Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-19 / 220. szám

UJ KELET

Nyírjákó

1995. szeptember 19., kedd

Pusztakezes küzdelem

Jövőt adni tizenegy gyereknek

Hitel és kamat örökségbe

ném...

Segített a vállalkozó

Verstanulás,

versmondás

tart.

— Hatszor is behívtak a háborúba. Ha azt elmondanám, amit átéltem nyolcvanhárom évem alatt, akkor lehet, bele se kezdenék az életembe, hanem a kútba ugranék — morfondírozott Papp József.

— Elég keserű szavak ezek.

— Már apámnak sem sok jó volt az életében, mert hét gyereket neveltek fel szüleim. Öt hold dohányt vállaltak fel, csak hogy minket felneveljenek. A hétből most is öten megvagyunk közel a nyolcvanhoz vagy a felett, mert nem sok húst ettünk mi életünkben, nem zsírosodon el a szívünk. Huszonhat éves voltam, amikor ’38-ban a magam ura lettem, mert megnősültem. Árendás házba vittem a feleségem, sietni kellett a költözéssel, mert az első gyerek hamarabb jött, mint ahogy meszokott volt. Egy-egy üszőt vittünk a házasságba.

Szépen kezdődött minden, de a nagy politika másképp akarta a mi boldogságunkat, mert a második gyerekkel volt várandós a feleségem, amikor jött a behívóparancs. Először nem sokáig voltam bent, Nyírbátorból hazaengedtek. Megindultam keresztül a határba, egy hát szénát szedtem a jószágnak, és mentem gyalog haza. Még párszor megcsinálták velem ugyanezt, de a gyerekeim megmentettek az örök haláltól, mert amikor a románok beengedték a Kárpátokba az oroszokat, körbe-körbe jöttek ránk, de leszereltettek, mert akkor már négy gyerekem volt. A zászlóaljunkból, mint később megtudtam, csak néhá- nyan maradtak meg.

— Ez már egy szép család.

— Fiatalok voltunk, jöttek a gyerekek egymás után. Végül öt lányunk és hat fiunk lett, akiket nagy keservek között

felneveltünk. Sokszor hajnalban indult a feleségem Baktára, és vitte a tejfelt, a túrót az uraknak, és a kis pénzből vett sót, ezt-azt, majd nekiállt főzni, mert annyi gyereknek konyha kellett. Magyar gyerekek voltak ezek, szívósak, még betegek sem voltak, a feleségem nekem a lábát és a nyakát adta a levesből, hogy ők jól táplálkozzanak.

— Egy ilyen népes családot miből tartott el?

— Elvették a földünket, megfosztottak az élettől, leszerződtem az erdőgazdaságba, mert onnan kaptam fejadagot. Reggel-este hat kilométer gyalog a baktai erdőbe, mert a mai napig nem tudok biciglizni, ha vettem egy kerékpárt, nem akartam a gyerekek örömét elvenni, inkább gyalog mentem. Dolgoztam én a téeszben is, de ott egy vonást adtak, és azt mondták, ez a munkaegység. Azt nem kérdezték, mit eszik a tizenegy gyerek.

— Gondolom, valamilyen kitüntetést kaptak az államtól, hogy ennyi gyereket felneveltek.

— Még a paptól sem kaptunk szeretetcsömagot, nemhogy kitüntetést. Legalább szegény feleségem — aki három éve halt meg — kapott volna valamit, mert nagy gyötrelem volt a tizenegy gyereknek életet, jövőt adni. Eddig szép is volt az életemben a keservek ellenére, de ha most kezdeNyírjákó lakosságának több mint a fele ötven év feletti. Az utóbbi hónap szomorú statisztikája: hat halott. A fiatalok a munkalehetőség hiánya miatt nem szívesen maradnak szülőfalujukban. Fogy a lakosság száma, már alig közelíti meg az ezer főt.

— Lendületet adott fejlődésünknek, hogy szilárd burkolatú utak épültek, gáz-, telefonhálózat készült — tájékoztatott Sebők István polgármester. — Azonban ez is kevés, mert a legnagyobb munkaerő-foglalkoztató, a termelőszövetkezet tönkrement, az egyéni gazdálkodás meg a tőkehiány miatt nehezen indul. Az önkormányzat gazdálkodása is nehéz a kormány megszorító intézkedései miatt, kétszer kell meggondolnunk, míg egyszer pénzt adunk valamire, a pedagógusok túlórakiadásait is csökkenteni kellett, mert jól jöttek ugyan az infrastrukturális fejlesztések, de örököltük az előző időszakban keletkezett hiteleket és azok kamatait.

— Ez úgy hangzik, mintha korábban nem ön lett volna a polgármester.

— Önkormányzati képviselő voltam, most is csak azért indultam ezért a megbízatásért a választáson, mert az előző faluvezető elhunyt. Jól dolgozott a telepütessenek. Van néhány hektár földje az önkormányzatunknak, azon burgonyát, káposztát, babot, mindenféle zöldséget termelünk, és ennek jelentős része a falu intézményi étkeztetésében hasznosul. Hogy csökkentsük az iskolások és idős korúak étkezési kiadásait, befőtteket rakunk be zöldségféléket paradicsomtól uborkáig. Most épül a sertésól, és a takarmányozásra alkalmas hulladékot így hasznosítjuk.

—Megkapták az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatását. Ez mennyit könnyít a helyzetükön?

—Jogszabály írja elő, hogy ez a pénz mire költhető. Fejlesztésre, beruházásra nem, így lényegében a fenntartási költségeink egy részének fedezésére szűkösen elegendő lesz.

— Esetleg a. futballcsapat újraindítására fs jut?

— Sajnos a kistelepüléseket ilyen szempontból is hátrány éri, mert a kötelező biztosítással már az indulás gondolata is több tízezer forintba kerül, a csapat fenntartási költsége a mai feltételek mellett szinte kigazdálkodhatat- lan csak az Önkormányzat pénzéből. De valamit kitalálunk, hogy legalább a sport tartsa az életet a faluban.

takezes küzdelem. Ez az utóbbi a legkeményebb, mert az ellenfél teljes k.o. legyőzéséig

Lehet, hogy Bárdi Bábelinek van a legtöbb oklevele Nyírjákón. A most hetedikes lány kitűnő tanuló, kedvenc tantárgya a magyar, szeret verseket mondani, olvasni. Még tanárai választják ki számára az elmondandó verset, prózát, mesét, de már az anyai segítséget és a családi könyvtárat is igénybe veszi. Csak addig lámpalázas, amíg készül a versenyre, de a produkció közben már nyugodt. A tehetségén kíA szobája is edzőterem, súlyzók, ázsia kézi fegyverek, sportkönyvek szanaszét. A fiú komoly, szeretne sportsikereket elérni, megszerezni az esztergályos szakmunkásbizonyítványt. Angyal András mindenben kemény, ezt követeli sportága is.

— Baktalórántházán hetedikes koromban ismertem meg a ninjutsu sportágat, évekig jártam edzésre Nyírjákóról. Ebben a sportágban van pusztakezes formagyakorlat, fegyveres formaevakorlat és dusz— Mi a szép ebben a sportágban?

— Szeretnék olyan ember lenni, akit nem lehet legyőzni, és erre ez nagyon megfelelő. Sokkal sportszerűbb, mint például a labdarúgás, mert itt nem lehet alattomosan az ellenfélbe rúgni, szemtől szembe megszabott feltételek mellett, egyenlő eséllyel küzdenek a versenyzők, és a jobbik győz. Aztán az sem lényegtelen, hogy a barátok felnéznek rám.

— Milyen eredményeket értél már el?

— Országos fegyveres formagyakorlaton második helyezést értem el, ez a legjobb eredményem, de még csak tizennyolc éves vagyok, szeretnék ennél is jobban szerepelni. Sajnos sokszor a saját edzőm vagyok, mert ennek a sportágnak még nincs nagy múltja hazánkban, és a versenyek támogatásáért sem tolonganak a vállalkozók.

vül talán ennek is köszönheti, hogy amelyik korosztályos versenyen elindul, harmadik helynél alább még nem adta, de leggyakrabban első és második díj a jutalma. Kazinczy prózamondóverseny, Zelk Zoltán szavalóverseny, Móra Ferenc prózamondóverseny és számtalan más dicsőség két tucat oklevelén. Szeretne tanár vagy előadóművész, esetleg mindkettő lenni, és addig is tartani a kitűnő tanulmányi eredményét.

Két éve nagy ünnepség keretében adták át az új orvosi rendelőt és idősek klubját. A vajai vállalkozó, Balogh Gyula segítségével készült épülettel megfelelő körülmények közé került az egészségügyi ellátás, az idősek gondozása, foglalkoztatása.

— Jelenleg tizenkilenc hajlott korú ember napközis elfoglaltságáról, egészségügyi ellátásáról, étkeztetéséről gondoskodunk — közölte Simon Miklósné klubvezető. Ez nem zártkörű hely, minden rászoruló igényelheti szolgáltatásainkat.

Kellemes, szép környezet

Három doboz öngyújtó

Pethő Anikó tuzenhat éves, harmadikos a Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában. A nyírjákóiak erről ismerik. Iskolatársai, barátai viszont arról, hogy különös szenvedélye van.

— Egy éve döntöttem úgy, hogy valami olyan dolgot gyűjtök, ami különleges, és nem sokan csinálják a megyében — magyarázta a lány, miközben egy székre állva három jókora dobozt vett le a szekrény tetejéről. — Hosz- szú töprengés után úgy döntöttem, hogy öngyújtókat szedek össze, mert ennek a gyűjtéséről még nem hallottam.

— Minden kezdet nehéz...

— Én is azt gondoltam, hogy így lesz, de sokkal jobban sikerült, mint sejtettem, mert a rokonság, a falubeliek, az iskolatársaim sok szép példánnyal ajándékoztak meg, igaz egy idő után mindenkinek úgy mutatkoztam be: Nincs egy régi öngyújtód? A nyáron

Szolnoki Anna barátnőmnél Tiszakerecsenyben nyaraltam, ott is végigjártuk a falut, mert én már mindenhol csak öngyújtót keresek.

— Akkor biztosan van néhány érdekes példányod.

— Főleg a régiek különlegesek, mert van köztük ko- vás, kanócos, dóznis. Spanyol, olasz, japán, német, kínai is van a gyűjteményemben. Az egyik spanyolt már háromezer forintért meg akarták venni, de ezek semmi pénzért nem eladók.

— Egy ilyen szenvedélyes öngyújtógyűjtögető biztosan nagy dohányos.

— Még a szagát is utálom a cigarettafüstnek, nemhogy szívnám.

Sebők István polgármester

lésünk érdekében, de sajnos a sors közbeszólt. Társadalmi megbízatásban végzem a munkámat, tiszteletdíjért, mert továbbra is a vállalkozásom a fő tevékenységem. Már kilenc éve csirketenyésztéssel foglalkozom, meg az időközben visszakapott földemet művelem. Nyírjákói születésű vagyok, a faluban haragosom nincs, senkit meg nem bántottam, remélem, ezt a mandátumom lejártakor is elmondhatom.

— A falu szélén sok ember szorgoskodott a temető rendbetételén. Ez valami társadalmi munka?

—Ez közhasznú munka. Negyven embert foglalkoztatunk jelenleg ilyen formában, hogy valami jövedelemhez jussanak, és az eddig húzódó közterületi munkák is elvégez-