Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

Sport 1995. szeptember 30., szombat Ülőröplabda A BEK-re készül a Piremon csapata UJ KELET Mint oly sok sportágban, az ülőröplabdában is véget ért a nyári pihenő. A két nyíregyhá­zi csapat — a Start-Sportula és a Piremon — is elkezdte az edzéseket az 1995/96-os baj­noki szezonra. Pontosabban a piremonosok folytatják a meg­kezdett munkát, hiszen nyáron ők már „beindították” az edzé­seket, ugyanis a magyar válo­gatott játékosaiként részt vet­tek az ülőröplabda Európa-baj- nokságon. Nos, a hat pire- monos — Mányák Attila, Szé- csényi Lajos, Makarovszki Sándor, Szabó László, Kovács László, Domokos András, va­lamint a Sportula csapatából Peres János — nem is akár­hogy vette az „európai mér­cét”, hisz kontinensünk leg- jobbjaiként térhettek haza. így rájuk azt lehet mondani, hogy „formában” vannak, és nyu­godtan várhatják a bajnoki raj­tot, ami október 7-én lesz. De a Piremon SE csapatának nem is ez a legfőbb „gondja”, hanem a szintén októberben, Hollandiában lebonyolításra kerülő Bajnokcsapatok Európa Kupája, ahol a mieink mint magyar bajnok vehetnek részt, így aztán Balogh István veze­tőedző (egyébként ő volt a magyar válogatott nyári sikeré­nek a „kovácsa” is, hiszen a szö­vetségi kapitány tisztséget is „viseli a vállán”) legénységének a legfontosabb feladata a kö­zeljövőben a BEK-en való tisz­tes helytállás. Erre minden re­mény megvan, mivel az előző Európa Kupán egy vereséggel harmadik helyen végzett a gár­da, ráadásul e csapat tagjai vá­logatott szinten Európa-bajno- kok. Tehát a papírforma ismé­telten szép eredményt sejtet. Az ez évi BEK lebonyolítá­si rendje szerint a 12 együttes­nek négy hármas csoportban kell megküzdenie a továbbju­tást jelentő helyekért. A cso­portokon belül természetesen első helyen vannak kiemelve az előző BEK első négy helye­zettjei, ami azt jelenti, hogy a norvég, a finn, a magyar és a német bajnokhoz sorsolták a többi nyolc ország bajnokát. A magyar bajnok így az ukránok­kal, valamint a svédekkel ke­rült egy csoportba, pontosab­ban a B csoportba. Nézzük a további csoportokat: A cso­port: Finnország, Horvátország és Hollandia; C csoport: Né­metország, Nagy-Britannia és Ausztria; D csoport: Norvégia, Észtország és Szlovénia. A Piremon SE gárdája e cso­portbeosztás tükrében biztos továbbjutónak tűnhet, ugyanis sem az ukrán bajnoknak, sem a svédeknek az utóbbi időben nem voltak kiemelkedő ered­ményeik. A piremonosok egyébként a hollandiai (Roermond városában rendezik október 17-től 23-ig) mérkőzés­sorozatra a jövő héten kezdik meg a konkrét felkészülést, ugyanis a csapat tagjai egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt, aztán egy hét „normál edzés­szám” következik, amit a-Roer- mondba való indulás követ. Batai Maradona ismét pályán Az államelnökök is megnézik Tizenöt hónapos eltiltás után először játszik Diego Maradona a Boca Juniors színeiben szom­baton, Szöulban. Argentínában óriási várakozás előzi meg a ta­lálkozót, miután Maradona mellett a csapat másik, külföld­ön is jelentős pályát befutott csillaga, Claudio Caniggia is pályára lép. A dél-koreai fővárosban sorra kerülő barát­ságos mérkőzésen a vendéglá­tó ország nemzeti válogatottja ellen vívja mérkőzését az ar­gentin csapat. Diego Maradona, akit dop­pinghasználat miatt tiltottak el a játéktól, a Buenos Aries-i Radio Mitre-nek adott interjú szerint szívesen elvállalná a Boca Juniors vezető technikai edzőjének feladatát, mivel a je­lenlegi edzőnek, Silvio Mar- zolininek a hitele megingott a csapat gyenge szereplése miatt. Maradona viselkedése kétes visszhangot váltott ki Szöul­ban, amint arról Argentína vezető napilapja, a La Náción beszámol. Mint kommentál­ják, Maradona a zuhogó eső­ben a rá két órát váró, mintegy háromezer gyerek közül csak néhánynak adott autogramot — a kétórásra tervezett program helyett —, majd egy rövid lab­dabemutató után távozott. A másik alkalommal pedig a fő­városi labdaparkban kellett vol­na bemutatót tartania Argentí­na első számú futballsztárjának, ám közlekedési dugóba került, és erre hivatkozva visszatért a Hyatt Hotelbe. A szöuli 2002-es futball-vi- lágbajnokságra készülő szer­vezőbizottság, miként azt Bu­enos Airesben hírül adták, 1 millió 750 ezer dollárt fizetett Maradonának, hogy népszerű­sítője legyen a világbajnokság­nak. A szombati nagy mérkő­zésen egyébként jelen lesz Carlos Menem, Argentína államfője, aki jelenleg ázsiai körúton tartózkodik. A dél-ko­reai állomását úgy időzítette, hogy szeptember 30-án meg­tekinthesse vendéglátójával, Kim Young Sam elnökkel a mérkőzést. Annál is inkább, mivel mindkét politikusnak hobbija a futball. A Koreai Köztársaság elnöke pedig di­ákkorában az ország egyetemi válogatottjában játszott. Súlyemelő ob Hazai „nagy nevek” nélkül Az országos bajnokságot általában a sportágak legna­gyobb hazai eseményének te­kintik, ahol mindenki szeren­csét próbál, hogy bizonyít­son. A súlyemelők szomba­ton és vasárnap Tatabányán rendezik meg az obrt — jónéhány hazai „nagy név” nélkül. Zsuga Imre szövetsé­gi kapitány ugyanis úgy ítél­te meg, hogy az országos baj­nokság nem illeszthető be a novemberben esedékes kínai világbajnokságra való felké­szülés programjába. — Eredetileg két héttel ko­rábban lett volna az ob, amelynek helyszínét pályá­zat útján lehetett elnyerni. A bajnokságot Tatabánya kap­ta, de a sportcsarnok csak ezen a héten volt szabad — magyarázta meg a történte­ket Zsuga Imre. — Ez már túl késői időpont, ezért úgy döntöttünk, hogy a szinte biz­tos világbajnoki résztvevők, így Farkas Zoltán, Popa Adri­án, Czanka Attila és Feri Atti­la inkább a vb-re koncentrál­nak. Közülük egyedül Kecs­kés Zoltán indul, ő is csak azért, mert az egyik szponzor külön pénzt ajánlott fel neki, ha nyer. — Összeült az elnökség, s nem láttuk értelmét annak, hogy a fiúk most adjanak ki magukból mindent, aztán a vb-n pedig leszerepeljenek — tette hozzá dr. László Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, akit a közelmúltban nagy megtiszteltetés ért: a Központi Honvéd Kórház igazgatójának nevezték ki. Azért lesz néhány súlycsoport, ahol komoly tétért emelnek a versenyzők. Az 54 kg-ban Landeszmann Tibor és Kar- czag Tibor, a 91 kg-ban pedig Kertész Attila és Hégely Ferenc küzd a vb-kiküldetésért. Az ob üde színfoltja, hogy a 83 kg-ban a 33 éves Barsi László is jelezte indulását. A nőknél nincs ilyen prob­léma, gyakorlatilag a teljes hazai élmezőny dobogóra lép. Az országos bajnokság szombaton és vasárnap egy­formán 10 órakor kezdődik a Tatabányai Városi Sport­csarnokban. Az ob műsora, szombat: 10.00 ó: nők, 46, 50, 54, 59 kg. 12.30 ó: férfiak, 54,59 kg, 15.00 ó: férfiak, 64, 70 kg, 17.30 ó: férfiak, 76, 83 kg. Vasárnap: 10.00 ó: nők, 64, 70,76, 83, plusz 83 kg, 13.00 ó: férfiak, 91, 99 kg, 15.30 ó: férfiak, 100, plusz 100 kg. Labdarúgás A csupaszív játékos elbúcsúzott Szerdán délután a Tisza- vasvári Alkaloida SE— DVSC-Epona barátságos mérkőzésen búcsúzott el a hazai közönségtől, az NB li­es labdarúgócsapattól Széki József (38), a népszerű Sze- ka. A hórihorgas, rövid, bar­na hajú mosolygós fiatalem­ber így vall a vasvári évek­ről, a labdarúgásról, a csapat­ról. így látták őt vezetői, csa­patkapitánya: — A serdülő- és az ifiko­rom kimaradt, csak 1974- ben kezdtem el focizni. Szol­noki Gyula volt az első ifi edzőm, majd fél év múlva a felnőttekhez kerültem, ahol a megyei I. osztályú csapat­nál Tálcza Zoltán volt a tré­ner. Csak annyi időre igazol­tam át az Asztalos SE-hez, amíg a katonaidőmet töltöt­tem. Ez alatt a húsz év alatt több mint tíz edző keze alatt tréningeztem. Én is center akartam lenni, majd beállós- ként is próbálkoztak velem, de végül is centerhalf lettem. Amikor leszereltem, hívtak Gyulára, de itt ragadtam. Később már mindenki tudta, hogy nem igazolok sehova, így nem is kerestek. (Mészáros László ügyve­zető elnök: — Én még ját­szottam Józsival egy csapat­ban. 1974-ben ifistaként jött hozzánk, majd egy év múlva került a felnőttek közé. 1975- ben visszavonultam, azóta sportvezetőként segítem a szakosztály és az egyesület munkáját, tehát nem szakad­tunk el egymástól. Széki Jó­zsi igazi vasvári labdarúgó volt, szívét-lelkét kitette az együttesért. Hátul remekül összetartotta a csapatot. Az Asztalos SE-ben katonaként már NB II-ben játszott, hívták Gyulára, Szegedre, de a szíve Tiszavasváriban tartotta. Ilyen típusú játékost tudok csak kí­vánni minden edzőnek. Sajnos, az élet ilyen — elszállnak az évek. Az NB Il-es csapatban fi­atalabbakra van szükség. Úgy érzem, sikerült méltóképpen elbúcsúztatni az egyesület­től.) — Nagyon sok emlékezetes találkozón vettem részt. Van otthon egy fotóm, ahol Nyilasi Tibivel vagyok együtt lefény­képezve. Szép emlék maradt számomra az a mérkőzés is, ahol Bene Ferencék, illetve Törőcsik Andrásék ellen lép­tünk pályára. Benét kellett tar­tani, nem volt könnyű feladat. Számvetést nem készítettem az elmúlt húsz esztendőről. Örü­lök, hogy NB Il-es labdarúgó­ként vonulhatok vissza, mert úgy érzem, hogy megütöttem azt a szintet. Ugyanolyan egy­szerű maradtam az évek folya­mán, mint a környezetem. (Pethe Sándor egyesületi el­nök: — Általános iskolás ko­runkban együtt kézilabdáztunk, már akkor kitűnt közülünk, lel­kesedésével, csupaszív, meg­bízható játékával. Nagyon saj­nálom, hogy akkor kerültem a gárdához, amikor a pályafutá­sa már leszálló ágba került. O az „örök vasvári labdarúgó”. Szívében, hozzáállásában ő képviselte a hazai labdarúgó­kat, mert az évek folyamán já­tékosok jöttek-mentek, de az ő helye biztos volt. Hosszú tá­von számítunk rá, már be­szélgettünk vele arról, hogy szeretnénk, ha az utánpótlásnevelő munkába bekapcsolódna.) — Van egy 13 és egy tíz­éves fiam. Tizennyolc éve, amióta a szakmunkásvizsgát megszereztem, az Alkaloida gyárban dolgozom. Csak NB Il-es játékosként kerültem sportstátusba. Automata gép­pel végzem a gyógyszerkon­ténerek mosását. Sohasem féltem a munkától. A foci nem hiányzik. Most leveze­tek Tiszalökön, illetve rend­szeresen pályára lépek az üzemi, illetve városi kispá­lyás mérkőzéseken. A fiam­nak nincs igazolása, szereti a focit. Feleségem soha nem ellenezte a labdarúgást, mindig szurkolt nekem és a csapatnak. (Sulyok József, Tiszavas- vári polgármestere: — Széki Józsefet mindig is kiváló sportembernek tartottam, a város szülöttje. Jó futballis­ta volt, aki mindig hűséges maradt hozzánk. Vélemé­nyem szerint, ha jobban me­nedzselik, az NB 1-ben is megállta volna a helyét. A Vásvári-emlékplakettre be­csülettel rászolgált, hiszen a pályán töltött 20 esztendejét méltán állíthatjuk példaként a fiatalok elé. Az emlékpla­kett a polgármester által adományozható, melyben eddig ketten részésültek. Most kapott Széki József, és a napokban adtunk át ugyan­ezt az elismerést Albert Béla szemész professzornak, aki szintén városunk szülötte.) — Az emlékplakett na­gyon meglepett. Szinte fel sem tudtam még fogni. Saj­nos, ritkán találkozom a pol­gármester úrral. A fiúkkal jó a kapcsolatom, úgy érzem, harag nélkül megyek el az öltözőből. Fecsku Pista volt a legjobb barátom, a páros gyakorlatokat, a bemelegí­tést vele végeztem. Tiszalök után egy évet pihenni fogok, aztán, ha valahol szükség lesz rám, szívesen foglalko­zok gyerekekkel. Azt hi­szem, egyszer szeretnék felnőtt csapatnál dolgozni. (Fecsku István csapatkapi­tány:—összességében nagyon jó éveink voltak itt együtt az Alkaloidánál. Mindig biztattuk, segítettük egymást. Mindent el­követett azért, hogy a csapat győztesen hagyja el a játékte­ret. A fiatalok nyugodtan for­dulhattak hozzá, mindenkinek segített. Nem hiszem el, hogy bármikor is eltávolodjon a lab­darúgástól. Büszke lehet Tis- zavasvári Széki Józsira.) Száraz Attila Autósport Coulthard tartja jó formáját Pénteken megtartották a For­ma—1-es autós gyorsasági vi­lágbajnokság Európa Nagydí­jának nürburgringi első idő­mérő edzését. A legjobb köridőt a múlt heti Portugál Nagydíj győztese, a Williams Renault-val versenyző brit David Coulthard érte el. A Williams-csapat másik pilótája, a szintén brit Damon Hill volt a má­sodik leggyorsabb, míg a néme­tek világbajnoka, Michael Schumacher a harmadik legjobb időeredmény tulajdonosa. A pénteki időmérő edzés legjobbjai: 1. David Coulthard (brit, Williams-Renault) 1:18.738 p, 2. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 1:18.972, 3. Michael Schumacher (német, Benetton-Renault) 1:19.470,4. Gerhard Berger (osztrák, Ferra­ri) 1:19.821,5. Eddie Irvine (ír, Jordan-Peugeot) 1:20.488, 6. Jean Alesi (francia, Ferrari) 1:20.521.

Next

/
Oldalképek
Tartalom