­nít ének-zenét és matematikát. Hétfőn este a kórus szokásos próbája előtt ültünk le beszél­getni. — Nagyon szeretem a kórus­munkát. A felsőfokú kórus­vezetői tanfolyamot ’93-ban végeztem el Budapesten, és azt próbálom itt hasznosítani. Leg­jobban talán egy ilyen felnőtt­kóruson tudom kamatoztatni a tudásomat, de van az iskolában is egy kis kórusom. Megpróbál­juk ott is a normál tagozathoz képest színvonalas munkát el­érni, de nehezebb, mint a fel­nőttekkel. — A kórus felállása miatt emlékeztet egy kicsit a Csányi Ottó nevével fémjelzett máté­szalkai pedagóguskórusra. — A pedagóguskórusból hárman tagjai a mi kórusunk­nak is, de nem akarunk konku­rencia lenni, a stílusunk is kü­lönbözik egymástól. Szeret­nénk bővíteni minden szólamot egy-két emberrel, ezért kotta- ölvasókat várunk, és keresünk olyanokat, akik szívesen éne­kelnének velünk, és önfeláldo- zóan heti két órát fordítanának rá. Ezért senki nem kap pénzt, az együtt zenélés öröméért já­runk össze. Nagyon örülünk, hogy kaptunk egy kis támoga­tást a mátészalkai polgármeste­ri hivataltól, fenntartási költsé­gekre. Ez utazásokra, kottamá­solásra és hasonló kiadásokra kell. — Hol szoktak fellépni? — Részt veszünk egyházi ünnepekkel kapcsolatos ren­dezvényeken, például kará­csonykor, de világi rendezvé­nyekbe is bekapcsolódunk. Szerepeltünk a Nőegylet által szervezett téglajegy-árusítás házi ünnepségén, és a Rotary Club nőnapi rendezvényén. Városon belül és a város kör­nyékén díjazás nélkül is szíve­sen fellépünk. — Milyen zenéből áll a re­pertoárjuk? — Capella (énekkari) zenét tanulunk. Ma még főleg a re­neszánsz korból, de ez folya­matosan bővül. Lényeges do­log, hogy a zeneszerző által le­írt mű hiteles tolmácsolásának hívei vagyunk. — Mi kell ahhoz, hogy egy kórust jegyezzenek a szakmá­ban? — Mindenképpen fel kell tűnni valahol, el lehet hívni a próbákra egy ismert szakem­bert, vagy jelentkezni lehet különböző fesztiválokra, be­mutatókra és találkozókra. Kö­zeledik a karácsony, most arra készülünk, de olyan műveket is tanulunk közben, amelyekkel egy esetleges szakmai megmé­rettetés során helyt tudunk áll­ni. A kórustagoknak igényük van rá, más lenne úgy a munka hangulata is, ezért most keres­sük a bemutatkozás lehetősé­gét. Kíváncsiak vagyunk, mit szólna hozzánk egy szakmai zsűri? Dojcsák Tibor Kultúra 1995. október 16., hétfő Übü-premier a Móricz Zsigmond Színházban Potrohomadta! Jó mulatság volt! Jarry, a tizenöt éves diák tréfának szánt színművével annak idején igencsak felfor­gatta a drámairodalom akko­riban meglehetősen posvá- nyos állóvizét. Mindenki ér­tette, de nagyon kevesen akarták érteni. A „tréfa” ugyanis halálosan komolyra sikeredett... Minden századnak olyan rémálma van, amilyet meg­érdemel. Übü papa, akit ko­runk kiérdemelt, „felfedi előttünk a nekünk megfelelő poklot, a mindent elrohasztó pöcegödröt, és latrinasöprő mozdulatokkal gyilkol!”. Alfred Jarry életfolytató színháza nem maga a cél, hanem eszköz. A Móricz Zsigmond Szín­ház bemutatóján olyan elő­adás tanúi lehettünk, amely — mondhatni — rigorózus pon­tossággal követi a Jarry által megálmodott új világot. Ma­gyarországon immár hagyo­mányai vannak az Übü-elő- adásoknak, ezért nagyon könnyű összehasonlítást tenni. A legszembetűnőbb különb­ség az, hogy ez az előadás to­ronymagasan a legtisztább! Nem akar többet mondani, mint maga a mű, végtére az is bővelkedik mondani- és gon- dolkodnivalóban. Maga a tény, hogy a ren­dező és a színészi gárda ilyen fokú önmérsékletről tett ta­núbizonyságot: tiszteletre-' méltó, mert a darab csábít olcsó megoldások alkalma­zására. Szerencsére ez az elő­adás elkerülte ezeket. Diákszínház! A lehető leg­jobb szívvel és fiatalsággal megélt produkció, amit lát­hattunk. Ugy anakkor ebből a stílusból időnként úgy tud toronymagasan kiemelkedni az „igazi színház” hatásmechaniz­musa, hogy stílusegységét mégsem töri meg! A színház legvidámabb előadá­sai között jegyezhető. Nem is kér­déses, hogy mindenki örömére! Megyeri Zoltán remek rendező! A díszletek is szenzációsak. Lehetséges, hogy a szükség szülte pótmegoldások — ame­lyek a mindenkori diákszínját­szók díszleteire jellemzők — a szükségből értéket kovácsol­tak? Az ok lényegtelen. Az eredmény a döntő. Az pedig briliáns. A sörösrekeszek egy idő után már hatalmas legó- birodalommá válnak, kiváló játékterévé eme véres és mocs­kos „mesének”: a diákszínját­szás jelmez- és kelléktára szin­tén telitalálat. A színészi teljesítményekről is csak a legfelső fokon lehet szólni! Egyetlen gyengébb vagy szürkébb megoldásba sem kellett beletörődnie a né­zőknek, mindenki egységesen jó volt. Ritka az ilyen előadás a mai Magyarországon... Ga- dos Béla Übü papája nem har­sány — amint azt eddig sok helyen tapasztalhattuk, ha más Übü papáról volt szó. Ez a csendességében is egyre aljaso­dó, egyre modorosabb tömeg­gyilkos éppen így hiteles a sa­ját hiteltelenségében. A végén úgyis kiderül, hogy nem más ő, mint a világ periodikus válto­zásának szerves és negatív ré­sze. Halhatatlan... Megyeri Zoltán Übü mamá­ja mindennek látszott, csak be­ugrásnak nem! Olyan tiszta eszközöket használ, és olyan biztonsággal mozog ebben a nem is annyira női szerepben, hogy az már példaértékű! Igaz, ebben a darabban valójában nincsenek is nemek! Az aljas­ság nemtelen. Az egyedüli női motívumot viszont -— ami a fi­gurát nagyon is jellemzi —, a hatalomvágy gerjesztésének machbeti mélységű eszköztárát Megyeri hátborzongató hiteles­séggel mutatja fel! Bede-Fazekas Szabolcs Bug- risláv királyfi szerepében szin­tén remekel. A figura éppen attól kerül idézőjelbe, hogy mélységesen komolyan veszi a „feladatot”. Rendkívül mu­latságos az a Vera Muchi- na-i magatartás, amit véres komolysággal vállal fel. Poszomány kapitány szere­pében Horváth László Attila pályájának kimagasló alakítá­sát nyújtja. Annyira mai és is­mert az a köpönyegforgató, azonnali átállásra kész szeren­cselovag, hogy szinte már sze­retni is tudjuk... Felhőfi-Kiss László Ven­cel királya és cárja szintén felmutat egy ismert képletet: a szenilis, poros, mégis át­örökíthető idióta-hatalom- birtoklást, illetve a megalo­mániás, de egyelőre még ren­díthetetlen egyeduralmat. Maszkja is kiválóan jelzi a hatalom arcnélküliségét! Ugyanígy, csakis jó érzések­kel gondolhatunk Csorba Ilona Anyakirályné alakítá­sára! O az, aki „idézőjelek között” is gyönyörűen képes énekelni! Róbert Gábor Le- csinszky Szaniszlója is bra­vúrmegoldás! Nemhiába ara­tott zajos sikert... Bár a plakáton nagyon is szerényen húzódik meg — mint a szcenikai nehézségek áthidalója — Erdős Borcsa neve, mégis meg kell emlé­kezni vidám és emlékezetesen jókedvű alakításáról, annál is inkább, mert ennek immár kezd hagyománya lenni. Az egyetlen kérdés, ami felmerült bennem a bemuta­tón, az volt, valóban annyira diákszínházi előadás-e ez, hogy kizárólag diákközön­ségnek kell bemutatni? Meg­győződésem ugyanis, hogy sokkal többet mond ez a pro­dukció — uram bocsá’ — még a vájtfülűeknek is... Palotai István A sok érdekes jelenet egyike Harascsák Annamária felvétele Montázs Mozi: Heti kínáló Október 16—17.: Joel Coen: A nagy ugrás Hogyan legyünk senkikből valakik? Régi nagy slágerkér­dés, de két napig, reméljük, si­kerül megfejteni. A film fő mozgatóereje: The future is Now — a jövő most van. Mégis, a történet 1958 szilveszterén játszódik, és az alkotás a 30-as, 40-es évek naivan romantikus elképzelése­it hordozza magában. Valódi expresszionista díszletbe öltzött felhőkarcolóról van szó, az új­világi kapitalizmus tornyáról. Itt található a Hudsucker nevű vállalat birodalma, itt közleked­nek a karrierre éhes emberek. A poént ne lőjük le, valami maradjon a nézőknek is, de elég még csak annyit megemlíteni, hogy az alkotás az 1991-es Cannes-i fesztiválon az Arany Pálmán kívül annyi díjat nyert, amennyit csak akart. A rende­ző, Joel Coen a nagy kasszasi­kerű filmek kikötőit elkerüli, a partokon integető értelmiségi közönséghez kíván szólni. Úgy legyen!!! Október 18—19.: Oi son Welles: Aranypolgár A kötelező filmek egyike, sőt, hogy tovább merészked­jünk, az egyik legjobb alapfilm. Az Orson Welles rendezői de­bütálását jelentő, 1941-ben ké­szült film a dúsgazdagon el­hunyt Charles Kané utáni nyo­mozás története, mely által egy ember anyagi felemelkedésével párhuzamosan az erkölcsi le- züllését kísérhetjük nyomon. A művészet csodagyereké­nek számító Orson Welles munkája felülmúlhatatlan csúcs az amerikai filmművészetben, iskolát teremtett a modem moz­gókép világában. Újszerűek a hangeffektusok, a fény-árnyék variációk, a gyakori gépmoz­gás és a... A többi egyelőre maradjon titok. Október 20.: Michael Caton-Jones: Rob Roy A skót nemes, áMacGregor- klán feje. Rob Roy hatalmas termetű, szelíd ember. Béké­sen, ám nélkülözések közepet­te él a fenséges felföld ködbo­rította tájain, miközben rablók és adószedők zaklatják. Nem akar háborúzni. Törvényes úton akar érvényt szerezni az igazságnak, csakhogy a tör­vény a skótokkal szembenálló angolok érdekeit szolgálja. Felföldi Oszkár Fiúk és lányok egyaránt szívesen látogatják a mátészal­kai művelődési központ fazekasszakkörének foglal­kozásait Szamosi István felvételei Liam Neeson és Jessica Lange a Rob Roy című Filmben

Next

/
Oldalképek
Tartalom