Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-30 / 230. szám
10 1995. szeptember 30., szombat Színház UJ KELET Hyppolit — jelmez nélkül Exkluzív interjú Bárány Frigyessel, a Móricz Zsigmond Színház alapító tagjával A színpadon a Hyppolit, a lakáj próbái folynak. Aki éppen nincs színpadon, az a színészklubban ül. Kivéve Bárány Frigyest. O minden, csak nem „büfészínész”. Soha nem is volt az. Kopogok az öltözője ajtaján. Beinvitál. Éppen újságot olvas. Pontosabban irodalmi folyóiratot. Nem a szerepét. Azt már tudja... QMűvész úr! Ón országosan ismert és sztárolt színészként úgy döntött 1981-ben, hogy Nyíregyházára szerződik. Hallhatnánk erről valamit? Hogy is történt? — A Pécsi Nemzeti Színház vezető színésze voltam. Közös öltözőnk volt Bozóky Pistával. Egyszer látom, hogy egy nagy halom papír között turkál, közben csak sóhajtozik. Kérdem, mit csinál? Nagy keservesen kiböki, hogy Nyíregyházán új színház alakul, és ő kapott igazgatói megbízást. — Ez remek — mondom neki —, én is megyek, ha kellek. — Na, ne hülyéskedj velem! — így Bozóky. — Nyíregyházára? Te? Az isten háta mögé? Azt hitte, hogy ugratom. Én azonban komolyan gondoltam. Voltam már Pécsett eleget, és új színházat alapítani nagyon érdekes feladat. — Mennyi a gázsid? — kérdi Pista. Mondom, hogy ennyi meg ennyi, és ha rá tud ígérni valamit, akkor már egymás markába is csaphatunk. Még akkor sem hitte el igazán, hogy nem viccelek vele... Lt Megértem Bozóky Istvánt... Kérem, meséljen valamit az ifjúságáról. — Fontos ez? Megér ez ennyit? O Okvetlenül. — Az esztergomi bencés gimnáziumban érettségiztem, majd beiratkoztam a teológiára. Római katolikus papnak készültem. Három év múltán gondoltam meg magam... Talán az is közrejátszott, hogy ötvenkettőt írtak akkoriban. Nem igazán voltak megfelelőek a politikai konstellációk... O Más iskolában folytatta tanulmányait? — Nem, elmentem dolgozni. A Fővárosi Sport- és Játékbolt Kiskereskedelmi Vállalat grafikusa lettem. ü Hogyan került kapcsolatba először a színházzal? — Ez érdekes dolog volt... A munkaidőnk nyolckor kezdődött, de fél nyolcra ott kellett lennünk, mert „szabadnép- félóra” volt minden reggel. A munkidő után szintén. Mit mondjak, nagyon nem szerettem... Egy alkalommal megkérdezte tőlem egy kollégám — aki mellesleg kiugrott rendőr volt —, hogy volna-e kedvem belépni a vállalati színjátszócsoportba? Hogy én? Rettenetesen távolt állt tőlem még az ötlet is, de csak győzködött, hogy én kellenék nekik, a jó kiállású és elegáns fiatalember. Akkor álltam kötélnek, amikor elintézte, hogy a délutáni fejtágító helyett járhatok a csoportba. O Hogy tetszett a színpad? — Nagyon élveztem. Hétvégéken utaztunk, előadásokat tartottunk, majd utána táncestek voltak. Főleg azokat szerettem... Az egyik alkalommal megkerestek — nem is tudtam, honnan —, és megkérdezték, hogy akarok-e náluk játszani. Mint ifjonc, azonnal a Nemzeti Színházra gondoltam, azonban hamarosan kiderült, hogy a KPVDSZ színjátszókörétől jöttek. Persze, így is boldogan mondtam igent, mert jónevű „csapat” volt. Döntésemért ma is hálát adok az Istennek, mert így kerülhettem Makay Margit tanítványai sorába. Amit ma tudok a szakmáról, azt kilencven százalékban tőle tanultam. Remek ember és ragyogó színésztanár volt. Nem akárkik voltak a munkásszínjátszó partnereim sem. A csoport tagjai voltak akkoriban Suka Sándor, Sztankay Pista, Kézdy Gyuri... O Hogy került végül is hivatásos színházhoz? — Érdekes módon ennek van szabolcsi vonatkozása is. Barátom, Török László, aki egy kisvárdai színjátszócsoport tagja volt, mutatott egy hirdetést, amelyben az Állami Déryné Színház a Rómeó és Júliába kisebb szerepekre tehetséges fiatalokat keresett. Nehezen ugyan, de beleegyeztem, hogy elmenjünk a meghallgatásra. Bekopogtattunk Makay Margitkához, és szépen megkértük, hogy „állítsa be” nekünk a jelenetet, Karinthy Énekóráját. A meghallgatás sikerült. Huszonöt közül négyünket vettek fel, Baranyi Lacit, Gyulai Károlyt, Török Lacit és engem. OMi volt az első szerepe? — Baltazár, Rómeó legénye. Rómeót Árva János játszotta... Aztán úgy hozta a sors, hogy a Benvóliót játszó kolléga megbetegedett, és én Rómeó barátjává avanzsáltam. Három évig voltam a Déryné — azaz a Faluszínház — tagja. Egyszer Debrecen mellett játszottuk a Makrancos hölgyet, amikor Szendrő József— a Csokonay Színház akkori igazgatója — megnézte az előadást, és üzent, hogy keressem fel. Leszerződtetett. így lettem a Csokonay tagja Hofi Gézával egyetemben, akit a porcelán- gyárból vitt be a színházba. Nagyon kevés volt a fizetés, ugyanakkor rengeteget játszottam. Fárasztó, gyönyörű négy évet töltöttem Debrecenben. OMi a története a Budapestre szerződésének? — A színészethez, a sikerességhez nagyon sok szerencse is kell. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, hogy kilencven százalék szerencse és csak tíz százalék tehetség... Történt ugyanis, hogy Fodor Imre, a budapesti József Attila Színház igazgatója eljött Debrecenbe megnézni Tóth Juditot. Szerencsémre vele volt Kazán Pista, a színház főrendezője is... Előadás után az asztalukhoz hívtak. így szerződtem Pestre... O Nem volt ennek valami egyéb előzménye is? —- Valami azért volt. Ezt is a szerencsémnek köszönhetem... —Nem gondolja, művész úr, hogy azért egy kissé túl sokat tulajdonít a „szerencsének”? Ahogy a labdarúgás nyelvén mondani szokták, a jó kapusnak van szerencséje... — Eigen... talán... Szóval Gertler Viktor éppen akkor készült forgatni az Aranyembert, és valami elegáns, jó kiállású fiatal színészt keresett Kacsuka kapitány szerepére. — Nem baj, ha ismeretlen — mondta az egyik debreceni rendezőnek, akivel éppen összefutott. Engem ajánlott. Kaptam egy levelet, hogy menjek be a Filmgyárba ekkor és ekkor, ebbe és ebbe a szobába. Beléptem. Nagy nyüzsgés, füst, zűrzavar. Én meg csak álltam vagy öt percig, a kutya sem szólt hozzám. Majd az egyiknek szemet szúrtam, és megkérdezte, hogy mit akarok. Mondom neki, ki vagyok. Csend lett a szobában, leültettek, átszaladtak Gertiéiért. A rendező kisvártatva megérkezett. Komolyan mondom, úgy megnézett, mint a vásárban a lovakat szokás... — Jó. Te játszod Kacsukát — közölte nemes egyszerűséggel. Kérdem, hogy próbafelvétel? Csak legyintett, és kiment a szobából. ü Hány filmben szerepelt összesen? — A tévéfilmekkel együtt körübelül ötven filmben volt jelentős szerepem. Kisebb filmszerepeim számát még csak hozzávetőlegesen sem tudnám megmondani. Q Ha ma kinyitjuk a tévét, már nem így van, de tizenva- lahány éve mást sem lehetett hallani, mint, hogy: „magyar hangja Bárány Frigyes”... — Rengeteget szinkronizáltam. Nagyon szerettem ezt a „műfajt”. — Ma már másként érez? — Szó sincs róla. Messze van. Amíg még vállaltam, összegyűjtöttek 80—85 tekercset nekem — de még így sem éri meg. Rettenetesen fárasztó. Annak azonban nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy Debrecenben be akarnak rendezni egy szinkronstúdiót. Oda könnyen átszaladhatnék. Fogalmam sincs róla, hogy megcsinálták-e. Mindenesetre én nem tudok róla... ü Térjünk vissza talán a színház világába. — A József Attila Színházban Almási Éva partnereként debütáltam az Ezerkettedik éjszaka című //e/íay-darabban. Nagyon szerettem együtt játszani Bodrogival, Káló Flórival... Aztán eltelt hét év, és én egyre kevésbé éreztem magam jól. Nem kaptam feladatokat. Később rájöttem, hogy nem ez az igazi kitolás, hanem ha minden darabba beraknak fikarcnyi szerepekre, mert akkor sem filmezni, sem szinkronizálni nem marad időm. Mindenesetre tudták, hogy kell az ilyesmit „felvezetni”: kaptam egy kitüntetést, és ugyanakkor egy rettenetes szovjet darabban valami szörnyű szerepet osztottak rám. Életemben akkor történt, hogy visszaadtam egy feladatot, mondván: én ezt nem tudom megoldani. Az volt a válasz, hogy ezt csak abban az esetben tudja az igazgató „akceptálni”, ha a következő évadra felmondok. Tiszta szívemből megörültem és megkönnyebbültem, rögvest meg is kérdeztem, hogy hol kell aláírni? Utána lementem a büfébe, és elmondtam, hogyan döntöttem. El sem akarták hinni... O Hová szerződött ezek után ? — Egy évig voltam Győrben. A néma levente címszerepét játszottam, majd Szolnok következett két évig. A Szigligeti Színháztól szerződtem azután a Pécsi Nemzetihez. Mindig addig maradtam valahol, amíg jól éreztem magam. O Ez a tizenötödik éve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál... Amikor hozzánk szerződött, mi volt az elképzelése, hány évig marad?-— Két-három évre számítottam. Az eszem ágában sem' volt, hogy végleg itt telepszem le... Bozóky Pista „megpattant”, én maradtam... ü Minek köszönhetjük ezt? — Inkább kinek... Akkoriban már válófélben voltam... és nagyon jó kapcsolatom alakult ki a mostani feleségemmel, ami, hála az Istennek, még mind a mai napig töretlenül tart. Egyetlen pillanatig sem bántam meg, és nem is bánom ma sem, hogy így döntöttem. O Tudna pontos dátumot mondani, művész úr, hogy mikortól tartja magát letelepedett nyíregyházinak? — Nem is tudom. Valahogy szép lassan úgy „átcsúszott” az egész... Mindenesetre az esküvőnk napja sarkalatos dátum volt. Elmúlt tíz éve. Tényleg... már tíz éve... U Részt vesz a város életében „civil” emberként is? — Természetesen. Itt élek, itt közlekedem, itt vásárolok nap mint nap, bosszankodom a többi emberrel, ha valami bánt, ugyanúgy örülök, ha valami széppel gazdagodik a város. Korábban sokkal többet jártunk különböző rendezvényekre, programokra, komolyzenei hangversenyekre, képző- művészeti kiállításokra. Büszke vagyok arra, hogy néhány személyes barátot is magaménak mondhatok az itt megismert emberek közül — és nemcsak a városban, hanem a megyében is —, például Béla bácsit Rápolton. Hála Istennek, elég szépen tartjuk a szűkebb családi kapcsolatokat, vasárnaponként — ha csak lehet — meglátogatjuk a felesegem szüleit. O Szereti ezt a várost? — Ez érdekes dolog! Annak ellenére, hogy tősgyökeres pesti vagyok, ma már kimondottan utálok odajárni. Az egy kész őrültek háza... az a tömeg, az a rengeteg autó. Ki nem állhatom. Nyíregyházán viszont itthon érzem magam. Vettünk egy — nekünk nagyon helyes — kis lakást egy társasházban, gyönyörű kerttel. Mindketten boldogok vagyunk, ha otthon lehetünk. O Nyilván Budapesten is vannak hozzátartozói. Hányszor tudja meglátogatni őket? — Igen, a lányom, a vejem, és van három csodálatos unokám. A legidősebb négy-, a középső három-, a legkisebb pedig másfél éves. Egyik aranyosabb, mint a másik! Az évad közben, sajnos, keveset láthatom őket. Csak pár napra tudok Pestre menni. Nyáron viszont több időm van. Az idén a legnagyobb unokám két hétig itt nyaralt nálunk. OHogyan érzékeli a színház jelenlegi helyzetét? — Furcsa módon azt tapasztalom, hogy ahogyan romlanak az anyagi feltételek, úgy javul maga a színház! Persze ez Verebes Pistának is köszönhető, aki nem engedi meg az olcsó és ripacs eszközöket... O Most, így visszatekintve, melyek a legkedvesebb szerepemlékei? — Mindegyik Nyíregyházához köt. Az Úri muri, a Rezeda Kázmér szép élete, a Nem félünk a farkastól és Az atyai ház. O Kik voltak azok a rendezők, akikkel a legjobban szeretett dolgozni? —Talán nem is túlzás, ha azt mondom, hogy minden magyar rendezővel dolgoztam. Különben a válasz egyértelműen Kapás Dezső. Az ő hozzáértése, csendes, nyugodt modora, az emberekkel való bánni tudása, és nem utolsósorban tehetsége mondatja ezt velem. Q Mit láthatunk öntől az idén ? — Szeptember 30-án lesz a Hyppolit, a lakáj bemutatója, amelyben a címszerepet játszom... majd a Szent Johannában Cochont. O Kettős jubileumot ünnepel az idén, tizenöt éves tagságát és hatvanötödik születésnapját. Meg tudná fogalmazni, mit is jelent ez önnek? — Semmit... A világon semmit. Mindent ugyanúgy érzek, mint huszonöt éves koromban... aztán hogy meddig, az már nem tőlem függ... U Mondana valamit jövőbeli terveiről? — Terveimről? — mosolyo- dik el. — Nincsenek különösebb terveim. Lassan letelik Verebes Pista három éve. Ki tudja, marad-e? Ha pedig új igazgató jön, ki tudja, kellek-e neki vagy nem? Ha nem, akkor otthon maradok, és metszege- tem a bokraimat, ápolom a gyepet. De azért nagyon remélem, kellek... LJ Művész úr, köszönöm az interjút. Nagyon sok sikert kívánok! Kérjük, maradjon még sokáig közöttünk! Palotai István
