Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-12 / 240. szám
4 1995. október 12., csütörtök Fehérgyarmat UJ KELET VAROSRÓL JgS VAROSRA UJ KELET 5 ■ FEHÉRGYARMATON rí ,1 Tamási úr (jobbról) kiszolgál Jó hír nőknek A fehérgyarmati városi kórházban egy hete új osztályvezető főorvos kezdte meg munkáját. Dr. Telkes László szülész-nőgyógyász székfoglalójában pontosan követhető célokat fogalmazott meg, melyekről lapunkat is tájékoztatta. — Korábban már dolgoztam négy évig ebben az intézményben, Tarpai születésű vagyok, lényegében azt mondhatom tehát, hogy ismét hazajöttem. Ami a szakmai részt illeti, az ezt megelőző években gyakori személyi változások voltak a szülészeti-nőgyógyászati osztály élén, ami nem segítette egységes betegellátási koncepció kialakítását ezen a nagyon fontos osztályon. Egy zsúfolt nőgyógyászati folyosón sokszor órákat várakoztak a betegek. Gyakori volt az ide-oda szaladgálás. Egy görcsös menstruációs panasszal érkező tizenéves és egy klimaxos tünetekkel jelentkező nő ugyanott toporgott, pedig pszichikailag, orvosilag lényegesen különböző kezelésről van szó. — Egy hét után ezt már múlt időben mondhatjuk? — Az átálláshoz idő kell. Azonban fokozatosan külön kell választani a nőgyógyászati betegeket tünettípusonként is, valamint a terhesellátást. Egy új szakrendelés megszervezésével a változás korában lévő nők kezelésének speciális ellátásáról is gondoskodni kell. A sebészetből már jól ismert, más nőgyógyászatokon alkalmazott laparoszkópiás műtéti technikát is rövidesen alkalmaznunk kell, mert ez a módszer kevesebb kockázati tényezőt tartalmaz. Ami pedig jelenlegi feladatainkat illeti, a nőgyógyászati szakrendelésen kívül gondoskodunk a fekvőbeteg-ellátásról, a szatmári térség terhesgondozásáról, az ultrahangos és rákszűrővizsgálatokról, a családtervezésről és a felvilágosító munkáról. — Ez elmondva is sok feladat. ■—. Ebből a szempontból lényeges, hogy a sokrétű feladatokhoz meg kell találni a speciálisan képzett szakembereket var>v ki kell kénezni a meelémegy valaki ebből a csapatból, azt a beteg ne érezze meg. Ez viszont sem az orvosok, sem a szakdolgozók esetében nem létszámkérdés, mert feladatban kell gondolkodni, és arra kell törekedni, hogy a gyógyulni vágyók, a szülő nők keressék ezt az intézményt. — Ez mitől függhet? — Két része van a betegellátásnak. Az egyik a szakma szabályainak betartásával történő gyógyítás, a másik a beteg közérzete. Az első szempont szerint a beteg nem sodródhat az eseményekkel, tudnia kell, mi történik vele és miért. A másik szemponthoz tartozik, hogy hány ágyas kórtermekben, milyen tisztasággal, csenddel, gyógyszerekkel kezeljük a rászorulókat, és ehhez emberileg mit tesznek hozzá az itt dolgozók. Ebben lényeges változásokra van szükség. — Ön eléggé hangsúlyozottan gondolkodik az emberi tényezőről. — Ami könnyebben elérhető, ami kevesebb anyagi ráfordítást igényel, az az emberi tényező, a kollektíva hangulata, kiegyensúlyozottsága. — A szakmai munkához viszont anyagi ráfordítás is kell. — A szülészeti-nőgyógyászati osztályunk épületen belüli kialakítása szerencsés, mert egy szinten van a műtő, a szülőszoba, és van lehetőség a terhesgondozás idekoncentrálásá- ra is. A szülést megelőző időkben és a vajúdás alatt kötelező a magzat állapotának regisztrálása. Ehhez háttér kell, a műszeres diagnosztizáláshoz berendezések szükségesek. —Ezeknél ugyancsak nélkülözhetetlen az emberi tényező. — Ma már egyre inkább jelentkezik az igény arra, hogy humánusabb, családközpon- túbb legyen a terhesgondozás és a szülőszobai ellátás. A születő gyerek családi öröm. Nem történhet a csecsemő világraho- zatala úgy, hogy a kórházba bejön egy terhes nő, aztán napokra eltűnik, majd megjelenik a szoptatós anya. Együttszülés, baba-mama kórterem, szülésre felkészítő tanfolyam is szerepel osztálvunk meeúiítási tervei Megtalált megoldás Tamási István sohasem esett kétségbe, ha váratlan helyzetbe került. A negyvenes éveiben járó férfi mindig megtalálta azt a megoldást, amivel egzisztenciát biztosított családjának. Alig két hónapja boltot nyitott a fehérgyarmati mozi mögött, mert csak két választási lehetősége volt. — Egy osztrák—magyar részvénytársaságnál dolgoztam legutóbb, de létszámleépítést hajtottak végre, megszűnt a munkaviszonyom — emlékezett Tamási úr. — Mivel a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni, csak a munkanélküli segély vagy valamilyen vállalkozás jöhetett számításba. A kereskedelem mellett döntöttem. — Gondolom, ez fele! meg a végzettségének. — A technikusi képzettségemmel akár ezt is csinálhatom, de a fő szempont az volt, hogy ne a munkanélküli segélyből tengődjek. —A polcokon szi me ring, ékszíj, csapágy. Mások inkább jövedelmezőbb italkimérőket nyitnak. — Én inkább abból indultam ki, hogy milyen kereskedelmi szolgáltatás hiányzik térségünkből. Eddig ha egy csapágy vagy ékszíj kellett valamilyen géphez, több tíz kilométert utaztak, amíg megvehették, és a mostani benzinárak mellett, az ma már többe kerül, mint az áru. A forgalomból ítélve, egyre inkább így gondolják ezt a vásárlók is. Tájak és A kender az igazi Egy kihaló szakma képviselője Köteles kihalni a szakma? Fehérgyarmat már a századelőn is iparosok, kereskedők települése volt. Sok régi mesterségnek azonban már-már nyoma sincs vagy épphogy akad egy képviselője. Ilyen szakma a kötélgyártó, melynek mesterével, Szaplonczay Lajossal beszélgettem. — Ezt a szakmát kesztyűben nem lehet csinálni — mutatta tenyerét Szaplonczay úr. — Újabban már műanyaggal dolgozunk. nézze, hogy megeszi ez az ember kezét. — Ezek szerint korábban más volt a termeléshez szükséges alapanyaguk? — A mi családunk több mint százötvenéves ebben a szakmában. Már a nagyszüleiül is ezt csinálták. Én az apámtól tanultam, amit tudok. Már hatvankét éves vagyok, de még gyerekfejjel, a negyvenes évek végén álltam a kötélfonó mögé. Akkor még nyolc ilyen iparos volt a szakmában Fehérgyarmaton, de mindenki megélt belőle úgy ahogy, mert nyáron a kapát is megfogtuk, hogy legyen kenyerünk. Kenderrel dolgoztunk akkor. Nehéz időszak volt a háború altt, mert elhajtották a jószágokat, nekünk meg elsősorban a mezőgazdasághoz kellett gyártani, nem az iparhoz. Igaz, előfordult olyan kivételes eset is, amikor a matolcsi Szamos-híd újjáépítéséhez öt centiméter vastag kötelet kellett készítenünk, mert abban az időben még csigasorral emelték be az egyes szerkezeteket. — Aztán a hetvenes évekre a kötélgyártást is utolérte a „modernizáció" . — Nálunk is egyre inkább a műanyag került előtérbe. Hogy úgy mondjam, kényszerből álltunk kötélnek, mert egyre kevesebb lett a kenderalapanyag, ma már csak Szegedről tudjuk beszerezni. Lehet műanyagból is szépet, jót csinálni, de az nem az igazi. Nehezebben is engedelmeskedik ez az alapanyag, igénybe kellett venni a kézi eszközök mellett a technikát is, villanymotorok alkalmazásával. Még azt is megértük, hogy a láncokat kezdik alkalmazni az állattartásban, pedig tudni kellene, hogy a kötél a jó, mert az mozgásban van, alkalmazkodik a jószág testéhez, a fém meg ridegen töri az állatot. — Gondolom, közel ötvenéves szakmai gyakorlata alatt sok tanulót nevelt. — Egyet sem! Egyet sem, mert volt ugyan jelentkező, eljöttek, megnézték, hogyan kell dolgozni, de amikor meglátták, hogy itt szaladgálni kell. hátat fordítottak. Még a két fiam közül is csak most tanulta meg az egyik a szakmát, miután a munkanélküliség rávitte. — Pedig mostanában a kötélgyártószakma sem éli virágkorát. — Az ipar már keveset használ a termékeinkből, a mező- gazdaságot meg tönkretették, a teheneket levágatták, gyenge a kereslet. Úgy öt évre számítottam, hogy megint jól menjen a szakma, de most már a tíz évvel is kiegyeznék, ahogy kinéz ez az ország. Szorgalmas, tehetséges fiatalok emberek Ingerült vevők, csípős méhek — Már hatodik osztályos koromban jól rajzolgattam — kezdte bemutatkozását Birgány Norbert. — Kezdetben Simon Csongor tanár úr tanított a képzőművészeti alapismeretekre, majd a kisvárdai gimnáziumban Fehérvári Béláné lett a mesterem. — Ez némi magyarázatot igényel... — Most a fehérgyarmati szakmunkásképzőben van kiállításom, mert ebben az iskolában vagyok másodikos tanuló, élelmiszereladó szakon. Korábban felvettek Kisvárdára egy rajzszakos osztályba, de azt a középiskolát otthagytam, valószínűleg saját hibámból, mert szeretem az életet. — Ami azt jelenti, hogy... — Szeretem a társaságot, a baráti összejöveteleket, de sokszor csak a magányt viselem el. Kedvem mindig van a rajzoláshoz, de az időm kevés, mert komolyan veszem a tanulást. A szakmunkásképző után levelezőn érettségizni szeretnék, majd valamilyen művészeti főiskolán tanulni. Birgány Norbert — Addig marad az önálló munka és néhány kiállítás? — Mostanában elsősorban szénnel, ceruzával és pasztellel dolgozom. Elsősorban fantázia- és tájképeket készítek. Ha kint a határban találok valamilyen kifejező részletet, egy óra alatt felvázolom, és otthon még három órát is dolgozom rajta, mert sokszor a táj is emberi érzések kifejezője. Legutóbb egy Tisza-parti fa ragadott meg, mert úgy állt a folyó partján, mint aki magányos, depressziós. Szeretnék kapcsolatba kerülni nagy festőkkel, hogy tartozzam valamilyen művészi körhöz és tannliak tőlük. Matus Anita szakmunkás lesz. A most harmadikos lánynak valószínűleg nem kell meg- ismerkednie a pályakezdő munkanélküliek sorsával, mert a kórház melletti Deli ABC-ben nem csak vezetői, munkatársai, hanem a vevők is szeretik. — Azért választottam ez a szakmát, mert szeretek az emberekkel foglalkozni — kezdte beszélgetésünket Anita. — Azt is tapasztalom azonban, hogy amikor még kezdtem a tanulóéveimet, egészen mások voltak a körümények. — Pontosan mire gondolsz? — Amit mondanak, hogy csináljam meg, azt elvégzem, sőt magamtól is észreveszem a tennivalókat, ezért sokat vagyok a gondolák között. Gyarmaton az emberek szeretnek beszélgetni egymással, én is sokszor szóba állok a vevőkkel. Egyre inkább az árakat nézik a vevők, hogy mi az, amire pénzük van. Beszélgetnek a kevés nyugdíjról, az alacsony bérekről, a munkanélküliségről, az egyre gyakoribb áremelésekről, a sok tüntetésről, sztrájkról, aztán egyre ingerültebbek, és szidják a kormányt. Két évvel ezelőtt vagy nem volt még ilyen, vagy én figyeltem kevésbé. — liven „paprikás” hangulat után hogyan kapcsolódsz ki? — Elsősorban akkor, amikor apámnak segítek, bár otthon is elég „csípős” a hangulat. Van nyolcvan család méhünk, azokat gondozzuk közösen. A kaptárok költöztetése férfimunka, abban nem veszek részt, de a többi munkát — a pergetéstől a tisztításig — mind megcsinálom. Már elvégeztük a családok teleltetési előkészítését. Nemcsak azért végzem örömmel ezt a munkát, mert apu is nagymamámtól tanulta, hanem azért is, mert szeretem a mézet. Igaz, a fiútestvérem is szereti, de a méhészkedést csak távolról nézi. Ariit«.»
