Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-09 / 237. szám
Sport UJ KELET 1995. október 9., hétfő 13 Kosárlabda NB I, B csoport, férfiak Vereség a hosszabításban A feldobásnál Jankovics és Korcsok ugrott a labdáért, a vendégek tizenötöse valamivel magasabbra nyúlt, így a bajaiak szervezhették a mérkőzés első támadását, amit sikeresen be is fejeztek (0-2). A nyíregyháziaknál az első kosárszerzési lehetőség Jankovics részéről maradt ki, s a vendégek, kihasználva a mieink bágyadt kezdését, már a 2. percben négypontos vezetésre tettek szert (4-8). A harmadik perc végére először Szekeres hárompontosával (7-8), mK)áKmézics csodálatos „pincérdobásával” vette át a TK a vezetést (9-8). Az elkövetkező néhány percben úgy tűnt, hogy a hazaiaknál helyreáll a „rend”, hiszen Kmézics, Cservék és Jankovics kétpontos kosaraival már 158-ra vezetett a nyíregyházi csapat. A mérkőzés 8. percében bemutatkozhatott a hazai gárdában a Debrecenből Nyíregyházára érkezett Ali Akbar Shirian, akit Szekeres helyett cserélt be Hegedűs edző. Erre szükség is volt, mivel a vendégek kilencese — Tamás Zoltán — vígan ficánkolt Szekeres őrizete mellett, sorra szerezte kosarait. Ettől függetlenül a 10. percben már 21 -12-re vezetett a Tanár- képző, de Tamás semlegesítése szinte megoldhatatlan problémát okozott a mieinknek, így az ő pontjaival három perc alatt 23-22-re felzárkózott a bajai együttes. Sőt, a 15. percben a vezetést is újból magához ragadta a vendégcsapat (28-29), de ekkor még Hutás kosarai visszahozták a reményt, hiszen egymás után négy pontot szerzet a fiatal nyíregyházi játékos, így az eredmény 32-29-re módosult. A 17. percben a bajai Rétházi szerzett egy kétpontost (32-31). Az első játékrész hátralevő perceiben felváltva estek a kosarak (köztük Cservék gyönyörű hárompontosa). így a félidő végét jelző dudaszónál 42-36-os eredményt mutatott a csarnok eredményjelző táblája. A második játékrész ismét bajai kosárral indult, amire Jankovics válaszolt. A vendégegyüttesnél továbbra is Tamás volt a mumus, hiszen minden megmozdulása életveszélyes volt a nyíregyházi palánkra, de az idegenlégiós Vujadinovic is kezdett belelendülni a játékba, s ennek a nyíregyházi csapat látta kárát. Olyannyira, hogy a mérkőzés 27. percében ismét a vendégeknél volt az előny (56- 57). Ekkor Hutás hárompontosa újra tapsra ragadtatta a közönséget. hiszen ezzel 59-57- re megint a hazai csapat vezetett. Shirian is ezt követően szerezte első kosarát (61-57). A mérkőzés utolsó tíz percében aztán mindent láthatott a nyíregyházi közönség, ami egy kosármeccs savát-borsát jelenti. Volt zsákolás, látványos kosárszerzés, voltak bosszantó technikai hibák (lépés), idegborzoló bírói ítéletek. Az utolsó percekben még volt remény a nyíregyházi sikerre, hiszen a hazaiak vezettek mindig egykét ponttal, sőt a vége előtt 27 másodperccel is 80-78 volt a mieink javára. Sajnos, nem tudtuk kihúzni ezt a kis időt, és egy újabb Tamás-kosár — 10 másodperccel a vége előtt — egálba hozta (80-80) a mérkőzés állását, ami egyben 5 perces hoszabbítást is jelentett. Hutás egyik betörése A hosszabbítás első periódusában úgy tűnt, hogy a hazai csapat nem engedi ki a meccset a kezéből, hisz már 88-84-re is vezetett. Sajnos, nem így történt. A vendégeknél először j Hosszú hárompontosa, majd Vujadinovic kétpontos kosara és a dobást követő büntetője juttatta vezetéshez a Baját (88- 90). Ekkor még Hutás pontjaival (3) tudott válaszolni a hazai gárda (91-90), de Vuja- j dinovic büntetői újból a bajaiak számára szereztek vezetést (91-92). Sőt, egy eladott labda után ismét a vendégek lendülhettek támadásba, amit a TK csak személyi hiba árán tudott megakadályozni. így ismét jöhetett Tamás — mint oly sokszor a mérkőzés folyamán —, és két pontot szerezve tovább növelte a vendégek előnyét (91-94). A hosszabbítás vége előtt 29 másodperccel Jankovics ugyan zsákolt, de ez a két pont már csak a szépítéshez volt elegendő (93- 94), hiszen a lefújás előtt 10 másodperccel szerzett labdából Jankovics távoli próbálkozása nem volt sikeres, így maradt az egypontos vendégelőny, ami a mérkőzés megnyerését jelentette a vendég bajaiaknak. Hegedűs Ferenc: — Egy nyerhető mérkőzést buktunk el, amit csak magunknak köszönhetünk. Merim Mehmedovic: -— Nagyon jó meccset játszottunk, talán fizikailag bírtuk jobban, mint a hazai csapat, s ennek köszönhetőleg tudtuk megnyerni a meccset. fíatai János Fotó: Racskó Nyíregyházi TK ISOBAU—Bajai Honvéd KK 93-94 (42-36) Bujtosi Szabadidő Csarnok, 300 néző. V.: Simó, Kóthay Nyíregyháza: Cservék 16/6, Hutás 18/3, Szekeres 15/9, Jankovics 19/3, Kmézics 17. Csere: Oroszvári, Shirian 7, Papp 1. Edző: Hegedűs Ferenc Baja: Hosszú 19/6, Rétháti 6, Tamás 35/3, Vujadinovic 29/3, Korcsok 4. Csere: Kovács 1. Edző: Merim Mehmedovic. Vereség a középdöntőben Vasárnap Finnországban kezdte Eb-középdöntő mérkőzéseit a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A rajt nem sikerült, jelentős vereséget szenvedett el a vendéggárda: Finnország— Magyarország 94:75 (46:38) Helsinki, 1000 néző, v: Brazauskas (litván), Perkons (lett) Magyarország: Bencze 11, Dávid 21. Boros 9, Orosz 5, Czigler 7, csere: Turcsán 4, Szájer, Gulyás 18, Mészáros A Finnek legjobb dobói: Kuisma 19, Möttöla: 18. Mart- tinen 14, Tahvanainen 14 A 2. percben 7:2-re vezettek a magyarok, de sorra hagyták ki büntetőiket. Később sok volt az eladott labda. A 12. percben már 3 ponttal vezettek a finnek. A második játékrész elején — elsősorban Kuisma kitűnő játékával — pillanatok alatt elhúzott 15 ponttal a finn válogatott. Dávid ugyan erősség volt. és Gulyás is derekasan harcolt a palánk alatt, ez azonban kevésnek bizonyult. A finnek rendkívül agresszív kosárlabdát játszottak, szinte minden helyzetből betaláltak. Patonay Imre szövetségi kapitány véleménye:-— Nem vártam ilyen különbségű vereséget. Nem vártam azt sem, hogy ennyire rosszul dobjuk a büntetőket. Az eladott labdáink száma egyenesen riasztó. Ha a játékosok teljesítményét kell értékelnem, annyit mondhatok: hellyel-közzel Dáviddal és Gulyással lehetek elégedett. A másik végletet Oroszé s Turcsán jelenti, ők rendkívül gyengén játszottak. Jóllehet kikaptunk 19 ponttal, de korai még temetni a csapatot. A magyar válogatott szerdán Olaszország ellen játssza következő Eb-középdöntő mérkőzését. Kézilabda Nehéz percek Győrben Győri Keksz ETO KC—Kisvárdai SE 29-19 (15-8) Győr. 1000 néző. V.: Andorka, Schober NB I-es női mérkőzés KSE: Demeter — Nagy A., Ignatyenkó 2-2, Agárdi 3, Hollóné 1, Farkas, Baunok 1. Csere: Bírta (kapus), Kulcsár. Buglyó 5, Salamon, Nagy H. 5/3. Edző: Benyáts Balázs Kiállítás: 12, illetve 12 perc Hétinéteresek: 5/4, illetve 3/3 A találkozó előtt a kisvárdai csapat játékosainál talán egy ember izgult jobban. Benyáts Balázs, aki ezen az összecsapáson ült először a várdaiak kispadján. A Győr kezdte a játékot, de a vendégek szerezték meg a vezetést Nagy Henrietta jóvoltából, sőt, a hatodik percben is a szabolcsi csapat vezetett. Ekkor 4-3-at mutatott az eredményjelző. Ezt követően felborult a „rend”, ugyanis sorozatos kiállítások kezdődtek. Az emberhátrányt a vendégek nehezen tudták elviselni, ugyanis a hazaiak éltek a lehetőséggel, és Mátéfi, valamint a Nyíregyházáról igazolt Kulcsár Anita góljaival elhúztak, s így alakult ki a félidei eredmény. A második félidő is kisvárdai góllal kezdődött, Nagy Andrea indította be a gólok sorát. Ekkor Benyáts edző kettős cserét hajtott végre csapatánál, Nagy Andrea helyett Kulcsár, míg Baunok helyére Buglyó állt be. Az utóbbi csere jó húzásnak bizonyult, hiszen Buglyó meghálálta a bizalmat, és öt gólt szerzett gyors indulásból. A győri csapat erre úgy válaszolt, hogy kapust cserélt. A pályára lépő válogatott Hoffman aztán lehúzta a „rolót”, és válogatott formában, bravúrosan hárította az ellenfél lövéseit. A vereség ellenére nem játszott alárendelt szerepet a kisvárdai csapat, ugyanis a vendéglátók a felállt faluk ellen nem nagyon voltak eredményesek, viszont amikor kevesebben voltak a pályán, azt maximálisan kihasználták, és nagyrészt lerohanásból lőtték góljaikat, így a győriek győzelme megérdemelt, de a gólkülönbség túlzott. A vereség ellenére dicséretet érdemel a csereként beállt Bírta kapus és Buglyó. Benyáts Balázs: — Azzal tisztában voltunk, hogy a Győr az esélyese ennek a találkozónak. Folytatjuk a közösen elkezdett munkát, ami, úgy gondolom, előbb-utóbb eredményre vezet. Az viszont tény, hogy egy balátlövőre minél előbb /Szükség van. Vasvári hengerelt Tiszavasvári Alkaloida—Agrokontakt Cegléd 23-18 (15-9) Tiszavasvári, 500 néző. V.: Géczi, Pál NB I B férfiak Alkaloida: Boczák — Danes 3, Berényi 1, Dobi 3, Fodor 1, Török 11, Lemák 2. Edző: Váczi Sándor Csere: Jankovics 2, Vámosi, Kovács Kiállítások: 6, illetve 8 perc Hétméteresek: 5/3, illetve 4/2. Nagy várakozás előzte meg az elmúlt évi bajnok Cegléd elleni találkozót, hiszen a Szolnok megyei csapatnak továbbra is NB I-es vágyai vannak. A hazaiaknál a mérkőzés előtt megnyugtató volt, hogy az eddig sérüléssel bajlódó Jankovics is csatasorba állt. Óvatosan kezdtek a csapatok, méregették egymás erejét, így az 5. percben még csak 2-2 volt az állás. Ezt követően fokozatosan beleerősített a Tiszavasvári, és kezdett elhúzni az ellenfelétől (20 perc: 9-5). Majd a félidei hajrá is Törökéknek sikerült jobban, így megnyugtató előnnyel vonultak pihenőre. A második félidőben sém hagyott alább a Vasvári lendülete, a 45. percre tovább növelték előnyüket, és már 20-12-t mutatott az eredmény- jelző. Aztán fej fej mellett ment a játék, a Cegléd is bizonyítani akarta, hogy nem véletlenül pályáznak ismét az NB 1-re, de próbálkozásaikat nem sok siker koronázta, mert az 55. percben még tartani tudta előnyét a szabolcsi csapat. A mérkőzés hajrája talán a vendégeknek sikerültjobban, de csak arra futotta erejükből, hogy öt gólra csökkentsék hátrányukat. Lelkesen és nagy elszántsággal játszott az elmúlt évben ezüstérmes Alkaloida, s még így is számtalan helyzet (és két büntető) kimaradt. Ha kicsit több szerencséjük van, a különbség akár két számjegyű is lehetett volna. Váczi Sándor: — A csapat teljesítményével elégedett vagyok, bár a helyzetkihasználásunk lehetett volna jobb is. Nagyon boldog lennék, ha idegenben is hasonló produkciót nyújtanának a fiúk. Hazai fiaskó Nyírbátor—Szarvas 21-31 (10-12) Nyírbátor, 500 néző. V.: Hegyesi, Kismartoni NB 1 B férfiak Nyírbátor: Bene — Nagy, Bujdosó 2-2, Szőke 1, Molnár, Veigli 4-4, Veres 1. Csere: Tóth (kapus), Bajna, Kiss 3, Varga, Tim 2-2. Edző: Veres István Kiállítások: 8, illetve 14 perc Hétméteresek: 3/3, illetve 4/4 Az eddig még pont nélküli szarvasiak hatalmas meglepetést okoztak nem várt győzelmükkel. A hazaiaknak már a találkozó elején sem volt szerencséjük, hiszen a csapat egyik legjobbja, az átlövő Veres az első percben megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. Ettől kezdve felborult a bátoriak hadrendje, bár az első félidőben még tartották magukat, de a rengeteg hiba és a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A szarvasiak okosan kihasználták a hazaiak megingásait, és biztosan nyerték a találkozót. Veres István: — A sérülés, a kihagyott helyzetek kapko- dóvá és idegessé tették játékunkat, ami az ellenfél nem várt, nagyarányú győzelmét jelentette. Nemzetközi kupamerkózesek Női kézilabda BEK, a 16 közé jutásért, első mérkőzés: F erenc város—Rotor Volgográd (orosz) 23-16 (10-7) * * * A női kézilabda KEK 1. fordulójában, a legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés: Academico Madeira (portugál)—Dunaferr SE 14-34 (5-16) * * * Női kézilabda KEK-selej- tező első mérkőzésen a Vasas-Dreher 11 góllal kikapott dán riválisától, és nehéz visz- szavágó elé néz: FS Ikast (dán)—Vasas- Dreher 31-20 (14-9) * * * Férfiak, BEK: HC Berchem (luxemburgi)—Fotex Veszprém SE 20-31 (6-18)-fc •f' A férfi kézilabda KEK 1. fordulójában, a legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés: Crvena Zvezda (jugoszláv)—Győri Gardénia ETO KC 34-25 (17-12) * * * A férfi kézilabda City Kupa 1. fordulójában, a legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés: Pick-Szeged—Besiktas (török) 35-17 (15-6) * * * A férfi EHF Kupa-csatán: Caja Pontevedra Teucro (spanyol)—Elektromos 27-25 (12-12)