Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-10 / 238. szám

UJ KELET Tiszarád 1995. október 10., kedd 5 A nyugdíjas tanárnő A tiszarádi általános iskola pedagógusa Kiss Sándorné, aki három esztendeje ment nyugdíjba, de nem tudott el­szakadni a tanítói pályától és jelenleg is aktívan dolgozik. — Mióta tetszik tanítani? — 1954-ben végeztem Nyíregyházán a tanítóképző­ben. Gyakorlóéveimet a Haj- dú-Bihar megyei Darvason töltöttem. Ezt követően Tisza- telek—Kétérközben tanítot­tam, innen' 1958-ban Nagyha­lászba kerültem, s 1962-től vagyok Tiszarádon. Azt az esztendőt soha nem felejtem el, ugyanis akkor lett a falu­ban közvilágítás. Férjem is pedagógus, ő szintén Rádon tanított már 1958-tól. Együtt mentünk nyugdíjba, de a pá­rom már nem tanít, ellentét­ben velem. — Nem lenne jobb otthon ülni a karosszékben, és nézni a televíziót? — Amikor nyugdíjba men­tem, egykori tanítványom, Papp Jánosné Kulcsár Anikó, aki férjem helyett lett az isko­la igazgatója, felkért; tanítsak ebben az intézményben, s, mint ez látható, engedtem a csábításnak. Megmondom őszintén nem kellett sokat győzködnie. — Régebben milyen körül­mények között tanított ? — Amikor Tiszarádra ke­rültem, 1962-ben, 63—65 gyerek volt az iskolában, s egy összevont osztályban har­mincötén is voltak. El lehet képzelni, milyen sok munka volt. Amit egy osztott iskolában el kell érni év végére, azt nekünk is el kellett érni, csak keve­sebb óraszámmal. Mindenféle szem­léltetőeszközzel rendelkeztünk, egyedül tornate­rem nem volt. Mégis körzetesítet- ték az intézményt 1973-ban. A felső tagozatosoknak Vasmegyerre kel­lett járniuk. :— Tudomásom szerint Ont és a fér­jét is hívták Vasme­gyerre tanítónak. Miért nem mentek oda? — Az az igazság, hogy na­gyon kötődünk ehhez a falu­hoz, egyáltalán nem vágytunk el soha sehová, és a szülők is marasztaltak bennünket. — Mi az, ami közelebb hoz­hatta Önt a tanítványaihoz? —Az osztálykirándulások, amelyeken a diákok megnyil­vánulásai másabbak, mint a tanórákon. Bátrabban köze­lednek a tanárokhoz, sokkal közvetlenebbek. — Eddigi pályája során ré­szesült-e valamilyen elisme­résben? — Harminc évig voltam gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. Ekkor kerültem még közelebb az emberekhez. Őszinte bizalommal fordult hozzám mindenki, még a mai napig is élvezem ezt a bizal­mat. Nyugdíjba vonulásom­kor kaptunk a férjemmel együtt pedagógus Szolgálati Emlékérmet, valamint az ön- kormányzat egy szűkkörű ünnepség keretében búcsúzta­tott minket. — Meddig szeretne még ta­nítani, és lesz-e, aki átvegye a stafétabotot a családban? — Érzem, hogy egyre ne­hezebb oktatni, hiszen már magasabbak a követelmé­nyek, de amíg az egészségem engedi, szívesen folytatom. A menyem tanító, és remélem, hogy egy szem gyermekünk csemetéi közül Bence, Virág vagy Boglárka követi nagy- szüleik és anyukájuk példáját. Gyékény és éhség Tiszaráddal kapcsolatos az a szólás, mely úgy hangzik, hogy „Vasmegyer, Beszterce, Tiszarád, nem terem itt csak gyékény és nád, uram, éhen hal itt a te szolgád!” E rigmus megszületé­sének külön története van. Régen a Tisza teljesen feljött Rádig, és ez a terület gyékény- és nádtermő vidék lett. A helyi lako­sok ezeket a növényeket dolgozták fel mázsaszámra. A szó­lásban szereplő három község nagyobb egyházi ünnepélye­ken (húsvét, karácsony) egy legátust kapott, azaz egy lelkész járt a falvakba igét hirdetni. Ebédjét rendszerint valamelyik háznál fogyasztotta el. Történt egyszer, hogy a kiküldött pap délelőtt Vasmegyeren megtartva prédikációját Beszterecre érkezett, de ott még nem volt kész az ebéd. Azonnal Tiszarádra ment, ahol a templomban már várták a hívek. Miután végétért a szertartás, szeretett volna valahol megebédelni, de akkorra már minden házban elfogyott az étel, így Isten szolgája éhségtől kopogó szemmel távozott Tiszarádról. Innen ered a szólás­mondás, mely szerint ezen a vidéken „csak” gyékény és nád terem, a papok pedig akár „éhen is halhatnak.” Volt egy fekete folt Uj korszak nyílt a falu megújulására A településen a közelmúltban ünnepelték a község létrejöt­tének 550. évfordulóját. Az alig több mint fél évszázados kis falu Kemecse—Nagyhalász—Vasmegyer között található. A Tisza szabályozásáig — egészen az 1880-as évekig — a falu lakosai elsősorban halászatból éltek. A folyó szabályozása után főleg dohány-és kukoricatermesztéssel foglalkoztak. A község polgármester asszonya, Papp Endréné kedvesen, mo­sollyal az arcán, készségesen próbálta bemutatni faluját, a közelmúlt történéseit és a jövő terveit. — Az 1970-es években a községek kategorizálásakor is azon települések közé tartoz­tunk, amelyeket elsorvasztásra ítéltek — mondja némi keserű­séggel a hangjában a község első számú embere. — 1970- ben Tiszarádot közigazgatási­lag Vasmegyer községi taná­csához csatolták. Húsz eszten­dő után, 1990-ben, a demokra­tikus választásokon lett újra önálló község Tiszarád. —-Az elmúlt öt esztendő alatt milyen változásokon ment ke­resztül a falu? —Rendbe tettük 1991 -ben az általános iskolát, amely 1928- ban épült. A tatarozási munká­latok 3 millió forintba kerültek. 1993-ban megépítettük a rava­talozót, ez az épület 1 millió 800 ezer forintból készültél, és közel félmillió forint értékű tár­sadalmi munkával. Még ugyan­ebben az évben a Petőfi és a Széchenyi utca kapott szilárd burkolatot. 1994-ben felújítot­tuk a polgármesteri hivatal épü­letét. Ez a beruházásunk 800 ezer forintunkat emésztette fel. 1994 decemberében a vezeté­kes gázt is átadták. Azért, hogy a faluban ez létrejöjjön, 8 mil­lió forint hitel felvételére volt szükség. Ezenkívül 4 millió forint állami támogatást kap­tunk, s a további 4 milliót ne­künk kellett előteremtenünk. A gázcsonk bekötését 110 portán igényelték, s a kérelmezőknek 35 ezer forintot kellett befizet­niük, amiből 5500 forint áfát visszakaptak. — Milyen terveik vannak a jövőt illetően? — További beruházásokra nincs pénzünk, a hiteleinket fi­zetjük kamatostul. Szeretnénk befejezni faluházunk felépíté­sét, de ennek a tervünknek a megvalósításához legalább 4-5 millió forint kellene. Szeptem­bertől a tiszarádi általános is­kola a nagyhalászival iskolatár­sulást alkot. A felső tagozato­sok a szomszéd városban tanul­nak. Az önkormányzatunk vi­szi-hozza a gyerekeket Latvia mikrobuszunkon. A 3 és a 4 éves korú óvodás gyermekeket szintén Nagyhalász fogadja. Az ötévesekkel itt, Tiszarádon egy úgynevezett iskolaelőkészítő csoportban foglalkoznak. Az alsósok Rádon járnak suliba. — Mit mutatnak a statiszti­kák? Tiszarádon, ahol alig több mint négyszázan laknak, növek- szik-e a letelepedni vágyók szá­ma vagy csökken? — A legnagyobb probléma a községben a nehézsorsúak gondjainak kezelése. Egyre több a munkanélküli, és az anyagi problémákkal küzdő családok száma. Önkormány­zatunk azon fáradozik, hogy a nehézségek ellenére is minél szebbé, otthonosabbá tegyük községünket. Szeretnénk, hogy azok, akik itt élnek, vagy itt szeretnének családi fészket, jól érezzék magukat. Örvendetes tény, hogy többen is elkezdtek építkezni. Ezeknek az embe­reknek valamilyen formában megpróbálunk segíteni. Hár­man kaptak ingyen 800 öles telket, hárman differenciáltan anyagi hozzájárulásban része­sültek. Ketten későn nyújtották be kérelmüket lakásépítési tá­mogatásra, ők jövőre újra igé­nyelhetik ezt a segítséget. Egy helybeli pedig nagyon fontol­gatja, hogy elkezd építeni egy házat magának, mindezek biza­Fából falutábla A községet Nagyhalász és Vasmegyer felől is megközelíthet­jük. Bármelyik település felől érkezünk Rádra, a falu két szélén lévő házak előtt a képen látható, fából készült, stílusosan elkészített, mestermunkának számító falutáblával találjuk magunkat szembe lommal töltenek el, s úgy lá­tom, ami a falu jövőjét illeti, aggodalomra semmi ok. —Hogyan foglalná össze Tiszarád 550 éves múltját? — Azt állapíthatjuk meg, hogy 1970-ig volt egy arany­kora, amikor élt és virágzott ez a kisközség. 1970-től 1990-ig, 20 esztendőn keresztül volt egy fekete folt, amelyet sze­retnénk, de nem tudunk ki­törölni a település múltjá­ból. 1990-től új korszak nyílt meg a falu előtt a megúju­lásra... F élbemaradt faluház A településen még 1993 nyarán elkezdték építeni a fa­luházat, amelynek egyelőre csak az alapjai vannak meg, ugyanis a gázberuházás miatt az építkezés félbemaradt. Be­fejezéséhez legalább 4-5 mil­lió forintra lenne szüksége az önkormányzatnak, azonban jelenleg ezt az összeget nem tudják előteremteni. A falu­házban lenne az új orvosi rendelő, a lebontott műve­lődési ház helyett itt alakíta­nának ki egy olyan, kulturá­lis célokra felhasználható ter­met. amelyben ünnepélyeket vagy különböző rendezvé­nyeket tarthatnának. A léte­sítmény pincerésze konyhá­val egybekötött ebédlőnek adna otthont, ide az ételt az időseknek és a gyerekeknek a nagyhalászi óvodából hor­danák. Most leálltak az építési munkálatokkal, és a Tiszarád­ról Vasmegyer felé vezető út mentén megépülendő falu­házból a külső szemlélő csak embemagyságú dudvákkal és gazokkal belepett fundamen­tumokat láthat, ha közelebb megy a meglévő alapokhoz. Az út, mely összeköt Tiszarád és Nagyhalász kö­zött 1983-ban nem szüntették meg a földutat. A tiszarádiak elképzelése egy aszfaltozott út építése volt, mely a falut összeköti Nagyhalásszal. A vasmegyeri termelőszövet­kezet, amely Tiszaráddal volt közös, egy stabilabb földutat készített, arra alapozták a mostani szilárd burkolatú utat. Ezt hivatalosan a mai napig sem adták át. 1990-ben kezdték el az utat szilárd burkolattal ellátni. A Mező- gazdasági, Földművelés- ügyi és Közlekedési Minisz­térium a beruházás költsé­geinek 70 százalékát állta, a fennmaradó 30 százalékot a közös téesznek, valamint a tiszarádi, a vasmegyeri és a nagyhalászi önkormány­zatoknak kellett fedezni­ük. A vasmegyeriek azt szeret­ték volna, hogy az út Nagy­halász külvégére vezessen, ne a városközpontba. Ez a tiszarádiaknak nem felelt meg, csakúgy, mint a halászi­aknak, hiszen ebben az eset­ben az út sokkal hosszabb lett volna, mint most, és a beru­házás költségei is több terhet róttak volna az önkormány­zatokra. Az út végül meg­épült, s egyenesen Nagyha­lász központjába vezet. Ezzel közelebb került egy­máshoz a két település, mind­össze 3 kilométer köztük a távolság. A beruházáshoz Tiszarád 4 és fél millió forint­tal járult hozzá, Vasmegyer és Nagyhalász fél-fél mil- lilóval, a vasmegyeri—tisza­rádi közös téesz 5 és fél mil­lió forinttal. Az út nagyon keskeny, de az esőzések ide­jén is járható, nem úgy, mint korábban. A közeljövőben a tiszarádiak azt is kezdemé­nyeznék, hogy vízelvezető árkot és útpadkát alakítsanak ki. Az oldalt írta és a felvételeket készítette: Tóth Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom