Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-20 / 221. szám

UJ KELET Közelkép 1995. szeptember 20., szerda • • Ont mi bosszantja? Városlakóknak tettük fel a címben szereplő kérdést. íme, hárman a válaszolók közül: lványi Andrea: — Nincs elég pénzem. Lakásfelújításba fogtunk a nyáron, és nagyon drága minden. Csak a bejárati ajtó 60 ezer forintba került, és 500 forint egy .kilincs rá. Most is vásárolni indulok, a tapétát és a kellékeket akarom meg­venni. Ezekre még jut, de más Danka Gyuláné dologra már nem. Be kell osz­tani, hogy melyik héten mit szerezzek be. Kenyeres János: — Egy éve munkanélküli vagyok. A vala­mikori Ingatlankezelő Vállalat­ból kivált két kft., a többiek bent maradtak a cégnél. Ok ma is üzemelnek. Én sem a kft.- ben, sem a vállalatnál nem ma­radhattam. A társas vállalkozá­soknak csak az lehetett tagja, aki 50—100 ezer forinttal be­lépett. Ennyi pénzem nem volt, a vállalatnál pedig nem kellet­tem. Asztalos a szakmám, de nem találok magamnak munka­helyet. Alkalmi munka még adódik is néha, de állandóra se­hova sem vesznek fel. Nem tu­dom, mi lesz télen, amikor az építkezések leállnak. Segélyt nem kaphatok, mert nincs meg a kötelezően előírt munkavi­szonyom. Máról holnapra élek. Danka Gyuláné: — Több mint egy éve munkanélküli va­gyok. Segélyre nem vagyok lványi Andrea jogosult, mert a családban az egy főre eső jövedelem megha­ladja a rendelkezésekben előírt küszöbértéket. Eredeti szak­mám élelmiszeripari technikus, de ebben nem tudok elhelyez­kedni. Háromműszakos mun­kahelyet már ajánlottak, de ki­csi gyermekem miatt nem tud­tam elvállalni. Fekete Tibor Családsegítő kirendeltségek Emelik a távhődíjat? Testületi ülést tartanak Nyír­egyháza képviselői szeptem­ber 25-én, hétfőn, amikor is huszonnégy napirendi pontot tárgyalnak meg. Csabai Lászlóné polgármes­ter asszony beszámol többek között az interpellációkra adott válaszokról, a két közgyűlés között történt eseményekről és tárgyalásokról. Giba Tamás alpolgármester a megyeszékhely idegenforgal­mi koncepcióját terjeszti a vá­rosatyák elé. Várhatóan döntés születik a tüdőszűrő állomás áthelyezéséről, egészen ponto­san a Víz utcai új épület beru­házásáról. Az előző testületi ülés a sok módosító javaslat miatt a döntést elnapolta, vél­hetően már hétfőn megszületik az állattartást szabályozó ön- kormányzati rendelet. Dr. Fazekas János jegyző az Év Tűzoltója-díj megalapításá­ra tesz javasalatot. Ürge Lász­ló, a városüzemeltetési iroda vezetője a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkal­mazásáról szóló rendelet mó­dosítására és a Törpe utca kör­nyékén kialakult új utak elne­vezésére tesz indítványt. Dr. /llésné Erdős Judit, a szo- ciális iroda vezetője a szociális intémények felülvizsgálatáról számol be. Benyújtott határo­zattervezetében azt javasolja, hogy a technikai és a gazdasá­gi létszámot nyolccal csökkent­sék, ezzel egyidejűleg az ápo­lók és a szociális dolgozók szá­mát pedig növeljék. Az iroda­vezető véleménye szerint indo­kolt, hogy a Családsegítő Köz­pont Oroson, a Huszár telepen és Örökösföldön kirendeltséget hozzon létre, erről a képviselő- testület dönt. A város tulajdo­nában lévő, de bérbe adott bol­tok és irodák háza táján több esetben tapasztaltak visszaélé­seket. Lajtos György, a vagyon- és vállalkozási iroda vezetője a bérleti szerződések felülvizsgá­latáról számol be. Döntenek a képviselők a Benczúr Gyula Általános Iskola egy nevelő­jének felmentéséről — mivel a tervezettnél eggyel kevesebb első osztály indult—, és a 110. sz. Széchenyi István Ipari Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet két szakoktatójá­nak korengedményes nyugdíja­zásáról, valamint a már koráb­ban összevont óvodák alapító okiratának módosításáról. A testület megvitatja a Met- ropol Rt. alapító okiratának módosítására előterjesztett és a Hősök terén található irodaház működtetéséről szóló előter­jesztést. Felbermann Endre al­polgármester a város sportkon­cepciójának jóváhagyását kéri a képviselőktől. Giba alpolgár­mester a Sóstó Fejlesztési Rész­vénytársaság alapító okiratát terjeszti a testület elé. KvZ egy szóra... Csak Nyíregyháza központjában városlakókat állítottunk meg, és három kérdést tettünk fel nekik: 1. Mi lesz a legnagyobb gondja októberben? 2. Hol lenne most legszíve­sebben? 3. Mi volt a legdrágább do­log, amit eddig saját magának vett? Pokrovenszki Lászlóné: 1. A fűtési díj kifizetése lesz a legnagyobb gondom. Kis­Pokrovenszki Lászlóné nyugdíjas vagyok, és abból a kevés pénzből nem tudom, hogy fogom majd kifizetni. Meg aztán mindennek emelke­dik az ára — a nyugdíj meg marad... 2. Erre inkább nem válaszol­nék. 3. Nem vettem saját részem­re semmit. Ajándékkal mindig a férjem lepett meg. Vas Ferenc: 1. A nagyobbik fiam most kezdte a teológiai főiskolát. Októbertől kell majd fizetni a kétezer forintos tandíjat, csak azt nem tudom, miből. 2. Legszívesebben távol lennék a zajos világtól. Nyá­ron a gyülekezetünknek volt egy nagy rendezvénye, ezért nem tudtam szabadságra men­ni, nem volt rá lehetőségem. Most már jó lenne pihenni ki­csit. 3. Nem tudom, én mindenből azt szeretem, ami a legegysze­rűbb. Batáné Markovics Ildikó: 1. Lakásfenntartási gondjaim vannak, drágult a fűtés, drágult a villany. A gyed helyett már csak gyes-t fogok kapni a jövő hónaptól, és ez rendkívül ala­csony összeg. 2. Szívesebben dolgoznék a gyes helyett. A munkahelyemen létszámleépítés van, és nem len­ne célszerű most visszamenni. 3. Csak néhány ruhadarabot vettem eddig, mást nem is en­gedhetek meg. — Sch — Vas Ferenc • • Önkormányzati konferencia Bejelentett pénzügyi elképzelések Csabai Lászlóné, Nyíregyhá­za polgármestere hétfőn részt vett az Országos Taka- rékpénztár szervezésében Budapesten megrendezett Országos Önkormányzati Konferencián. Bár a heti programjában nem szere­pelt az összejövetel, a szer­vezők külön kérésének ele­get téve képviselte ott város­unkat. Egy mondatba sűrí­tett véleménye szerint sok tapasztalattal gazdagodva tért haza a konferenciáról. A polgármester asszony hasznosnak ítélte az összejö­vetelt, mert a jelenlévő közel 900 testületi képviselő bete­kintést nyerhetett a jövő évi kormányzati szándékokba, a helyhatósági központi finan­szírozási tervekbe, illetve a csődeljárási törvénytervezet­be. Ezen súlyos kérdésekről többek között Bokros Lajos pénzügyminiszter, Kuncze Gábor belügyminiszter és Piti Zoltáh, az APEH elnöke tar­tott előadásokat.' Mint a polgármester asz- szony elmondta, e rendez­vény előtt részt vett a parla­ment önkormányzati munkabi­zottsági ülésén, ahol szintén az 1996-os költségvetési finanszí­rozás volt a központi téma, de emellett Róka László, a megyei fejlesztési ügynökség vezetője ismertette a testülettel a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei fejlesztési elképzeléseket. Eh­hez kapcsolódva Csabainé elmodta, hogy találkozott a no­vember végén, december ele­jén Záhonyban megrendezen­dő Kelet—Nyugat Konferencia szervezőivel. A rövid megbe­szélésen tájékoztatták a szak­emberek az esemény tervei­ről, arról, hogy olyan vállal­kozói összejövetelt szeretné­nek megvalósítani, amelyen magyar érdekeltségű külföl­di vegyesvállalatok vezetői lennének a meghívottak. Nyíregyháza polgármester asszonya budapesti munkaút- járól hazahozta a parlament elé beterjesztendő jövő évi pénzügyi programot, aminek alapján már keddtől nekilát­nak az 1996-os városi költ­ségvetés nagy vonalakban el­képzelhető előzetes megter­vezéséhez. Csabai Lászlóné sűrű el- I foglaltságai mellett a Megyei I Jogú Városi Önkormányzati j Szövetség alelnöki tisztét is I betölti. Mint elmondta, a I most újraszerveződő, új cé- I lókat kitűző önkormányzati j szövetségek soron követ- j kező, csütörtöki sárvári ősz- I szejövetelén nem tud jelen S lenni, de az alakuló új érdek- I védelmi képviselet terveiről i és munkájáról szombaton ad í tájékoztatást.-vip— A pontosan kiszámított jövőt építi Villáskulcs és számítógép A Nyíregyháza, Tükör utca 10. szám alatti ház falán mes­terembert hirdet a tábla: Lajsz Ferenc autószerelő. Az udva­ron javításra váró és már kész kocsik mustrálgatják egymást. Szemmel láthatóan tisztaság, rend a műhelyek jellemzője, ahol a villáskulcstól a—csöpp­nyi irodahelyiségben elhelye­zett — számítógépig vala­mennyi szükséges szerszám, eszköz fellelhető. A tulajdonossal beszélgetve megtudtuk, hogy húsz éve gya- korolja a szakmát, a helyi VAGÉP-nél kezdte az autósze­relést, tanuló is ott volt. Vi­szonylag hamar megfogant benne az önállósodási gondo­lat, 1983-tól iparosként dolgo­zott, azaz merte vállalni szak­mai tudását, önmagát. Iparos­társaihoz hasonlóan ily módon már korábban belekóstolhatott a vállalkozói életbe, a saját lá­bon állás nehézségeit, örömeit megtapasztalva. Ez év januárjától aztán va­lóban vállalkozásként, vállal­kozási formában végzi az au­tók javítását. A családi cég a Bedofil Bt. nevet viseli. Az el­nevezés ötlete a feleségétől ered, a családtagok keresztne­veinek kezdőbetűi alkotják a „rejtélyt”, annak a követel­ménynek eleget téve, hogy a család a cég nevében is meg­jelenjen. Beáta lánya hétéves, Dóra tíz, a felesége, Ilona pe­dagógus a nyíregyházi Hu­nyadi Mátyás Általános Isko­lában. Ferenc a vállalkozás nevében egyetlen „F”-fel árul­kodik, de hagyta magát meg­győzni a „lányoktól”, s már megszerette a cég nevét. A családi cég három alkal­mazottat és négy tanulót fog­lalkoztat. A tulajdonos elmon­dása szerint egy jó teammet al­kotnak, hiszen a csapatmunká­ra a szakmában is elengedhe­tetlenül szükség van. A csapat tagjai gyakorlatilag minden­hez kell hogy értsenek, de azért fellelhető némi spe- cializáció is. A személygépko­csi-javítás a profiljuk, ezen belül is főleg a dízelüzemű az országos számítógépes rend­szer segítségével „lehívható”, így fér meg műhelyében a vil­láskulcs és,a számítógép. Lajsz Ferenc / ^ti autók, de foglalkoznak egy tonnáig kishaszonjárművek ja­vításával is. Véleménye szerint e szolgáltató szférában a vál­lalkozást túl nagyra szabni nem szerencsés dolog: legyen emberléptékű, áttekinthető. Itt viszont a maximálisát kell tud­ni nyújtani. A trabantos ügy­fél náluk semmivel sem jelent „alacsonyabb kategóriát”, mint mondjuk egy merce- deszes. Egyébként előfordult már, és elő is fog, hogy nem voltak megelégedve a munká­jukkal. Ez természetes dolog, ez egy ilyen szakma. Azon vannak, hogy a megelégedett­ség ne szenvedjen csorbát. Ez nem csupán érzelmi vonalat jelent, mert az autótartás ma­napság súlyos anyagi terheket ró a tulajdonosra. Lajsz Ferenc nem híve a nagy nekirohanásoknak, a pontosan kiszámított jövő fér inkább az ő elképzeléseibe, amely nem jelenti az újtól való tartózko­dást. Sőt, nagyon is szereti az új kihívásaiban a próbát, a meg­felelésre való törekvést. Ezért is tagja a Q1-hálózatnak, ahol bármilyen alkatrész 24 óra alatt A kissé provokatívnak tűnő kérdésre, hogy mikor volt utol­jára a szerelőaknában, a válasz: — Mindennap lemegyek. Úgy nem megy ki autó, hogy le ne ellenőrizném. Ez nem a bizal­matlanságot jelenti az alkalma­zottal szemben, hanem a biz­tonságra való törekvést. Az első autója Trabant volt, a mostani — régi álomként — egy 190-es dízel Mercedes, s „kulikocsiként”, s talán kaba­lából egy Trabant Kombit is tart. A nagyobbik lánya által a népi tánccal is „megfertő­ződött”; a Szabolcs Táncegyüt­tes titkári teendőire is szakít időt, emellett a szakma vérke­ringésében is közvetlenül jelen van: a megyei kézműves kama­ra járműjavító osztályának vezetőségi tagjaként. „Kiseb­bik” hobbija a horgászás (erre nem mindig jut idő), míg a „na­gyobb” hobbi: a család (erre viszont mindig kell hogy le­gyen ideje!). Ahogy ő fogalma­zott: — A biztos háttér — a csa­lád — nélkül nincs jó vállalko­zás! Lefler György

Next

/
Oldalképek
Tartalom